Harangszó, 1934

1934-03-04 / 10. szám

74.

HARANGSZŐ

1934 március 4.

Ma már azonban kissé más a helyzet. Az evang. istentisztelet tartalmának biztosítása után most már igazán elérkezettnek láthatjuk az időt a külsőség rendezésére, tehát az ev. istentiszteleti rend egységesítésére is. Azonkívül a nemzetközi érintkezés is ma már sokkal jobban kiépített s igy az egymásra utaltság és az egymáshoz való alkalmazkodás, a lehető egyöntetűségre való törekedés kötelességé is sokkal nyilvánvalóbb. Ezért indult meg, illetve lendült neki nagyobb lendülettel magyarhoni evang. egyházunkban is a,z az irányzat, mely istentiszteleteink egységesítését tűzte ki céljául.

Magyar ev. egyházunkban az istentiszteleti rend tekintetében azonban nemcsak az baj, hogy a különböző templomok istentiszteletei között nincs egység, hanem az is, hogy hazánkban az ev. istentisztelet kivetkőzött a maga eredeti lutheri jellegéből. Ennek egyik oka a kál- vinizmus hatása a magyar luthera- nizmusra. A reformáció kálvini irányzata, különösen Magyarországon, egészen más álláspontot foglalt el az istentiszteleti rend kérdésében, mint a lutheri irányzat. A reformátusok ebben a tekintetben is elvetettek a katholicizmusból mindent, amit nem parancsol a biblia, az evangélikusok pedig meghagytak mindent, amit nem tiltott a biblia.

Tanulj meg imádkozni!

Irta: dr. Schütt Gyula. 5

IV. FEJEZET.

Az autó befordult a park kapuján. A park úgy látszik jó hatással volt az amerikaiakra. Koronczait kiemelte a gondok örvényéből s a két hölgy arcára pedig a csodálkozás kifejezését vonta. Koronczainé meg is jegyzi:

— Úgy látszik, lesz azért Európában más is, nem csak bibliás fiatalemberek, kik gorombáskodnak.

Reinerné az első pillanatban nem tudta elképzelni, micsoda vendégek jönnek. Bátyjáékat még nem várta. Alig ismer Gézára, de mikor nyakába borul, megerednek könnyei s megérzi, hogy a jó testvérnek szíve dobog keblén. Húsz éve, hogy nem látta. S hányszor szeretett volna neki panaszkodni?! Alig tudta elengedni, hogy sógornőjét s Emmát üdvözölje. Megható volt ez a találkozás is. Emmát még nem látta, csak fényképen. Micsoda leány! S eszébe jutott szegény Tibor. Szíve összeszorult, majd megfulladt, úgy szorította valami. Reinerné alig tudott betelni Emma üde szépségével. Kezénél fogta s vitte a kastélyba. Azt hitte, Tibort vezeti. Hisz Tibor vére kering Emmában is. Ez a gondolat boldoggá tette s annyira megEbben az eljárásban minket az a meggondolás vezetett, hogy az a középkori keresztyénség, mely a róm. kath. istentiszteleti rendet kiépítette, a mi keresztyénségünk is, hiszen a mi hitünk és egyházunk nem Luther fellépésével kezdte az életét s igy mindent átvehetünk annak eredményeiből, ami hitünk fundamentumával, a bibliával nem ellenkezik. Magyarországon azonban a reformáció kálvini irányának felül- kerekedése következtében ebben a tekintetben észrevétlenül református befolyás alá került az evangélikus istentiszteleti rend is és igy kivetkőzött a maga eredeti lutheri melegségéből és gazdagságából.

A magyar ev. istentiszteletek lutheri jellege elvesztésének másik oka az úgynevezett racionalizmus, vagyis észelvüség, mely az elmúlt két évszázadban pusztító aszályként ült rá a keresztyénségre. Ez az irányzat ki akart küszöbölni a keresz- tyénségből minden észfelettit s ismeretterjesztő előadásokká tette az istentiszteletet. Nem csoda tehát, hogy számára érthetetlen és fölösleges külsőség volt mindaz, ami az istentiszteleti rendben a prédikáción kívül volt.

így lett olyan vérszegény mai istentiszteleti rendünk abban, amit Isten imádásának szoktunk nevezni, igy maradt ki belőle a bűnbánati és hitvallási elem s igy kapcsolószorította Emma gyenge kis, ápolt kezét, hogy felszísszent.

