Harangszó, 1934
1934-04-08 / 15. szám
1934 április 8. HARANGSZÓ 117. NÉGY ÉVSZAK. Tavasszal az Isten letekint a Jöldre, Ekkor ami szürke, átváltozik zöldre. Aidán néz az Isten a kerek világra, Ekkor minden bimbó beborul virágba. A jó Isten szeme olyan soká állt Itt, A zöld kalásztenger szinarannyá válik. S forró nyári napon szellő lebbenése jóságai kezének hűvös legyintése. Ószidő érkezvén, mosolyog az Isten, Mosolygása nyomán áldás fakad itt lenn : Megérik a szőlő, a dió, mogyoró, íme a mi Atyánk: áldásokat osztó! És ha eljön a tél s duruzsol a pafázs, Nagyanyó a tűznél csendesen magyaráz: — Hogy kárt ne okozzon a fagyos lehellet, A jó Isten szórja odakünn a pelyhet. Polster Jenff Frigyes. Minden igaz munka istentisztelet ^ Dr. Luther Márton egyik prédikációjából. Természetesnek tartjuk, hogy á gabona megterem künn a mezőn, oly árty- nyira természetesnek, hogy nem igen szoktunk komolyan gondolkodni felette. Mert amit mindennap látunk és hallunk, azt nem tartjuk csodának, pedig nagy csoda az, ami ott a mezőn évről-évre megismétlődik. A köböl gabona lesz. Hisz a termőföld nem más, mint hatalmas sziklák kis részecskéi, porrá mállott sziklakövek. — Ki kell próbálni s ha beválik, meg kell venni, — mondja Dömötör. — Ez nem kidobott pénz. — Nem kísérletezünk, — rázza Ko- ronczai a kezét, — arra se idő, se pénz. Ismerem ezeket a feltalálókat; hogy jön egy kataszteri mérnök porcelíánkeverék- hez? — Somló úr, nem vegyészmérnök? — kérdi kíváncsian Dömötör. Nem, — mondja Reinerné. — Azért foglalkozhat ő porcellánnal is, — vág bele hirtelenül Koronczainé. — A porce'llángyártás terén új utakat keresni — mondja Dömötör — nagy szaktudást követel, mely alapos előtanulmánynak és hosszú gyakorlatnak lehet csak folyománya. Somló úr fiatal ahhoz, hogy ezeket feltételezhessük nála s ez kétségessé teszi, hogy az a keverék tökéletes legyen. Bonyolult dolog a por- cellángyártás s e téren nem igen lehet csodákat csinálni. Nem ötleten alapul egy ilyen találmány, hanem sok évi türelemnek s fáradhatatlan munkának az eredménye. — De mennyire igaza van Dömötör urnák, — erősíti Reinerné, — szegény uram tizenöt éven át éjjel-nappal kísérletezett, hogy valami sikerült keveréket állítson össze s talán még máig is dolgozna rajt! Mindig volt valami hiba. Egyszer ez, másszor az. Hány próbaégetést csinált! Még a harctéren is ezzel bíbelődött. Alig írt levelet, melybe nem említette volna: „Most már ennyire vaIsten úgy rendelte, hogy az ő adományai a főldmíves keze munkája által eljussanak minden emberhez s így a földmíves munkája szolgálat Isten nevében. Mert minden esetben Istennek teszünk szolgálatot, amikor elvégezzük azt, amit Isten parancsolt. E szerint egy szegény szolgáló, aki örömmel végzi a munkáját, joggal mondhatja: „Én most főzök, megvetem az ágyat, takarítok — ki parancsolta nékem? Az én gazdám és gazdasszonyom. Ki hatalmazta fel erre? Istentől nyertek erre hatalmat. Bizonyít yal igaz tehát, hogy nemcsak nekik, hanem a mennyben lakó istennek is szolgálok s hogy Istennek kedve telik az én munkámban. Milyen boldog lehetek! Minden becsületes munkámmal a jó Isten parancsát teljesítem.“ így a földmíves verejtékes munkája is istentisztelet. Igaz, munka nélkül is eltarthatná az Isten a világot, gabona és bor akár az asztalon is teremhetne, ha úgy akarná. De ö azt akarja, hogy dolgozzál. Csak ne legyen ez a munka úrrá felettünk, hogy soha másra ne gondoljunk s a magunk és napi munkánk adta gondunk miatt soha öröm ne lehessen a szívünkben. Hisz azért mondja az Úr: „Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat". Ezzel a példával a felesleges aggo- dalmaskodástól akar megszabadítani. Mert a madár nem művelheti a földet, mint mi — de még sincs munka nélkül, hanem azt végzi, amire az Isten teremtette: korán reggel felébred, a fa ágán eldalolja reggeli énekét, nem gondol ele- ségre; ha megéhezik, elrepül s keres kis magocskát s íme az Isten juttat neki ott, ahol nem is gondolta, azon helyen, gyök, csak ki kell próbálnom. Ez lesz a legelső dolgom, amint hazaérek. Most már nem csalatkozom“. Sajnos, másként lett. De annyi tény, hogy egy keverék összeállítása komoly, nehéz munkával jár. Dömötör nagy figyelemmel hallgatta Reinernét. Erről még nem beszélt neki, hogy az ura ilyen dolgokkal foglalkozott volna. Érdekelte s egy gondolat fészkelte magát agyába, melytől már nem tudott szabadulni. Koronczainénak sem volt már kedve ellenkezni. Bosszankodott s szobájába vonult vissza. Fáradtságára hivatkozott. Koronczai tágra nyilt szemmel hallgatta Dömötört s úgy nézte, mint valami prófétát, ki még rajta is tudna segíteni. Emma sem különben. Dömötör úgy látszik, nemcsak imádkozni tud. Ez a felfedezés azonban nem változtatott Emmának Dömötör iránt táplált érzelmein. Ö nem az értéket találta rokonszenvesnek, hanem a hódolatot; ebből pedig nem igen sokat tapasztalt s így Dömötör nem is volt neki egyebe, mint egy valaki, ki útjába tolakodik s itt-ott kellemetlenkedik, akár a légy az elefántnak, ö sem időzött soká, unalmasnak találta az estét s elbúcsúzott. Dömötör is elköszönt. Koronczai összetett kezekkel kérlelte testvérét, bírja rá Dömötört, vállalna alkalmazást a gyárnál. Úgy látta, erre az emberre volna szüksége. Reinerné biztosította testvérét, hogy Dömötör vállalja a megbízatást, csak az asszonyokkal kell dűlőre jutni, mert azok előreláthatólag amelyről azelőtt, míg dalolt, fogalma sem volt. Igen, az Isten mindenkinek megadja a magáét! Körösi Csorna Sándor 0 0 W 0 \ missziója. ) Ma, születésének 150-ik évfordulóján már nagyon sokan vallják magukénak a legendák hőseihez hasonló egyéniségű magyar kutatót, aki egy hosszú életet szentelt annak, hogy fényt derítsen a magyarság eredetének rejtélyére. A nyelvtudósok a tibeti nyelvészet megalapítóját ünnepük benne, a vallástörténészek a tibeti buddhizmus megismerését köszönik neki, a történetírók számára feltárta a népek bölcsőjének, Tibetnefc legrégibb korszakait, az orvosokat megtanította a tibeti papok, a lámák gyógyászati ismereteire, a földrajztudósoknak hozzáférhetővé tette a „világ tetejének“, a rejtelmes Tibetnek addig megközelíthetetlen tájait, a magyar theozó- fusok őt tekintik ősüknek, a regényírók örök témának tartják, az angolok azt állítják róla, hogy a Hymáláján való áttörés érdekében többet tett, mint a korabeli brit tábornokok és diplomaták együttvéve, a buddhista papok pedig még talán most is „philangi dasa“-nak, szorgalmas magyar tanítványnak nevez- getik. Körösi Csorna Sándor jelentőségét már minden szempontból jól ismerjük, csak azt az egyet nem világította meg még senki, amely nélkül pedig ez a bámulatosan sokoldalú, szolgálatban elomló élet örök titok marad: mi volt e nagy ♦) Részlet az Ev. Missziói Egyesület egyik budapesti gyűlésén elhangzott előadásból. nem igen vennék szívesen, hogy ennek a fiatalembernek kenyeret adjanak. Ko- ronczait már pusztán a gondolat is megnyugtatta, hogy ez a fiatalember fog vele dolgozni, s megbékülten tért nyugodni. IX. FEJEZET. Dömötör gondolataiba merülve haladt erdei lakása felé. A sötétség izgató csendje fűtötte gondolkodását. Tibor ügye foglalkoztatta, ügy érezte, hogy valamiképpen kapcsolatot kell találnia Tibor eltűnése és Somló találmánya között. A kapcsolatot pedig abban az utolsó, titokzatos levélben vélte látni, melvet Tibor atyja azzal a különös meghagyással küldött haza, hogy fia csak huszonnégy éves korában bonthatja fel. Különös intézkedés. A levél olyasvalamit tartalmazhatott, ami meglepetés akart lenni a nagykorúvá váló fiú számára, de egyszersmind valami érték is, melyet az apa a sírból küld Tibornak, kit nem is igen látott. Tibor atyja pedig új porcellánanyagot keresett, még a harctéren is ezen dolgozott szabad idejében,' hátha ezt a régóta kutatott titkot rejtette magában az a titokzatos levél?! Tibor atyja tudta, hogy fia csak huszonnégy éves korában veheti át az üzem vezetését s mennyire fog Tibor örülni ennek a találmánynak akkor! Dömötörnek tetszett ez az okoskodás s elhatározta, hogy ennek a nyomán fog a rejtély megoldásához. (Folytatjuk.)
