Harangszó, 1934
1934-04-22 / 17. szám
1934. április 22, Jubileumi - XOm — évfolyam ll szám Alapította : KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonos : Dunántúli Luther-Szővetség. Az Országos Lather* Szövetség hivatalos lapja. Megjelenik minden vasárnap. Ingyen melléklet kéthetenként a Kis Harangszó. Postacsekkszámla : 30.526. Előfizetést elfogad minden ovang. lelkész és tanító. Egy Istenünk és egy Urunk van, Egy testnek tagjai vagyunk. A .Harangszó* szerkesztő-kiadó hivatala: GYŐR II., Petőfi-tér 2. Előfizetési ára: negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér, egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10%-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér. Az ismeretlen adakozó. Te pedig mikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a te balkezed, mit cselekszik a te jobbkezed. (Máté 6 :3.) V oltak olyan adakozók, akiket maga Jézus hozott a nyilvánosságra és örökíttetett meg. Ilyen volt a szegény özvegy asszony, aki azzal a két fillérjével mindenét belevetette a perselybe. Sőt volt olyan adakozó is, akiről maga Jézus rendelte el, hogy ahol csak az evangéliumot prédikálják, ott az ő cselekedetéről is megemlékezzenek. (Márk 14: 9.) De még ezeknek sem találjuk meg a Szentirásban a nevét. Ezeken kívül hány és hány „ismeretlen adakozó“ nyomára bukkanunk a szentírásban ! Ott vannak azok az asszonyok, akik a „vagyonukból szolgáltak Jézusnak“ (Lukács 8:3.) Ott van az a gazda, aki a keleti gazdaságban legnélkülözhetetlenebb barmát, a szamarát adta oda Jézus bevonulásához. (Lukács 19 : 33—34.) S még igen sokan. Ha ebből a szempontból olvasnánk végig az evangéliumokat és az Apostolok Cselekedeteit, majd minden oldalon találnánk egy-egy „ismeretlen adakozót" a háttérben. Jézus Krisztus különös gondot helyez arra, hogy aki adakozik, az mások előtt mindig „ismeretlen“ maradjon. Az adakozó nevének kikürtölése ügy hat szerinte az adakozó lelkére, mint a virágba bomló fára a hirtelen visszatért éjjeli fagy. A szirmok lehullanak s gyümölcs nem marad a fán. Az adakozás a Lélek gyümölcse, amelynek Isten dicsőségére kell kibontakozni gyermekeiből. Aki azonban a saját nevét közhírré teszi, elrabolja a dicsőséget Istentől a maga részére. Éhez már a Léleknek semmi köze. A Lélek gyümölcse dermedten lehullott. Jézus szerint azonban még az sem elég, ha mások nem tudnak az adakozásról. Magának az adakozónak sem kell tudnia róla. Ne tudja a te balkezed! ... Ha valaki számon tartja az adakozásait, annak az Ur elfelejti azokat, ellenben számon tartja a bűneit és mulasztásait. Aki pedig elfelejti az adakozásait s azokra még csak a tudat alatt se épít, annak az Ur elfelejti minden bűnét, de számon tartja a legkisebb adományát is. (Máté 25:31 — 46.) Az adományok számon tartása „Amott a másik földön . . . vetnek . . . Lepedő van a nyakába kötve; kötóny az most. Mag van benne. Egyet egyet lóp és a kezének kerek, széles lejtéseivel veti a magot a friss fekete földbe . . . Minden marok búza, amit a kötényéből szétdob, egy marok áldozat és egy kéve reménység a mai napon és egy heti élet a jövőben“. (Gárdonyi uéza: „Az én falum“)Gárdonyinak ezen gyönyörű szavaira gondolunk, amikor a óyámintézet mezején újból megindul a munka, a magvetés. Újból odatartjuk a félmillió magyar lutheránus elé a Gyámintézet perselyét és gyüjtőívét, hogy belevesse áldozatát, hogy szétdobjon egy marék búzát a ma- gotváró földbe. Nem tudjuk a súlymérték számaival kifejezni azt, hogy hány métermázsa, vagy hány vagon búzát jelentene az, ha minden magyar lutheránus egy marok búzát vetne a Gyámintézet földjébe. Nem végeztünk ily irányú számításokat. Azt azonban tudjuk, hogy sok reménység és élet sarjadna ki az ily magvetésből. S azt bízvást hisszük, hogy megismétlődnék az 5000 ember megvendégeléséről szóló bibliai csoda és akik a Gyámintézet segítségére várnak, mindnyájan megelégednének. Isten nem vonná meg egészen különös áldását sem, ha az 500.000 magyar lutheránus mind-mind felajánlana boldog áldozatként egy-egy marok búzát a óyámintézet oltárára. Nos, hát miért nem hozzuk meg ezt az áldozatot? Hiszen egy marok búza még ebben a mai sanyarú világban is a Lélek gyümölcsének vértetüje. A gyümölcs lehullik, még mielőtt be- gyűjthetnék az örökkévaló csűrökbe. A mi egyházunknak nagy szüksége van adakozókra, hiszen száz felől is nyújtják feléje a könyörgő kezeket, de csak „ismeretlen adakozókra“, mert az evangélium egyházának csak ez az igazi nemes hajtása. Te milyen adakozó vagy, testvérem, „ismeretlen adakozó", vagy „ismert adakozó“? Vagy pedig „ismeretlen az adakozás terén“? Farkas Zoltán. kerül a Óyámintézet oltárára. Csak hinnünk kell. Csak akarnunk kell. Csak nem kell restelniihk a fáradságot s meg kell magyarázni híveinknek, hogy milyen szent az az oltár, mely tőlünk áldozatot vár. Csak meg kell mondanunk, hogy az az áldozat a szegényeké lesz, azoké, kiknek nincs templomuk, nincs iskolájuk, nincs' tanítójuk, nincs bibliájuk, nincs szeníedényük, nincs énekeskönyvük és nincs imakönyvük. Csak fel kell világosítanunk gyülekezetünket szórványbeli híveink helyzetéről. Meg kell nekik mondanunk, hogy azok olyanok, mint „a kövek alatt nőtt fű“, kiket a máshiten lévők alig engednek levegőhöz jutni és olyanok, mint az oldott kéve, melyet senki sem tart össze s olyanok, mint az elfelejtett előőrs, kit teljesen magára hagytak, kivel senki sem gondol. Gondoljunk mi velük! Erősítsük az előörst. Kössük össze a széthulló kévét. Szabadítsuk ki a kövek alatt nőtt füvet. Mindezt megtesszük akkor, hacsak egy marok búzát vetünk a Gyámintézet mezejére. S hogyan? — ha híveink szószerint veszik a mi kérésünket és nem pénzben, hanem tényleg búzában, vagy más terményben hozzák meg áldozatukat. Ne ijedjünk meg ettől sem. Tudunk már oilyan gyámintézeti munkásról, aki a pénztelenségre való tekintetből egyenesen terményt kért hiveitöl. És ezek a terményt szivesen adták s ő nem sajnálta a fáradságot: értékesítette a naturáliákat s tekintélyes összeget tett le a Gyámintézet asztalára. Minden marok búza egy marok áldozat. (A magyarhoni Gusztáv Adolf Gyámíntézet elnöki felhívása).
