Harangszó, 1934
1934-01-01 / 1. szám
XXV. évfolyam. 1934. január 1. 1. szám. Alapította. KAPI BÉLA 1910-ban. Laptulajdonoa Dunántúli Luthgr-8zivitié(. át Orsiigoa Latker- SiöTetség hlriulos lapja. Magjatanik mindtn vasárnap, Poalacaekkaiamla: 30 526 Elófiietict elfogad mindan CTang. lelkin is tanlli. HARANGSZO Es esstendöt megáldjad, Es essiendőt megáldjad, Kegyelmeddel Úr Isten! a „Hanagsad" asaskaasU-Uáddblaalaűt GYŐR PaWC-lii 1. ElABietiai ára • negyedén* 1 P 88 dilit, filiate 8 P 40 Bilit. Kit irre 4 P 80 Bilit Csoportos ka Missel lOVt-os kedvexmény. Amerikába agiss ina 2 dollár; ax utódállamokba aagradiTia 1 P go Bilit. E világ szerelme. I. János lev. II. — 15. „Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak“. A z ember rdinél jobban odaköti magát ehez a világhoz, annál jobban eltávolodik az Istentől s szíve és élete egyaránt istentelenné válik. Sokan azt gondolják, hogy csak e világban találhatják meg örömeiket, pedig valójában úgy áll a dolog, hogy aki e világ urának adja oda magát, az igazában bezárja maga előtt az igazi örömök forrását, sőt még többet: az igazi élet forrását. Oh belsőleg, hogy elszegényedik az ember, aki Isten nélkül járja a világot. Jaj, hányán érzik is ezt a belső elszegényedést, csak nem akarják, vagy nem merik bevallani sem maguknak, sem másoknak. Hányán érzik azt a nehéz nyugtalanságot, amit felkelt e világ örömeinek hajszolása, amit kényszerülve magával hoz a pénz és dicsőség szerelme. Hányán érzik, hogy a lelkűk puszta, sivár, amelyet nem elégíthet ki ennek a világnak semmiféle kincse és élvezete sem. Hányán érzik azt a keserűséget, amit maga után hagy e világ szerelme. Mindezt nehéz elhordozni az életben is, de az igazi nyomorúság akkor szakad rá e világ fiaira, midőn haláluk óráján pusztulni és veszni látják mindazt, amibe idáig reménykedtek, amikor a halál szánalom nélkül elrabol tőlük minden kincset és minden dicsőséget. Amíg éltek, addig belső szegénységük keserűségét újabb és újabb élvezetekkel próbálták gyógyítani, megédesíteni, de a halál órájában ezzel már nem kísérletezhetnek. Mit használ akkor az e világhoz való görcsös ragaszkodásuk? .. . Erőte- lenül hullnak le karjaik . . . Mit használ akkor az erős tiltakozás, a kemény védekezés, a sírás és jajveszékelés? ... A végeredmény: meg kell válni e világtól s azután jön az ítélet . . ., jön az örök élet! Ne szeressétek a világot! ... Ne akarjatok ebből többet élvezni, mint amennyit jó lelkiismerettel és hálás szívvel élvezhettek. Ne szeressétek a világot! ... Ne akarjatok többet bírni belőle, mint amennyit az Úr néktek akar belőle ajándékozni. Ne szeressétek a világot! ... Ne akarjunk benne nagyobbak lenni, többek lenni, mint Ha az isteni gondviselés az emberiség életében egy nagy gondolatot elindít, gondoskodik megfelelő eszközökről is, amelyek azt eredménnyel szolgálhatják. Ennél a megállapításnál Luther születése 450. jubileumi esztendejének alkonyán, mikor a „Haragszó“ fennállásának 25. évfordulójára üdvözletét irok, két gondolat lebeg előttem. Az egyik az, hogy Isten a lutheri reformáció terjesztésének egyik leghathatósabb eszközévé a röviddel előtte feltalált könyvnyomtatást avatta, melynek az evangéliumi igazság szolgálatában ma is rendkívül fontos szerep jut. A másik az, hogy az egyházunkban feltámadt belmissziói gondolatnak egyik leghathatósabb eszköze szintén a sajtó, különöskép, mint hazai evangélikus sajtónknak egyik büszkesége, a D. Kapi Béla, püspök úr által huszonöt esztendővel ezelőtt megkonditott „Harangszó“. A „Harangszó“-ból működésének negyedszázada alatt méihitetlen áldás áradt egyházunk életébe, híveink leikébe. Ez indított arra, hogy az 1933. ámennyik lehetünk majdan az Isten szeme előtt — kegyelmet nyert bűnösök, Jézus tanítványai, Isten gyermekei . . . „Lelkem e világban, E múlandóságban Nyugtot nem talál. Azért mennybe vágyván, Áhítatnak szárnyán Fel, magasba száll. És ha itt az igaz hit évi egyetemes közgyűlés elé terjesztett jelentésemben, teljesen függetlenül a negyedszázados fordulótól, a „Harangszó“-ról ilyenképen emlékezzem meg: * . . . lehetetlen meg nem mondanom azt is, milyen nagyra értékelem a missziót, amelyet a kitünően szerkesztett „Harangszó“ egyházunk életében betölt. Valóban harangszó az, amely testvérszeretetben egyesítve, Isten igaz szolgálatára gyűjti egybe olvasóinak hatalmas táborát. Terjedjenek minél tovább ennek a harangnak tiszta hanghullámai, elérve sokakat, akikhez különben nem jut el a harangszó“. Ez a lap mindig hű maradt önmagához és a feladathoz, amelynek szolgálatába állott. Akkor is, ha netalán más sajtóorgánumok között bántó diszharmónia támadt és az a kérdés kelt sokak ajkán: „Hát erre való az egyházi sajtó?“ A „Harangszó“ harangszó maradt. Kongása mindig ünnepélyes, lelkeket áhítatra hangoló. Sziveket testvérszeretetre melegítő. Olvasótáborát Isten népévé egyesítő. Az egyetemes egyház nevében meGyümölcseit termi, végre Ott jut dicsőségre." Ámen. Sszóljon a HaraiiQSSó ! Irta : 1). báró IZaüvánszJcy Albert egyetemes felügyelő.
