Harangszó, 1934
1934-10-21 / 43. szám
342. ' HARANGSZÓ Í934 október 2Í. nak, pusztulhatnak, maga az egyház diadalmasan él tovább, mint feje, az örök Krisztus. Ha bajt, elhanyatlást lát a szemünk, ne az egyházat sirassuk, hanem a saját bűneinket sirassuk meg. Az egyház Krisztusé, ne féltse hát senki a hanyatlástól, mi magunk esünk olykor a sátán kezébe, magunkat féltsük hát a hanyatlástól. Ahogy ő mondta egykor: „Jeruzsálem leányai, ne sírjatok énrajtam, hanem ti magatokon sírjatok és a ti magzataitokon.“ Szeresd az egyházat, ha egyikmásik gyermeke néha nem szeretetreméltó is. Sőt annál inkább szeresd! Bízzál az egyház jövőjében, ha az idők nehezek is. Sőt bűn- bánatból fakadt munkás buzgalommal annál inkább bízzál! Sz. J. A Magyarhoni Gusztáv Adolí Gyámíntézet közgyűlése. A Gusztáv Adolf Gyámintézet évi nagygyűlését mindig más és más gyülekezetben szokta megtartani, hogy nemes munkájával mind nagyobb rétegek ismerkedhessenek meg. Ez évben október 13.—14.-én Miskolcon volt az évi nagygyűlés. A közgyűlésre érkező elnökséget és vendégeket az állomáson a miskolci ev. egyházközség küldöttsége fogadta DuReverzális.*) Igaz tőrjénél. Egy balatonmenti csendes kis fürdő koranyári alkonyatában sétámról hazafelé, meglepődve álltam meg egy vad-_ szőlővel befuttatott villa előtt, amelynek eddig bezárt zöldzsalus ablakai kitárva hirdették, hogy az én kedves, már vagy hét éve nem látott barátnőm, — aki azóta asszony, sőt kétgyermekes anya lett — megérkezett. A boldog viszontlátás íeményében lelkendezve futottam fel hozzá, de a verandára érve lecsendesítettem lépteimet, mert imádság hangjaira lettem figyelmes: „Miatyánk, ki vagy á mennyekben . . .“ Csendesen lopakodtam be a szobába, amelyikből az imádság hangjai szűrődtek ki és észrevétlenül leültem egy székre, hogy ne zavarjam az imádságot. Meghatva néztem a gyönyörű jelenetet, amelyet a szoba titokzatos félhomálya valósággal festőivé varázsolt: kis fehér ágyban térdepelt hét év körüli kislány imárakulcsolt kezekkel. Mellette egy kedves arcú, fiatal anya egyik kezét az imádkozó kislány vállán nyugtatva, a másik kezével egy két év körüli kis fiút tartott, aki vállára borulva aludt. Eibámultam és eltűnődtem ezen a gyönyörű, sokat mondó, megható képen. Bámulatomból az „Üdvözlégy“ hangjai ébresztettek fel. Hogyan — gondoíszik Lajos esperessel az élén. Az ünnepségek délután 5 órakor kezdődtek, amikor is az ev. jogakadémia egyik termében Nagy Miklós zalaegerszegi lelkész, a kemenesaljai egyházmegyei gyámintézet egyházi elnöke szólt a szép számban egybegyűlt ifjúsághoz a Gusztáv Adolf gyámintézet munkájáról és annak nemzetépítő horderejéröl. Az előadáson résztvett dr. Bruckner Győző jogakadémiai dékán is. A jogász-ifjúság Luther- Szövetségének elnöke meleg szavakkal köszönte meg az előadást. Este a zsúfolásig megtöltött templomban templomi hangverseny volt, amelyen a megnyitó beszédet dr. Geduly Henrik püspök mondotta a hitnek és jócselekedeteknek egymáshoz való viszonyáról. Boldog büszkeséggel mutatott reá arra az erkölcsi fölényre, melyet a jócselekedetek hitbeli gyökerének ápolásával szerzett meg magának az evangélikus egyház. Ennek következménye az, hogy világszerte az összes nemzeteknél az evangélikusok szerepelnek a legnagyobb százalékkal az írni és olvasni tudók között és a legkisebb százalékkal a büniigyi statisztikában. A vallásos estély másik előadója dr. Bencs Zoltán, az Országos Luther Szövetség elnökef betegsége miatt nem jöhetett el az ünnepi napokra, helyette Scholtz Ödön ágfalvi esperes tartott érdekes előadást a németországi helyzetről. A vallásos esten a tanítóképzö-inté- zeti, az egyházi énekkar és Záhony János énekelt, Topscher Zoltán diósgyör- vasgyári lelkész szavalt, Pazár Béla gordonkán,' Pazár István és' B'ééht “József tírgonán játszott, örömmel láttuk a padsorokban a ref. egyház népes küldöttségét Farkas István püspökkel az élen, valamint a nagy számban kivonult tisztikart is. tam — hiszen én mindig evangélikusnak tudtam barátnőmet? Mikor az imádságnak vége lett, a kislányt édesanyja megcsókolta, az ölében alvó kisfiút lefektette, azután