Harangszó, 1934
1934-05-20 / 21. szám
164. HARANGSZÓ 1934 május 20. lehet szétaprózni, hanem csak terjeszteni. A miatt is sokat panaszkodunk, hogy szegények vagyunk. Nem vehetjük fel így más egyházakkal a versenyt. Bizony nagy baj a szegénység. Nagy kerékkötő. De nem a pénzben való szegénység ad aggodalomra okot, hanem az, hogy szegények vagyunk az egymás iránti szeretetben, szegények vagyunk az Isten ügye iránt való lelkesedésben, szegények vagyunk hegyeket mozdítani tudó hitben. Ezt pedig nem lehet aranyon-ezüstön megvásárolni, ezt mind csak a Szentlélek hozhatja meg számunkra. Oh, vajha azért meghallgatásra találna az Egek Uránál az evangélikus hívek ezreinek ajkán ma megcsendülő pünkösdi fohász: Jövel Szentlélek Úristen, Töltsd be sziveinket bőven... Dedinszky Gyula. Pünkösd. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel és kezűének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólniok. Csel. 2, 4. A Szent Lélek alapvetően megváltoztatta a tanítványok magatartását. Semmiségük, gyengeségük, Tanulj meg imádkozni! Irta: dr. Schlitt Gyula. 16 Somlónak megremegett a szájaszéle. Mit beszél ez becsapásról, humbugról? — Nem értem szavait!? — csattan fel Somló. — Nem egészen hiszek ennek a por- cellánnak. Ez a gyönyörű szín hamisítvány. Talán ügyes festés?! Akkor pedig idővel elveszti ezt a fehér lágyságát. Nem gondo'ja, Somló úr?! — Ez a porcellán száz év múlva is . olyan lesz, amilyen most. Nem vagyok csaló. Kikérem magamnak! — ordítja magából kikelve Somló. Dömötör mosolyogva felel: — Ha nincs festve, akkor talán valami különös agyagot, porcellánföldet » használt? Nem? Komlósiék földjéből nem állít elő ilyen porceüánt. Somlót a hideg rázza. Szeretné meggyilkolni ezt az embert, kiknek minden szava olyan hideg, olyan sima, olyan fényes, mint ez a porcellán. Mit akar ez velem? — Nem vitatkozom Önnel — mondja remegve a dühtől —, Ön érthet a könyveléshez, a joghoz, de ... különben nem érek rá, hogy ilyen haszontalan dolgokkal az időmet lopjam. S már is megy az ajtó felé. — Én pedig azt mondom, Somló úr elhagyottságuk érzése megszűnt. A választott eszköz, missziói küldetés tudata töltötte el őket. Isten Lelkének megszállottjai lettek. Csodálatos képességek birtokába jutottak. Mindenekfelett más nyelveken kezdtek szólani, amiben a legfontosabb az, hogy úgy tudtak bizonyságot tenni, hogy szavukra ezerszám hittek az emberek Jézus Krisztusban. Gyógyítani, gonosz és tisztátalan lelkeket tudtak űzni, s önfeledt hősiességgel nélkülözést, üldöztetést. sőt halált is vállalni az élő Krisztusért. Az egyház missziója az első pünkösddel indult meg, s azóta minden misszió, — legyen az külső vagy belső, csak akkor lehet áldásos, ha azt maga a Szent Lélek hordozza. Nincsen csodálatosabb jelenség ebben a világban a Lélek tevékenységénél. Állandóan munkálkodik: néha csendben és titokban, csak egyes magányos lelkek között, néha meg olyan tömegmegmozdulásokban, amelyek valósággal az első pünkösdre emlékeztetnek. A múlt század elején például egy egyszerű, szegény földmíves által (Ruotsalainen Pál) ébresztett hatalmas mozgalmat a finn nemzetben, amely a közömbös lelkeknek hatalmas tömegeit vezette a bűnbánat és kegyelem útján vissza az Istenhez s mai napig kimondha■— szól utána Dömötör —, amennyit Ön ért a porcellángyártáshoz, annyit érthet hozzá minden jogász, ha sohasem foglalkozott is vele. Somló tehetetlen dühében