Harangszó, 1934
1934-12-16 / 51. szám
1934 december 16. HARANOSZó 411. Az ádventi király, a mi Üdvözítőnk, a szeretet királya. Ő jön hozzánk, ő van közöttünk. Az ő szent nevében, irántunk való irgalmának melegétől áthatott hálás szívvel bizonyítsuk be, hogy megértettük a szót, amely az embert az emberhez utalja: „Íme, az én felebarátom !“ Karácsonyt 100.000 magyar munkásnak! A magyar ipar pártolásának eszméje nem újkeletű. A mtilt század negyvenes éveiben Kossuth Lajos indított nagyszerű mozgalmat, de a szabadságharc elbukásával együtt ez *is elbukott. Majd a kilencvenes években keletkezett ily mozgalom, mely tulipánmozgalom elnevezéssel még sokunknak élénk emlékezetében van. Az akkori áldatlan politikai viszonyok mellett nagyobb sikerre ez sem tudott szert tenni. Ezek a mozgalmak a még fejlődésben levő gyenge gyáriparunk megerősítését akarták elsősorban elősegíteni és az akkori, aránylag boldog időkben a nemzet megengedhette magának azt a fényűzést, hogy nem méltatta ezeket kellő megszívlelésre. Ma már azonban másként állunk. A háború utáni idők nyomasztó voltát az összes európai országok érzik, de míg a többi országojmál a behozatal a háborúelőttihez viszonyítva 12%-al, a kivitel pedig 17% -al csökkent, addig Magyarország az egyedüli európai ország, ahol a kivitel csökkenésével egyidejűleg a behozatal emelkedett és pedig a kivitel 33%-aI csökkent, a behozatal 36%-al emelkedett. Országunk oly családhoz hasonlítható, mely bevételénél többet költ és hol a bevételek folytonos csökkenése mellett a kiadások állandóan emelkednek, ami a teljes eladósodást és elöbb-utóbb a halálos csődöt eredményezné. Fel kell tehát rázni a nemzetet abból a vétkes közönyből, melyet a magyar föld és a magyar munka termékei iránt tanúsít. Azután ki kell irtani az előítéletet, mellyel sokan a magyar árúval szemben az idegen származású árú előnyére viseltetnek. Országunk érdeke kívánja, hogy nemcsak hazafiságból, de jól felfogott anyagi érdekből is magyar árut kell venni a külföldi helyett. Ne gondoljuk, hogy ezen iparpártolás szükségességét csak a mi hazánk érzi, ép így van ez a hatalmas győző államoknál is, ahol azonban ezt a feladatot sokkal komolyabban veszik és sokkal lelkiismeretesebben is hajtják végre. Svájc a háború befejezése utáni évben rendezte első svájci hetét és azt évenként megismétli. Ausztria is rendez nagy sikerrel ausztriai heteket, Anglia, Németország, Franciaország egyes iparágai állandó hirdetményekben figyelmeztetik a fogyasztó közönséget, hogy csak hazai árut vásároljon. A francia autógyárosok nemrég egyhangú elhatározásuk alapján gyáraik kapujára oly hirdetést függesztettek ki, melyben értesítették ügyfeleiket, hogy a jövőben csakis azoktól a gyáraktól fognak alkatrészeket vagy félgyártmányokat vásárolni, amelyeknek képviselője francia és nem külföldi gépkocsin jcOetiik meg nájuk. Ausztria, valamint Spanyolország új vállalatoknak vagy régi vállalatoknak újonnan való berendezésénél nagy adókedvezményeket nyújt, ha az összes felszerelések, berendezések, gépek honi eredetűek. Aki ez ellen vét, nemcsak a nagy adókedvezményektől esik el, hanem nevét a közszállításokban résztvevők jegyzékéből törlik. Csodálatos, hogy nálunk gazdasági kérdésekben milyen elmaradott, tájékozatlan a közvélemény. Évek óta érzi az ország minden fia a háború óta megváltozott gazdasági helyzetet. Mindenki tudja, hogy mezőgazdasági termékeink értékesítése, külföldre való kivitele elé mily leküzdhetetlen ' akadályok tornyosulnak. Evvel