Harangszó, 1934
1934-05-27 / 22. szám
1934 május 27. HARANGSZÓ 175. amire emlékeznünk kellene. Duzzadunk ugyan az emlékektől, de az ünnep isteni fényében és melegében mégis koldusok vagyunk. Ez az alkalom is csak akkor méltó az „ünnep“ szóra, ha a szívekre mennyei fény és meleg árad, vagyis: ha benne nem az emberé, hanem az Istené a legnagvobb dicsőség. Azért ha azt akarjuk, hoev jelen emlékünnepünk ne- csak „emlék", hanem „ünnen“ is legyen, akkor Isten álljon az előtérben és ne az ember; akkor felejtsük mindazt, ami olvan szomorú emberi. Ez azonban lemondásra és önzetlenségre tanít; olyan önzetlen lemondásra amely lehetetlenné teszi az ellenség vétkeinek számontartását is. és amelv készséggel nyitja meg a megbocsátás és béke kapuját. Aki erre ébred 3 hősök emlékünnepén, az az Isten diadalünnepére ébred és többet hall, mint ..ayönvörü szónoki beszédeket“, a hősökről, többet lát mint fényes cerimó- niákat. mert hallja az új élet himnuszát és látja hősein a mennyei glóriát. Akinek nem közömbös ez az emlékünnep. annak éreznie kell, hogy reménységünk és jövendőnk mily szorosan kap- cso’ódik gyászos csüggedésünkhöz és múltúnkhoz, a mi életünk hőseink halálához. Bizony úpv van, hogy életünk értékét, vagv értéktelenségét az ő elhullatott vérük tükrözi. Van ebben lesújtó is. de van felemé'ő is. Lesújtó, mert szeretteink elvesztéséről beszél — és mi magyarok úgyis olv kevesen vagvunk. — De vájjon nem azért vette-e el őket Isten. hogv ennyivel is kevesebb leeven a nyomorgó aggódó és kesergő lélek a világon? Hiszen a háborús lelkesedés mámorából a beígért virághullás helyett a hazatérőknek sokszor és sok helyen csak szúró tövis termett. Vájjon nem azért vette őket magához az Isten, hogy ezzel kényszerítse az Ég felé az élők lelkét? Hiszen mi szülők is igen sokszor volt Helén tiltakozása, hogv nem lehetett tovább kételkedni. Rajta is volt. hogy bűnbánóan lecsillapítsa a háborgó angyalt. Helén azonban nem engedte szóhoz iutni. A kitörés végigfutott hosz- szú skáláján, de egyre halkult s lágvabb hangokba olvadt, hogv végül szívre- pesztő zokogásba foszlódjék. Emma átöleli Helént, magához szorítja erősen s megcsókolja, hosszan, őszintén. Simogatja, mint az erős a gyengét. Helén úgv érezte e pillanatban, nincs szeretetreméltóbb leány Emmánál s boldog volt. Annyira örült mindkettő, hogy nem mertek megszólalni, mert megzavarhatná lelkűk áhítatos össze- ölelkezését. Emmának, amit most átérzett, teljesen új volt. Helénnek megértés, szeretet után vágyakozó lelke rabul ejtette minden iránt olv fogékony lelkét. Látta, hogy Helén bizalmas szívet keres, ki előtt megnyilatkozhatík s úgy érezte, neki is ez hiányzik. Talán most érezte először életében, hogy neki is lenne panaszkodni valója. De kinek? Nincs senkije. Pedig mennyi bámulója, mennyi tisztelője van s ezek most egyszerre szerte porladtak képzeletében, mint a kiszáradt agyaggöröngy. Üresnek látta egész életét. Úgy tűnt fel előtte, mint a szappanbuborék, melv csillog s könnyedén szállong a levegőben, de a legkisebb szellőre szétpukkad. Az élet, mely csak önmagára támaszkodik, elhagyatott. alkalmazunk ilyen kényszert, ha engedetlen, makacs gyermekünket már nem tudjuk máskép megtartani: Elvesszük a nekik legdrágább és legkedvesebb játékukat, szórakozásukat. És a gyermek bár sírva, toporzékolva, de megindul és jön hozzánk. Kegyetlen nevelési eszköznek látszik, de valójában a féltő szeretet életmentő eszköze. Elesett hőseinket, a mi drága értékeinket is azért vette el tőlünk az Isten, hogy mi ittmaradt, engedetlen és makacs gyermekei el kezdjük keresni és megtaláljuk a hozzá vezető útat. Ha sírva, remegve és toporzékolva is, de azóta sokan el is indultak a Meny- nyei Atya fe'é. És mi, akik ezen az úton járunk, több vigaszt nyertünk itt. mint amennyit reméltünk. Ezért nem helyes, ha ennek az ünnepnek az arculatát oly sűrű gyászfátyollal takarjuk, hogv az ünneplő lelkek nem látják meg tőle az Isten szeretetének és gondvise'ésének derűjét. Ha ez az emlékünnep épolv komoly és őszinte emlékezés, mint amilyen komoly és őszinte ünneplés, akkor azt is tudnunk kell, hogv voltaképpen kinek is szól. Szól az Istennek, szól a