Harangszó, 1934

1934-07-22 / 30. szám

242. HARANGSZÓ 1934 július 22. 150 millió dollárral rabolt el többet, mint amennyit jótékony emberek az utolsó 150 év alatt nemes célra ado- níányoztak. Európa majdnem minden országá­nak magasabb a hadügyi költség- vetése, mint a közoktatásügyi költség- vetése. *** Egy nagy per zajlott le nemrégi­ben hazánkban. Szomorúan és szé­gyenkezve olvastuk a róla szóló hir- lápi beszámolókat. E per mögött ka­vargó bűntengerben az a legrettene­tesebb, hogy verejtékes magyar fillé­rekből összegyűjtött s nyomorgó ma­gyarokat illető milliók úsztak el önző célokra azok kezén, kikbe a nemzet bizalmát helyezte. *** Valaki méltatlankodott 25 pengő- nyi „hallatlanul magas“ egyházi adója miatt. Ugyanaz az egyén egy héttel később egy nagy mulatságon 50 pengőt húzott a cigány vonójába s úgy huzattá magának. *** Mi lesz ha majd a sáfárok szám­adásra hivatnak. HETI KRÓNIKA. Finnország Gömbös Gyula miniszter- elnöknek a magyarországi finn követ ál­tal a finn Fehér Rózsa-rend nagykereszt­iét adományozta. — A Fertő tó Sopron felőli partián fürdőépítés közben három igen bő kénes forrásra akadtak és most ezt a forrásvizet használták fel a gyógy­fürdő táplálására. — A sopronmegyei Karád község országos ünnepség kereté­ben ünnepelte meg fennállásának nyolc­százesztendős évfordulóját. — Budapest úi főpolgármestere két székesfővárosi közüzemnél a 85 főnyi igazgatóságot 14-re csökkentette. Az elbocsátott igaz- sratósági tagok most 300000 pengő ere­iéig perrel fenyegetik a fővárost. — Né­meth István szentesi görögkeleti lelkész zsinatra hívta össze az egyes görögke­leti egyházközségek lelkészeit, akik őt püspökké választották, a kultuszminisz­ter azonban a püspökké választást meg­semmisítette. — A rendőrség kimutatása szerint a világvárosok közül Budapesten történik legkevesebb gyilkosság. — Egy bécsi elektrotechnikus újrendszerű távol­balátó készüléket talált fel. — Ausztriá­ban megalakult az új. harmadik Dollfuss- kormánv. —- A júl. 13.-i birodalmi gyű­lésen Hitler kancellár nagy beszédet mondott a nemzeti szocialista kormány eddigi eredményeiről és az új államrend ellenségeiről. —■ Franciaországot újra foglalkoztatja Prince törvényszéki bíró meggyilkolásának rejtélye. — Egy pári­zsi nagy könyvbarátnak az értékes könyvtárát most árverezik el. Az eddig eladott 351 drb. értékes könyvért is már hét és. félmillió frank folyt be. — Amster­damban és Hollandia más városaiban is az eímult napokban súlyos jellegű kom­munista zavargások voltak. HARANGSZÓ. Szentháromság utáni 8. vasárnap. Máté 7, 15-23. Őrizkedjünk a hamis prófétáktól, akik­nek önajánlgató lármájától hangos ez a világ. Egy a mi örök isteni Prófétánk, a jézus. Őrizkedjünk a terméketlen s rosszgyü- mölcsü élettől. Hadd oltson önmagába az Ur, hogy jógyümölcsöt teremjünk. Őrizkedjünk az Ur nevének képmutató, üres emlegetésétől. Beszédünk, életünk le­gyen őszinte, tiszta — igazi imádság. Urunk, segíts vallást tenni Rólad, hogy egykor Te is vallást tehess rólunk! Ámen. Uj egyházközségi felügyelő. A levéli (Moson vm.) ág. h. ev. egyházközség Ringbauer Károly kir. tanfelügyelőt vá­lasztotta meg egyhangúlag egyházköz­ségi felügyelőjévé. A mosoni ág. h. evang. egyházme­gye július hó 11.-én tartotta évi rendes közgyűlését a magyaróvári evang. temp­lomban, melynek legkiemelkedőbb moz­zanata az újonnan megválasztott espe- rességi felügyelőnek ünnepélyes beikta­tása volt. A közgyűlés Szűcs Sándor ma- gyaróvári lelkész igehirdetésével kezdő­dött. Majd elnöklő főesperes közölte a közgyűléssel, hogy az egyházközségek az egyházmegye felügyelőjéül Csatáry Elek nyug. alispánt, magyaróvári egy­házközségi felügyelőt választották meg, kit egy háromtagú küldöttség hívott meg a közgyűlés elé. A hivatali eskü le­tétele után elsőnek Wenk Károly főes­peres, majd a lelkészi kar nevében Zim­mermann lános rajkai alesperes-lelkész, a felügyelői kar nevében dr. Rajkay- Rumpeltesz Mátyás főszolgabíró, rajkai egyházközségi felügyelő és a tanítói kar nevében Matthesz Sándor oroszvári ia- nító üdvözölték meleg szavakkal az új felügyelőt, ki szép és tartalmas beszéd­ben köszönte meg az