Harangszó, 1934

1934-04-08 / 15. szám

1934 április 8. HARANGSZÓ 121. Orsoly életéről tartott előadást. Jávory Ferenc mérnök két énekszámmal gyö­nyörködtette a hallgatóságát. Szavalt egy ref. theol. akad. hallgató. Végül az „Utolsó gályarab“ c. éneket énekelte a ref. főiskolai kórus. A templom egészen megtelt. A hangverseny tiszta jövedel­me 101.38 P. Oltáralapra eddig össze­sen 177 P gyűlt össze. Dombóvár. Az egyházközség az el­múlt hetekben három vallásos estet tar­tott. Előadást tartottak Stráner Vilmos kaposszekcsöi és a helyi lelkész. Celldömölk. Virágvasárnap a gyüleke­zet szépen látogatott vallásosestet ren­dezett a templomban, melyen Kiss Samu nagybarátfalui lelkész tartott híveket építő előadást. Énekeit Koczor Dániel, orgonán kisérte Kirchner Elek. Szaval­tak: Mike Lajos és Nagy Juliska. Ének­kari számmal az Ifj. Egyesület vegyes­kara gazdagította a műsort. — Böjtben ezenkívül minden csütörtökön volt val­lásos ünnepély, amelyen előadást tartot­tak: Balázs Béla, Mesterházy Sándor, Kiss Gyula, Pölöskey Miklós és Bácsi Sándor lelkészek. A vegyeskar minden alkalommal énekszámmal emelte az áhí­tatot, Ludván Sándor karnagy vezetésé­vel; az Ifj. Egylet tagjai szavaltak. Lovászpatona (Veszprém m.). Az if­júsági egyesületek márc. 14.-én délután a gyermekek, 14.-én és 15.-én este pe­dig a felnőttek számára műkedvelő elő­adással összekötött szépen sikerült ha­zafias ünnepélyt tartottak. Az előadást Nagy Lajos, Balogh Ferenc tanítók és Nagy Ilonka tanították be és rendezték. Szereplők voltak: Bertalan llus, Takács Ida, Gerencsér Juliska, Balogh Ferenc, Gerencsér Lajos, Vadas István, Pölöskei Gyula, Kovács István, Szente István, Vig Gyula, Kecskés József, Horváth Sándor, Csonka Ferenc, Takács Lajos, Gyomo­réi Gyula. A tetszés szerinti beléptidi­jakból begyült 62 P • 26 filléres tisztajö­vedelem új fehér oltárterítő beszerzésére szolgál, amelyen a szép és értékes kézi­munkát Bertalan llus, Szenfiványi Ida és Juliska, Takács Ida és Gerencsér Juliska végezték. Dr. Miklós István körorvos az ifjúsági egyesületeknek egy drb katona- tiszti blúzt, dr. Miklós Istvánná pedig az oltárra díszes oltári bibliát -és bibliaterí- tőt ajándékozott. •</ Nagygyimót (Veszprém m.). Virág­vasárnapján vallásos estet tartott a gyü­lekezet. Imátmondott Vinkler Lajos és Kiss /Rezső theologus. Szólót énekelt Vinkler Zsuzsánna tanítónő és Petter Viktor ig. tanító. Énekelt a gyermekkar. Az előadást Vichern Jánosról, Vinkler Lajos theológus tartotta. Bibliamagya­rázatot tartott Kiss Dezső theológus. A Bethlen Gábor Szövetség tízéves jubileuma. A magyar protestánsok or­szágos közös egyesülete, a Bethlen Gá­bor Szövetség f. évi április hó 10.-én tartja tízéves fennállása alkalmából jubi­leumi közgyűlését. A Szövetség megala­kulásakor a magyar egyetemes protes­táns társadalmi érdekek érvényre jutta­tását tűzte ki célul és az egyházfeleke- zetek közötti béke fenntartásával, a ke­resztyéni öntudat ébrentartása és fej­lesztése által jelentékeny tényezője lett Magyarország protestáns egyháztársa­dalmának. A jubileumi ünnepségek sor­rendje a következő: április hó 8.-án dél­után kultúrünnepély a Zeneművészeti Főiskola nagytermében. Elnöki megnyitót mond: dr. Tasnády Nagy András állam­titkár, országos elnök, ünnepi beszédet mond: dr. Raffay Sándor evangélikus püspök, társelnök. Közreműködnek: dr. Palló Imre, a m. kir. Operaház örökös tagja, Sz. Szalay Ilona operaénekesnö, Vásárhely Magda zongoraművésznő, Ákom Lajos orgonamüvész. Április hó 10.-én délután a Deák-téri evangélikus iskola dísztermében jubileumi közgyűlés, este Bethlen Gábor Szövetségi vacsora. Hasonló .jubileumi ünnepélyeket tart a vidéki gócpontokban lévő 11 szövetségi fiókegyesület is. Elítélt római kath. hitoktató. Szép István tiszapolgári római kath. hitoktató a tanonciskolában a ref. vallásról, a kor­mányzóról s a tiszapolgári ref. lelkipász­torról megbélyegző kijelentéseket tett. A bíróságon tagadta ugyan a kijelentések megtételét, de a tanúvallomások alapján felekezeti izgatás, kormányzósértés és becsületsértés miatt egy havi börtönre ítélték, a büntetés végrehajtását azonban a szokásos próbaidőre felfüggesztették. Olcsóbb lett a levelezőlap. A posta a levelezőlapok árát leszállította. A 10 fil­léres levelezőlap ezentúl tényleg 10 fil­lér lesz, az eddigi 11 helyett, a helyi le­velezőlap 7 fillér helyett 6 fillér, a vá- laszlevelezölap 22 fillér helyett 20 fillér. Terményárak Budapesten 1934. ápr. 1.