Harangszó, 1933
1933-01-08 / 2. szám
1933 január 8. HARANGSZÓ 15 dását kérték életére, további munkájára. Nőegyletek szónoka emléksorokkal s a gyülekezet tisztviselőinek névsorával ellátott díszkötésíí bibliát nyújtott át az ünnepeltnek, egy kis iskolásleány pedig virágcsokorral kedveskedett neki. Az egyházmegye esperese levelet intézett a diszközgyüléshz, melyben nagy elismeréssel emlékezett meg elnöktársának közegyházi kiválóságáról s a répcelak- csánigi gyülekezet életét felvirágoztató két évtizedes tevékenységéről. Szent- mártoni Radó Lajos szívből jött keresetlen szavakkal köszönte meg az ünneplést s az egyházközség életének irányt mutató beszédben válaszolt a testületek üdvözlő szavaira. A nap emlékére 200 P-ős adományt tett le a közgyűlés asztalára. Nemzeti himnuszunk éneklésével ért véget a felejthetetlenül szép ünnepség. Szeretetadomány. Sándor Lászlóné szül. Polgár Zsófia, mint az elmúlt években, úgy az idén is megkiildötte New- Yorkból az öttevényi és a mencshelyi iskolások részére 10—10 dollár adományát, mely, mint karácsonyi angyal, örömöt hozzon a szent este alkalmára. E küldemény értékét hatványozza az a körülmény, hogy a kereseti lehetőségek a tengerentúl is hihetetlen mértékben megcsökkentek és így az kétszeres értékkel bír a szeretet oltárán. — Mencshelyen 59 iskolásgyermek kapott szeretetcsomagot. 7 kapott ruhakelmét, 4 köténykét és 12 harisnyát. — Öttevényen pedig 27 gyermek kapott az adományból ajándékcsomagot, amelyeket maga D. Kapi Béla püspök osztott szét a gyermekek között. Isten áldása nyugodjék az adakozón és az adományán. Karácsonyfa-ünnepségek. Rábcakapi (Győr vm.) A Nőegylet dec. 24.-én este megtartotta szokásos karácsonyfaestjét. Szép karácsonyfát állított fel az iskolásgyermekek számára, melyet dobogó szívvel, kipirult arccal vettek körül a növendékek. A karácsonyfa előtt két iskolásgyermek karácsonyi verseket szavalt; utána a Nöegylet megbízottai kiosztották a szeretetcsomagokat, melyekben az édességen kívül hasznos iskolai szerek is voltak. Kisebb szeretetcsomagot kapott minden jelenlevő kicsiny, még nem iskolásgyermek is. Az ádventi időben vallásos estet is tartott a Nöegylet, ekkor szavaltak igen szép sikerrel Gősi Jolán és Németh Bözsi tagok. Ugyancsak a Nöegylet két este karácsonyi és más vallásos tárgyú színjelenetekből, szavalat, énekből álló műsoros estét tartott karácsonyfa alapja javára. Mindkét este a hallgatóság az iskolát teljesen megtöltötte és áhítattal, nagy figyelemmel, élvezettel hallgatta a szép jeleneteket, énekeket. A szerepeket, énekeket Nagy Margit tanította be. Közreműködtek: Kovács Sanyi, Gyűrik Jolán és Miska, Varga Mariska, Erdélyi Lidi, Horváth Ilonka, Káldy Erzsi, Paár Linus, Erdélyi Lenke, Gyűrik Vilma, Szabó Vilma és Mariska, Horváth Gyuszi, Szabó Laci, Doktor Etus, Csurgó Lidi, Erdélyi llus, Nagy Margit, Szabó Lajos, Asbóth János. Hár- móniumon kisérte az énekeket Nagy Margit és Gyula lie. tanuló. A szeretet- csomagok elkészítésénél szívesen buz- gólkodtak és örömmel áldoztak: ifj. Sza- lay Györgyné, a Nőegylet fáradhatatlan pénztárosa, Szabó Lajosné buzgó ellenőr, Szabó Andrásné és Nagy Gyuláné alel- nök, illetve elnöknö. Tatabdnya-Felsőgalla. A gyülekezet karácsonyi ünnepe dec. 21.