Harangszó, 1933
1933-11-12 / 46. szám
HARANGSZÓ 1933 november 12. MATIS SÁNDOR érc- és fakoporsó raktára BELED, Fő-utca. Állandóan dús választék érc-és fakoporsókban, szemfedőkben és sirkoszo- rúkban, valamint az összes temetkezési cikkekben. nál nagyon kifáraszt a csókra nyújtott sok kézmozdulat, arra határozta el magát, hogy a jövőben csak a magánkihallgatásokon fogadottak jutnak a kézcsókhoz. A csoportosan fogadottak csak a pápai áldást kapják. Svédország. A szeszfogyasztás korlátozása céljából a szeszkereskedelmet az állam vette kezébe és szeszes italt csak könyvre és megszabott mennyiségben lehet vásárolni. Amerika. The Lutheran című ev. lap rt következőkben foglalja össze azokat :\t áldásokat, amelyeket Luthertől kapott a világ: A nyitott biblia. Az ige központi jellege. A hit által való megigazulás. Vallásszabadság. Polgári szabadság. Gondolatsy abadság. Eleven vallásosság. Népnevelés.. Anyanyelv használata. Gyülekezeti ének. Énekeskönyv. Ev. papi család. Japán. Japánban, ahol az öngyilkosok arányszáma mindig igen magas volt, valósággal járványszerű méretet öltött az élet önkioltásának vétkes bűne. Az öngyilkosok legtöbbje a Mihara nevű tűzhányó kráterébe ugrik bele. Ez any- liyira divatba jött, hogy az öngyilkosságot Japánban ma már miharaizmus- nak nevezik. A keresztyén misszió erőteljesen küzd az öngyilkosság bűne ellen. JÓ KÖNYVEK. Sólyom Jenő: Luther és Magyarország. Egy történeti mű, amely szintén jubileumi alkotásnak készült. Sólyom Jenő budapesti vallástanár azzal akart lángot gyújtani a Luther-emlékezések ünnepi oltárán, hogy a vonatkozó szé- i jkörü történeti források gondos és pontos átkutatásával egy könyvbe rendszerezve tárja fel Luther magyarországi kapcsolatainak értékes anyagát. Füzérbe szedi Luther magyarországi kapcsolatainak széteső gyöngyszemeit. Mivel szerző a könyvet doktori értekezésként irta, azért anyagát a tudományos módszer eszközeivel dolgozta fel. Mindazonáltal melegen ajánljuk olvasóinknak is. Ezen a címen rendelhető meg: Luther- Társ'aság könyvkereskedése, Budapest, VIII., Üllői-ut 24. Vitéz Somogyi István dr.: A rever- zálisok. Megjegyzések a gyermekek vallására. A Studium főbizománya. Budapest, IV., Kecskeméti-u. 8. Ára 2 P. Ez a füzet gondos munkával gyűjti össze mindazokat a jogszabályokat, amelyek a reverzális magyarországi történetével kapcsolatosak. De nemcsak szabálygyűjtemény, hanem értékes tanácstár is, amelyben útbaigazítást ad a reverzális- nak úgyszólván minden elképzelhető esetében. A füzetet nagy haszonnal használhatják azok, akiknek a reverzálisok bonyolult kérdésével hivatalból kell foglalkoztok. Az Új Idők, Herczeg Ferenc szépirodalmi hetilapjának kiadóhivatala (Budapest, VI., Andrássy-út 16.) díjtalanul küld mutatványszámot. Előfizetési dij negyedévre 6'40 P. Magyar Lányok a legszebb, legérdekesebB' legrégibb szépirodalmi lap fiatal lányoknak. Szerkesztője: Tutsek Anna. Előfizetési ára negyedévre 4 P. Az előfizetők 1 '60 P kedvezményes áron szerezhetik meg a Százszorszép Könyvek című regénysorozatot. Együttes előfizetési ára negyedévre 5.60 P. Mutatványszámot kívánatra díjtalanul küld a kiadó- hivatal Budapest, VI., Andrássy-út 16. — Az országos hirü leánylap ez évben ünnepeli fennállásának 40 éves fordulóját. Szerkesztője ma is az, aki megindította: Tutsek Anna, a kiváló Írónő. Az Én újságom a legszebb, legrégibb képes gyermeklap, 6-12 éves fiúk és leányok legkedvesebb szórakoztatója, amelyet Pósa Lajos alapított és szerkeszti Gaál Mózes. Minden szombaton jelenik meg. Előfizetési ára negyedévre 2 pengő. Az Én Újságom előfizetői 1'20 P kedvezményes áron fizethetnek elő a legnépszerűbb, legolcsóbb gyermekkönyvekre, Az Én Újságom Könyveire. Mutatványszámot minden érdeklődőnek díjtalanul küld a kiadóhivatal, Budapest, VI., Andrássy-út 16. családi értesítő. Halálozás. — Unger Lőrinc, diakónus, lébényi lakos, november 7.