Harangszó, 1933
1933-03-19 / 12. szám
90 HARANGSZÓ 1933 március 19. Ságot s egyedül kiméne a hegyre imádkozni! “ Nem gondoltál te még sohasem arra, hogy robogó vonaton, viccelő utitársák között, csilingelő villanyoson jegylyukasztás közben, kávéházi reggelidnél az újsághíreken vitatkozó szomszédok mellett, irodádban, felekkel tárgyaló kollégáid sorában hiába próbálsz elmerülni az Istennel való közösségbe, imádságod megsínyli a külső hatásokat? Nem éreztél ilyenkor még sohasem valami fájó, elcsüggesztő hiányérzetet? Még ha te eltudtad is mondani kéréseidet az Urnák, — pedig ez is nagyon kétséges, — vájjon igazán megvolt-e az az érzésed, hogy felel az Isten? Jól tudom, hogy az Úrhoz mindenkor és mindenütt lehet imádkozni, ahhoz nem kellenek templomok, vagy búcsú- járó helyek, sem az esthajnali csillag jötte, vagy a napnak bizonyos órája, mert az imádságot meghallgató s mindenütt jelenvaló Isten mindenütt egyenlőképen meghallgatja azokat, akik hozzá lélekben és igazságban imádkoznak. Csakhogy most nem erről van szó! Nem az Istenről, hanem rólad! Arról, hogy te mindenütt s mindenkor meg tudod-e hallani s fel tudod-e ismerni az Ur szavát, hozzád intézett akaratát? Igaz, az Ur, ha akarja a „hiúság vásáráénak zajában is tud szólani hozzád úgy, hogy megértsd szavát, de Ő előtte való csendben maradni tudásra akar nevelni téged! Négy- szemközt akar beszélgetni veled. Ezért köti Jézus is lelkedre, hogy: „te pedig, mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba és ajtóidat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon van“, ezért vonul itt is Jézus maga is a hegyre, hogy zavartalanul, őszintén, négyszem között mondhasson meg mindent az Istennek s a csendben engedelmes türelemmel várakozva az Urnák feleletéből felismerhesse akaratát is. Azért, ha te eddig is imádkoztál az Úrhoz, jól tetted, tedd ezután is, de keresd fel Őt fent a hegyen is, kint a pusztában is, bezárt ajtajú szobácskádban is, keresd fel Őt távol a világ zűrzavarától, mely szétszórhatja gondolataidat, távol a földi aggodalmaskodásoktól, gondoktól, amely megzavarhatja lelki csöndességedet. S hogyha imádkozol Hozzá reggel, hálát adva az éjszaka pihentető álmáért s kérve segedelmét az egész napra, este megköszönve, hogy egész nap veled volt s őriző kegyelméért esedezve az éjszakára, napközben, étkezéseid s munkád előtt s után, azt mind helyesen, jól teszed, de ne mulaszd el a nap legcsöndesebb óráiban, „csöndesperceid,,-ben megkérdezni Istened akaratát s csendben maradva megérteni feleletét. A napközbeni sok imádságod mellett, amikor mindig te beszélsz Istenhez, adj alkalmat Neki arra^, hogy néhány csöndes percben Ö szólhasson, feleletére alázatos engedelmességgel váró lelkedhez. Tanulj meg tehát hallgatni, csendben lenni az Isten előtt! A siklósi ev. mísszíóíegyház története. Siklós nagyközség és járási székhely Baranya megyében. A nagyharsányi hegy és Harkány-fürdő közötti gyönyörű völgyben fekszik. A község közepén emelkedik ki, mint a déli végek őre, a történelmileg híres siklósi vár. A honfoglaló magyarok nagyon megszerették e helyet s nagy tömegben telepedtek le e vidékre. A siklósi várat a Siklósy-család építtette a XIII. sz. végén. 1395-ben a Garay-család foglalta el. 1483-ban Mátyás király természetes fia, Corvin János volt Siklós földesura, majd Ujlaky Lőrinc, 1515-ben Perényi Imre és fia, Péter, a törökök kivonulásakor 1689-ben Cap- rara Aeneas gróf, 1728-ban a Batthyányiak, 1873-ban a Benyovszky-család birtokába került. A vár jelenlegi tulajdonosa, Benyovszky Móric gróf. Siklós vára arról nevezetes, hogy 1401-ben az ország alkotmányát meg nem tartó Zsig- mond magyar királyt, maguk a magyarok ide zárták. Isién hárfása. Történeti elbeszélés. Irta: Kapl Béla. * 12 X. ídegfeszült hetek és hónapok következnek. Egyszerre hire futamodik: a választófejedelem csatlakozik a svéd királyhoz. Kínzó rettegések alól felszabadulnak a lelkek és megtelnek reménykedő pirkadással. A történet eseményei szárnyas keréken robognak. A svéd király átvonul Wittenbergán. A város kapujánál a inagistrátus fogadja teljes díszben. Élő fallá merevedik az utcákon hömpölygő népáradat s üdvözlő hozsannával köszönti szabadító- ját. Maga a király egyszerű ruhájában alig különbözik katonáitól. Azok is kopott köntösükben, némelyik otthoni paraszt gúnyájukban, keveset mutató fegyverzetükkel, kevés feltűnést keltenek. Jobban tetszenek a lovasok, még jobban a muskétás csapatok. Bizakodás csillanik szemükben, mikor órák hosszat ágyúütegek robognak előttük s társzekerek végeláthatatlan sora következik utánuk. 22.000 ember. Vájjon mi vár rájuk: élet, halál, győzelem, elbukás? Az Elba hídnál megáll a kígyózó menet. Az egyetemisták mámoros örömmel üdvözlik szabadító királyukat. A vezér felemeli karját annak jeléül, hogy szólni akar s halotti csendesség borul a tömegre: — A ti várostokból áradt reánk az evangéliom világossága. Mivel pedig most ellenséges hatalom el akarja ezt a világosságot homályosítani, el kellett jönnöm, hogy Isten világosságát újból meggyújtsam! Mámorosán ujjong a tömeg. Magasba lendülő karok erdeje emelkedik a király szeme előtt. Erőltetett kiáltásban meghúzódnak az arcizmok. Szemek szikráznak, kendők lobognak, virágeső hull. A király pedig úgy áll rivalgó éljenzésben, mintha nem őket látná s hallaná, hanem egyedül Istent. A nyurga Werner Róbert megszorítja Gerhardt kezét: — Hallottad, Paulus, Isten szolgájának érzi magát. Pál hangja megremeg: — Mindenki Isten szolgája, ki életét isteni igazságért áldozatul adja. A döntés is megtörténik. A választófejedelem 12.000 emberével a királyhoz csatlakozik. A néptömeg utánuk tódul a városfal elé s még órák múlva is merőn nézi a kavargó porfelhőt, mely elfedi a vonuló hadsereg nyomát. Ettől kezdve Wittenbergában eggyé válik nappal és éjszaka. Vadászkopóként járnak az emberek, harctéri eseményeket szimatolnak s éhesen falják a beavatottak ajkáról aláhulló hír-morzsákat. Pál stúdiumai sutba kerülnek. Üres előadótermekben csupán elvétve ödöng néhány diák, azok is egyebet keresnek, nem pedig tudományt. Kicsoda tud dogmatikát tanulni, mikor lába alatt föld reng s tüzes paripákon diadal-lovagok száguldanak körötte?
