Harangszó, 1934
1934-01-28 / 5. szám
1934 január 28. HARANGSZÓ 35. az én vagyonom jövedelmével én rendelkezem, én küzdöttem, én dolgoztam érte!“ Jó, jó! Ami a tied, az a tied; a keresményével csakugyan mindenki maga rendelkezik! De mire való az a kereset, a jövedelem? A kereset, a jövedelem arra való, hogy azt megélhetésünkre, háztartásunk rendbentartására, családunk eltartására használjuk fel. Abból kell eleget tennünk köztartozásainknak, amit egyház, haza, testvérszeretet jótékonysága követel tőlünk. Sőt emellett még arra is kötelezve vagyunk, hogy ha marad félretenni valónk, becsüljük meg, józan takarékossággal gyűjtsük össze arra az időre, amikor erőnket felül haladó feladatok elé állíttatunk. Csak, ha ezek után marad még valami, akkor kerülhet sor némi tiszteséges élvezetek kielégítésére. Ma azonban sok helyen épen megfordítva ál! a dolog. Igen sok helyen a divatos, cicomázó öltözködést, a hiúság vágyait, az évezeteket helyezik legelső sorba és elvonják jövedelmüket onnan, ahová az Isten akarata rendelte azt. r . Máj pedig ahhoz nincsen joga senkinek, akármennyire állítja is, hogy saját szorgalmával szerezte jövedelmét, — hogy azt könnyelműen elpazarolja ; pazarlásával romlásba döntse családját, egyházától, hazájától, a jótékonyság oltárától pedig megvonja támogatását. Ilyenekhez szoktak közel férkőzni a bujtogatók, az elégedetlenség, az irigykedés szitói is, akik az anyagiakban szü- kölködőket a rendezettebb viszonyok között élők etilen szoktak izgatni, nem kérdezvén, hogy mi az oka szegénységünknek. Margit: Mama, csak nem fogtok itt vallásháborút csinálni. Laci: Hogy véget vessek a felesleges beszédnek, egyenes nyíltsággal kijelentem, hogy én Margitkát szeretem, őt — Isten akaratából — boldogítani akarom, vele -—- hiszem — boldog leszek, de én nerri alkuszom gyermekeink hitére, nem teszek kötést a jövőre, vallásomat nem hagyom, egyházamat el nem árulom, vagy jön velem Margitka az evangélikus templomba, az elé az oltár elé, mely előtt megfogadtam, hogy egyházamhoz, hitemhez hű leszek, vagy szívem fájdalmára vissza adom a gyűrűt. (Lehúzza s leteszi az asztalra.) Margitka : Nem, én szeretem magát, Laci. Laci: Akkor választania kell, vagy velem, vagy mamával. Anya: Leányom, én neveltelek. Afegátkoznátak, ha te eretnek oltár elé lépnél. Laci: Elég a vallásom gyalázásából! Isten velük. (EL) Margit (lerogy): Anyám, én meghalok ... Istenem (sír). „Szegények mindenkor lesznek veletek ...“ — mondja a Szentírás. Isten a szegényekről a jószívű emberek által gondoskodik. Ha az önzés le nem foglalja teljességgel szívünket, mindig találunk valamit, amit odaadhatunk nálunknál szegényebb felebarátaink felsegítésére. Régi tapasztalás, hogy a jótékonyság gyakorlása nem is annyira a jövedelem bőségétől, mint a szívünkben élő felebaráti szeretet mértékétől függ. Ha a felebaráti szeretet meg van a szívünkben, akkor még a kevésből, a magunk számára szükségesből is tudunk juttatni másoknak, ha pedig a szeretet kihalt, akkor a gazdaság, a bőség tele pénzestárcája sem tud kinyílni. Pedig ahol az áldozatkészség marka összeszorul, elcsenevészedik ott a lélek is. Azért hát „a jótéteményben meg ne resteljünk ..., amíg időnk vagyon mindenekkel jót tegyünk“. * Vallási