Harangszó, 1934
1934-01-21 / 4. szám
26. HARANGSZÓ 1934 január 21. zatok ! Titkos kamrában, a szívnek- léleknek mélyéből. Az Isten meghallgat és ád tüzet, erőt, hogy hatalommal dolgozhassatok. így legyen megáldva a Harangszó által kiadott sekrestye imádság! Reménységünk. Jelenések k. XXI—1. »Azután látók új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala‘. H l egy hivő ember szent kiván- csiskodással felveti a kérdést: mi is lesz hát velem, ha Isten akaratából sírba szállók? ... ime erre a kérdésre a Biblia ad feleletet, amikor szól arról az életről, ahol az Isten eltöröl minden könnyet a mi szemeinkről, ahol halál nem lesz többé, sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. így szól a Biblia az örök életről, melyet szentségben, boldogságban, dicsőségben az Isten közelében, a választottak seregében töltünk el az eljövendő világban ... És amikor ezt halljuk, vájjon élhetjük-e ezt a földi életet úgy, mintha soha egyetlen hangot sem hallottunk volna az eljövendő élet dicsőségéről ? ... vájjon belevethetjük-e magunkat ismét e világ kétes értékű örömeibe? . .. magunkra vehetjük-e ennek az életnek sok Reverzális. Irta: — szikla. — Személyek: Vőlegény: László, evangélikus. Barátja: Miklós, római katholikus. Menyasszony: Margit, római katholikus. A leány anyja. Szín: az „első“ szoba. (Margit a tükör előtt ruháját rendezi. Anyja: imakönyvből olvas.) Margit : Anyukám, jaj de boldog vagyok. (Anyja csendesen forgatja az olvasót.) M a-r g i t (anyjához fordul): Tessék már ide nézni!... Jót áll ez a fehér blúz? Anyja (befejezi az imádságot): Jól, jól, édes leányom. Szép vagy, jó vagy. Nagyon szeretlek. Margit (odarohan, átöleli s megcsókolja) : Én is nagyon szeretlek, édes jó anyácskám. (Kopogtatnak. László, Miklós belépnek s tisztelettel meghajolnak. Anyja iilve marad. Margit a belépőkhöz közeledik, kezét nyújtja Miklós felé.) Miklós: Kezét csókolom Margitka. (Csokrot nyújt át.) Fogadja szívesen, szív hozza a szívnek. hiábavaló terhét?... és kínos szomjúsággal kergethetjük-e tovább azokat, amik ezzel az élettel és ezzel a világgal együtt pusztulnak?... Ugy-e lehetetlen ez! Lehetetlen, ha csak egy szikrája is él bennünk az igazi keresztyén reménységnek, mely az örök életről beszél, ha csak egy parányi csirája is él bennünk az igazi hitnek, mely az új égről és új földről beszél. Aki tudja, hogy elhivatott egy másik élet az örök élet dicsőségére, az nem lehet e világ szolgája, nem lehet a földiek rabja, aki igazán hisz az örök életben, annak mások a vágyai, nem elégedhetik meg azzal, hogy gyomrát eledellel, tárcáját arannyal, ezüsttel tölti meg. És ha már a földi reménység is formálja az ember életét és lelkesíti sok mindent elhordozni, sok mindent legyőzni, mennyivel inkább kell, hogy a mennyei reménység lelkesítsen, biztasson harcolni, tűrni és diadalmaskodni! Úgy éljetek hát, hogy egykor megláthassátok az új eget és új földet, melyek számotokra teremtettek. „Ott nem lesz többé fájdalom, Búbánat, gond, aggodalom, Nem uralkodik halál. Lelkünk, mely itt gyakran sóhajt, .v csendes révpartot vár, óhajt, Örök nyugalmat talál. A bűn megszün Szemeinket vakítani, Boldogságunkat rontani." Ámen. * (Anyja mosolyogva nézi. László, Miklós leülnek.) Anyja: Csak aztián a jövőben is így legyen ám, Laci. A férfiak olyanok, mint nyárban az akácfa; hol virágban, hol tövissel: esküvő előtt virágban, azután tövissel. Megboldogult férjem bezzeg másmilyen volt. Csupa gyöngédség, figyelem és lovagiasság a házas életben