-én: búza 9.60—10.50, rozs 5.10—5.30, takarmányárpa 8.90—9, sörárpa 10.50— 12.50, egyéb árpa 8.70—8.80, zab 9.20— 9.50, tengeri 8.80—9.90, korpa 8.40— 8.50 pengő métermázsánként. HATÁROKON TÚL. Stanley Jones kiváló misszionárius, mint múltkori lapszámurikban irtuk, In­diába visszáutaztában több európai or­szágot is meglátogatott. Az alkalmat felhasználva, Misszióegyesületünk, a Ha­rangszó kezdeményezésére, lépéseket tett a legnagyobb élő misszionárius meg­hívására. Reménységünk, sajnos, nem válhatik valóra. Mint a legújabb külföldi lapokból olvassuk, Stanley Jonest zsú­folt programmja arra kényszerítette, hogy Londonból repülőgépen menjen Hollan­diába. Meglátogatta még Svédországot és Finnországot, ahonnét Moszkvába ment. Tiz napi ittartózkodás után indul Indiába, ahova május l.-re érkezik meg. Németország. Hitler kancellár szobá­ja falán három arckép függ: Lutheré, Nagy Frigyesé és Bismarké. A három arcképről Hitler a következőt mondotta: „Azok közül a nagyok közül, akiket Is­ten Németországnak ajándékozott, ez a három férfi a legnagyobb. Nagy Frigyes­től tanultam a bátorságot, Bismarktól a politikát. A három közül mégis Luther a legnagyobb, mert a bibliának németre fordításával egységes német nyelvet te­remtett“. — Kantate vasárnapján, ápr. 29.-én minden ev. gyülekezetben egyházi énekünnepélyt kell tartani. Az egyházi közének előmozdítása érdekében gyüle­kezeti énekórákat tartanak. — Niehus lelkésznek, akit 14 évvel ezelőtt a kom­munisták meggyilkoltak, Ammendorfban a halála helyén emléket állítottak. Ausztria. Nagy betérések vannak az ev. egyházba. Egyedül Bécsben február közepe óta 9000 lélek tért be az ev. egy­házba. A legnagyobb részük felekezet- nélküli volt s a római kath. egyházból váltak ki annak idején. Belgium. Ebben a római katholikus többségű országban nagyon szép evan- géliomi misszió folyik. Vezetője Van- steenberghe, aki római hitű szülőktől származott és a háború alatt tért meg. Angolország. A brit birodalom Össz­lakossága 496 millió. Ebből római hitű mindössze 11 millió. Tehát elenyésző kisebbség. A pápa mégis vérmes remé­nyekkel tekint Anglia felé. Egy külföldi róm. kath. lap szerint a legutóbbi szent­év egyik fő célja épen „az eretnek Ang­lia“ megtérítése volt. Maga a pápa is egy zarándokcsoport előtt annak a re­ményének adott kifejezést, hogy ,jAn- golország közeledik Róma felé“. Merész reménység mindenesetre! — Angolország koronázási esküjében benne van az, hogy a birodalom királya csak protestáns le­het. Az 1930,-i birodalmi konferencián a római hitű írek és ausztráliaiak küldött­sége azt kívánta, hogy az eskünek ez a része töröltessék, indítványukat azonban leszavazták. — Írországot nem számít­va, magában Angliában a 49 millió la­kosból csak 200.000 a római katholikus. Ez a maroknyi kisebbség most azt sze­retné — ahogy az Universe című római katholikus újság márc. 2-iki száma közli — hogy Angolország a pápát úgy ke­zelje, mint szuverén hatalmasságot s néki is, meg a nunciusainak is adandó esetben járjon ki a fejedelmeknek dukáló ágyú-diszlövés. Az angol Protestáns Igazság Szövetség ez ellen erőteljesen tiltakozik s tiltakozását megküldörte a parlament valamennyi tagjának. (The Churchman’s Magazine.) Lettország evang. püspöke, dr. írbe Károly, 73 éves korában meghalt. Svédország ifj. egyesületei Stockholm­ban a svéd trónörökösnek 26.000 aláirá- sos beadványt adtak át, melyben a szennyirodalom elleni harcot sürgetik. Görögország. Az athéni ev. temp­lomnak husvét vasárnapján volt a fel­szentelése. Afrika. Mott János kiváló missziói munkás március 23.-án indult el hajón Délafrikába s ott öt, fontos missziói kon­ferencián fog résztvenni. Mott János, amint legújabb életrajzírója mondja, éle­tében (Mott János mindent pontosan je­gyez) 2,700.000 kilométert utazott, ami azt jelenti, hogy ezzel az utazással 68- szor érte volna körül a földgömböt. Amerika. Az itteni keresztyének ké­résére Anglia érseke, a canterbury érsek nagypénteken délután böjti rádióelöadást tartott. A másik messzireszóló rádiópré­dikációt Fosdick, a hires egyházi szónok tartotta husvétkor, kimondottan a Byrd kapitány délsarki expedíciójának tagjai számára, akik valahol messze a délsar­kon járják a végtelen hómezőket és tö­rik a jéghegyeket. Husvétkor rádiófel- vevö készülékükön ők is hallhatták a fel­támadás boldogító üzenetét. Japán. Dr. Kagawa evangélizáíó moz­galma diadalmasan halad előre. Leg­újabban is az ország különböző részein 80 bibliaiskola létesült, amelyekben az érdeklődök rövid néhány hét alatt meg­felelő bibliaismeretet szerezhetnek. Azon­felül egész csomó kicsi falusi gyülekezet alakult az utóbbi időben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom