Harangszó, 1934
1934-08-19 / 34. szám
1934 augusztus Í9. Jubileumi — 23. — évfolyam. Alapította: KAPI BÉLA tílO-bon. I.aptulajdonos : Dunántúli Luther-Szövetség. A r Omágoft Luther' SzSfeluég hivatalos lapja. Megjelenik minden vasárnap. Ingyen méltóidét kéthetenként a Kis llaranga/ó. Poetacsekkszáinla : 30.52i>. Előfizetést elfogad minden ovang. lelkész és tanító. As én időm, mint a ssép nyár Menten eljár. 34. szám. A „Har&ngazó* szerkesztő-kiadóhivatala: GYŐR II., Petőfi-tór 2. Előfizetési ára: negyedévre 1 P 28 fillér, fólévro 2 P 40 fillér, egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10%-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér. Segítség. „Adj szabadulást nékiink az ellenségtől, ' mert hiábavaló az emberi segítség.“ 108. Zs. )3. M intha a mai kornak emberi segítségben és erőben csalódott keserves panasza szólalna meg ebben az igében. A mai kor nem tud magán segíteni. Bár éppen olyan találékony, szorgalmas és ügyes, eredményes munkálkodó, mint az előbbiek, de nincs'már öröme abban amit cselekszik. Valami fásultság és belefáradás, vett erőt rajta. Keserű szájízzel állapítja meg: olyan mindegy minden. A megvalósulásra álmodott álmok egymás után foszlottak a semmibe. Az élvezetet fenékig ürítette. A világ és a kor minden gyönyörűsége már nem tudja kielégíteni az embert. De ez a világnak és a világ szerinti embernek a tragikuma: mennél jobban távolodik Istentől és közeledik az anyaghoz, távolodik a lélektől és közeledik á mammonhoz, annál inkább nő a szomjúsága és éhsége azután a hatalom után, mely hatalmasabbá teszi, mint a világ és gazdagabbá, mint a világ minden kincse együttvéve. A külső kultúrának és civilizációnak minden gyönyörűsége között is éhezik és szomjuhozik az emberi lélek és minden gazdagság ellenére is koldusszegény az ember. Ma különösen áll az az örök igazság, mellyel az Ur visszaverte a ki- sértőt: Nem csak kenyérrel él az ember! A mai kor észrevette ezt. Sejti, hogy önmagát megcsalta, de mégsem akar erről tudni és lelkiismeretét erőszakkal hallgattatja el a világ mámorával. Minden erejét megfeszítve, balgatagul megpróbál Isten nélkül élni. Minden kísérlet azonban hiábavaló. Testileg lelkileg tönkrement. Semmi sem segít már rajta. A pénzszekrények és a bank páncélszekrényei között felhalmozott drágaságokon segített, azok szebbek és ragyogóbbak mint valaha is voltak. De az emberen nem tudott segíteni. Tegyetek azt amit akartok, építhettek mentőállomásokat, templomokat, felállíthattok szociális intézményeket, felfokozhatjátok a keresztyénségeteket annyira, amennyire bírjátok a kegyes és istenes cselekedetek által, semmi sem segít már. Mert az emberi segítség hiábavaló. Egy tud segíteni: Isten. De Ö meg is teszi! Közel van, hogy segítsen. A nyugtalanságunk, békétlenségünk és nyomorúságunk éppen ezt bizonyítja. Közelsége vágyat, éhséget és szomjúságot ébresztett fel bennünk. A tékozló fin lelkében a hosszú idő után nagy nyomorúságok között újra megviIgen, így szól az az ember, akinek szeme csak a földieket nézi; mert azt látom, hogy minden, ami keletkezik, el is múlik. Igen, azt mondja az érzéki, csak a testnek élő ember; kell, hogy vége legyen mindennek a halállal; mert különben nem követhetném nyugodtan a testi kívánságokat. Nem szabad, hogy örökkévalóság legyen. Mindennek vége a halállal? Nem, szól minden időnek és minden népnek az örökkévalóságba vetett kiirthatatlan hite. Nem, kiált fel a haldokló ifjú, akinek tehetségei e földön nem bontakozhattak ki. A Székesfehérvárott megjelenő „Fejérmegyei Napló“ f. évi aug. 4,-iki száma hosszabb megemlékezést szentel az elhunyt Hindenburgnak, amelynek során a többek között ezeket írja: „Hinden•burg vallásossága. Hindenburg, ez a halágosodott az atya képe. Oh bárcsak mi is abbahagynánk az emberekben való bizakodást. Bárcsak ne bíznánk templomokban, szertartásodban, kegyességünkben, hanem felemelnénk szemeinket a Golgotára, honnan van a mi segítségünk, és elkezdenénk kopogtatni, zörgetni Isten ajtaján: „adj szabadulást nékünk az ellenségtől, mert hiábavaló az emberi segítség“. Magyarország első királya, István, jól látta, hogy elpusztul ez a nép, ha nincs Istene, Atyja. Vájjon az evangélikus keresztyénnek olyan nehéz követni István királyt? Az Ur Jézus Krisztus evangéliuma tisztán és igazán készen áll, hogy segítségét és erejét tenéked, Testvérem, nyújtsa. Ámen. Sz. G. Nem, hangzik ezerszeresen az édesanya vérző szivéből, aki gyermekei ravatalánál sír. Nem, szól az igazságosság, kell, hogy legyen kiegyenlítődés; kell, hogy mindenki elvegye az ő cselekedeteinek julalmát. Nem’, súgja a lelkiismeret: „elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet“. (Zsid. 9, 27.) Nem, mert az élő Isten nem a holtak, hanem az élők.Istene. Nem, hangzik Krisztus üres sírjából. És szól Jézus is: „Én vagyok a feltámadás és az Élet!“ talmas hadvezér, példásan vallásos volt s igaz katholikus élete minden ember számára példaként állítható". — A „Fejérmegyei Napló“ 1915. február 13.-iki számában olvassuk az alábbiakat: „Ennek a minden idők legnagyobb liábórúMindennek vége a halállal ? Közli: Stráner Vilmos. A „katholikus“ Hindenburg.