-én volt, amikor is 78 szegény bányászgyermeket látott el meleg téliruhával a nőegyesület. Kiosztott ezenkívül 250 szeretetcsomagot azoknak a gyermekeknek — felekezeti különbség nélkül — akik a felruházási ünnepélyen részt vettek. 8 élelem csomagot is kapott a gyülekezet Ínségben lévő családja. Minden csomagban 3 kg. kenyér, 2 kg. hús, 1 kg. zsír, fél kg. szalonna volt. A felruházással kapcsolatban a nőegyesület közel 700 pengőt fordított szegényeik karácsonyi örömére. — 22-én Tatabányán volt vetítettképes előadás, 23.-án pedig Felsögalla-Ujtelepen volt szintén vetitettképes előadás: „Közeledik a karácsony“ címmel. — Az új évben, január 6.-án tartotta az egyházközség első presbiteri konferenciáját, melynek tárgya az jegyházi alkotmány és a presbiteri kötelesség volt. Veszprémvarsány. Az itteni leánygyülekezet ez idén is megtartotta karácsonyi szeretetünnepélyét előadással és szeretet- vendégséggel kapcsolatban, fifz iskolaterem zsúfolásig megtelt hallgatósággal, melynek soraiban süriin lehetett látni a más vallásu lakostársakat is. Bár megszabott beléptidij nem volt, az anyagi eredmény nem maradt a várakozás mögött. A megnyitó és záró beszédet Pócza Ferenc lelkész tartotta. Utána a leányegyesület tartotta meg 3 egyfelvonásos, minden tekintetben kitünően sikerült szini előadását, melyben közreműködtek Gri- sza Ilonka, Major Mariska, Kollár llus és Eszter, Bognár Eszter és Ilonka, Csörnyei Margit, György Ida, Pacsai Juliska, Balog Juliska és Róza, Pacsai Margit, Mik- ruta Mariska, Balázs Eszter, Kovács Ilonka, László Ilonka, Német Juliska, Német Gyula, Jóska és Dezső, Kollár Jenő és Zoltán, Fodor Jóska, Pető Gyula. Minden iskolás gyermek kapott kis szeretetcsomagot, előadás után a felnőttek teát és süteményt. Kilenc leány és két fiú meleg téli ruhát. A betanításnak, ruhák meg- varrásának, az elosztásnak sok fáradsággal járó munkáját dicséretes buzgóság- gal Bognár Lászlóné végezte. Bonyhád. Az evang. nőegylet karöltve a diakonissza és az ifjúsági egylettel, valamint a népiskolával dec. 22.-én karácsonyfa-ünnepélyt rendezett a Protestáns Kör nagytermében. A diakonisszák a vasárnapi iskolásokkal adtak elő magyar és német karácsonyi jeleneteket, úgyszintén az ifj. egyesület is. A szünetekben a népiskola felső osztályai három- szólamu karácsonyi énekeket adtak elő. Imát az ünnepély elején és végén Gener- sich Tivadar lelkész, Bauer János ig. tanító pedig köszönetét mondott a jószivii adakozóknak, különösen a sokat fáradozó özv. Gyalog Istvánnénak, a Nőegylet elnökének és a diakonisszáknak. A Nőegylet ugyanakkor 37 gyermeket teljesen felruházott és 16 családot bőségesen látott el élelmiszerekkel. A diakonissza egylet 300 karácsonyi csomagot osztott szét édességekkel az iskolások között. Az ev. egyház is Í7 családnak adott pénzbeli segítséget az ünnepély befejeztével. Bőny (Győr vm.) Az ev. iskolásgyermekek dec. 24.