hősöknek és szól nekünk. Szól az Istennek, mert fi mentette át hőseinket e földi nvomo- rúságból az örök boldogságba. Szól a hősöknek, mert rajtuk keresztül új út nvílott meg számukra az Ég felé. És szól nekünk, mert miattunk és értünk történt minden. De ezt a szót csak hittel lehet megérteni és megtanulni. Üdv nekünk, ha megvan bennünk ez a hit, mert megvédi nemzeti hőseinket attól, hogy elszakítsuk őket az Istentől és ezáltal magunktól is. Megvédi őket attól, hogy magukban való önálló értékeknek tegyük meg s ezáltal mennvei polgárságuk átlényegüljön földi bálvánnyá. Üdv nekünk, ha megvan bennünk ez Mennyi megnyugvás van abban, ha van, kiben megbízhatunk, ki őszinte hozzánk és igazán szeret. Mennyit tudna most ö is mondani, de eddig nem volt még ideje. hogv keresett volna ily szívet Léha', könnyelmű társaságokban röpködött eddig, mint a színes pillangó, hol minden hazug és csalfa, hol a mosoly csak ámítás s a bizalom ugródeszka, melvről a jóbarátot a mélységbe lökjük. Az ő társaságából az őszinteség száműzve volt.. Pedig mennyi boldogság rejlik két szívnek egymáshoz való őszinteségében! Két könnycsepp kapaszkodott elő pillái alól s mint két élő szem mosolygott alá He- lénre. Vége volt most haragnak, szemrehányásnak, felháborodásnak. Minden . . . minden... zokogásba fuladt. Sírtak mindketten. Az egvik azért örült, mert megértették, a másik, mert megértett olyasvalamit, amifelöl eddig sejtelme sem volt, ami pedig a boldogság. Koronczainé s Komlósi visszajöttek. A két leány alig tudott elválni egymástól. Egvmás nyakába borultak és sírtak, a búcsúvételt csak az tette könnyebbé, hogv este úgy is találkoznak. A két öreg meglepődve nézte a jelenetet, nem tudták megérteni a lányokat. XII. FEJEZET. Koronczainé még egyet-mást akart venni B ... városban. A sofőrnek megparancsolta, hogy a Hungária kávéház a hit, mert megoltalmaz bennünket attól, hogy önmagunkat ünnepeltessük, mint a pogányok és akarva-akaratlanul lesüllyedjünk az önistenités cifra, de kárho- zatos kultuszába. Üdv nekünk, ha megvan bennünk ez a hit, mert rávilágít arra, hogy hőseink emlékünnepe csak akkor szól igazán és őszintén hőseinknek is, nekünk is, ha mindenekelőtt az Istennek szól. Mert csak az Istennek lehet ez az alkalom igazi emlékezés és igazi ünneplés, vagyis hőseinket is méltán megillető és hozzánk is méltó emlékünnep. MEDÁLIÁK. ... Akkor kis gulyás gyerek volt még, első osztályba írtam be; Apró, maszatos kövér keze a palavesszőt hegyezte. Később egyszer Uzsokhoz hozta bokrétás, hosszú, nagy vonat, S hogy átöleltem .. . valami úgy fojtogatta a torkomat. A Dnyeszternél, még alig bujt le az estéti nap korongja: Hurá !! Hajrá!. .. a szétlőtt hídnál negyven muszka lett a foglya. Az orosz szurony hegye mélyen beletörött a sebébe, A nagyezüstöt most másodszor tűzték a legény mellére. Tolmeinnél ...la szanitécek csak betették egy sátorlapba. Éd’s anyjához, hős fia helyett csak medáliák érlek haza. előtt várjon. Emmának nem volt kedve kávéházba menni. Koronczainé gyanúsan figyeli leányát, mi történt vele? Különös. Tudomására hozza, hogv Somlóval fognak ott találkozni. Igv beszélték meg a gyárban. Most még úgv sem akar oda menni. Mi van ezzel a leánnyal? Érthetetlen. Nem akar kávéházba menni. Ezzel valami történt. Csak nem találkozott titokban Dömötörrel? — Mi van veled. Emma — kérdi Koronczainé félig tréfásan —, megundorodtál a kávéháztól? Vagy annyira szívedre vetted, hogy lekötötték Somlót, ezen ne búsulj. — Tévedsz, mama, annyi köze van Helénnek Somlóhoz, mint neked. Helén gyűlöli Somlót. — Hát bedőltél annak a ravasz kis nőnek? — kacag fel Koronczainé —. IJgy látszik, ravaszabb, mint gondoltam. Túl járt az eszeden. Akkor én többet tudok. Az öreg közlékeny volt. Keneget- tem kicsit a hiú tüdejét s kötélnek állt a vén szamár. Elmondott mindent. El is vannak már jegyezve s neked meg gyűlöletről beszél. Jaj, de ravasz! Emma nagyot néz anyjára, mint akire hirtelenül setétség borul. — Kételkedsz? — folytatta Koronczainé —. Az öreg csak nem beszél, ha nem igaz ... Csak nem játszik leánya becsületével s ha buta is, annyira még sincs, hogy hírbe hozza! Mintha egy csúf kéz lassan széjjel
