Harangszó, 1934
1934-09-09 / 37. szám
1934. szeptember 9. HARANGSZÓ 297. is közreműködött az istentiszteleten, melyen 43 P offertórium gyűlt össze a nagyszeretetadomány javára. Ezen a napon ülésezett az egyházkerületi törvényszék is. Augusztus 25.-én reggel a templomba gyűltek össze a kiküldöttek és érdeklődő hívek a közgyűlést megnyitó isten- tiszteletre. melyet Puszik Lajos egyházkerületi főjegyző végzett. Ezután kezdődött a gyülekezeti teremben a közgyűlés. Dr. Zelenka Lajos egyházkerületi felügyelő a hagyományos díszmagyarban köszöntötte a szépszámú megjelenteket, tartalmas megnyitójában kitér az egyházi közéletünket foglalkoztató kérdésekre, különösen a most összeülő zsinat előterjesztendő javaslatokkal foglalkozott. A presbiteri rendszernek a felsőbb egyházi fokozatokon való kiépítését nem helyesli, hanem továbbra is a közgyűlések megtartását kívánja. Féltékenyen őrködik az egyházi és világi elemnek az egyházi életben való együttműködése felett. Azt kívánja, hogy a világiak az egyházi életben, annak lelki területén is apostoli buzgóságot tanúsítsanak. A világiak az egyházi életben ne kitüntetést és érvényesülési alkalmakat keressenek, hanem szolgálatot a lelkipásztor mellett. Ezután Maresek János helyi lelkész köszönti az első ízben egyházközségében ülésező egyházkerületi közgyűlést a gyülekezet nevében. D. Geduly Henrik terjeszti be ezután a közgyűlésnek mindenre kiterjedő, gondosan összeállított püspöki jelentését, amely kitér az állammal és az egyházakkal, a külföldi hittestvérekkel való viszony ecsetelésére, feltárja az egyház- kerületben folyó munkát, amelynek örvendetes és szomorú fejezetei vannak. Megemlékezik a mai nehéz időkben is alkotásokat létrehozó egyházakról: a ru- dabányai és borsodnádasdi templomépí- tésröl, az ózdi és az abaujszántói egyházközségek harangszerzéseiről. Külön foglalkozik a lelkészek belmissziói munkájával, amely állandó fejlődést mutat. Zsinati atyák lettek a hivatalból tagokon, a püspökön és az egyházkerületi felügyelőn kívül: dr. Dómján Elek, dr. Rásó Lajos, Duszik Lajos, Lichtenstein László és Kemény Péter. A nagy tárgysorozat kiemelkedő határozatai közül kiemelendők a következők: kívánja a közgyűlés az u. n. önálló hitoktatók jogviszonyának a szabályozását; megszervezi a délszabolcsi missziói kört, hozzájárul Diósgyör-Vasgyár anyá- sításához; sürgeti a szórványok gondozásának az előmozdítására megfelelő iratok kiadását, továbbá az énekeskönyv olcsóbbá tételét, olcsó imakönyv megírását; örömmel látja a missziókban folyó munka élénkülését. Nagy vita folyt a jogakadémia szervezeti szabályzatával kapcsolatban, végül az előadói javaslat került szavazás által elfogadásra. Szükségesnek tartja az egyházkerületi közgyűlés, hogy a két nyíregyházi középiskolában az evangélikus tanulók létszáma növekedjék és ezzel kapcsolatban elfogadja a tiszavidéki egyházmegye felterjesztését, kikutatandónak tartja az okokat, amelyek miatt az evangélikus tanulók létszáma inkább fogyatkozik, mint emelkednék. Az egyházkerületben a lelkészegyesületek szorgalmasan működtek és feldolgozták a zsinati anyagot és tanácskoztak a liturgia kérdéséről, amit a közgyűlés elismeréssel vett tudomásul. A tokaji egyházközség felterjesztésben kéri a presbiteri körzetkonferenciák összehívását, hogy a presbiterek fontos hivatásukról felviíágosittassanak. A közgyűlés több alkalommal is kegyelettel adózott az egyházközség ez évben elhunyt felügyelője: Zorkóczy Samu emlékének, aki az egyházkerület pénzügyi bizottságának az elnöke volt, utóda ebben a fontos tisztségben Maurer Károly lett. Az egyházkerületi közgyűlés tagjainak jórészét az ózdi hivek fogadták házaikba és a Női Luther-Szövetség két ízben is megvendégelte a kiküldötteket, akik egyébként is az egyházközségnek a vendégei voltak. Az Ifjúsági Luther-* Szövetség tagjai a rendezések munkáiban tevékenykedtek, külön is elismerést kaptak a Szövetség leánytagjai, akik a fehér asztaloknál magyaros egyenruhában szolgálták ki a szeretettel fogadott és mindvégig szívesen látott vendégeket, akik a legjobb emlékekkel távoztak abból a testvéri körből, amelyet az ózdi egyházközség tagjai őszinte hittestvéri szívvel alkottak számukra. Sántha Károly tréfás verse a háborús időkből. Közli: D. Payr Sándor. Az évek repülnek, az emberek felednek. Most hat éve, hogy egyházunk jeles énekköltője, a magyar Gerhardt Pál 1928. évi szept. 