Harangszó, 1934
1934-02-18 / 8. szám
58. HARANGSZÓ 1934 február 13. tanító vesződik az oktatással s a lelkész csak kikérdezi a leckét, sok helyen meg csak a lelkész gondja az előkészítés s az aránylag rövid idő alatt — nem sokra megy. Különösen nehéz olyan helyen, ahol a filiákból a gyermekek csak tavaszi időben s legfeljebb egy héten kétszer tudnak bejönni. Leghelyesebb, ha az iskolában a tanító már az egész esztendőben konfirmandusokként kezeli a gyermekeket s mire a lelkész elkezdi munkáját, a gyermekek már birtokában vannak az anyagnak s érzik, hogy ez a betetöződése iskolai nevelésüknek. Ebben az esetben a lelkész a magoltatás helyett sokkal több magvetést tud végezni s a gyermekek lélekben az iskolát és a templomot egybe tudják kapcsolni. Ilyen közös munkával aztán elérhetjük, hogy nem kell szégyenletes minimummal megelégednünk, hanem itt lesz az ideje annak, hogy akit egyházunkba felveszünk, azzal szemben igényeket is merünk támasztani. Helytelen gondolat az, hogy a konfirmáció a gyermekek ünnepélye, melyre csak az érdekelt hozzátartozók kiváncsiak, mert a konfirmáció Tanulj meg imádkozni! Irta: dr. Schliit Gyula. 2 II. FEJEZET. Autó fordul a parkba. „Bizonyára Komlósiék“ — mondja Reinerné s máris siet előre, hogy fogadja vendégeit. Valóban Komlósiék voltak. Az apa lányával. Komlósi Árpád özvegy ember volt s hat évvel ezelőtt megvette Rei- nernénak porcellán-gyárát. »Reinerné nem bírta a nagy üzem vezetésével járó gondot, nem is volt kedve hozzá" s eladta. Megvette ezt az ezerholdas birtokot. Könnyebben kezelte s nyugodtabb volt élete. Eleinte Komlósinak is jól ment, de amint rosszabbodott a gazdasági helyzet, Komlósinál is beköszöntőitek a szűk esztendők. Nem kelendő a porcel- láncikk, mikor kenyérre sem telik. Az üzem válságba sodródott s Komlósi a tönk szélén állt. A helyzet azonban szerencsés megoldást nyert. Sikerült eladni a gyárát; Reinerné testvére, Koronczai Géza vette meg, ki húsz évvel ennek előtte ment ki Amerikába s ott hihetetlenül meggazdagodott. Most van úton hazafelé s hozza a pénzt. Ezt várja már türelmetlenül Komlósi, hogy rendezhesse adósságait s betömje a hitelezők kíméletlen száját. — Mi hír? — kiáltja már messziről, még köszönni is elfelejtett.—Mikor jönnek? Igazán kellemetlen. Mást sem látok, mint ügyvédet s végrehajtót. Az egyik a másiknak adja a kilincset. Az ember beleőrülhetne. Pénzt és pénzt az egész gyülekezet egyik legnagyobb ünnepélye, melyen részt kell vennie mindenkinek. Úgy kell hát ezt az ünnepélyt külsőségében is megrendezni, hogy abban a szépet és a rendet szerető emberek gyönyörködhessenek. Ez vonatkozik a vizsgára is. A vizsga nem azt jelenti, hogy egyes jó tanulókkal brillirozik a lelkész s aki felelni nem tud az és hozzátartozói szégyenkeznek, hanem mindenkit név szerint felszólít. A külső rendre sok helyen ügyet sem vetnek s a vizsga egy nagy zsivaj, az Úrvacsora-vétel bántó tolakodás lesz. Ugyancsak végtelen szomorú az, hogy a konfirmációi áldás szépségét és hosszúságát sok helyen e földi hivságos világ mammoni értékmutatójához mérik. — Mintha a sátán vigyorgását látnám ilyenkor! A verses áldás magamfajta versfaragók jámbor szándéka, de mégis csak más, ha Istennek Igéjét adom útravaló áldásnak. (Adhatunk ízléses Krisztus-képet, melyre a bibliai áldást s a konfirmáció napját felírjuk). A konfirmációi - emléklap vagy legyen igazán szép, vagy ne legyen ! Sajnos, sokszorosak a gazdagabbak akarnak. Minden nap többet. Kamat..., illeték ..., tárgyalás a féllel..;, keresetszerkesztés, egyéb