szemben ipari cikkekben behozatalunk álandóan növekszik és míg országunk termékeinek feleslegét külföldön elhelyezni nlem tudjuk, avval a nemtörődömséggel, melyet már Széchenyi István is oly keményen ostorozott, hozzuk be egész feleslegesen a külföld gyártmányait, élvezeti és fényüzési cikkeit. Pedig a Magyar Hét beigazolta, hogy az ország termelői és gyárai el tudják látni a fogyasztó közönség úgyszólván minden szükségletéi Azért minden magyarnak kötelessége szükségleteit honi gyártmányból fedezni. A magyar árú és magyar ipar megbecsülése legyen jelszavunk. Sajnos, a közönség nagy része még mindig idegenkedik a magyar gyártmányoktól. Fogyasztó közönségünk széles rétegébe begyökerezett az a meggyőződés, hogy a külföldi árú mindig jobb minőséget jelent, mint a hazai. A közönség téves fejfogását úgy gyárosaink, mint kereskedőink igyekeznek is a maguk hasznára kiaknázni, amidőn a magyar gyártmányokat a vevő előtt külföldi eredetűnek tüntetik fel. A Honi Ipar című szaklap részletesen kimutatta, hogy hazai posztógyáraink a kereskedők egyenes kívánságára angol jelzéseket, védjegyszerü márkákat vasalnak vagy szőnek bele az itthon készült Akkorra már a két gyerek kint termett a kiskapun át az úton s futnak a lépésben közeledő két kocsi felé, hogy csak úgy porzik lábuk alatt az út. A két asszony ott áll a kapu előtt. A könnyeik már megeredtek, a kötény csücskének már van mit törülget- nie. Az öreg asszonyból kitör, ami már rég gyötörte a szívét: — Tudtam én, hogy a Tündér nem soká viszi! S hozzáteszi, mint aki most eszmél: — Lám, ez volt az a baj, amit az a nagy úr emlegetett ... Ez az, Szekeres szomszéd ... Megszokásból most is szomszédnak szólítja az egykori szomszédot. Ekkorra odaér a két kocsi. Az egyiken szegény Nagy Sámuel, a másikon János gazda. Körülöttük nagyokat szőkéivé ugrándoznak a gyermekek. Azok már tudják, hogy a nagyapjuk kocsiján mi van a ponyva alatt. • Elsőnek János gazda hajtott be az udvarra, szíves szóval köszöntve a kapu körül állókat. Nagy Sámuel követte. Köszöntésképen szomorúan bólintott a fejével és halk, színtelen hangon felelt övéinek zokogásba fúló köszönésére. Megálltak. Lassan, öregesen lecihelődtek mindketten a kocsijukról. Kezet fogtak sorban mindenkivel. Szekeres Jánosnál megtoldotta Nagy Sámuel uram a köszöntést és kézfogást azzal a kérdéssel, amit megkívánt a tisztesség: — Hát elnéztél hozzánk, szomszéd? — Nem hazulról jövök. Győrben jártam — felelt Szekeres János. — Győrben? Hát akkor hogy lehet, hogy nem tértél he hozzám? — vágott bele a szavába nagy méltatlankodva János gazda. S jó, hogy közbeszólt, mert Szekeres szomszédnak már a nyelve hegyén volt: ide meg azért tértem be, mert elhoztam a marék rézpoltúrát, ami ott csúfosko- dik a tornác asztalán . . . Így azonban elnyelte a szót és János gazdának felelt helyette: — Az öcsémet látogattam meg... Még künn van a határban ... Többet nem mondott. Tudta, hogy itt az ő dolga most senkit sem érdekel. Elhallgatott s hallgattak vele valamennyien. Még a Bodri is abbahagyta örvendező csaholását s most már beérte azzal, hogy az orrát oda- dörgölgette hazaérkezett kedves gazdája csizmája szárához ... Nagy Sámuel uram törte meg a csendet. Lehor- gasztott fejjel megszólalt: — Jó az Isten: megállított azon az úton, amin a hitetlenségem indított el. Hallgatott egy darabig, majd sóhajtott egy nagyot, mélyet s így folytatta: — Most aztán nem tehetünk egyebet, mint hogy várjuk az ő szabadítását. .. Legyen áldott az Ő felséges neve! (Folytatjuk.)
