Harangszó, 1934
1934-03-04 / 10. szám
76. HARANGSZÓ 1934 március 4. — Kínában is, Japánban is, Indiában is erőteljes misszió folyik. Az az óriási eredmény, amelyet a misszió ezekben az országokban épen a vezető körökben is elért, jogot ad annak megállapítására, hogy a keleti veszedelem elhárításának útja-módja a misszió. Óh mit jelentene, ha ezt a 800 milliós színes embertömeget meg tudnánk nyerni a kegyelem következő 100 esztendeje alatt a Krisztusnak? A veszedelmet rejtő felhőgomolyog helyén felragyogna az Ür dicsőségének napja. A japánoknak van egy vérfagyasztó csatakiáltásuk: „banzáj, banzáj!“ Ezt üvölti a japán katona, ha harcba indul, ezt sóhajtja a harcos, mikor mosolyogva meghal a hazájáért s óriási tömegek ezt zengték Tokyo utcáin, mikor most januárban megszületett a császár fia, a trónörökös. Akkor múlik el a keleti veszedelem, ha a vad banzáj helyett felzendiilhet a sárga milliók ajkán egy drága, szelíd név, mely azért adatott, hogy fehérnek, sárgának üdvössége legyen: Krisztus, Krisztusi* Sz. J. *) Korunknak missziói kérdéseit élesen világítja meg az a füzet, amely Túróczy Zoltán tollából Korunk és a misszió címen most hagyta cl a sajtót A füzet ára 20 fill. Megrendelhető a Misszióegyesületnél vagy lapunk kiadóhivatalánál. Evangélikus diakonissza - élethivatás Nem egyszer hallja az ember csodálkozó arcú evangélikus híveinktől idegenkedő bizalmatlansággal emlegetni: „Kik azok a diakonisszák, hogyan lehetséges égre vetett fénye, mely ellenállhatatlan vággyal húzta őket, meglátni este azt a várost, hol ezentúl élniök kell. Visszafordulnak. A korzón csodálkozva nézték a hatalmas autót s élőkelő utasait. Általános feltűnést keltettek s hölgyeinknek fejébe szállt ez. Leszálltak s a járókelők közé vegyültek. Lázba hozták az egész korzót. Emmának gazdag, pompás eleganciája s énnek tudatától elbizakodot- tá fűtött magatartása egyszerűen elszédítette a divatmajmolásnak olcsó alanyait. Szinte áhítattal nézték az ismeretlen szépséget. Nem egy nőiszív dobbant meg az irigységtől s nem egy férfikebel az ámulattól. A hatás Koronczaié- lcat még további lépésekre ragadta. Bementek egy kávéházba. Megkeresték a legszembetűnőbb helyet s leültek. Emma oly pózban vétette magát a plüsfotöjbe, hogy minden bája hasson. A cigány rázendít. A főúrtól a pikolóig a pincéreknek egész gárdája rohan elő s fejlődik fel az asztaluk előtt. Előre dőlten várják, mi lesz. A körülmények előkelő számlát jósolnak. Koronczainé is úgy gondolja, ha már belesodródtak a közfigyelem gyújtópontjába, olcsón nem adják. Hadd menjen, akár mi lesz! Érezte ugyan, hogy nem egészen helyénvaló a tettük, de a helyzet izgatott. Emma úszott a gyönyörűségben. Koennek az idegenszerű szolgálatnak a megvalósítása és meghonosítása egyházunkban. Vájjon nem jelent-e ez a szolgálat visszaesést a középkori egyház felé; nem Lutherünk elveinek a feladását jelenti-e?“ Az egyszerű nép idegenkedik minden változtatástól s nem szeret semmilyen újjítást. Az öntudatos evangélikusnak azonban minden kérdésben, úgy a A keleti veszedelem lálomdsa. ronczainé, mintha nem értené az italok árjegyzékének nyelvét, csak úgy odamutat a különlegességek rovatára s a főúr elkiáltja magát, intézkedik. Mintha puskából lőtték volna, rohan a pincérhad. A prímás megnyomja a vonót, mintha hegedűjének minden húrját akarná széjjelszedni. Belefekszik a cimbalmos is, veri tűzzel, hogy a verejték csurog róla, még a kontrások is felütötték fejüket. Játszott a banda, mintha utolsó nótáját húzná. Zúgott a kávéház s a zene