Harangszó, 1934
1934-12-16 / 51. szám
412. HARANGSZÓ 1934. december 16. posztókba, hogy az itthon készült posztó angol eredetűnek lássék. így még a háború előtti időkben az igen jónevű brassói posztógyár, mely női szövetek előállításával is foglalkozott, ezen szövetekre itthon az említett előítélet következtében piacot találni nem tudott és ezyért összes női szöveteit állandóan Franciaországba szállította, 'ahonnan azok néhány hét múlva, mint francia árú kerültek hozzánk vissza. így aztán asszonyaink már szívesen vásárolták azokat. Hasonló jelenség, hogy a Magyar Hét rendezésében magyar selyemgyáraink nem vettek részt és pedig avval az indokolással, hogy gyártmányaikat a kereskedők francia áruként adják el és úgy a kereskedőkre, mint a gyárosokra egyaránt káros lenne, ha ez a körülmény a Magyar Hét következtében nyilvánosságra kerülne. Pedig selyemgyáraink a nehéz selyembrokát kivételével a Crépe de Chine, Crépe de Georgette és hasonló divatos szöveteket ép oly jó minőségben állítják elő, mint a külföld, de ezeket kereskedőink kivétel nélkül francia gyártmányként adják el. Követelnünk kell, hogy a magyar portéka, mint magyar kerüljön a fogyasztó elé és a közönségben gyökeret fog verni az a tudat, hogy a magyar ipar termékei versenyképesek és a külföldiekkel teljesen egyenrangúak. Hogy kereskedőink a külföldi árúval szemben táplált előszeretetét a közönségnek mennyire igyekeznek kihasználni, élénken mutatja a pesti lapokban olvasható hirdetés, melyben egy budapesti posztókereskedő 10.000 pengőt igér annak, aki üzletében mást, mint angol szövetet talál. Egy másik belvárosi pesti nagy se- lyemáruház a francia selyemgyárak részéről a magyar közönségnek nyújtott karácsonyi ajándékának hirdeti azt a nagymennyiségű francia selymet, melyet most olcsón piacra dob. Egy nem- eeti önérzetből áthatott országban ily hirdetmények aligha hoznák meg a hirdetőnek a kivánt sikert, nálunk azonban úgylátszik célravezetők. De az évtizedek óta begyökerezett előítéleteket kiirtani egykönnyen nem lehet, ehhez kitartó munka, állandó propaganda, sok türelem, szívósság és áldozat szükséges. De meg kell értetni (mindenkivel, hogyha, magyar árut veszünk, fellendítjük a termelést, új mun- kaalkaltpakat és új kereseti forrásokat teremtünk, újra éled a vállalkozás, emelkedik a jólét, egyszóval a hazai termelés pártolása nemcsak a termelőnek, a gyárosnak és kereskedőnek érdeke, hanem elsőrendű érdeke a munkásnak, tisztviselőnek és kivétel nélkül mindnyájunknak. Gondoljuk meg, hogy a vásárolt iparcikk árának körülbelül egynegyed része jelenti azt az összeget, mely előállításkor a munkásnak jut és így behozatali többletünkből, ha azt 'itthon gyártott cikkekkel fedeztük volna, 100.000 munkásnak és 10.000 hivatalnoknak tudtunk volna rendes keresetet biztosítani. A közelgő karácsony különösen időszerűvé teszi, hogy e kérdéssel behatóbban foglalkozzunk. A karácsony az öröm ünnepe. Rövid időre a (leggondosabban számoló háziasszony, a legtakarékosabb családapa is könnyelművé válik, amikor arról van sizó, hogy kedveseit mily ajándékkal örvendeztesse meg. Bevásárlásainknál lebegjen szemünk előtt, hogy megcsonkított, elszegényedett hazánkkal szemben is vannak szent kötelességeink, necsak üres szólamként mondjuk el nemzeti hiszekegyünket, hanem vizsgáljuk meg lelkiismeretesen mi magunk egyénileg, mivel járulhatunk hozzá, hogy ezen hitvallásunk mielőbb valóra válhasson. Karácsonyi vásárlásainknál követeljünk magyar á/ut, igényeinket úgy szabjuk meg, hogy azokat hazai termelésünk ki tudja elégíteni. Gyermekeinket ne a külföldről behozott banánnal, naranccsal, datolyával és fügével, hanem jó magyar almával, dióval, mogyoróval, magyar gyártmányú cukorkával és csokoládéval örvendeztessük meg. f Pálmai Lajos. Ha megszívlelésre találnak ezek a szavak, úgy a jövő karácsonykor számos oly munkásotthonban is ki fog gyúlni a karácsonyfa, ahol jelenleg még a külföldi árú pártolása következtében nyomor és szegénység tanyáz. Jausz Lajos főmérnök, egyházfelügyelő. PÁLMAI LAJOS. December 8.