Harangszó, 1933
1933-07-23 / 30. szám
HARANGSZŐ 1933 július 23. mAtis Sándor érc- és fakoporsó raktára BELED, Fő-utca. Állandóan dús választék érc- és fakoporsókban, szemfedőkben és sirkoszo- rúkban, valamint az összes temetkezési cikkekben. Arábia. Egy német tudós azt állítja, hogy délarábiai kutató utján felfedezte a bibliai Sába királynő birodalmát és annak több városát. A felfedezett városokban 15 emelet magas palotákat is talált. Korea. Ezen a Japánhoz tartozó földterületen nagy evangéliomi mozgalom indult meg. Legújabban !l,616-an határozták el, hogy keresztyének lesznek. családi értesítő. Esküvő. Binczy Lenkét, néhai Binczy Dániel, vései kántortanitó és Wöl- fel Teréz leányát folyó hó 5.-én vezette oltárhoz a vései templomban Sülé Zoltán eú. lelkész. Az esketési szertartást dr. Wölfel Gyula, somogydöröcs- kei lelkész, végezte. — Isten áldása kisérje az ifjú párt. Szerkesztői üzenetek. i. __ T öbb versküldőnek. Lehetetlen dolog előre megmondani, hogy egyes költemények mikor kerülnek sorra. — B. Z. Köszönjük lapját, melyen kifogást emel a lapunkban előfordult idegen szavak ellen. Köszönjük, mert egyrészt a lap iránti szeretet diktálta a sorait, másrészt pedig mert nekünk is ugyanaz a véleményünk. Az idegen szavakat igyekezünk kiküszöbölni s csak olyan esetben hagyunk meg egyet-egyet, amikor nem lehet azt megfelelő.jó magyar szóval helyettesíteni. Mert azért vannak ilyen esetek. Egészen más elbírálás alá esik azonban az idegen szavak használatának az a formája; amikor azonnal megmagyarázzuk, hogy mit jelent az az idegen szó. így tett a Jamboree cikk Írója is. — K. K. K. Névtelen levelekre nem válaszolhatunk. — Vakációzó. Judás eimü elbeszélését megtartjuk. Meg kell azonban említenünk, hogy éppen elbeszélés-anyagból évekre előremenőén van készletünk. — F. S. Egyik-másik költeményét sorkeriil- tén közölni fogjuk. — J. T. B. Verse kedves, de a Harangszó mértékét még nem üti meg. — Bizonytalanság. Ezekből a versekből is megérezni, hogy van verselni készsége, de formai kuszaság jellemzi őket. A szántó-vetők cimüt közölni fogjuk. — K. D.-né. A Kereslek Uram cimü költemény nagyon kedves. Közölni fogjuk. — F. D. Könyvét csak később tudjuk ismertetni. — T. E. Sopron. Előfizetése a beküldött összeggel f. év dec. 1-ig lett rendezve. — P. L. Kapuvár. Előfizetése 1934. ápr. 1-ig lett a beküldött ösz- szeggel rendezve. — G. L. Barlahida. A beküldött összeggel 1932. dec. 31-ig lett rendezve előfizetése. — B. K. Pórládony. Előfizetését a beküldött összeggel f. év dec. 31-ig rendezte. — S. G. Mindkét alkalommal befizetett összeg pontosan beérkezett. Előfizetése f. év végéig rendben van. — M. J. Rjánosfa. Múlt évre félévvel hátralékban volt. Július 14-én beküldött 4.80 P- vel 1933. júl. 1-ig rendezte előfizetését. Erre az évre 2.40 P esedékes. HARANGSZÓ PERSELYE. A „Harangszó“ terjesztésére a kővetkező adományok folytak be: Horváth Elek Bpest, Dankó Sámuel Szarvas, Them János Salgóbánya, özv. Hammer Károlyné Bpest, Bangó József Zalaegerszeg, Nagy Lajos Pápa, Szabó Béla Szécseny, ttuszti Mária Békéscsaba, Mezző Péterné Répcelak, Szalay József Tét 10—10 fill. — Csincsik András Salgótarján, Szakács János Pápa, dr. Thébusz Aladár Bpest, özv. Mandelik Sándorné Székesfehérvár, dr. Placskő Lajos Ózd, Bors Józset Borjádpuszta, Tóth Irén Pécs, Gosztöla József Győr, Borbély Rózsi Győr, Nagy Lajos Szent- antalfa, Adorján Ferenc Zalaszentgrót, özv. 1 örök Lajosné Székesfehérvár, Horváth István Pápa, özv. Mesterházy Sándorné Sümeg, Korontos Miklós Fonyód, Vida József Kemenessömjén, Hegedűs Jánosné Rákoskeresztúr, Gál Károly Ba- latonfüred, Kovács János Szany, Horváth József Beled, Mészáros Ferencné Sárvár, özv. Varga Sámuelné Szombathely, Karner János Kámon, Nagy Miklós Veimpuszta, Zámbó Mihály Tét, Varga Elek Sopron, 20—20 