Harangszó, 1934

1934-03-18 / 12. szám

92. HARANGSZÓ 1934 március 18. vén templomnak minden vasárnapon vi­lágító gyertyája volt a fehérszakállú, fe- hérlelkü aggastyán. Igére szomjas te­kintetében egy szebb világnak csodasó­várgása parázslóit. Papi lélek volt. Szavai, lelkének for­rása, tiszták voltak, mint a hegyipatak, mert emelkedett s Istenhez szárnyalt ér­zésekből fakadtak. Láthatatlan próféta­bélyeg pecsétje tette örökösévé az evan- géliom apostolokmányának: „Úgy fé­nyeljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jócselekedetei­teket és dicsőítsék a ti mennyei Atyá­tokat“. Ez a lélek nevelt családjából szent magot; kis gyülekezetei a nagy gyü­lekezetnek. Feleségével. Istenben bol­dogult Károlyi Rózával való életszö­vetsége két nagy léleknek egybekap­csolódása, két tiszta szívnek szeretet- hűségben való egybeforrása volt. Egymást azzal boldogították, hogy nemes versenyben dolgoztak rajong­va szeretett evangélikus egyházuk boldogításán. Minden léleknek csodálatos átható ' erejét az átöröklődés dönti el. Isten kegyelme már életében gazdagította örömét házanépének evangélikus életben fejlődő jellemében. Ebben a drága örökségben van életének leg­nagyobb jutalma s élete tartalmának, az önzetlen szeretetnek dobogó szí­vekben való átplántálása az ő legna­gyobb hagyatéka. Aki másokba tudja átgyökereztetni lelkének legtisztább hajtásait, az halhatatlanságáért har­cok Berzsenyi Dezső ezt a harcot egész szívvel s egész hűséggel har­colta meg. Ezért lett élete mindnyá­junk számára drága Ámenné az Úr ígéretére: „Az igazak emlékezete ál­dott!“ B. S. Nem új vallás kell nekünk, hanem új Krisztus-megtalálás! — Krisztus, aki maga a Vallás! len, hogy emléke még ma is végig tán­coltatja lelkemen foszforeszkáló, csillo­gó álmait, akár a napsugár táncol a tó sima tükrén. S tehetek én róla? Akara­tomnak nincs hozzá köze. Képzeletem játszadoz, ne irigyeljék tőlem ezt az ár­tatlan álmodozást, mely nem árt senki­nek s engem legalább pillanatokra bol­doggá tesz. Emma nagyot nézett, de meg volt elégedve, mert látta, hogy Somló hazu­dik. Nem hizelgett volna neki, ha csak holmi foszforeszkáló álmodozást tudott volna felébreszteni Somlóban s tovább fiizi Berci gondolatait: — Ezt már szeretem hallani, Somló űr! Ilyennek ismertem meg akkor este. Jó pajtás, ki udvarol, ki .talán kicsit sze­relmes is és merészebb reményeket táp­lál irántam, de tudja, hogy ez csak foszforeszkáló álmodozás, melyhez az akaratnak semmi köze. Talán nálam is így van. Lehet, nem mondom. De csak ennyi. S ez untig elég ahhoz, hogy jól töltsük időnket. Mit is kívánjunk mást az élettől? Ami ezen felül van, az megkö­töttség, gyötrelem. Oktalan ember, ki hiú ábrándok miatt feladja szabadságát. De hagyjuk!... jó barátok leszünk... elszórakozunk..., álmodozunk is egy ki­csit. .úgy-e így gondolta, Somló úr? (Folytatjuk). ‘ Az imádság. Most, amikor benn vagyunk a böjt áldott időszakában, sokszorosan fel kell erősítenünk magunkat az imádság fegy­vereivel, hogy megérthessük a megvál­tás világátalakító jelentőségét és ma­gunkévá tehessük annak áldásait. Elgondolom azonban, hogy milyen kevés imádság van, amely felszáll az Is­tenhez és milyen sok imádság van, amely mint a szappanbuborék, elenyé­szik az emberi ajakon és elhal a lélek­ben, mielőtt megszületett volna. Megfigyelésem szerint háromféle imádkozó emberfajta van; vannak alkál- mi imádkozok, vannak értelemnélküli, szinte babonás hittel imádkozok és van­nak, akik meggyöződéses, igaz hittel imádkoznak. Az alkalmi imádkozóknak rendsze­rint nagyon rövid az imádságuk, mert ezek vagy csak a veszedelem idején, vagy valami nagy kívánság beteljesülé­se reményében, vagy pedig (ez még a jobb eset) valami öröm alkalmával imádkoznak. Ezen imádságok szövege rendszerint: „Istenem, csak most tarts meg!