irányában megnyil­vánult bizalmat. A közgyűlés a rendes tárgysorozat keretében letárgyalta a fő­esperes kimerítő évi jelentését, majd fő­esperes indítványára Lepossa Dániel ny. kir. ítélőtáblái bírót, kiérdemlőt esperes- ségi felügyelőt, hegyeshalmi ehközségi felügyelőt, ki három évtizeden át vezet­te ritka tapintattal és magas korát meg­hazudtoló agilitással még mint a cson- kíttatlan mosoni egyházmegye világi fel­ügyelője és a múlt évben mint helyettes esperességi felügyelő az egyházmegye ügyeit, egyhangú lelkesedéssel tisztelet­beli esperességi felügyelőnek választotta meg. Az ősz esperességi felügyelő meg- indultan mondott köszönetét' az őt ért megtisztelő kitüntetésért azzal az óhaj­jal, vajha érdemes utódja mielőbb az is­mét teljes és egész mosoni esperesség felügyelője lenne. A Budapestre össze­hívott zsinatra a közgyűlés Schrödl Má­tyás levéli lelkészt és Csatáry Elek esp. felügyelőt küldötte ki zsinati képviselő- kül. Részlet a veszprémi egyházmegye esperesének, Takács Eleknek esperesi jelentéséből. „Legvészesebb velejárója a világromlásnak a lelkekben végzett rom­bolás, legnagyobb elszegényedés ma a lelki nyomorúság, legnagyobb válság a hitnek válsága. Magának a gyülekezeti életnek válságában Isten megtartó ke­gyelme mellett csak az ősi evangélikus hitbuzgóság megújuló ereje, kitartása s áldozatkészsége segíthet rajtunk, mely­nek csodálatos tetteiről beszél küzdő egyházunk története. A gyülekezeti élet megsokasodott bajaival szemben az el­lenálló és kitartó erő próbatételében kell jó bizonyságot tennünk, hiszen a körülöttünk viharzó világesemények szó- szólóan hirdetik, hogy a bomlási folya­mat visszaszorításánál és az élethez való jog igazolásánál minden intézménynek, társadalmi alakulatnak, népeknek, nem­zeteknek vezetőkre van különösképen való szüksége .. Nem féltem a létfen- tartás súlyos, nehéz harcát vívó gyüle­kezeteink jövendőjét, míg a lelkipásztori hűség mellett az életpélda beszédével és tetteivel ható presbiteri kötelességtelje­sítés képviseli ama kicsiny sereg hiva­tását, mely minden szorongató vesze­delemben helytállni tud és Nehemiás né­peként egyik kezével védi, másikkal épí­ti Sionnak falait“. — Az egyházmegye zsinati képviselői lettek a julius 11 .-én Veszprémben tartott egyházmegyei köz­gyűlésen felbontott egyházközségi sza­valatok eredménye szerint: Takács Elek esperes, Mihály Sándor egyházmegyei felügyelő, dr. Mohácsy Lajos egyház- megyei főjegyző és dr. Pröhle Károly egyetemi tanár. A fejérkomáromi egyházmegye gyű­lései. A közgyűlést megelőzően az egy­házmegye lelkészei tartották értekezle­tüket. Kalavszky Kálmán tatabányai lel­kész prédikált, Hoffmann Ernő puszta- vámi lelkész pedig a zsinati bizottság irományait ismertette. A szokásos gyám­intézeti istentiszteleten Irányi Kamill székesfehérvári lelkész hirdette Isten igé­jét. — A Tanítóegyesület Csengéi Gyu­la oroszlányi igazgató-tanító elnöklése alatt ülésezett. Dr. Händel Béla egyház- megyei felügyelő elismerő szavak kísé­retében adta át az elnöknek az igazga­tói kinevezésről szóló püspöki leiratot. Pölcz Lajos gyúrói tanító a méhészetről tartott előadást, mely után Hoffmann Ernő pusztavámi lelkész adta át a tan- felügyelő elismerését is tolmácsoló sza­vak kíséretében Endrődi Alfréd és Gab- nai Ferenc pusztavámi tanítóknak a magyar nyelv eredményes oktatásáért a Julián Egyesülettől kapott könyvjutal­mat. — Az egyházmegyei közgyűlésnek, mely július hó 5.-én folyt le Tordason, ünnepélyességet az adott, hogy ezen ment végbe Podhradszky János tordasi lelkésznek esperesi hivatalába való be­iktatása. A beiktatást Magyar Géza száki alesperes-lelkész végezte. A beik- tatottat dr. Händel Béla felügyelő kö­szöntő szavai után 1 üdvözölték még: Piri Károly a lelkész testvérek, Vetsey Ede nyug. altábornagy a felügyelők, báró Ivánka Géza a Gyámintézet, Csen­géi Gyula a tanítók, vitéz Bogár János a vértesaljai ref. egyházmegye, Láng Sándor Tordas község, Ormosi Lajos a tordasi evang. gyülekezet nevében. — Ugyancsak lelkesen köszöntötte a köz­gyűlés nem lelkészi elnökét, dr. Händel Bélát, aki 10 év óta áll mint felügyelő

Next

/
Oldalképek
Tartalom