költségek s a jó Isten tudja, még mi nem szaporítja a terhet! Értik ezek, hogy kell munkaalkalmat teremteni a íegsziikösebb időben' is, mikor mindenki koldul. Egy szót szólj nekik s csinálnak olyan monstre-pört, hogy a hajad szála is égnek áll tőié. — No...no...apa, — szól rá Helén, a leánya — ne beszéljen már ennyit. Ez a hivatásuk, a kenyerük. Nem kell őket igénybe venni. Nem hívnak azok senkit. — Mit értesz ehhez, te leány! Az sem a legkellemesebb dolog, ha piócával rakjuk tele a hátunkat s mégis megtesz- szük. Helén megöleli Reinernét s megcsókolja. Leülnek mindhárman az útszéli padra. — Magam sem tudom, hol késnek? — szól Reinerné.—Azt írták, amint partot érnek, sürgönyöznek. S ennek már egy hete, de sürgönyt nem kaptam. — Valószínű körülnéznek Európában — mondja Helén. — Jó van, jó, de mikor nekem any- nyira kellene a pénz! Ne túrázzanak, mikor minden órai késés tíz pengőmbe kerül. Kamat..., illeték..., költség... Ej, de kellemetlen! — Legyen nyugodt, Komlósi úr, — mondja Reinerné — nem késnek soká. Bátyám fogja a garast. Nem igen fog túrázni!-— Ha nem volnának vele asszonyok! — sóhajt fel keserűen Komlósi. — Hány éves Emma? — kérdi Helén, hogy másra terelje a beszédet. — tudják megvenni s én ilyenkor inkább elhagynám, nehogy a szegények tüskével szivükben nézzenek a konfirmációi emléklapra.*) Feltétlen kell már egyházunkban olyan emléklapról gondoskodni, melyen ne aranyos-cirádás rajzok s ügyetlenül megrajzolt gyermekek és lelkész szerepeljenek, hanem művészi Krisztus-fő, vagy Golgotha és alatta a Megváltójáról bizonyságot tevő neve s a konfirmáció ideje. (Ne csodáljuk, ha a sikerületlen kofir- mációi lapokat úri szalonokban nem akasztják ki!) Az Úrvacsora kiszolgáltatása sok helyen olyan csökevénye csak az istentiszteletnek, melyet hamar el szoktak intézni. Mindig kell bűnbánati ének az elején, a gyónás közben s a végén is! Ha nagy tömegek élnek az Úrvacsorával, akkor legtöbb helyen olyan rendetlenséget és tolakodást lát az ember, hogy összeszorul a szive. Lehet ezen segíteni! Megfelelő lelki hatással s szerető figyelmeztetéssel olyan változást láttam *) Sok gyülekezetben — nagyon helyesen — a gyülekezet ajándékozza meg konfirmandusait a konfirmációi emléklappal. Szerk. Úgy tudom, már Amerikában született? — Igen. Tizennyolc éves. — Úgy örülök Emmának, lesz jó barátnőm — örvend Helén. Egy biciklista fordul be a kapun. — Úgy látszik jókor jöttünk — ujjong fel az öreg. — Ez hozza a sürgönyt. S valóban. Koronczai sürgönyzi, hogy ma indulnak Hamburgból. Akkor holnaputánra megérkeznek. Komlósival nem lehetett bírni. Fel-alá járkál s nagyokat fúj. Már előre élvezi, hogy fogja félkézzel elintézni a hitelezőket. Fizet és kidobálja őket. Helén fél, hogy valami erélyes kitörésre ragadja atyját ez az érzelemháborgás s hogy ennek elejét vegye, Reinernéhoz fordul. — Ki az a fiatalember? —- s Dömötörre mutat. — Már a múltkor láttam. Talán valami alkalmazott? — Nem. Szerencsétlen ember. Árva fiú. Se atyja, se anyja. Jogász, most doktorál. Á ... városban dolgozik ügyvédi irodán ... Erre Komlósi felüti a fejét, mint a vad, mikor puskaport érez a levegőben s közbevág:-— Akkor jó lesz óvakodni tőle, Reinerné asszonyom! — Szóval ügyvédi irodában dolgozik, jobban mondva dolgozott, mert elküldték. Ott is kevés a munka. A lakásából is kitették, nem tud fizetni. De egy fillért sem fogadna el tőlem. Hetenként kétszer zsákot hord az állomáson. Ebből él. Az útmenti padokon aludt. így találtam rá egy reggel, éhesen, összetörve. Megsajnáltam. Nem igen törődöm
