Harangszó, 1934
1934-09-30 / 40. szám
Dezső egyetemes egyházi főtitkár volt szíves magára vállalni. Az igénylők jelentsék be kiinduló állomásukat, útirányukat (vasúttársaságot is) f. hó szept. 30-ig Budapest, VIII., Szentkirályi-u. 51. sz. címre. Késve érkező jelentkezések nem vehetők tekintetbe. Győrszemere. Bensőséges ünnepély keretében avatta fel a györszemerei kis gyülekezet a háborúban elesett hőseinek emléktábláját. Az avató beszédet Ihász László kisbabod lelkész, mint az esperes képviselője mondotta. A díszközgyűlést Szalay István gyűl. felügyelő nyitotta meg. Köszöntötte az esperes képviselőjét, a református, róm. kath. egyházközségek, a politikai község kiküldötteit és megjelenteket, akik zsúfolásig megtöltötték a györszemerei kis templomot. Majd Herenkovics Imre és Dukkon Sándor szavaltak szépen. Azután Egyházy János helyi lelkész vette át az emléktáblát a gyűl. nevében. Koszorút helyeztek el: Szaíóky Kálmán főjegyző a község, Szalay István felügyelő a gyük, Bilovits István róm. kath. plébános a róm. kath. egyházközség és Szakonyi Attila hősi halott árvája a hodiözvegyek és hadiárvák nevében. A soproni líceumi diákotthon felavatása. Sopron város és vármegye vezető tényezőinek, egyházkerületünk elnökségének, a líceumi diákifjúság igen sok melegszívű barátjának és támogatójának jelenlétében szept. 21.-én d. e. 10 órakor kezdődött a iiceum pompás sportpályáján a Diákotthon tőszomszédságában. Az ünnepélyt Amminger Kálmán ev. gyülekezeti karigazgató harmónium-já- tékával vezetett „Jövel Szentlélek Úristen“ c. egyházi közének nyitotta meg. Az ének elhangzása után dr. Töpfer Kálmán ny. polgármester, a Diákotthon Építési Bizottságának elnöke mély gondolatokban gazdag beszéd kíséretében átadta az épületet a fenntartó egyháÉ- kerületi elnökségnek. D. Kapi Béla püspök avató beszédének keretében átvette a magyar evangélikus nevelésnek ezen újabb fellegvárát. Beszédében rámutatott arra, hogy a Diákotthon hivatása: folytatni, kiegészíteni, teljesíteni a szülői ház gondoskodó, nevelő munkáját s boldog, biztos otthont nyújtani azoknak, akik otthont keresnek. Feladata pedig az, hogy kiegészítse, megerősítse az iskola tanító munkáját. Istentől rendelt hivatása pedig az, hogy a rábízott ifjú lelkekben kiábrázolódjék a Krisztus arca. Dr. Heimler Károly iskofai felügyelő, a Diákotthon felügyelő bizottságának el-, nöke, átvette a felügyeletére bízott in- ternátust, kiemelve beszédében, hogy hithű, öntudatos lutheránus és honszere- tö emberképzés szolgálatára kötelezték magukat az új intézet s annak munkásai. Koltai István diákotthoni növendék szavalta vitéz Magassy Sándornak alkalmi költeményét: ,,A lélek otthoná“-t. Az ünnepélyt vitéz Magassy Sándor Diákotthon-igazgató imája és a Himnusz zárták be. Az ünnepély után a közönség megtekintette a Diákotthont. Az enyingi evangélikus missziói gyülekezetnek Szijj Jolán győri ev. tanítónő HARAfíGSZÓ 1934 szeptember 30. A Harangszó gyönyörű kiadásban kiadta LUTHER sekrestye - imádságát, hogy odakerülhessen az minden sekrestye és lelkészi Iroda falára A 30X45 nagyságú színes nyomású tábla ára I P és 12 f portó. Megrendelhető a lap kiadóhivatalában egy Kapi Gyula-féle korálkönyvet és öt darab Dallamos könyvecskét ajándékozott. — A kezdet nehézségeivel küzdő enyingi evangélikus missziói gyülekezet meglévő önkéntes kántorához és korál- könyvéhez egy harmóniumot keres. — „Egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.“ Gál. 6, 2. Pályázat evangélikus lelkészi állásra. A Budapesti Közlöny (kiadóhivatala: Budapest, I., Kapisztrán-tér 1. sz., ára példányonként 20 fillér) 1934. évi szeptember hó 15.