“, „Segíts meg Istenem!“, „Hála neked jó Istenem, mégis csak jó vagy, hogy megsegítettél!“. És ezen rövid fo­hászkodásoknál valósággal meg van­nak illetödve és hatva saját jóságuktól, istenességüktől. Hallottam egy nagyétű fiatalemberről, aki ha jó eledelt lát ma­ga előtt, össze kulcsolja kezeit és hálá­kat adva feltekint az égre. Kiváncsi vol­tam ennek a jóétvágyú fiatalembernek a lelkivilágára és egy alkalommal meg­kérdeztem tőle, hogy tulajdonképen mi­lyen álláspontot foglal el a vallás kérdé­sében. Azt mondta, hogy ő egy „szeren­csés keverék“, sem nem istentagadó, sem nem „túlbuzgó“ vallásos és azt mondta, hogy különben is ö nem foglal­kozik ilyen felesleges dolgokkal, mert sokkal okosabb dolgok is vannak a vi­lágon. Ismerek valakit, aki szintén nem foglalkozik ilyen „felesleges“ dolgokkal, de azért a „segíts meg Isten“-t és „hála Isten“-t többször hallom tőle, mégpedig rajongó páthosszál kiejteni. Ebből a faj­tából nagyon sok van, de talán még több, a babonás hittel imádkozók fajtájából. Ezek vallásosnak tartják és érzik is magukat; templomba rendesen eljárnak, megvan a szokott reggeli és esti imádságuk, amit el nem mu­lasztanának semmiért, de az már nem fontos, hogv reggel az álmosságtól át tudja-e érezni és egyáltalán oda gondol-e imádsága értelmére és este pedig imádsága közben nem kalando- zik-e el gondolata ,a napi események — esetleg épen nem az imádság szö­vege közé illő — gondolatai között és az így megzavart imádság végül nem olvad-e össze álmainak képeivel. Ezek azok, akik ha egyszer szembe kerülnek egy istentagadóval, aki ügyes fogásokkal érvel a vallás létjo­gosultsága ellen, elvesztik lábuk alól a talajt és hitük holtpontra jut, — de azért még aznap este elmondják ren­des imájukat, mintha mi sem történt volna, egyrészt azért, mert a gyer­mekkoruk óta beidegződött szokásu­kat. ha elhagynák, nem is tudnának jóízűen aludni, másrészt pedig azért, mert az gondolják; hátha mégis van Isten és akkor mégis csak jó lesz imádkozni, mert különben megbün­teti őket és — gondolják — utóvég­re nem kerül oly sok áldozatba. Könnyű belátni, hogy milyen, szinte humorosan hiábavaló az ilyen imád­ság? A harmadik féle imádkozók tábora, sajnos, már sokkal kisebb. Ezek azok, akik magukévá tudják tenni Urunk imádságát: a „Miatyánk“-ot. Ezek azok. kik a hatalmas Teremtőhöz, mint szerető Atyjukhoz teljes hittel és bizalom­mal tudnak imádkozni; akik az ő nevé­nek megszentelődésén féltő sze­retettel dolgoznak; akik legfőbb céljuk­nak az ő országa eljövetelét tartják; akik a saját akaratukat alá tud­ják rendelni, sőt összetudják egyeztetni az Ö akaratával, mert tudják, hogy a mi gyarló emberi szemünk na­gyon gyenge ahoz, hogy teljességgel megtudjuk ítélni, hogy mi szolgál ja­vunkra és ezért teljes nyugalommal bíz­zák sorsukat teremtöjtikre, akinek oly ..kifürkészhetetlenek az utjai“; akik való­ban, csak a mindennapi kenyér­ért, a megélhetésért imádkoznak, akiknek nem minden törekvésük a va­gyongyűjtés szegény embertársaik rová­sára, hanem a lelki javak gyűjtésére tö- rekesznek, akik tudják, hogy a földi ja­vakat ..a rozsda megemészti, a tolvajok ellophatják“, de a lelki javakat senki el nem veheti tőlünk; aki nem tartja ma­gát tökéletesnek, nincs eltelve magával, hanem nagyon is érzi gyarló, bűnös mi­voltát és töredelmes bűnbánattal és hit­tel tud vétkeinek megbocsátá­sáért imádkozni; .akik ellensé­geiknek szívükből megtudnak bocsátani, mert tudják, hogy a gyarlóság, az önzés, a rosszindulat és Egyházasberzsenyi Berzsenyi Dezső.

Next

/
Oldalképek
Tartalom