Harangszó, 1934
1934-04-15 / 16. szám
128. HARANGSZÓ 1934 április 15. OLVASSUK A BIBLIÁT. • Öröm. Április 16. Örvendezz egész föld. 66. zsoltár. Húsvét előtt böjti időszakról beszélünk, az ünnep után való vasárnapokat régidő óta mint az öröm időszakát emlegetik, amikor a Feltámadott* együtt van tanítványaival. Az elkövetkező vasárnap a mai zsoltárunk kezdő szaváról kapta a Jubilate (örüljetek)nevet. Isten ezt a vajúdásban és nyomorúságban sinylődö egész földet örvendezésre hívja. Lehetséges ekkora változás? önmagában e világ válságban és gyötrelemben szenved, de há az Urra tekint, örvendez az Istennek. A tanítványok örülhettek, hogy közöttük a sírból visszatért Mester. Mi is megláthatjuk Istennek csodálatos cselekedeteit népjink, egyházunk és a magunk életében, ő az, aki megeleveníti elalélt hitünket, csüggedt lelkünket. Április 17. A fenyítésben. Zsid. XII 1—8. A sport hivatásos művelői vezetőjük fegyelme alatt állanak. Győzelemre csak így számíthatnak. Előttünk is küzdőtér van, amelyet meg kell futnunk. Győzelemre csak úgy számíts, ha a vezető dorgálását elfogadod. Iskolában a tanító munkáját figyeli a tanfelügyelő. Meglepi őt az a csodálatos szeretet, mellyel minden egyes tanítványával foglalkozik. Mégis, mintha az egyikkel kivételt tenne: hozzá határozottabb, keményebb, többet követel tőle. Keresi ennek az okát és megtudja, hogy az a tanító fia. Isten mint fiaival óhajt bánni velünk. Elfogadjuk e fenyítését örömmel, vagy kézzel-lábbal tiltakozunk ellene? Április 18. A kísértésben. I. Pét. I. 3—9. Krisztus feltámadása által áraszthatja szívünkbe az új élet erőit, szülhet élő reménységre, hervadatlan örökségre. Mindaddig, amíg ezt zavartalanul élvezhetjük, sok kísértésen kell keresztül mennünk. Amiképen az arany a tűzben tisztul meg a salaktól, úgy a mi hitünknek is megpróbáltatásokon kell keresztül mennie. Bár testi szemmel mi nem láthatjuk hitünk fejedelmét ,,di- csöült örömmel örvendezünk“ minden háborúságok között. Emlékezzünk a hit- vaillókra, vértanukra, kik örömmel néztek elébe még a börtönnek, gályának és a máglyának is, tudva, hogy az Istennek hatalma őrzi őket az üdvösségre. Április 19 A diadalban. Róm. VIII. 31 —39. A keresztyén élete nem leveretés, a hivő keresztyén élete győzelem. Ha Isten gyermekeivé lettünk, mi sem akadályozhat minket ebben. Két dolog rabolhatná el az örömet és reménységet tőlünk: a bűn bennünk és a nyomorúság, mely körülvesz. De Isten a Krisztusban minden belső és külső bajon átsegít. Krisztus a mi szószólónk, hiába vádol a bűn, az ő sebeiben oltalmat találunk. Ép oly kevéssé verhet le a külső kísértés. Az apostol, bár így panaszkodhatna: „Te éretted gyilkoltatunk minden napon“, diadaléneket zeng minden veszedelemmel szemben. „Mindenekben felettébb diadalmaskodunk!“ Április 20. Örökös öröm. Jel. XXL 1—8. Örök napfény és öröm vár minket a mennyei Jeruzsálemben. Ennek megsejtésére, megérzésére lebbenti el a jövő fátylát az apostol, hogy megedzzen minket a földi élet súlyos harcaiban. Az új ég és új földről már Ézsaiás jövendölt, de beteljesedését János apostol látja meg. Istennel lesz lakozásunk és Ő velünk lészen, ahol nem lesz többé könny, sem halál, sem gyász, sem fájdalom. A testté lett igéről szól János evangélioma elején, hogy láttuk az ő dicsőségét. Elmondhatta: az Isten velünk, de fenségesebb az új Jeruzsálemben a vele való egyíittlakozás! Ezt az örömöt szívünk most még fel nem foghatja. Április 21. Zarándokúton. I. Pét. II. 11 —20. Mint jövevények zarándokolunk igaz hazánk, a menny felé, amelyet nem ismerünk, mint az a királyi gyermek, akit kicsi korában elraboltak a királyi palotából és élettől, de bűn és nyomor nem tudja legyőzni, arcán hordja atvia nemes vonásait. Rajtunk is meglátszik? Ugv járunk, amint Üdvözítőnk elvárja: „Ti vagytok e világ világossága. ..“ A szabadság, mit vérével szerzett meg, nem lesz-e a gonoszság takargató palástja? Bár hitünkért keserűséget kelljen hordoznunk, könnyén viseljük, az örök haza integet és mi boldog honvággyal a szívünkben megyünk át szenvedéseken, küzdelmeken, diadalmaskodva a szeretet által. Április 22. Öröm a Krisztusban. Ján. XVI. 16—23. „Egy kevés idő...