életünk kiinduló pontja a templom. Az Istenhez szomjuhozó lélek felüdülést, a bánkódó vigasztalást, az élet küzdelmeiben meg-megtántorodó lélek a megállásra erőt itten nyer. És mégis milyen sokan vannak, akik ezt az Anya (hozzáfut, öleli): Leányom, Margit! Miklós (legyezgeti): Margitka! Margitka. Anya: Jaj, ha tudtam volna, hogy ilyen keményen áll, ilyen erős szívű, nem bántottam volna. Sajnálom. Miklós (hozzá ugrik): Kimondaná néni ezt a szót előtte is? Anya: Ki. Miklós: (El.) (Kis szünet múlva Laci és Miklós megjelenik.) Anya (Margittal, ki széken ül és csendesen zokog): Bocsáson meg, Laci, most látom, hogy maga tiszta szívű ember. Sajnálom, hogy bántottam. Aki az egyházát így szereti, az nem lehet alacsony lelkű ember. Laci (Margithoz lép): Ne sírjon, ha szereti. Margit (sirdogálva): Miért mondja, ha szeret, hiszen tudja. Laci: Akkor szereti a vallásomat, az egyházamat is, a templomomat, a papomat, ki szerető szívvel imádkozik áldást reánk. erőt semmibe sem veszik, elutasítják maguktól. Az elVnult év folyamán hazai szénbányáink egyikében megdöbbentő szerencsétlenség történt. A bányának egyik földalatti folyosója a mélységben beszakadt és az ott dolgozó munkások elől elzárva a menekülés útját, őket egy földalatti üregbe zárta. Napokon, éjszakákon át étien, szomjan a legnagyobb életveszedelemnek voltak kitéve, míg végre is megfeszített munkával sikerült a beomlott földet eltávolítani és a szerencsétlenségbe kerüilteket megmenteni. Azóta sokszor eszembe jut, hogy a templomot elkerülő emberek épen úgy vannak, mint azok a földalatti tárnában szorult bányászok. Valami nagy akadály, aminek a neve: közöny, nemtörődömség, gőg, a vallás iránt elhidegült lelkek gonosz példája, elzárja őket az Istent imádó hívek közösségétől, el az égből alá jövő lelki világosságtól. Ezek azok az élve eltemetett szerencsétlen lelkek, akik rettenetes sötétségben vergődve nem látnak, nem hallanak mást csak ami a földi életre vonatkozik, nem gondolnak másra, csupán ennek a testi életnek vágyaira, fel-felbuk- kanó, élvezeteire, mindennapi gondjaira. Sőt sokszor még a feléjük nyúló isteni kezet is elutasítják és a teljes romlásba, lelkűk végveszedelmébe rohannak. Nincs rettenetesebb veszély az emberi lélek számára, mint a hitközönv, a vallástalanság. Ez a léleknek biztos pusztulását jelenti! Lelki életünknek legbuzgóságosabb ténye: a gyónás és az úrvacsora. Ahogyan az elszennyeződött test tisztaság Anya: Én is imádkozom. Laci: De ott a mi templomunkba is. Anya: Igen, ahol ilyen erős meggyőződésű szívek imádkoznak, ott közel van az isten. Fiam, megszerettelek, a férfias lelkedért, aki így szereti egyházát, vallását, az nem lesz hűtlen feleségéhez sem. Laci : Anyám, édes jó anyám, tudtam, hogy csak próbára tettél. Anya: Gyermekeim! Szeressétek egymást. Ahol becsületes, jellemes, igaz férfiú áll őrt a családi tűzhely mellett, ott a boldogság állandó lakó és nem vendég. Büszke vagyok, bodog vagyok. Laci és Margit (együtt átölelik az anyát): Mi is! Anya : Szeressétek egymást, gyermekeim! Miklós: Hála Istennek elmúlt a vihar, kisütött a nap. Én is azt mondom, hogy ilyen férfire büszke vagyok. Én is ott leszek a templomban, az evangélikus templomban. .— Vége. — Az új jeruzsálemi KIÉ ház.
