Harangszó, 1934

1934-07-15 / 29. szám

232. HARANGSZÓ 1934 július 15. „Ein gutes Wort kostet nichts, Und vermag viel." (Nem kerül pénzbe és sokra képes a jó szó.) Szép, nyájas szóban és jó ellátásban nem is volt hiányunk a felette tiszta, csendes és amellett olcsó Hospizban. Mig a reggelit hozták, leírtam magamnak a vendégszoba több szép faliratát. így „Wer ein Feuer will löschen, muss an­fangs die Funken ersticken“. (A szikra elfojtásával kezdd a tü­zet oltani.) „Ein freundlich Gesicht, das beste Gericht.“ (A leg- izletesebb fogás: a barátságos arc.) „Ein Löffel voll Tat, ist bes­ser als ein Scheffel voll Rat.“ (Egy sajtár tanácsnál többet ér egy kanálnyi tett.) „Was bald wird, vergeht bald,“ (Mi hamar születik, hamar elenyészik.) Az egyik táblán pedig ezt a rímet olvastam: ..Dem Hause Friede, Dem Gaste Freude Dem Scheidenden ein frohes Wiederseh’n Und Gruss dem Wanderer im Vorübergehend, (A háznak békesség, a vendégnek ked­vesség, a búcsúzónak szerencsés viszont­látás, a ház melett elmenő vándornak nyájas köszöntés.) Reggeli után az intézet templomá­ba siettünk. Már csak az istentisztelet végére értünk oda. Körülbelül 60—70 diakonisszanővér, ugyanannyi diakonisz- szanövendék, 15—20 férfi, néhány asz- szonv és gyermek volt ott. A gazdag li­turgikus istentiszteletnek már csak egv részét hallottuk és láttuk; mindenki el­fedett arccal áhítatoskodott. A szép gótstílíi templomban 500 ülőhely van. A színes ablakokon a 12 apostolt, Máriát és Mártát és Péter hal­fogását látni. Az oltárszönveg a folyóvi­zekre kívánkozó szarvast ábrázolja. Az oltárkép helyén egy egyszerű fakereszt áll. Istentisztelet után találkoztam Bjll- nitzer Julia és Gavora Hilda, 2 volt sop­roni diakonisszanővérrel, kik akkor éppen Neuendettelsauban tartózkodtak. Billnitzer Júlia volt olyan szíves, hogy végig kalau­zolt bennünket az összes intézeti épülete­ken. A Hospizból indultunk ki. Legelőbb az intézeti rektor laká­sához értünk. Nem mentünk be, mert a rektor aznap Nürnberg- ben volt; a konrektorral pedig útközben váltottunk néhány szót. A rektor lakása mögött terül el az Industrie-Schule, az ipariskola, ill. a háztartási iskola, melyben megkonfirmált leá­nyok nyernek oktatást, fehérneművarrásban, foltozásban, kötés­ben. mosás, vasalás, főzés s mindenféle más házi és kerti teen­dőkben. Amellett természetesen gondoskodnak az intézet nö­vendékei iskolai továbbképzéséről is. Az iskolának ottlétünk al­kalmával 50 növendéke volt, kiket 4 nővér és 2 tanítónő tanított négyes csoportokban. Az épület felirata: „Nap és paizs az Úristen“. A konyhakert mintaszerű. Az Industrie Schule köze­lében van a Kinderschule, az óvoda, hol egy-egy nővér gond­jaira 14, ill. 16 gyermek van bízva. A falak szép, gyermekeknek való képekkel vannak díszítve. Pl. a „Piroska és a farkas“, „Jancsika és Juliska“ meséinek a képeivel s különféle bibliai képekkel. Mindegyik gyermekcsoportnak külön mosdószobája s mindegyik gyermeknek külön törülközője van. Az óvodából a Feieraibendhausba, az elaggott nővérek otthonába mentünk, mely a szolgálatban kifáradt öreg nővé­reknek elég kényelmet biztosít. Külön imatermük is van. Ott láttam képen az irgalmasság 7 cselekedetét, árpádházi Erzsébet képmását és sok emléktáblát, melyek a már rég meghalt nővé­rek bölcsességét, szeretetét, türelmét és Istennek irgalmasságát dicsérik. Ottlétünkkor 40 öreg úrihölgy is lakott az otthonban. Ott van az ostyasütőde is, ahonnan mindenfelé szétküldik a -gondosan elkészített, szent szolgálatra szánt ostyát. Á következő épület volt a Kranken­haus; kórház, külön férfi-, női- és gyer­mekosztállyal. A betegek Neuendettelsau egész környékéről kerülnek oda. A két nagy, meleg és hideg üvegház­zal ellátott, gyönyörű, szépen gondozott intézeti kert között fekszik egy hosszú épület két szárnnyal, a Blödenanstalt, a gyengeelméjűek intézete. Ebbe az inté­zetbe csak