-én megjelent 208. számában pályázathirdetés van egy ni. kir. honvédségi evangélikus lelkészi állásra október 13. határidővel. Az állást november 1.-én kell elfoglalni. Bibliamagyarázat. Lukács evangéliumának magyarázata, melyet Lukácsy Imre dunavecsei lelkész H. Burton után angolból dolgozott át magyar nyelvre — szeptember hó folyamán megjelenik s a megrendelőknek a Sylveszter-nyomda szétküldi csekklap melléklésével. Akik még október közepéig beküldik a megrendelést, kedvezményes áron kapják: fűzve 4 P, kötve 5 P és 20 fillér portó. Bolti ára: 5 és 6 P lesz, azonkívül a portó. A Misszióegyesület külön füzetben is kiadta Wolf Lajosnak „A Szentlélek munkája a családi életben“ című apos- tági előadását, amel'y lapunkban is megjelent. A csinos füzetke lapunk kiadóhivatalánál is kapható 10 fillérért. Viszontt.hidasra nagyban S fillér. Ismét megjelenik a „Koszorú“. A magyar irodalom fénykorának híres irodalmi lapja, amelynek megindítása a Petőfi Társaság és Jókai Mór nevéhez fűződik, hosszú hallgatás után feltámad. A mai magyar szellemi élet legelőkelőbb értékei sorakoznak a „Koszorú“ zászlaja alá, amely a patinás, ízig-vérig magyar eszményeket szolgálja. írók és közönség egyformán nagy örömmel köszöntik irodalmi életünknek ezt a legújabb gazdagodását. A folyóirat a Petőfi Társaság kiadása. Terményárak Budapesten 1934. szept. 23.-án: bgza 15.55—16.55, rozs 12.15— 12.45, takarmányárpa 14.35—15.—, sörárpa 15.50—19.50, egyéb árpa 14.35— 19.50, zab 13.40—14.—, tengeri 12— 12.15, korpa 11—11.15 pengő métermázsánként. családi értesítő. Tompa Mihály kissomlyói lelkész leányát: Tompa.Sár a, Rózsa tanítónőt f. hó 3.-án vezette oltárhoz var- gyai V a r g y a i Gyula egyházashe- tyei jegyző, mely alkalommal az eske- tési szertartást Nagy Miklós zalaegerszegi lelkész végezte. — Finta Kálmán Celldömölk és T a k á t s Irén Kiilsővat f. hó 16.-án kötöttek házasságot a marcalgergelyi-i templomban. Születés. Cséry Lajos dombóvári lelkésznek és nejének szeptember 12.-én kisleánya született, ki a keresztségben az Anikó nevet nyerte. Szerkesztői üzenetek. Sz. P. Terény. A beküldött Összeggel f. év július 1 ,-ig lett rendezve előfizetése. — „S. Zs.“ Hirdetésdíja 2 P. — If j. T. I. A beküldött összeggel f. év végéig előfizetése rendben van. Dunántúli Szakácskönyvet három pengő előzetes beküldése ellenében bérmentve szállítja a szerző: alsó- szopori Nagy Ferencné Sopron, Vasútisor 10. szám. Teljesen árva leányt, tíz év körülit magához fogad, megfelelés esetén örökbe is fogad jómódú család. Érdeklődők a keszthelyi ev. ielkészi hivatalhoz írjanak. I Az eredeti kisméretű Lili her-rózsák í állandóan kaphatók. Viszonteladóknak darabja 35 fillér. — Cím: ]> Jánosa Lajos vésnöki műintézete, j! Bélyegzők, jelvények 'j és zászlószegek gyártása. ji Szombathely, Nagykar-utca 6. sz. ( Vidéki intelligens család magához venne egészséges, jómagaviseletü, erkölcsös, teljesen árva kisleányt 12—14 éves korig. Az illető segítene a házimunkában. Ezzel szemben családtagnak tekintenék s ha megérdemli, idővel anyagilag is gondoskodnak róla. Jelentkezést válaszbélyeg ellenében a kiadóhivatal továbbít. 2—2 VITÁLIS legszebben fest és tisztít mindenféle ruhaneműt. Olcsó árak. Aranyéremmel többszörösen kitüntetve. Szombathely. 6—10 VIRÁGOT legszebbet, kosarakat, csokrokat, koszorúkat díszes kivitelben legjutányosabban STIXNÉ - nél kaphat, Győr Deák-utca 6. Baross-űt 34. Telefon 9-46. Telefon 9-44. A „Harangszó“ előfizetőinek 10 °/o engedmény I Szives pártfogást kér Főszerkesztő: TÚRÓCZY ZOLTÁN. Felelős szorkesztö és kiadó : SZABÓ JÓZSEF. Főmunkatársak : NÉMETH KÁROLY, PASS LÁSZLÓ, Dr. SCHUTT GYULA, SZENDE ERNŐ. Kéziratokat nem adunk vissza. Vitéz Szabó és U '«*lv kftnwnyO’udavállilzt». OvAr Andraasy út 24 — Telefon 7-63.