6.-án, 88 éves korában budai lakásán Csendesen elhunyt. Mily jó. hogy énekeskönyvünkben az akkor még élő Sántha Károlynak nevét kiírtuk. (Némelyek ezt is kifogásolták.) így legalább templomi buzgó gyülekezetünk tudja, ki volt Sántha Károly és mit köszönhet neki. A napokban kisleányom régi emlékeim közt a képeslapokat kutatva megkérdi: ..Ki ez a S. K., aki apusnak verset írt és Karlsbadba címezte?“ Az 1916. év nyarán, mikor még javában bíztunk, hogy a mi győzelmünkkel végződik a háború, beteg feleségemet Karlsbadba kísértem. Kedves bátyámat, Sántha Károlyt, kivel különösen az énekeskönyv szerkesztése óta leveleztem, innen is képes lapon üdvözöltem. De aggódtam, jól írtam-e a budai lakását s elpanaszoltam azt is, hogy Karlsbadban mások gyomra meggyógyul, az enyém pedig itt romlott el húsevéstől. Erre céloz Sántha »z itt közölt tréfás kis rigmusban, mely azt mutatja, hogy jó humorát a háborús Ínségben sem vesztette el: lói Írtad a elmet, megjött a lapod, Melyért a poéta emel kalapot. Fürdődön a gyomrot hússal ne izéid. Mi bizony nem látjuk se szinét, se izét, Minap eevszer evénk csak pár falatot S az a pár falat is nekünk beadott. Tej, körte meg alma és paradicsom, Högyibe hideg víz nem árt a’ bizony. Ha Így a pipára rágyújt a magyar, lói alszik utána, fejet se vakar. Végül még csak egy kis pótlás! Notabene : Nem árt egy kis darab sült húsnak a fele: Szép, színes képeslapra írta 1916. aug. 3.-án e verset, melyen a budai hegyoldal látható kilátással a Dunára és Pestre. Van más emlékem is Sánthától. Karlsbadból újra kértem, hogy Budán lakván, énekelje meg a Vár egykori fenséges asszonyát. Mária Dorottyát, akinek életrajzát kérte tőlem. Sürgetésemre ez a szén költeménye is elkészült. Először 1917. áz akkori Evang. Egyházi Életben jelent meg Sopronban. A költemény magvát, a zarándok muzulmánnak a nádorasszonynál való tisztelgését lapunk mai számában is közöljük. De bevezetésül a költő felidézi egyéb budai emlékeit is, a nagy papokat: Bau- hofert, Székácsot, Török Pált. Áldja a főhercegnőt, hogv néhai apósát, Kirchner János mucsfai lelkészt, a volt somorjai káplánt, a maga udvari orvosával gyó- gvíttatta. S elárulja azt is, kinek nógatására írta ezt a versét. Íme, a kezdő sorok: Mária Dorottya, kegyes Nádorasszonv! Ezt az írást én már tovább nem halasztóm, írom e levelet Budavár tövében. Hívlak! Ha lehetnél pár percig Is ébren . . . Papjaid a sírból mind sorba kikelnek : Itt szelleme a bölcs szelíd Bauho^ernek, Török Pál is itt áll. vas az aka'atja, Karján a nagy Székács jön, az ..ország papja“. Itt a szerény Kirchner, somorjai káplán, Hinti rád az áldást, kezeit kitárván. Beteg volt ez ifjú, Te meggyógyítottad. Hires Stáhly orvost melléje hivattad. It» van, aki életrajzodat megírta S a poétát e veis Írására bírta, Hisztorikus Payr, tanár, tudós, költő, Egyházunk napjait új életre keltő. Az utóbbi négy sort én töröltem. Az Egyházi Életben enélkül jelent meg. De Hetvényi Lajos az 1918. évi Luther- Naptárban Sántha kéziratából ezeket is kinyomatta. Akkor haragudtam, most dicsekszem vele (öregeknek ez is szabad), hogy Sánthát e kedves, szép költemény megírására rávettem. A fentebbi tréfás rigmus is a háborús húsevésről kedves emlék. Már majdnem húsz éves. És Sántha derült kedélyvilágát a nehéz időkben jól jellemzi. Jóbarátai, azt hiszem, szívesen veszik a költői lélek e röpke fénysugarát. Mária Dorottya és a zarándok muzulmán. Irta Sántha Károly. Budapest 1917. Ezernyolszáznegyvenhármat hogy irának, Kedve kerekedett egy hű muzulmánnak, Szedi sátorfáját, elindul útjára, Meg sem áll, míg nem jut a csendes Budát a. Ott, hol a Rózsadomb illata száll égbe S mosolya tetszeleg a Duna tükrébe, Megy a szent életű Gűl-Baba sírjához S olt a maga jámbor hite Szerint áldoz. Haltja ezt örömmel Mária Dorottya És az arab dervist magához hivatja. Kérdéseit hozzá nyájasan intézi S számos ajándékkal szavait tetézi, jámbor arab lelke megindula mélyen S könnyekre fakadva hazafelé mégyen. Hányja-veti lelke a szelíd, bölcs szókat S gyönyörködve nézi a vett földi jókat. El-elgondolkodik: hát ő mit tehetne, A hercegasszonynak mivel fizethetne ? Nagy hirtelen támad egy jó gondolatja, Szép üvegecskéit veszi, rakosgatja