Mennyi kérdezni s beszélni valójuk volt!? A legnehezebb volt Tibor esete. Kiváncsiak voltak minden részletre. Nehéz volt beszélni róla s nehéz ezt hallgatni. Lassan azért átjutottak rajta s másra fordult a társalgás.

— Mi van Komlósiékkal? — kérdi Koronczai. — Szeretném átvenni a gyárat. Nekem fontos, hogy ez minél előbb megtörténjen.

— Ép az imént mentek el. Átvehe- ted akár holnap. Nagyon kell a pénz.

— Megkapja, — vág közbe Emma, — de minél előbb át kell venni. Amerikai stílt adunk a gyárnak. Ez fontos. Kis befektetés..., új szellem'..., lendület..., gyorsabb tempó..., élénkebb iram... s nagyszerűen fog prosperálni.

— Hallod, Málvin, — fordul Koronczainé Reinernéhez, — furcsa kis földdarab ez a ti Európátok, mondjuk, ez a kis hazátok. Itt mindenki jajgat..., panaszkodik..., hivatkozik a viszonyokra s koldul...

— És olvassák a bibliát! — vág bele Emma.

Reinerné felfigyel s kérdőleg néz unokahugára.

— Igen, néni, kérem, — folytatja Emma, — találkoztunk, nem messze innen, az erdőben valami fiatalemberrel s

dott ki az istentiszteletből a köz éneken kívül a gyülekezet tevőleges együttműködése.

Magyarhoni ev. egyetemes egyházunk liturgiái bizottsága évtizedek óta dolgozik istentiszteleti rendünk egységesebbé tételén és lutheri formájához való visszavezetésén. A lelkészegyesületi gyűléseken bemutatta a magyarországi liturgiák közül a felvidékit, a külföldiek közül pedig a finn liturgiát, most pedig négy egymást követő vasárnapon át bemutattatja minden gyülekezetben a D. Rafray Sándor bányakerületi püspök ur által készített budapesti liturgiát.

Az ősi lutheri liturgia elfelejtett jószokásának újra kibányászása minden esetre melegebbé, elevenebbé és imádattal teljesebbé tenné istentiszteleteinket. . t.

A keleti veszedelem.

Ázsia óriási földtömbje néha olyanná vált, mint a méhkas tavasszal: belső összezsúfoltságában fel-felzajdult és hatalmas néprajokat dobott ki magából. A történelem ezeket a rajzásokat nép- vándorlásnak nevezi. Kelták, gótok, áriák, avarok, gepidák, Jiunnok, magyarok, utóbb a tatárok, még később az arabok és törökök egymás után rajzot- tak elő Ázsia szörnyű méhkasából. S ahogy elindult egy-egy raj, úgy változott meg Európa képe. Nem csoda, hogy minden egyes népvándorlás hallatára elsápadt az európai ember halovány

•az borzalmas dolgokat beszélt nekünk az itteni viszonyokról. Szerettem volna visszafordulni Amerikába. Különben nem sokat adok rá, képzeld, 25 fillér volt a zsebében s nekem leckéket ad. Szánalmas alak, de volt valami magatartásában, hogy szerettem volna pofon vágni.

— Remélem, ez a fiatalember nem koldult — mondja egykedvűen Reinerné.

— Száz dollárt akartam neki adni s visszautasította. Szemtelen. Pokróc.

— Nincs igazad, — szól bele Koronczai, — nagyszerű ember...

— Hallgass! — szakítja meg férjét Koronczainé, — egy ember, kinek 25 fillér a vagyona s bibliát olvas, ki azt meri mondani, vigyázzunk, mert elfogyhatnak dollárjaink, az előttem ostoba fráter, ki nem érdemli meg az életet.

Reinerné megdöbben. Micsoda elvek? Micsoda felfogások az életről? S jóindu- ■ Iatulag megjegyzi:

— Annak a fiatalembernek igaza van. Ha ö mondta, hogy vigyázzatok, akkor vigyázzatok, ő tudja, miért adta nektek ezt a tanácsot. Éleseszű ember, ki ott is lát, hol mi vakok vagyunk.

— Tudod te, — szól letompított szenvedéllyel Koronczainé sógornőjéhez, — mennyi pénzzel jöttünk. Megsúgom..., mégse..., ne mond, hogy dicsekszem. Megengedhetjük magunknak a