Harangszó, 1934

1934-02-11 / 7. szám

i9á4. február íl. jubileumi — 25a “ évfolyam. 7. szám. Alapította : KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonos : Dunántúli Luther-Szövetség. Az Országos Luther- Szövetség hivatalos lapja. Megjelenik minden vasárnap. Ingyen melléklet két­hetenként a Kis llarangszó. Postacsekkszámla : 30.52fi. Előfizetést elfogad minden cvang. lelkész és tanító. yövel yéaus, lelkem hő szerelme ! Oh jöjj királyom, Tenélkiiled szivem hová lenne? Csak te vagy örömöm e világon! A „Harangszó* szerkesztő-kiadóhivatala: GYŐR II, Petöfi-tér 2. Előfizetési ára: negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér, egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10°/o-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér. A mi protekciónk. Róm. 5, 1—2 ...........a mi U runk Jézus Krisztus által . . . van menetelünk hitben ahoz a kegyelemhez“. E gy nekikeseredett ember mon­dotta nékem nemrégiben, hogy felmegy Budapestre és egyenesen a kormányzó elé járul panaszával. Ebben az együgyű elgondolásban van valami nagyon emberi, olyasmi, ami az embert általában is jellemzi. Nem úgy vagyunk-e sokszor, hogy amikor már minden reményünk odavan, amikor gyötrő kérdéseink megoldását immár sen­kitől se várhatjuk, akkor eszünkbe jut a legnagyobb Valaki és elfog a vágy: egyenesen odajárulni eléje és néki mondani el, ami fáj. Az ember mindig érezte, hogy néki szüksége van az Istenhez való bemenetel szent kiváltságára. Nem tudott megelégedni azzal, hogy hallott az Isten létéről, hogy emlegették előtte az Ő dolgait, hogy mutogatták előtte messziről az Istent, a vágya — ha sokszor öntudatlanul is — mindig az volt, hogy közel jusson az Istenhez, hogy bemenetelt kapjon szent szí­ne elé és négyszemközt önthesse ki örömét, fájdalmát. Ám azt is mindig érezte az ember, hogy úgy amint van, nem kaphat bemenetelt az Istenhez. Ezért a vallások tör­ténete nem más, mint kétségbe­esett törekvés arra, hogy az embei valahogyan méltóvá tegye magát az Istenhez való bemenetelre. A zsidó azért dolgozta ki olyan körülírt részletességgel a maga ál­dozati szertartásait, mert úgy érez­te, hogy aki az Isten elé akar já­rulni, annak ép úgy keresztül kell menni bizonyos udvari formaságo­kon, mint aki valamely királyhoz akar bejutni. A régi pogányok azért áldozták fel csordaszámra az állatokat, mert úgy érezték, hogy meg kell hozniok ezt az áldozatot, ha Isten elé akarnak járulni. Az ős­magyar azért merített szabját a tá­bor legszebb ménjének hófehér szügyébe, a hindú édesanya azért hajította áldozatul gyermekét a Ganges habjai közé, mert úgy érezte, hogy csak így juthat az Is­ten elé. A pápás egyház azért árui­tatott valamikor bűnbocsátó cédu­lákat s azért hivatkozik ma is a szentekre, mert azt a hiedelmet akarta és akarja tagjaiba plántál­ni, hogy a szentek közbejárása eszközöl számukra kihallgatást az Istennél. Ha ezekre a kísérletekre gondo­lunk, akkor telik meg a szívünk igazán hálával Pál apostol szavai­nak olvastán: „Nekünk menetelünk van a kegyelemhez“. Nem próbál­kozásra biztató, esetleges sikert ígérő buzdítás ez, hanem a megta­pasztalás élményszerűségének biz­tos hitvallása: „Van menetelünk“. Van, de nem a mi emberségünk­ből. Ha a magam emberségéből akarok egy miniszteri szoba pár­názott ajtaján bejutni, az aligha sikerül. De ha a miniszter barátjá­tól sikerül ajánló levelet kapnom, akkor félre állnak az ajtónállók és én elérem célomat. Nem az én ér­demem, hanem azé a pecsétes levélé. Az őszinte vallásosság leginkább abból tűnik ki, hogy az élet fordu­lópontjain milyen lelki tartalmat önt az emberi szív érzéseibe. Ha ebből a szempontból nézzük az élet fontos fordulópontját, a házas­ságot, akkor elszomorító megnyi­latkozásokat, pogány szokásokat találhatunk evangélikus házasság- kötéseknél is. A házasság fogalmi súlypontja Az Isten sokkal fenségesebb és én sokkal nyomorultabb vagyok, semhogy eléje állhatnék. De van egy áldott protektorunk, drága evangélikus hitünk igaz tanítása szerinti egyetlen Közbenjá­rónk, a Krisztus, ki a vérével írt nekünk ajánló levelet. Ezt szoron­gatjuk féltőn a kezünkben s ezért merjük mondani: „A mi Urunk Jé­zus Krisztus által van menetelünk ahoz a kegyelemhez“. Kell-e ennél nagyobb kitüntetés? Istenhez járulhatok, eléje térdel­hetek, mert Krisztustól van az én szent protekcióm. Kell-e ennél nagyobb vigaszta­lás? Megkísért a sálán, de nem mint védtelent, mert nekem erős váram van, melynek biztos fala el­fedez: menetelem van Istenhez. Szenvedek, de nem mint árva, mert Atyám van, ki panasztmeg- hallgató, erőtadó szeretettel van hozzám: menetelem van Istenhez. Megérint engem is az elmúlás sze­le,. de nem mint reménytelent, mert megtartóm van s az egész életem nem más, halálom se lesz más, mint menetel Hozzá. A kitüntetés és vigasztalás hadd legyen életcéllá: legyen életutad Istenhez-menetel! sokszor nem a frigykötésre, hanem a lakodalomra esik, mert a házasság külső, testi lármájában, a zenebonában, az eszem-iszoinban, a borgőzős kur- jongatásban szinte elhal a léleknek a szava, az eskünek szent elköte- lezése, Isten áldásának végtelen­sége s a szeretet és szerelem érzé­sének kristálytiszta fensége. Mily sok evangélikus házasság Helytelen szokások. Esketéskor. Irta: Bácsi Sándor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom