Harangszó, 1933
1933-03-12 / 11. szám
1933 március 12. HARANGSZÓ 87 működtek: Vincze József, Lünk János, Nagy Imre, Krausz László, Balázs Ferenc, Kánai Sándor, Nagy György, Papp Gábor, Kovács Sándor, Ihász Piroska, Ihász Juliska, Szita Uns, Teszéri Juliska ós Róza, Horváth Juliska, Papp Eszter. Az előadáson mindegyik szereplő kifogástalanul megállta a helyét. A betanítás munkáját Lázár György helyettes tanító végezte. Az iskolából a tanítólakra vonult a közönség, ahol a nőegylet látta vendégül mindazokat, akik az előadást végighallgatták. Az első keresztyének szeretetvendégségére emlékeztető összejövetelen mindenki jól érezte magát s egy kellemesen eltöltött együttlét emlékével távozott kiki az ő csendes otthonába. Az est bevétele 92 P volt, amelyből a Harangszó terjesztésére is küldtek 2 pengőt. Hidas. (Baranya vm.) A kettős hidasi egyházközségben működő két „Schöll Lajosné“ Nöegylet a nemrég megalakult vegyeskarral együtt február 9.—12.-ig, négy estén át, műsoros estélyt rendezett, melynek műsora elejétől végéig lekötötte az előadás termét minden este zsúfolásig megtöltő hallgatóság figyelmét. Egy 2 felvonásos színmű és 2 egyfelvonásos vígjáték volt műsoron; a szünetekben pedig a vegyeskar énekelt Sebők Vilmos kántor-tanító és Rettmann Farkas lelkész vezetése mellett. Az énekkar a nagyobb ünnepeken való szerepléseken kívül temetések s esküvők alkalmából is énekel; az ily alkalmakkor való szerepléséért befolyó jövedelem a „ráchidasi“ templomalap vagyonát növeli. A Nöegyletek tagjai havonként egyszer az iskolában találkoznak, ahol énekléssel s imádsággal erősítik hitüket. Havonként egyszer pedig mindkét nöegylet tagjai a lelkészlakban rendezett teaestélyen gyűjti egybe a lelkész, ahol a szeretet által megteremtett közösség óráit igehirdetés, éneklés s előadások tartása teszi áldottá. Ezt a munkát egészítik ki a hetenként kétszer megtartott bibliaórák, melyekre az elmúlt évben még a nyári időben is nagy számmal gyűltek egybe az Isten igéjét szomjazok. A most következő böjti időben pedig ép úgy, mint adventben, a bibliaórákon kívül hetenként még kétszer gyűlnek össze a hívek esti istentiszteletekre. A lelkész a rendes hitoktatáson kívül az ismétlő iskolások számára vasárnapi iskolát tart, melyen a szülők is részt vesznek, ezzel is bizonyítva gyermekeiknek a vallásos nevelés fontosságát. A két egyházközség valamikor ellenséges viszonyban állt, az idegenség most is megvan s csak nagy harcok után sikerült a két egyházközség iskoláit egyesíteni; reméljük, hogy az együtt nevelkedő ifjúság megtalálja a krisztusi szeretet útját s — ha egykor szava lesz a gyülekezetben — akkor majd egyesíti ezt a szervezetében teljesen különálló két egyházözséget. Az egyházközség főbb népmozgalmi adatai a következők: megkereszteltetett 45 gyermek, konfirmáltatok 47 ■gyermek, házasságot kötött 11 pár, meghalt 36 gyülekezeti tag, úrvacsorával élt 830 hivő. Külmissziói összejövetelek. A Magyarhoni Ev. Misszióegyesület minden hónap második keddjén külmissziói ösz- szejövetelt tart. A legközelebbi hónapok programmja a követkző: Február 14. Németh Károly esperes, a Misszióegyesület elnökének előadása: „A misszió a jóindulatú bírálat tüzében.“ Bibliát magyaráz: Dedinszky Gyula kiskőrösi lelkész. Március 14. Johnson Gisle norvég misz- sziói lelkész előadása: „A misszió iránytűje“. Bibliát magyaráz: Turóczy Ziltán győri lelkész. Április 11. D. báró Podma- niczky Pál egyetemi tanár előadása: „Mit tanulhatunk a japán dr. Kagawától?“ — Bibliát magyaráz: dr. Molnár Gyula kir. táblai biró, a Misszióegyesület elnöke. Május 9. Dr. Hilscher Zoltán felsőkereskedelmi iskolai tanár előadása: „Luther és a török misszió.“ Bibliát magyaráz: Kelló Gusztáv lelkész, a szarvasi Misszióegyesület elnöke. Az összejövetelek Ül- löi-út 24. szám alatt vannak. Balassagyarmat. Az egyházközség az összes kebelében működő egyletek bevonásával a böjti időszakban minden szerdán az evangélikus templomban böjti estélysorozatot rendez, amelyen a következő témákról folyik az igehirdetés: Kardos Gyula alesperes: „A kereszt felé vezető út előtt“. Irányi Kamii székesfehérvári lelkész: „A keresztről“. Szántó Róbert kelenföldi lelkész:„A szolgálat fensége“. Kemény Lajos budapesti tőesperes: „Önzés“. Duszik Lajos miskolci főesperes: „Jézus prófétai nyilatkozatai a szenvedés történetében“. Szabó Gábor budapesti 1. honvéd vegyesdandár lelkésze: „Megérkezés a kereszthez“. Azonkívül ének, zeneszámok és szavalatokkal bővül a programm. Gádoros. (Békés vm.) E gyülekezet a Magyar-Alföld közepén fekszik, mégis egyike a legküzdelmesebb egyházi életet élő gyülekezeteknek. A hívek többsége nagyon szegény munkás ember. De ha anyagiakban szegények vagyunk is, van