Harangszó, 1934

1934-03-04 / 10. szám

74. HARANGSZŐ 1934 március 4. Ma már azonban kissé más a hely­zet. Az evang. istentisztelet tartal­mának biztosítása után most már igazán elérkezettnek láthatjuk az időt a külsőség rendezésére, tehát az ev. istentiszteleti rend egysége­sítésére is. Azonkívül a nemzetközi érintkezés is ma már sokkal jobban kiépített s igy az egymásra utaltság és az egymáshoz való alkalmazko­dás, a lehető egyöntetűségre való törekedés kötelességé is sokkal nyil­vánvalóbb. Ezért indult meg, illetve lendült neki nagyobb lendülettel magyarhoni evang. egyházunkban is a,z az irányzat, mely istentiszte­leteink egységesítését tűzte ki céljául. Magyar ev. egyházunkban az is­tentiszteleti rend tekintetében azon­ban nemcsak az baj, hogy a külön­böző templomok istentiszteletei kö­zött nincs egység, hanem az is, hogy hazánkban az ev. istentisztelet ki­vetkőzött a maga eredeti lutheri jellegéből. Ennek egyik oka a kál- vinizmus hatása a magyar luthera- nizmusra. A reformáció kálvini irány­zata, különösen Magyarországon, egészen más álláspontot foglalt el az istentiszteleti rend kérdésében, mint a lutheri irányzat. A reformá­tusok ebben a tekintetben is elve­tettek a katholicizmusból mindent, amit nem parancsol a biblia, az evangélikusok pedig meghagytak mindent, amit nem tiltott a biblia. Tanulj meg imádkozni! Irta: dr. Schütt Gyula. 5 IV. FEJEZET. Az autó befordult a park kapuján. A park úgy látszik jó hatással volt az amerikaiakra. Koronczait kiemelte a gondok örvényéből s a két hölgy arcára pedig a csodálkozás kifejezését vonta. Koronczainé meg is jegyzi: — Úgy látszik, lesz azért Európában más is, nem csak bibliás fiatalemberek, kik gorombáskodnak. Reinerné az első pillanatban nem tudta elképzelni, micsoda vendégek jön­nek. Bátyjáékat még nem várta. Alig ismer Gézára, de mikor nyakába borul, megerednek könnyei s megérzi, hogy a jó testvérnek szíve dobog keblén. Húsz éve, hogy nem látta. S hányszor szere­tett volna neki panaszkodni?! Alig tud­ta elengedni, hogy sógornőjét s Emmát üdvözölje. Megható volt ez a találkozás is. Emmát még nem látta, csak fényké­pen. Micsoda leány! S eszébe jutott szegény Tibor. Szíve összeszorult, majd megfulladt, úgy szorította valami. Rei­nerné alig tudott betelni Emma üde szépségével. Kezénél fogta s vitte a kas­télyba. Azt hitte, Tibort vezeti. Hisz Tibor vére kering Emmában is. Ez a gondolat boldoggá tette s annyira meg­Ebben az eljárásban minket az a meggondolás vezetett, hogy az a középkori keresztyénség, mely a róm. kath. istentiszteleti rendet ki­építette, a mi keresztyénségünk is, hiszen a mi hitünk és egyházunk nem Luther fellépésével kezdte az életét s igy mindent átvehetünk an­nak eredményeiből, ami hitünk fun­damentumával, a bibliával nem el­lenkezik. Magyarországon azonban a reformáció kálvini irányának felül- kerekedése következtében ebben a tekintetben észrevétlenül református befolyás alá került az evangélikus istentiszteleti rend is és igy kivet­kőzött a maga eredeti lutheri me­legségéből és gazdagságából. A magyar ev. istentiszteletek lut­heri jellege elvesztésének másik oka az úgynevezett racionalizmus, vagyis észelvüség, mely az elmúlt két év­században pusztító aszályként ült rá a keresztyénségre. Ez az irány­zat ki akart küszöbölni a keresz- tyénségből minden észfelettit s is­meretterjesztő előadásokká tette az istentiszteletet. Nem csoda tehát, hogy számára érthetetlen és fölös­leges külsőség volt mindaz, ami az istentiszteleti rendben a prédikáción kívül volt. így lett olyan vérszegény mai is­tentiszteleti rendünk abban, amit Is­ten imádásának szoktunk nevezni, igy