-én ha- sihagymázban meghalt. Alig pár hónapi házasélet után 27 éves ifjúságot, Krisztusért égő szívet és sók-sok reménységet vitt korai sírjába. Csendes szomorúsággal hajtjuk meg fejünket az előtt, kinek utai nem a mi utaink ... HARANGSZÓ PERSELYE. A „Harangszó“ terjesztésére a kővetkező adományok folytak be: Özvegy Döbrentei Antalné Kőszeg, ifjú Grabner János Székesfehérvár, özvegy Szabó Gyuláné Farád, Reichert Ede Sárvár, Kárpáti Paula Baja, Rop- per Mária Sopron 60—60 fill. — Dr. Horváth István Győr, Nagy Jenő Székesfehérvár, Tóth Sarolta Tét, özv. Kovács Antalné Bodmér, Tompa Elek Ke- menesmagasi, Németh János Orosháza, Lukáts Árpádné 72—72 fill. — őzv. Németh jenőné Alszopor, Göcze Gyula Nemeskér, Fehér Jánosné Ostffyasszonyfa, Hanátzy Margit Tokaj, özv. Pethő Ká- rolyné Kisbaráthegy 1—1 P. — Góhér Mihályné Páhi 1.10 P. — Stefanovszky Jenőné Vszprém 1.20 P. —- Rimler Pál Sopron 2 P. —• Sass Gábor Keszthely 2.50 P. -— Gálik János Békéscsaba 2.20 P. — Groó Gyula Győr 2.60 P. — Ev. gyülekezet Tárnokréti (offert.) 2.34 P. —■ Stix Gyuláné Győr 2.94 P. — Nagy- szebeny Rudolfné Jászberény, Kuszy Emil Losonc 3—3 P. •—- Mészáros Lász- lóné Várpalota 5. P. — A pápai ev. diákok Lutherszövetsége 10. P. — Dr. Kneffel József Kiskőrös 10.20 P. Szabó Károly Celldömölk, Gott- schling Károly Sopron, Pintér Mihály Tordas, Grosz Lajos Sárvár, Bejik János Székesfehérvár, Ádám Istvánná Vasas 10—10 fill. — Major István Dunaharaszti, Simán Erzsébet Aranyod 12— 12 fill. — Özv. Rosta Miháilyné Keme- nespálfa 16 fill. — Magócs Károly Budapest, Osztroliczky János Budapest, özv. Móritz Istvánná Celldömölk, Sass Istvánná Nagyatád, Berndt Jánosné Szeged, Nagy Dávid Csorna, Csete Imre Tét, Czéh Pál Lajoskomárom, id. Wanderer József Lajoskomárom, Balázs József Beled, Iváncza Pál Sikátor, Karner Frigyes Kőszeg, Jakus János Győr, Ke- récz Ferenc Budapest, Ágoston József Kispest, özv. Ottó Endréné Körmend, Mórotz Lajos Boba, Fischer Pál Győr, László Istvánná Veresegyház, Hollósi József Hegyfalu, Horváth Gergely Páka 20-20 fillér Í Az eredeti kisméretű 4 Luiher-rózsák állandóan kaphatók. — Egyesületek és j viszonteladók részére darabja 35 fillér. 5 ( Jelvények és zászló-szegek gyártása, ? Cím: Jánosa Lajos jelvénygyár ? Szombathely, Nagykar-utca 6. z Karácsonyra szappan, fésű, kölnivíz, parföm és borotválkozó eszközök nagy választékban, legolcsóbb napi áron kaphatók az „Erzsébet“ drogériában Győr, Erzsébet-tér 13. sz. Aki e hirdetést felmutatja, vásárlásánál 3 százalék engedményben részesüli VIRÁGOT legszebbet, kosarakat, csokrokat, koszorúkat díszes kivitelben legjutányosabban STIXNÉ-nél kaphat, Győr Deák-utca 6. Baross-nt 34. Telefon 9-46. Telefon 9-44. A „Harangszó“ előfizetőinek 10 °/o engedmény! Szives pártfogást kér Hét éves kisfiam mellé keresek németül tudó leánykát 15 éves korig. Háztartásban is segédkeznie kellene. Fizetése megegyezés szerint. Ajánlatokat vitéz Kassay Gyuláné címére kérek, Veresegyháza, Pest megye. 2—3 Halássz István szífgyártómester, BELED. Lószerszámok kaphatók minden kivitelben, úgyszintén javítást elfogad. Főszerkesztő: TünÓOZY ZOLTÁN. Felelős szerkesztő ás kiadó: SZABÓ JÓZSEF. Társszerkesztök : NAGY MIKLÓS, NÉMETH KAROLY. Főmunkatársit: Fass LÁSZLÓ, Or. SOHLITT GYULA, •ZSNDE ERNŐ, Késilatokat nem adunk vissza. Vitás Szabó ét Uisaly kőnyvnyomdavillalata, Győr