egy nagy gazdagságunk, ami mindenek- felett való gazdagság, az Ür Jézus Krisztus. Az Ő nevében adunk számot az elmúlt 1932. évnek mozzanataitól. Született: 22 fiú, 28 leány; meghalt: 25 férfi, 25 nő; házasságra lépett: 16 pár, ebből 6 tiszta, 10 vegyes, reverzális köttetet javunkra 3; megkonfirmáltatott: 17 fiú és 17 leány; áttértek hozzánk: 6; tőlünk 4-en; Űrszentvacsorávail éltek: 490-en 170 férfi, 314 nö, betegek közzül: 3 férfi és 3 nö. Nevezetes esemény volt Hősök vasárnapján a hősök emléktáblájának a felavatása. A fehér márványtábla a templom északi falába épült, a felavatást D. Raffay Sándor püspök megbízása alapján a békési egyházmegye főesperese, Kovács Andor tőesperes, kormány- tanácsos végezte. Ügyészt is választott az egyházközség az elmúlt esztendőben az ősi papi családból való dr. Torkos Béla orosházi ügyvéd személyében. Felügyelőül az elmúlt esztendőben újra a régi felügyelőt, Csizmadia András országgyűlési képviselőt választotta meg az egyházközség. Az evangélikus gyermekek száma összesen 275. Ebből elemi iskolás 113 leány és 94 fiú; ismétlőiskolás 68; ebből 32 fiú és 36 leány. A hitoktatást és énektanítást a lelkész végzi. Az újvárosi csereszentlászlói szórványokban levő két iskolában a hitoktatást a tanítónők végzik lelkészi ellenőrzés mellett. A két iskolába jár összesen 40 gyermek 17 fiú és 23 leány. A konfirmációi tanítást mindenütt a lelkész végzi. Leventéink száma Gádoroson 121, akik a rendes vasárnapi istentiszteleteket látogatják egy-egy leventeoktató felügyelete alatt. A mi egyházi ünnepeinken kívül, nemzeti ünnepeinket a mi templomunkban szokta a község megünnepelni amikor a község, a társadalmi egyesület tek zászlóik alatt jelennek meg az evang.- templomban. Nem vagyunk mentek a katholikus egyház erőszakoskodásaitól e kis községben sem. Nagy elégtételül szolgál, hogy az áll. el. isk. igazgatójává Pusztay Ádámot, egyházközségünk érdemes másodfelügyelőjét, egyházközségünknek 25 éven át volt kántorát, aki még most is végzi a kántori teendőket minden ünnep- és vasárnapon, bár a díjazást az egyházközség megfizetni képtelen, igazgatóvá nevezték ki. Minden reggel irásmagyarázattal istentiszteletet tartunk. Vannak házi istentiszteletek is, minden héten más-más háznál. Minden csütörtökön biblia- és énekórákat tartunk, amelyen eddig mintegy 40 új ének- daüamot' tanított meg a lelkész. Az istentiszteletek, bibliaórák, énekórák látogatottak, nagy örömmel tanulják a hívek a még eddig előttük ismeretlen, de nagyon szép egyházi énekeink dallamait. Nemes munkánk egy múló esztendejének a végén, számadástételünk alkalmával, visszatekintve a múltra, meghajtva fejeinket a mi jóságos mennyei Atyánk előtt elmondhatjuk imára kulcsolt kézzel, mindeddig megsegített bennünket az Úr! Nyíregyháza. A Luther-Szövetség febr. 11.-én az egyház dísztermében sze- retetvendégséggel missziói napokat tartott. Az ünnepély, melyen vagy 200-an vettek részt dr. űeduly Henrik püspök imájával kezdődött. Utána Zimmermann Rezső, a pár nappal előbb Amerikából hazatért lelkész ismertette az amerikai Montreálban 12 évig végzett munkáját. Utána Benzing István tartott előadást „Mit tehetnek az egyháztagok ev. egyházunk megújhodása érdekeben“ címen. Az énekkar Veczán Mihály vezetése alatt Malmivaara V. lapuai finn ev. lelkész „Uram, Oh add!“ című énekét adta elő, mely ének megszületésének megható történetét, Danhauser László budapesti fasori ev. vallástanár ismertette. Ezt követte Gáncs Aladár budapesti vallástanár előadása „Mit tehetünk mi magyar evangélikusok a külmisszióért?“ címen. Majd Bélák Sándor tokaji lelkész tartott bibliamagyarázatot. Több szavalat, énekszám után, az ottani ifjúság előadta a „Nagyapa pénze“ című misz- sziójelenetet, mely a missziói egyesület kiadásában is megjelent. A Luther-Szövetség elnöke, Vietorisz Károly v. főügyész mondott zárószót, fejtegette, hogy a bel- és külmisszió mily szoros kapcsolatban állanak egymással és mindkettőnek legdrágább gyümölcse lesz egyházunk megelevenedése. Vasárnap reggel az ifjúsági istentiszteleten Danhauser László prédikált. A délelőtti magyar istentiszteleten a hatalmas szép templomban kb. 2000 ember jelenlétében Gáncs Aladár hirdette az igét. Délután vezetőségi megbeszélés volt a külmisz- sziói munkába való bekapcsolódás tárgyában. Ezentúl Nyíregyházán is tartanak havonta missziói órát. Minden hó második vasárnapján. Szó volt arról, hogy az országos Missziói Egyesület ez évi közgyűlését és konferenciáját Nyíregyházán tartsa. A vallásos est alkalmából újból megtelt a nagy templom, ahol két evangélizáló előadás hangzott el. Egyiket Danhauser László tartotta a bűn elleni meddő küzdelemről, majd Bélák Sándor beszélt a Krisztusban való