is, nemcsak vőlegény korában. De — megálljon csak.. . Jöjjön át a másik szobába... Valamit mondani akarok. (El.) Miklós: Boldog tehet Laci, hogy magát megkapja. Margit : Maga is lehet ilyen boldog. Van még szép leány és jó leány. Miklós: Ne mondja. Amelyik szép, attól félek. Amelyik jó, az meg... Margit: Ne folytassa. T udom, azt akarja mondani, hogy a nem-szép leány meg azért jó, hogy — hogy is mondjam, na — hogy elfeledtesse a szépségi fogyatékosságát. (Laci és Anya visszajönnek.) Laci (felindultan): Akkor... Akkor nincs itt mit keresnem. Margit (megdöbbenve): Az Istenért, mi történt? Laci: Én azt hittem, hogy . .. Margit; De mi történt? Istenem mi... Anya: Hadd leányom. Te ezt nem éried. Szegény leányom (átöleli). Templomlátogató híveink figyelmébe! Irta: Baranyai lelkész. Vértesi Zoltán magyarbolyi lelkész a Harangszó f. é. 3.-ik számában „Templomépítő ev. gyülekezetek figyelmébe“ cím alatt több jó és igen megszívlelendő tanáccsal szolgál templomépítő gyülekezeteinknek. A cikkel mindenben azonosítva magamat, annak mintegy folytatásaké- pen jelen cikkben a „templomos“ gyülekezetekhez kívánok fordulni és templomba járó híveink figyelmét oly dolgokra irányítani, amelyeket gyülekezeteink életében gyökeresen meg kellene változtatni. Lapunk hasábjain nemrégen egy világi ember tollából a „liturgiádról jelent meg cikk. Jómagam is mindig szószólója voltam annak, hogy tegyük változatosabbá, színesebbé és épületesebbé istentiszteleteinket a régi liturgikus elemek felhasználásával anélkül, hogy a másik végletbe esnénk. Fontos ez ma, amikor sok ev. hívőt a magyar gyülekezetekben meghonosodott legegyszerűbb istentiszteleti forma már nem elégít ki, mint azt a fentidézett cikk is mutatja. Jelen cikkemben azonban nem erről lesz szó, hanem több olyan evangéliom-ellenes szokásról, amely gyülekezeteinkben meggyökeredzett. A mai falusi néplélek a konzervatív gondolkodásnak, a régihez való merev ragaszkodásnak és az új dolgokra és modern szokásokra való törekvésnek csodálatos, sokszor érthetetlen keveredése. A mai falusi ifjúság ruházkodás és divat tekintetében a várost utánozza, egyszerű falusi földmíves leányaink éppen úgy hódolnak a divat szertelenségeinek és hóbortjainak, mint a városi dámák és ahol csak tehetik, majmolják őket. Amellett azonban a falusi ember egyházi és vallási téren a legnagyobb Margit: De tudni akarom, miért akar Laci elmenni. Hiszen úgy beszéltük meg, hogy délután együtt leszünk s este eljön velünk a májusi ájtaiosságra. László: Igen. Elmennék, de... Annak vége. Én azt hittem, hogy nem kivannak tőlem ilyen áldozatot. Megtagadni az egyházamat, elveszíteni az apám áldását, el az egyházamat. Becstelenné nem lehetek. Eskümet nem másítom meg. Margit: Micsoda esküről beszél? Mi történt? Anya: Nem akartam erről beszélni, de ha már így ᧠a dolog, beszéljünk. (Miklós felé fordul): Miklós, maga is hallgasson ide ... László (izgatottan járkál): Jó, beszéljünk. Jobb ma, mint holnap. (Többiek leülnek.) Anya: Én vallásosan neveltem a leányomat. Tagja vagyok az úriasszonyok kongregációjának. Leányom is a bérmálás alkalmával az érsek úrtól gyűrűt kapott emlékül Mi a katholikus egyházé vagyunk. László (megakasztja, kiált): Én meg evangélikus vagyok, szeretem vallásomat. Az én egyházam szegény és egyszerű, mint amilyen az én áldott édesanyám volt. Megverne az Isten, ha megtagadnám. Én elmennék a katholikus templomba is, ott is megesküdném. Tudom: az Isten nem lakik itt vagy ott, mert a világmindenség öt be nem fo-
