Harangszó, 1934
Kis harangszó
1934. május 27. KIS HARANOSZó 17. oldal. embernek ott a helye. Hát magát is behívják és 24 órán belül jelentkeznie kell az ezredénél. Hát ez van benne. No, de már megyek, mert még egy pár helyre kell sietnem. Kezet nyújtott. — Isten vele, Kovács uram. Az Isten tartsa és őrizze magát. S azzal távozott. Kovács lerogyott a kéve rözsére. Szétnyitotta aiz írást, belenézett. De szeme előtt összefolytak a betűk, az írásból nem látott semmit. De a jövőt annál jobban látta, kivált a gyermek bizonytalan jövőjét. Mi lesz vele. a 12 éves gyerekkel, ha ö elmegy? Nincs senkije, akire rábízhatná. Egyedül sem maradhat az erdőben. Hacsak valamelyik szénégető társa nem vállalná? Könnyes szemmel nézett a fiára. — Nekem azonnal be kell rukkolnom. Mi lesz veled, Jani? Kire hagyjalak? Ki vesz magához, míg én odaleszek? A gyermek szeme felcsillant. — Háborúba megy, édesapám? — Oda. Jani átölelte az édesapja nyakát. — Vigyen magával, édesapám. Úgy szeretnék én is ott lenni. Mindig maga mellett leszek, teszek, veszek, segítek, még lőni is fogok. Addig, addig könyörgött a fiú, hogy az apja beleegyezett. — Hát gyere velem. Majd csak lesz valahogy. * Másfél éve tartott már a háború . . . Az apa együtt volt a fiával s az eleven gyereket mind megszerették. Sőt egyszer az ő ébersége mentette meg az elfogatásiéi a századot. Ott bújkált egy sötét éjjel a drótakadály előtt, amikor észrevette, hogy az ellenség vagdossa a drótot s lopakodva jönnek át rajta. Gyorsan visszaszaliadt a fedezékbe az apjához, elmondta, hogy mit látott. Apja szaladt a kapitányhoz, az riadót fuvatott s az ellenség terve nem sikerült. Másnap az alig 14 éves gyerek káplár lett. S azóta mindenki csak a kis káplárnak hívta ... * A század rohamra indult. Egy magaslatot kellett elfoglalni. El is foglalták ... Sok derék magyar vitéz holtteste borította a győzelem helyét. Ott feküdt holtan a szénégető is. A kis káplár ott térdelt mellette s hullottak a könnyei. Az ellenség ellentámadásba ment. A magaslatot akarták visszafoglalni. Egy öreg baka odament a fiúhoz: — Gyere innen, fiam. Nagyon is nyílt helyen vagy. Egy golyó leterít téged is. Fogd a puskát s jöjj a fedezékbe. Az ellenség mindjárt ránk tör. A gyerek letörölte ai könnyeit. Ráborult az apjára, mecsókolta egyszer, kétszer, sokszor. Aztán kezébe fogta az apja fegyverét s felugrott. — Visszajövök még hozzád, édesapám! De előbb megbosszullak! S azzal elrohant. * Vége volt a támadásnak. A nap lenyugodott. Szedték össze a halottakat, hogy az éj csendje alatt eltemessék. A kis káplárt is holtan találták. Homlokon találta egy golyó. Meghalt a hazáért a kis hős. Apjával egy közös sírba tették egy fa alá. S mikor másnap a nap felragyogott, egy kis madárka szállott a fára s a legszebb dalát zengte el a hős apáról, meg a kis káplárról... Szende Ernő, igazgató bácsi. j$ SZÓLNAK-A K ^Kis-HARANGOKP" Az első 20 filléres missziói bélyeget már megvette egy budapesti kisleány. Sógorka Erzsikének hívják. Két vasárnapi 10 filléres fagylalt árát tette félre e célra. A nevét azért merjük kiírni, mert minden kérkedés nélkül mondta el a 20 fillér történetét. Nem sokkal eröbb valaki a felnőttek közül azt mondta a titkár bácsinak: ,.Ugyan ki fog adni 20 fillért egy bélyegért?“ Tudjuk, hogy vannak másfajta, használt postai bélyeget gyűjtők, akik 1 pengőt sem sajnálnak, csak, hogy elmondhassák: ez és ez a ritka bélyeg benne van a gyűjteményemben. A mi bélyegeink, hisszük, oda fenn vannak éltévé abba a gyűjteménybe, melyet nem a mi kezünk rak össze. (Kolosse 3:3.) Egyébként szeretettel tudatom, hogy aki december végéig 1 pengő értékű bélyeget vásárol, az jutalom képen résztvesz egy sorso
