Harangszó, 1934
1934-02-18 / 8. szám
1934 február 18. HARANGSZÓ Ól. HADD ÜZENJEM NÉKED... Hadd üzenjem néked... vár az Isten háza, Hol hivő lelkünk a föld porát lerázza, Hol nehéz gondjaid, mint a köd eltűnnek, Égető sebeid kínjai enyhülnek, A hetedik nap a nyugalomnak napja, E napon szived, szád Istent magasztalja; Hallgass az igére, Jézus szent szavára, Hadd üzenjem néked... vár az Isten háza. Hadd üzenjem néked... vár kis templompadod, Énekkel, imával, hol Istent áldhatod, Vár kis templompadod tán hónapok óta, Mig lábad a vétek széles útját rótta, E padban könnyebbül keresztednek terhe, Eloszlik bús szived gondja és keserve; Vedd eszedbe e hű pásztori szózatot : Hadd üzenjem néked... vár kis templompadod. Hadd üzenjem néked... vár az Úr oltára, Hiába ment Jézus kínos Golgoihára, Hiába omlott ki áldozati vére, Ha nem támaszkodol örök érdemére, Hogyha fel nem öltöd megtérés ruháját, Ha meg nem becsülöd az Úr vacsoráját; „Minden készen van“ a bűnbánók számára, Hadd üzenjem néked... vár az Ür oltára. Hadd üzenjem néked . . . vár a gyülekezet. Szentegyházunk fölött vészek gyülekeznek, Kötelesség hárul minden egyháztagra, Gyáva, ki őrhelyét hűtlenül elhagyja, Egyházad küzdelmét ne nézd rút közönnyel, Az Úr oltárára adj lelki örömmel; Jöjj mielébb közénk,... hadd szorítsunk kezet: Hadd üzenjem néked ... vár ű gyülekezet. Hadd üzenjem néked ... vár édes Jézusod, Ő a ml pásztorunk, mi pedig a juhok, Az ige gyönyörű mezején legeltet, Vigyázz, a sátánnak el ne add a lelked, Ha eltévedsz: az Úr keres és hívogat, Ha visszatérsz hozzá: nagy örömmel fogad; Legyünk engedelmes, Jézushoz hű juhok, Hadd üzenjem néked... vár édes Jézusod. Hadd üzenjem néked, .vár rád a mennyország, A Megváltó mennyből azért szállt le hozzánk, Hogy a bűnös világ üdvösséget nyerjen, Bűn, halál örvénye bennünk el ne nyeljen; Ha erős a hited, ha fézust követed, Megváltónk a mennyben helyet készít neked; Nem lesz ottan bú, gond, csak béke, boldogság, Hadd üzenjem néked...vár rád a mennyország. Hogyha hiába vár Istennek szent háza, A régi templompad, az Urnák oltára, Hiába vár Jézus, az egyház, mennyország, — Akkor elfordítja Jézus tőled arcát, Minden nap közelebb az ítélet napja, Lesújt akkor reád az Urnák haragja; Az üdv koronája nem lehet a tied, Mert ahol a kincsed, ottan a te szived! Szentanlatfai Nagy Lajos. Terjesszük a „HARANGSZÓM! OLVASSUK A BIBLIÁT. Emlékezzél meg! Február 19. Az elmúlt időkről. V. Mózes XXXII. 7—20. Ha visszatekintesz te is, mint Mózes, Isten nevét látod beleírva az elmúlt idők történetébe. Nemcsak a választott nép története, hanem minden egyes népé, így a tiedé is, arról tanúskodik, aki a népek sorsát épúgy irányítja, mint a csillagok járását. Minden nép eszköz Isten kezében, mellyel Isten a maga céljait akarja munkálni. A legnagyobb nép sem több ennél s a legkisebb is értékes eszközzé lehet. Hogy azzá legyen, azért vezeti Isten jó és balsorson keresztül. Jaj annak a népnek, melyet Isten többé nem tud eszközéül felhasználni. A rozsdás szerszámot éles reszelővei tisztítod, tűzben edzed meg, hogy ismét használhatóvá váljék. Nem ezt teszi-e az Úr ma is a népekkel. Terajtad is múlik, hogy elérne célját, vagy kénytelen lesz a te népedet is, mint sok mást, félreállítani. Február 20. Elmúlt napjaidról. 34 zsoltár. Dávid visszatekint arra az időre, mikor Sault haragja, irigysége a dicsőséges kezdet után földönfutóvá tette. Elgondolkozik afelett, milyen csodálatosan vezette azóta az Úrnak hatalmas karja, védelmezte midőn védtelen volt, míg íme, most semmiben nincsen fogyatkozása. Ezért magasztalja az Urat s hirdeti örömmel: „Érezzétek s lássátok meg, hogy jó az Úr. Boldog az az ember, aki őbenne bízik“. Nem ezt hir- detik-e a te életed elmúlt napjai is? Ha nem, akkor nem az Urban volt a hiba, hanem benned, mert nem tetted azt, amit Dávid tett nyomorúsága napjaiban, vagy arról feledkeztél el, amit ő tanácsol azoknak, akik szeretnek jó napokat látni. Február 21. Bűneidről 51. zsoltár 5—13. Semmit sem felednek az emberek olyan könnyen el. mint vétkeiket. Amit mások vétkeztek őellenük, azt számon tartják, felhánytorgatják, nem bírják elfeledni. Ha másnak ellened való vétkére azt mondod: megbocsátani megbocsátottam, de feledni nem bírom, az bűn, mert megbocsátásod komolytalanságáról állítasz ezzel ki bizonyítványt, de a saját bűnösséged számontartása nem hiba, hanem kötelesség. A bűntől megszabadulás csak annak sikerül, aki mint a zsoltáriró. nem titkolja, nem szépíti önmaga előtt vétkét. Csak az ilyen szívből szakad fel őszintén a sóhaj: „Tisztíts meg engem!“ s ez a szabadulás egyedüli útja. , Február 22. A halálról. Filipp! I 21—25. Van egy szerzetesrend, melynek tagjai örök hallgatást fogadnak s egyedüli beszéd nálunk ez a köszöntés, mellyel találkozáskor üdvözlik egymást: „Gondolj a halálra!“ Ezzel szemben a másik szélsőséget azok képviselik, akik viszont úgy élnek, mintha ez az élet örökké tartana s nem kellene egykor mindent elveszteniük, amiben itt az örömet s boldogságot keresték. Mennyivel felette áll mindkét gondolkodásmódnak az, ahogyan Pál az életet és a halált tekinti, örömmel gondol a halálra, de nem azért, mintha az életet nem tudná becsülni s nem találna már betöltendő feladatot benne, hanem azért kíván elköltözni, mert tudja, hogy a halál után jön a Krisztussal való tökéletes egyesülés. Bár ezt jobbnak tartja a küzdelemmel teljes tökéletlen földi életnél, az Úrra bízza, mikor hívja el s fáradhatatlanul végzi munkáját itt tovább. így gondólsz e te is a halálra? Február 23. A számadásról. Máté XXV. 42—51. Ezt se felejtsd sohal A haláltól félni csak annak van oka, aki életében nem gondol arra, ami a halál után következik: a számadásra. Amely szolga nem várja urát, az vagy elfeledte szol- gamivoltát, vagy nem akar tudni sem róla, ez pedig mi más, mint lázadás ura ellen. De vájjon a lázadás felpienti-e a számadás kötelezettsége alól, nem inkább csak súlyosbítja-e azt?! Arra, hogy félned ne kelljen a számadástól, csak egy mód van: készülj állandóan reá. Boldog szolga, akit ura méltónak talál arra, hogy többet bízzon reá, mert hűséges munkában találta. Február 24. Érdemtelenségedről Lukács XVII. 7-10. Még a leghívebb munka sem elég önmagában arra, hogy jutalomra várj. Mi ev. keresztyének nemcsak felesleges, hanem még elégséges „jó cselekedeteket“ sem ismerünk. Ha az Úr egyik leghívebb szolgája is (Róm. 7, 18.) di- csekedés helyett csak panaszkodni tud: „Mert tudom, hogy nem lakik énbennem, azaz a testemben jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom“, miben bizakodhatnánk akkor mi, akik olyan messze estünk nemcsak tehetségben és eredményben, hanem sokszor komoly akarásban, hűségben is a nagy apostoltól? S mégsem csüggedünk érdemtelenségünk érzetében, hanem örömmel énekeljük ■ Lutherünkkel: „Erőnk magában mit sem ér, mi csakhamar elesnénk; de küzd velünk a hős vezér, kit Isten rendelt mellénk“. Február 25. Isten kegyelméről 25. zsoltár 6—11. v. „Reminiscere“ azaz „Emlékezzél meg“ ez a mai vasárnapnak, böjt II. vasárnapjának neve e zsoltár 6. versének kezdőszava után. Adj hálát te is a zsoltáríróval, hogy Isten nemcsak bűneidről emlékezik meg, hanem irgalmasságáról s kegyelméről is. Milyen csodálatos prófétai éleslátással fejezi ki e zsoltár is már azt az igazságot, amit Luthernek újból fel kellett fedeznie, hogy Isten jósága és igaz vojta között nincsen ellenmondás, mert igazsága nem merül ki távolról sem a bűn büntetésében, hanem főfeladatát abban találja, hogy útbaigazítsa a vétkezőket, igazságban járatja az alázatosakat. Magasztald te is azt, aki nem elveszitni, hanem megmenteni akar s akinek „minden útja kegyelem és hűség azoknak, akik szövetségét és bizonyságait megtartják“. Tartsd meg te is hűségesen a vele való szövetséget. Büki Jenő. KARCOLATOK. Farsangi utóhang. Beléptünk a böjtbe. Megállnak a táncos lábak, bezártál a bálterem, semmivé foszlik a farsang muzsikás zsivaja. Ahogy így visszanézünk, két megjegyzés kívánkozik ki belőlünk. Sok volt a bál. Ha valakinek az életörvendezéséhez szükségképen hoz-