filfl. — Vadócz István Celldömölk, Szabó Sándor Celldö- mölk, Kemendi Sándor Celldömölk, Linde János Dombóvár, Einbeck Imre Komárom, Czirák Erzsébet Röjtökmuzsaj, Major Edéné Szigetvár, Szokodi Sándor Mór, Hankó Mátyás Békéscsaba, özv. Fejes Bálintné Szombathely, Horváth Erzsébet Budapest, Mórotz Sándor Budapest, Vass Lajosné Pestszentlőrinc, Vasváry Sándor Komárom, bjagy István Alsóság, Tolner Dániel Celldömölk, Horváth Józsefné Kámon, Széles Imre Répcelak, Szinger Henrik Paks, ifj. Róth Mihály Bana, Dobránszky Józséfné Győr, özv. Borsody Istvánná Levél, Sillye Jánosné Pápa, dr. Krajcsovich Jozseiné Szombathely, özv,. Keller Kálmánná Bá- csa, Németh Károly Tapolca, Sümeghy János Boba, Szigeti Mihály Öttevény, Asbóth János Szombathely, Stefkó Péter Győr, Mészáros Mihály Répcelak, ifj. Czéh István Lajoskomárom, Tóth Mihály Beled, Erdős Sándorné Győr, Nagy Mária Bukód, Pálfy Józsefné Kisfalud, 22—■ 22 füll. — Kovács Ilona Bánszállás 26 fill. — Kovács Sándor Celldömölk, Bok- kon Pál Csönge 30—30 fiit. — Kotsis Sándor Nagygeresd 34 fill. — Gulyás Nándorné Nagykanizsa, Remete Karolin Szil, Takács Mihály Tapolca, Conrád Oszkár Sopron, Tóth Lajos Győr, Zaty- kó Mária Balassagyarmat, Hajdú Józsefné Debrecen, Moczkovcsák Ernő Csép'a, Polgár József Körmend 32—32 fillér. — Szabó Jenő Szentgotthárd, Mihályi Géza Nagydém, Kalma Pál Budapest, Gere Lídia Farád, 40—40 fill —• Károlyi Istvánná Diósgyőr, Eöry Lászlóné Tét, Csan- gota-puszta 50—50 fillér. — Irsele Józsefné Rákoshegy, Sikter Istvánná Rákospalota 52—52 fill. — Páli Sándor Kenderes, Gyarmathy László Győr, Já- nossy Mihály Győr, Reinhardt Julia So- mogy-Nagybajom, Kanicsár József Budapest, Lakatos András Győr, özv. Mészáros Pálné Győr, Keres László Ujdombovár, özv. Rieder Dezsőné Székesfehérvár, Tröstner János Sopron, özv. Horváth Sándorné Celldömölk, özv. Miháts Pálné Celldömölk, Németh Károly Celldömölk, Dezső Jolán Pápa, Jakab József Pápa, Nagy Pálné Pápa, vitéz dr. Vida Elemer- né Pápa, Blaskó Jenő Putnok, Okolicsá- nyi Károly Debrecen, özv. Búza Józsefné Szombathely, Szanyi István Szombathely, Faith Pálné Kőszeg, Vitéz Polgár József Kő^eg, özv. Zwaller Jánosné Kőszeg, Fleischhacker Gusztávné Kaposvár, Kozma Gabriella Budapest, Németh György Keszthely, Vermes Károly Kispirit, özv. Magyar Lajosné Zalaegerszeg, özv. Grawátsch Ágostonné Sopron, Mészáros Lajos Celldömölk, Szollár Pál Győrszabadhegy, Horváth János Tét, Benkő István Veszprém, Futó Sándorné Veszprém, Dákai Péter Hercegfalva, Pal- kovics Gyuláné Mátranovák, Launer Gusztávné Rákospalota, Bene Károlyné Ajka, özv. Fentős Pálné Békéscsaba, Pados Pálné Körmend, Kiss Lajos Szentgotthárd, Greisinger Ottó Szombathely, dr. Valkó Miklós Szombathely 60—60 fill. I Az eredeti kisméretű < Luther-rózsák állandóan kaphatók. — Egyesületek és < viszonteladók részére darabja 35 fillér. Í Jelvények és zászló-szegek gyártása. ' Cim: Jánosa Lajos jelvénygyár ! Szombathely, Nagykar-utca 6. ji A ceglédi evangélikus egyházközség elemi iskolájához a következő iskolaévre kitűnő tanítói és kántori oklevéllel biró kisegítő tanítót keres. Föltételek iránt a lelkészi hivatalnál lehet érdeklődni. 1—1. Haláss István szíf gyártómester, BELED. Lószerszámok kaphatók minden kivitelben, úgyszintén javítást elfogad. VIRÁGOT legszebbet, kosarakat, csokrokat, koszorúkat díszes kivitelbenlegjutányosabban STIXNÉ-nél kaphat, Győr Deák-utca 6. Baross-át 34. Telefon 9-46. Telefon 9-44. A „Harangszó“ előfizetőinek 10°/o engedményt Főszerkesztő: TCJRÓOZY ZOLTÁN. Felelős szerkesztő ős kiadó: SZABÓ JÓZSEF, Társszerkesztők : NAOY MIKLÓ*, NÉMETH KAROLY. Fő munkatársak: FASS LA*ZLÓ, Dr. «OHLITT GYULA, OZCNDE ERNŐ. Kéziratokat nem adunk vissza. Vitéz Szabó és Uzsalv kőnyvnvomdavállslata, Győr. Andrássy-út 24. — Telefon?- 68 Szives pártfogást kér