vadító hullámai az idegeken dörömböltejc. Az egyik sarokban összetolják az asztalokat s már is táncolnak. Ezalatt a pincérek is megrakták az asztalt. Amit az ínyenc kitűnő falatnak talált, az itt volt, ami drága s szegénynek hozzáférhetetlen. A kávéház felfigyel. Az asztal mellett jegesdézsa s benne egy pezsgősüvegnek sistergő szája habzik. A hölgyek oly hozzáértéssel fogyasztották a legraífináltabb evési módot igénylő falatokat, hogy most már minden kétely nélkül megállapították, hogy idegen előkelőségek tévedtek a kávéházba. Emma ezt észrevette s magaviseleté még merészebb lett. A pezsgő is átjárta vérét, a zene pedig kacérrá csiklandozta szemét, arcát, minden mozdulatát. (Folytatjuk.) Terjesszük a „HARANGSZÓ“-!! diakonissza kérdésben is nem arra kell hallgatnia, amit az emberek tudatlanságból, maradiságból, jó vagy rosszakaratú kitalálgatásból mondanak, hanem egyes-egyedül az írásra. Ez világosította meg Lutherünk gyötrődő lelkét, ez világosít meg minket is. Ott kell keresnünk döntést ebben a kérdésben is. A diakonissza élethivatás nem újszerű, nem hasonló az apácasághoz, sem nem annak az utánzása. Minthogy az evangéliumi hited sem a középkori római egyházból való céltalan kiválásnak az eredménye, amelyet őseid azért követtek el, mert rakoncátlanul a régit megunták: a mi hitünk a régi. Mi vetettük le a fölösleges emberi újításokat, hozátoldásokat, hogy ez evangéliumot az eredeti tisztaságában bírhassuk. Úgy a diakonissza szolgálatnak a visszaállítása hasonlatos az evangéliumnak a visszahelyezéséhez. A reformáció kezdetén olyan lelkesedés fogta el a lelkeket a vtisszaszerzett evangélium bírása felett, hogy nem is kellett az evangélium segédeszközeit is visszahozni. Mikor Lutherünk a sok hiábavaló cerimonia limlomja alól kiásta az evangéliumot, olyan boldog volt, hogy nem is gondolt arra, hogy tovább is kutasson és még az evangélium hirdetésének segédeszközeit is felhasználja. Annyira elrontották és eltorzították a régi diakonissza ideált és élethivatást, a sok visszaéléssel, hogy Luther nem tudott mit kezdeni a női diakonissza megromlott formájával, amelyben abban a korban, tulajdonképpen már alig maradt valami az öskeresz- tvén diakonissza szolgálatból. így történhetett meg az, hogy több mint 300 évig feledésben maradt evangéliumi egyházunkban az apostoli női diakonia. Idestova száz éve lesz azonban annak, hogy Fliedner Teodor kaiserswerti lelkész az apostoli női diakoniát egyházunkban megnyitotta. Szegény evangélikus egyházunkban csak most kezd ez az áldásos munka megindulni. A női diakoniáról azt mondottuk, hogy apostoli eredetű s már az öske- resztyén egyházban létezett. A diakonissza élethivatás tehát nem újkeletű és ami a legfontosabb, evangéliumi eredetű. (Ap. csel. VI. 7., Rom. lev. XVI: 1—2.) A diakoniát mint az evangélium segédeszközét vezették be az .egyházba. Mikor az apostolok nem tudtak elvégezni minden munkát, vagyis az igehirdetés rovására ment más elfoglaltságuk, akkor állították be Krisztus egyháza szolgálatába a hét diakónust, azután a diakonisszákat. Az első diakonisszáknak nem az volt az életcéljuk, hogy külső cselekedetekkel önmaguknak érdemet szerző életet mutassanak, hanem mint nevük is mutatja, másoknak szolgáljanak. A szolgálat vcvlt az ő élethivatásuk főfeladata. Csak később, a cselekedetek érdemszerző egyházában lett a zárdái élet az önbálványozás és a szentté ne- velődés iskolájává. A diakonissza élethivatás lényege a szolgálat. Krisztus érettünk hozott áldozatának a női lélekre ható áldásából