nőket vesznek fel. A férfiak részére Polsingen faluban egy külön in­tézetet alapítottak. Az intézet falán e két igét olvastam: ..Azért jöttem, hogy éle­tük legyen és bővölködjenek“ (Ián. 10, 10.) és „Örvendezek, ha jót cselekedhe­tett: velük? (Jer. 32, 4L). Ottlétünkkor 280 felnőtt és 60 gyermek volt az inté­zetben. Van tiszta, nagy éttermük, háló­juk s iskolájuk. Egy-egy iskolában 13 gyermeket tanít egy-egy nővér s bizony elég nagv feladat e gyengeelméjű gyer­mekek lelkében a tudásnak csak a legna- rányibb szikráját is meggyujtani. A fel­nőtt gyengeelméjűek néhány termén is átmentünk. Volt olvan, kinek karjai, ill. kezei csőbe voltak kötve, mert különben kárt tenne magában és másokban. Más megint egésznao régi ruharongyokat tép. Az egyik mindig végighúzott kezével a nvakán és olyanforma mozdulatot tett, mintha azt akarta volna mondani, vagy ö vagy mi akasztófára valók vagyunk. Van­nak' azonban örjöngők'ds, kiket külön cellákba zárnak és kik nap­nap után kiabálnak és lármáznak, ahogy csak torkukból kifér. Pe vannak azután még olyanok is, kikkel a szobában, a kony- I hában, az udvaron vagy a kertben kisebb-nagyobb munkát vé­geztetnek. Ezek még élhetnek a munkában rejlő nagv áldással, amit a zsoltáríró az élet legjobb részének mond! Külön imater­mük oltárablakán a jó pásztor képe látható, e felírással: „Az én juhaim hallják az én szómat és én ismerem őket és követnek engem“ (Ján. 10. 27.). Istentiszteleten igen szeretnek részt- venni, úgy mondják, a nővérek. Ezen gyengeelméjűek és ideg­betegek körüli szolgálat persze különösen nehéz próbára teszi a nővérek türelmét és igyekezetét. A Blödenanstalt közelében van a Staatserziehungsanstalt, az állami nevelőintézet, javítóintézet, melyben iskolaköteles, züllés veszedelmének kitett leányok nyernek elhelyezést. (Folytatjuk.) Diakonissza anyaház. Üzenet a kőröspartí ifjúsági táborból. Nincs örömteljesebb, de egyúttal megdöbbentőbb dolog annál, mint mikor fiatal emberek lázadó fiatalsága, eget és teret kereső tenniakarása néniül el va­lami komoly téma, vagy az Ige előtt. Az ifjúság komoly beszélgetésében mindig van valami horizonttalan jövendő, amit csak hinni lehet, de van megdöbbentő éleslátása is, amellyel át tudja tekinteni a helyzetet, holtbiztosán meglátja a ba­jokat és ami több, s amit nem akarnak elhinni, biztos kézzel választja ki az or­vosságot is. E két szempontból nézve a Szarvason, a Kőrös partján rendezett négy napos táborozásunknak valóban több megszívlelendő üzenete van nem­csak az ifjúsághoz, hanem a felnőttek­hez is. *** Ha mi napjainkban szokásos mérték­kel mérnénk a tábort, akkor azt kellene megállapítanunk, nem sikerült a tábor, hisz mindössze 30 résztvevője volt. A tömeggel mérő közvélemény előtt való­ban semmi 30 fiatalember, de Isten előtt, Isten kezében kiszámíthatatlan lehetősé­gek forrása. Ebből a szempontból nézve a tábort, igazán nagy jelentőségű volt. *** A falú válságáról szólt az egyik elő­adás. Az értékes előadás igen sok gon­dolatot adott, úgyhogy órák hosszat beszélgettek az ifjak egymás között er­ről a témáról. Dobogó szívvel hallgat­tam a sokszor töredezett mondatokat. „Most már itt az ideje, hogy komolyan törődjenek a falú népével is.“ A hang­súly a „komoly“ szóra esett. „Ha hivő vezetőink volnának, minden másképen lenne.“ Buggyant ki a másik ajkon. Itt a „hivő“ szón volt a nyomaték. íme két mondatban egy új világ lehetősége! * * * A biblia és én — címen tartott egyik szarvasi vallástanár eszmecseré^ beve­zető előadást. Régen elmúlt a kiszabott egy óra, talán már egy másik is, de a fiúk nem tudtak elszéledni. Elmondta az egyik, hogy barátja az Ige, a másik, hogy hamarosan az lesz, a harmadik, hogy nem boldogul vele. Csak egyet_ sajnál­tam, hogy nem voltak ott lelkészek, s nem tudták felfedezni, hogy gyülekeze­tükben bibliaolvasó fiúk vannak. Láthat­

Next

/
Oldalképek
Tartalom