“ Pillanatnyi a mi földi szenvedésünk az örök dicsőséghez képest, amely felé haladunk, ha a hit harcában meg nem lankadunk. Nehéz a harc? Halljátok: a ti szomorúságtok örömre fordul s a ti örömötöket senki el nem veszi. Nem értették meg Őt a tanítványok, ezért Volt nekik oly szörnyű nehéz a golgothai út. De viszontláthatták a feltámadottaf és örömük betölt. Egy kevés idő és vándorutunknak vége. Xerhel, lenyűgöz bűnöd? Nézd, mily közel a kegyelem, ragadd meg azt! Keseregsz a nyomorúságban? Közel az Úr segedelmével! Egv kevés idő... És meglátjuk az Urat eljönni dicsőségben és hatalomban az örök Jubiláte vasárnapján. Rimár Jenő. KARCOLATOK. Az üvegbe zárt szellemek. Egy keleti mesében a halálraítélt orvos könyvet ad át a királynak. A király — titkokat sejtve — mohón lapozni és olvasni kezdte. Mivel azonban a könyv lapjai ösz- sze voltak tapadva, ajkain nedvesitett uj- jávál tépegette fel az összetapadt lapokat. Alig olvasott pár oldalt a király — leesett trónjáról és meghalt. A könyv lapjai mérgezettek voltak. Korunk két kézzel kínálja a mérgezett tartalmú könyveit ifjúságunknak, népünknek. Kirakatok üveglapjai mögött, az újságok hirdetései között lépten-nyomon látunk hangzatos címeket, titkokat sejtető' könyveket. Ifjúságunk kapkodta és kapkodja — s mi sem természetesebb, mint hogy lelke megmérgezödik. * Nem volt még időszak, amikor annyi fiatalkorú rabló, gyilkos, gonosztevő került volna a hivatalos közegek kezére, mint éppen napjainkban. Ki mérgezte meg ezek lelkét? A világháború alatti, de még inkább a közvetlen utáni szennyirodalom. Egy gyilkos gyermek gyilkosságának részletes szellőztetése a lapok hasábjain elegendő volt arra, hogy találkozzék egy másik gyermek, ki felbuzdulva emennek példáján, szintén szülője életére tör. Cinikusan védekezett: hiszen amazt sem Ítélték halálra! De nemcsak erről a részről kell védenünk ifjúságunkat, népünket, hanem más vallás által kiadott, nem egészen tiszta természetű sajtótermékektől is. Ezeknek is ugyanaz a céljuk, mint a fentieknek: azáltal, hogy elődeinkre, dicső nagyjainkra rágalmakat, vádakat szórnak, — sajnos az utóbbi időkben egész rágalmazást hadjáratot folytatnak ellenünk — meg akarják mérgezni hithű ifjúságunk, népünk lelkületét s így megingatni hitében. Evangélikus egyházunknak védekeznie kell! Hogyan védhetjük meg ifjúságiinkat, híveinket? ügy, hogy elődeink, nagyjaink szellemével engedjük őket társalogni, barátkozni ! A mesebeli királyt felkeresi a vándor: — Azt hallottam — úgymond, — hogy te az elhalálozott nagyemberek szellemeit felfogod és üvegedénybe zárva fogva tartod, hogy velük társaloghass, mutasd meg nekem őket, hogy én is beszélhessek és barátkozhassam vélük ! A mesebeli király a vándort a könyvtárba vezeti és könyveire mutatva szól: — Itt van az a hely, ahol a nagyszellemekkel társaloghatsz és barátkozhatsz — a könyvek lapjain. Mert a. könyvekben tartom őket. A mesében nagy aranyigazság van : a jó könyvek lapjain társaloghatunk nagy- jainkkal, dicső elődeinkkel. A jó könyvnek a szelleme — ha nem is üvegbe zári szellem — mentheti meg ifjúságunkat, népünket a mérgezett könyvek mérgezéseitől! A reformáció korának hithőse az volt, aki legtöbbet harcolt s vérét áldozta hitéért. Korunk hithőse az, aki a legtöbbet áldoz a sajtóért és a jó evangélikus könyvekért! Benkóczy Dániel. HETI KRÓNIKA. A képviselöház április 6.-i ülésén olvasta fel Imrédy Béla pénzügyminiszter az 1934/35. évi állami költségvetését, mely szerint a mi gazdasági helyzetünk nem kedvező, a világgazdasági helyzetben azonban javulás észlelhető. — Hazánk és Szovjetoroszország között a diplomáciai viszony helyreállván, a bécsi orosz követet bízták meg a magyar követi teendők végzésével is. — A napokban elhunyt Acton olasz tengernagy özvegyét Horthy Miklós kormányzó részvéttáviratban kereste fel. Acton volt ugyanis a híres otrantói tengeri ütközetben a kormányzó ellenfele. — Maniu Gyula az oláh képviselőházban is mondotta: „Ki kell jelentenem, hogy a trianoni békeszerződés nem csatolt Romániához magyar területeket“. — Benes legutóbbi nyilatkozata szerint, ő megelégedéssel fogadja a római egyezményt. — Dúca miniszterelnök gyilkosát, bukaresti jelentés szerint, életfogytiglani fegyházra ítélték. — Rómában összeültek már az olasz, osztrák és magyar kormány megbízottai, hogy a megkötött egyezményt a gazdasági élet terén megvalósítsák. — A francia kormány levéllel fordult a köz- társasági elnökhöz, kiáltvánnyal a tiszt-