-án nagy tömegben feketéid sokaság lepte meg a, győri evang. templomot és annak környékét. Végtisztességére jöttek az emberek, a győri gyülekezet volt lelkipásztorának: Pálmai Lajosnak. Pálmai Lajos régi papicsaládból származott és lelkészi szolgálatát is Győrött kezdte meg 1888-ban Karsay püspök mellett. Három évi segédlelkészi szolgálat után a tárnokréti gyülekezet hívta meg lelkipásztorául, ahol 12 évig szolgált. Innen került Győrbe, ahol 25 esztendőn keresztül végezte áldott szolgálatát. 1928. július 1.-én történt nyugalomba vonulásáig. Ezután is tevékenyen részt.vett az egyház életében és tovább is vezette a Szeretetház ügyeit. Pálmai Lajos a szeretet szolgája volt. Győri működése azért volt mindenki előtt kedves és a szegényügy számára olyan áldott. Ő hozta létre a Szeretetházat és szervezte meg a bel- missziói egyesületet, mint a gyülekezeti szegény és árvagondozás szervét. Széleskörű és intézményes szociális munkájával beleírta nevét a magyar szere- tetmunka történetébe. Gyülekezetének határain túl is sok elismerés koszoruzta munkáját. A győri egyházmegyének esperese, a dunántúli egyházkerületnek főjegyzője volt. A város életében pedig szeretetreméltó egyéniségével hosszú időn keresztül végzett törvényhatósági csendes működésével nyerte meg polgártársai bizalmát. December 6.-án történt halála után az evangélikus templomban ravataloz- tatott fel. Koporsója mellett hűséges diakonisszái őrködtek. December 8.-án délelőtt 10 órakor volt a temetés, melyet D. Kapi Béla püspök végzett, ki temetési beszédében Pálmai Lajos életének lényegéül Isten igéjét jelölte meg. Utána Németh Károly esperes, az egyházmegye, Túróczy Zoltán lelkész a gvöri gyülekezet nevében búcsúzott el főle, majd a templomból a gyászszertartás végeztével, impozáns menetben kísérték ki az újtemetöbe, ahol Szabó József püspöki másodlelkész imádsága és D. Kapi Béla áldása mellett bocsátották a sirba. A temetésen a város társadalmi és felekezeti különbség nélkül vett részt s a környékező falvak lakosságából is sokan jöttek be áldozni volt lelkipásztoruknak. Lapunk, melynek megindításától kezdve hűséges munkatársa volt, kegyelettel örökíti meg az alázatosság, a szív és az Isten emberének áldott emlékét. Megint a szórványok! Polgári iskolánál egy második osztályos fiú vallása „bizonytalan“. Az anyakönyvi napló és az igazgató legalább is ezt mondják. Utána járok a dolognak és amit megtudok, az fájdalmasan mutat rá szórványaink híveinek a pusztulására. — Tizennégy évvel ezelőtt két fiatal szórványban, tehát római katholikus környezetben nevelkedett élet házasságot köt■ Mind a kettő evangélikus. A vőlegény, aki csak római katholikus templomba látta menni a választottját, a római katholikusnak gondolt menyasszonyt ellenkezéstől tartva, római katholikusnak mondja magát és titokban át is tér. A menyasszony pedig ugyanezt teszi a vőlegénye tudta nélkül! így lett két evangélikus emberből romai katholikus házaspár. így lett evangélikus anyának és evangélikus apának római katholikus gyermeke. Mert a szórványok hitehagyásra rávehető evangélikusai már ott tartanak, hogy hitüket eltagadják az előtt, akinek a legteljesebb bizalommal tartoznának Le jó, hogy nem mindegyik ilyen gyáva és hazug lélek. Férj és feleség jön hozzám — szórványból. Áttérők. Azt gondolom, hogy a katholikus fél vette rá evangélikus élettársát erre a szégyenletes lépésre. De csalódom. Mindketten evangélikusok. Az áttérés oka :