maradt ki belőle a bűnbánati és hitvallási elem s igy kapcsoló­szorította Emma gyenge kis, ápolt ke­zét, hogy felszísszent. Mennyi kérdezni s beszélni valójuk volt!? A legnehezebb volt Tibor esete. Kiváncsiak voltak minden részletre. Ne­héz volt beszélni róla s nehéz ezt hall­gatni. Lassan azért átjutottak rajta s másra fordult a társalgás. — Mi van Komlósiékkal? — kérdi Koronczai. — Szeretném átvenni a gyá­rat. Nekem fontos, hogy ez minél előbb megtörténjen. — Ép az imént mentek el. Átvehe- ted akár holnap. Nagyon kell a pénz. — Megkapja, — vág közbe Emma, — de minél előbb át kell venni. Ameri­kai stílt adunk a gyárnak. Ez fontos. Kis befektetés..., új szellem'..., lendület..., gyorsabb tempó..., élénkebb iram... s nagyszerűen fog prosperálni. — Hallod, Málvin, — fordul Koron­czainé Reinernéhez, — furcsa kis föld­darab ez a ti Európátok, mondjuk, ez a kis hazátok. Itt mindenki jajgat..., pa­naszkodik..., hivatkozik a viszonyokra s koldul... — És olvassák a bibliát! — vág bele Emma. Reinerné felfigyel s kérdőleg néz unokahugára. — Igen, néni, kérem, — folytatja Emma, — találkoztunk, nem messze in­nen, az erdőben valami fiatalemberrel s dott ki az istentiszteletből a köz éneken kívül a gyülekezet tevőleges együttműködése. Magyarhoni ev. egyetemes egy­házunk liturgiái bizottsága évtizedek óta dolgozik istentiszteleti rendünk egységesebbé tételén és lutheri for­májához való visszavezetésén. A lelkészegyesületi gyűléseken bemu­tatta a magyarországi liturgiák kö­zül a felvidékit, a külföldiek közül pedig a finn liturgiát, most pedig négy egymást követő vasárnapon át bemutattatja minden gyülekezet­ben a D. Rafray Sándor bányakerü­leti püspök ur által készített buda­pesti liturgiát. Az ősi lutheri liturgia elfelejtett jószokásának újra kibányászása min­den esetre melegebbé, elevenebbé és imádattal teljesebbé tenné isten­tiszteleteinket. . t. A keleti veszedelem. Ázsia óriási földtömbje néha olyan­ná vált, mint a méhkas tavasszal: bel­ső összezsúfoltságában fel-felzajdult és hatalmas néprajokat dobott ki magából. A történelem ezeket a rajzásokat nép- vándorlásnak nevezi. Kelták, gótok, áriák, avarok, gepidák, Jiunnok, magya­rok, utóbb a tatárok, még később az arabok és törökök egymás után rajzot- tak elő Ázsia szörnyű méhkasából. S ahogy elindult egy-egy raj, úgy válto­zott meg Európa képe. Nem csoda, hogy minden egyes népvándorlás halla­tára elsápadt az európai ember halovány •az borzalmas dolgokat beszélt nekünk az itteni viszonyokról. Szerettem volna visszafordulni Amerikába. Különben nem sokat adok rá, képzeld, 25 fillér volt a zsebében s nekem leckéket ad. Szánalmas alak, de volt valami maga­tartásában, hogy szerettem volna pofon vágni. — Remélem, ez a fiatalember nem koldult — mondja egykedvűen Reinerné. — Száz dollárt akartam neki adni s visszautasította. Szemtelen. Pokróc. — Nincs igazad, — szól bele Koron­czai, — nagyszerű ember... — Hallgass! — szakítja meg férjét Koronczainé, — egy ember, kinek 25 fillér a vagyona s bibliát olvas, ki azt meri mondani, vigyázzunk, mert elfogy­hatnak dollárjaink, az előttem ostoba fráter, ki nem érdemli meg az életet. Reinerné megdöbben. Micsoda elvek? Micsoda felfogások az életről? S jóindu- ■ Iatulag megjegyzi: — Annak a fiatalembernek igaza van. Ha ö mondta, hogy vigyázzatok, akkor vigyázzatok, ő tudja, miért adta nektek ezt a tanácsot. Éleseszű ember, ki ott is lát, hol mi vakok vagyunk. — Tudod te, — szól letompított szenvedéllyel Koronczainé sógornőjéhez, — mennyi pénzzel jöttünk. Megsú­gom..., mégse..., ne mond, hogy dicsek­szem. Megengedhetjük magunknak a

Next

/
Oldalképek
Tartalom