kifelé indult a szobából. Meglepetve látott meg ekkor engem a szoba félhomályában, majd a viszontlátás örömének megnyilatkozásai után a verandára vezetett, hogy ott zavartalanul elbeszélgethessünk — annyi sok idő után. Tudod — kezdte — férjem csak a nyár végén kapja ki a szabadságát és leküldött bennünket, hogy mielébb élvezzem gyermekeimmel a csendet, a jó levegőt és a Balatont. Azután, hogy a gyermekekről beszélgettünk, eszembe jutott az imádkozás és csodálkozva jegyeztem meg, hogy én mindig evangélikusnak hittem öt. Jól hitted — mondta — és éppen az a legnagyobb keserűségem, hogy nem nevelhetem gyermekeimet az én hitemen. Arcára oly mélységes szomorúság ült egyszerre, szinte megbántam, hogy szóltam. Aztán elmondta, hogy férje családja erősen katolikus és nagy harcot folytattak esküvő előtt férjével a reverzális megnyerése érdekében. Elmondta, hogy kényes dolog volt annak idején a gyermekekről beszélnie, hogy szüleinek kellett volna elintézni ezt a kérdést, de ők nem törődtek vallási dolgokkal és szomorú mosollyal vallotta be, hogy bizony Vasárnap délelőtt Ziermann Lajos, a Gusztáv Adolf Gyámintézet egyetemes elnöke tartott gyermekistentiszteletet, kedves emlékeket beszélve el a gyermekeknek a hadakozó és az adakozó Lutherről. Utána az ünnepi istentiszteleten D. Kapi Béla püspöknek kellett volna hirdetni Isten igéjét, azonban betesége niatt ö sem jelenhetett meg s ígv helyette Tu- róczy Zoltán prédikált az örök isteni és gyámintézeti kérdésről: „Hol van a te atyádfia?“ Az istentisztelet alatt a gyermekkar és Dargayné éneke emelte az áhítatot. Utána báró Feilitzsch Berthold megnyitotta a közgyűlést s bejelentette, hogy az egyetemes egyházi elnök megbízatása lejárván, a kerületi gyámintézetek immár harmadszor választották meg Ziermann Lajost a Gusztáv Adolf Gyámintézet élére. Ez a bejelentés alkalmat adott a közgyűlésnek arra, hogy Ziermann Lajost meleg ünneplésben részesítse. Üdvözölte a közgyűlést D. Geduly Henrik a tiszai egyázkerület, Pósa Péter esperes a ref. egyház, Duszik Lajos a hegyaljai egyházmegye és a miskolci ev. egyház nevében. Ezután jött a közgyűlés egyik legmeghatóbb jelenete. Egymásután járultak oda az elnökség elé az egyes egyházak és egyházi intézmények képviselői s letették az asztalra a segítő szeretet oltárára szánt adományaikat. A miskolci nőegylet urvacsorai kelyhet, a leányegylet oltárterítőt, a jogakadémia három magyar és három német emlékkönyvet, a tanítóképző pénzt, az arnóti gyülekezet oltárterítőt és bibliát, Bortnyik György növendékei, Wei- ázer segédlelkész Tiövéndékei, a diós- györvasgyári, az ózdi, a kisvárdaj gyülekezet énekeskönyveket, az abaujszántói gyülekezet egy kis betegurvacsoráztató kelyhet, az újcsanálosi oltári bibliát ajándékozott. Fleckstein Amália gyöő sem sokat törődött vele, mert boldog volt és ez a boldogság annyira eltöltötte, hogy nem törődött akkor se gyerekkel, se vallással. De hiszen — folytatta — eddig nem is éreztem ennek semmi bántó hatását, örültem, hogy gyermekeim egészségesek, értelmesek, gondoltam, ép oly zavartalanul nevelhetem őket jóknak, istenfélőknek, mintha az én vallásomon lennének. Igen ám, de most jött az iskola! A nevelést meg kellett osztanom az iskolával és itt a vpj'lás terén elváltak utaink. Hiszen ez is rendben lenne még, mert én mindig tiszteletben tartottam a más vallását. Azonban most oly dolog vette kezdetét, amelyre eddig sohasem gondoltam. Rájöttem, hogy gyermekemet nem annyira az is-tenfélelemre, mint inkább vallásom elleni gyűlöletre nevelik. Képzeld csak, egy napon, mikor hazajött kislányom az iskolából, rámutatott a falon függő Luther-képre és azt mondta: „Anyukám, ez az a Luther, aki mindig részeg volt?“ Hiába igyekeztem meggyőzni ez állítás helytelen mivoltáról, még ő akart engem felvilágosítani, hogy nem jól tudom, mert azt a „tisztelendő úr“ mondta, az pedig csak tudja! Ez csak egy eset, de napról-napra láttam, hogy plántálják hiszékeny gyermekleikébe a vallásom elleni gyűlöletet, hogy állítják ferde világításba tanainkat. Most már láttam, hogy tehetetlen vagyok ebben a dologban, hiszen természetes,