tipeg-to- pog, de nem tud szólni. Csak a szája jár, de nem jön ki belőle hang s dühösen becsapja maga után az ajtót. Helén alig várta, hogy menjen. — Igaza van, Dömötör úr. Úgy hozta éjjel a földet zsákban. Szélhámos. Van is belőle egy kis darab. János bácsi találta, attól kaptam. Közönséges szélhámos. Valahol lopta a földet s nekünk meg hazudja, hogy a mi földünkből készült a porcellán. Dömötör szédül. Helén hozza is már a darab agyagot. Olyan, mint egy darab fehér bársony. Dömötör forgatja ujjai között. Honnan lehet ez? Csak Reinerék birtokáról hozhatta. Még pedig a levél nyomán. Nem lehet másként. Helén úgy ugrálta körül Dömötört, mint egy boldog gyerek. — Ugy-e„ Tibor is előkerül még? — kérdi, miközben sírásra görbül szája. — Csak nem ölte meg, hisz barátja volt. Ugy-e, még él? Még remélhetek? — Én akkor remélek a legjobban, mikor más kétségbeesik. Az Isten akkor nyújtja ép kezét, mikor azt hisszük, hogy elhúzta. Dömötör szavaira Helén könnyes tatlan áldás az egyház számára. Majd egy buzgó lelkészen keresztül (Blumhardt) hozott csodálatos megtérést egy délnémet falura (Mottling) és engedett gyógyulásokat testi és lelki betegeken, akár csak az apostolok korában. A közelmúltban a pogánymisszió Madagaszkár szigetén tapasztalhatta a Lélek kitöltésének csodáit, a jelenkorban pedig egy oxfordinak nevezett csoportmozgalom által szerez világszerte új életet Istentől elfordult lelkek között. Ki tudná a Szent Lélek megnyilatkozásait mind felsorolni, vagy ki tudná elképzelni mindazt a változást, amit nemzetünk életében létrehozna ilyen pünkösdszerű kitöltetése. Pedig Isten ezt a kegyelmét még tartogatja a mi számunkra is. Az a sok szenvedés, amit reánk mért és mér a jelenben, bizonysága annak, hogy tervei vannak velünk és nagy dolgokra akarja népünket előkészíteni. Készülünk-e? Felöveztük-e derekainkat és meggyújtottuk-e szövét- nekeinket? Imádkozunk-e hűséggel a Lélek kitöltéséért? S tudjuk-e alázatos örömmel, hogy a Lélekért való imádkozás magának a Léleknek első munkája mibennünk? Aki megtelik Szent Lélekkel, az más nyelven kezd szólani: úgy hogy megértik azok is, akik eddig nem tudták vagy nem akarták arca mosolyba borult. Olyan volt, mint a bárányfelhös hajnali égbolt, melyen a felkelő napnak aranysugara ömlik szét. Gyönyörködve nézte Dömötör, mint vész a kétkedő lélek homálya az ébredő remény pirkadó hangu'atába. Dömötör ép búcsúzni akart, mikor kívülről élénk beszélgetés hallatszott. Komlósi magyarázott nagyhangon s közbe-közbe üde nevetés trillázott bele. Mintha Emma volna. Ö volt anyjával. Csak úgy csurgott róluk a jókedv. He- lént majd agyoncsókolták s még Dömötörnek is jutott egy leereszkedő kézszorítás. Hadd érezze magát egyszer boldognak ez a szerencsétlen flótás s lássa, nemcsak a biblia nyújt örömöket. Komlósi egy fotöjbe lapult s kicsucsorított szájában vastaghasú szivart forgat. Pöfékel mint egy mozdony. Gúnyos mosoly bujkál hunyorgató szeme körül. Ez adta a társalgáshoz a keretet. Mintha csak azt mondaná: csak beszéljetek, hazudjatok, tudom, hogy a ti jókedvetek csak korhadt falábakon jár már s csak idő kérdése, mikor fog összerogyni. Mikor Koronczainé valami nagyot mond, Komlósi nagyot szív szivarjából s teli tüdővel fújja a füstöt, mint egy kémény s a füst lila ködébe belerajzolódnak porcelánjai. Ezekkel kacérkodik, mintha beszélgetne velük. A porcellán festményei ingerlőn kacsintgatnak. Csiklan-