-én jól sikerült karácsonyfaünnepélyt rendeztek az iskolában, amikor is a gyermekek énekei, szavalatai s az előadott rövid egy felvonásos színdarabok tolmácsolták az egybesereglett hallgatóságnak azt a nagy örömöt, amelyel a karácsonyi angyal köszöntötte egykor a bethlehemi pusztaság egyszerű fiait. Üröm és boldogság érzésével eltelve állották körül a gyermekek a nemes szivek adományaiból számukra felállított, gazdagon feldíszített csillogó karácsonyfát, melynek édességénél és csillogásánál is értékesebb és állandóbb örömöt szerzett számukra az- a felső és alsó ruhanemű, cipő és csizma, amellyel a szegény- sorsú gyermekek a szeretet ünnepén meg lettek ajándékozva. Ugyanis az emberbaráti szivek kegyes adományaiból és a szorgalmas női kezek munkálkodása folytán lehetővé vált huszonkét szegénysor- su iskolás gyermeknek a felruházása és a többi összes gyermekeknek karácsonyi szeretetcsomagokkal való megörvendez- tetése. így lett nyilvánvalóvá a bönyi ev. iskolásgyermekek előtt az a nagy szeretet, mely teljessé lett és kiáradt a világra a karácsonyi szülött, az Ur Jézus által. Győrszemere. A győrszemerei evang. gyülekezetben advent első vasárnapján vallásos est, minden szerdán este meg adventi esti istentisztelet volt. Karácsony este az iskolásgyermekek „Anikó üzenete“ című mesejátékot játszották egy kis karácsonyfaünnepély keretében. Karácsony második napján ifjúsági színelőadás volt. Acsdd (Vas vm.) Az acsádi iskola az idén is megtartotta szokásos karácsonyfaünnepélyét nagy érdeklődés mellett. Az ünnepély énekek, szavalatok, páros jelenetek és színdarabokból állott. Jakfa (Vas vm.) Leányegylet ez évben is méltóképpen ünnepelte meg karácsony estéjét. Mesterházy Ninus bevezető imát mondott. Gömbös Baba pedig szépen előadta Jézus születésének történetét. Ezután az ünnepi beszédet jákfai Gömbös József k. tanító tartotta. Majd 22 tanuló „Karácsonyestéjén“ c. költeményt szavalta el. És közben szép karácsonyi énekekkel szerepeltek: Király Margit, Kovács Erzsébet és Giczi Lina. Miklós Jenő „Magyar betlehem“ c. versét és Saródy Emma Hodossy Gida „Magyar karácsony“ cimü költeményét szavalta szép sikerrel. Utána a helybeli Nőegylet a karácsonyfa alatt minden tanulónak szeretetadomá- nyokat és ezenkívül 15 tanulónak téli alsó ruhát osztott. Az ünnepi perselyt a Harangszó terjesztésére küldték el. Tapolcafő. Karácsony előtt már néhány hete a nagyobb iskolásgyermekek gyűj- tőivvel a kezökben siettek, hogy pénzt és természetbeni dolgokat gyűjtsenek karácsonyra. Szívesen és szeretettel adtak, hogy örömöt szerezzenek a szentesén a gyermekeknek. Karácsony este az iskola zsúfolásig megtelt a hívőkkel. A csillogó karácsonyfa alá pedig a gyermekek álltak és kezdetét vette a jólsikerült karácsonyfa-ünnepség. Közének vezette be az ünnepséget. Szólót énekelt Józsa Olga. A hívők és a gyermekek elé varázsolta az első karácsonyt Ágoston Is.tván tanító. Karácsonyi elbeszéléseket mondtak: Nigicser Irénke V. o. t. és Tóth Ida VI. o. t. Szavaltak még: Szokodi Erzsi, Nigicser Jenő I. o. t. Berki Matild, Major Sándor IV. o. t. Nigicser Irénke, Kovács Gyula V. o. t. Szavalatával kitűnt Nagy József III. o. t. Minden gyermek szeretet- csomagban részesült. Ezután a tanító megköszönve a gyülekezeti hívek áldozatkészségét, közénekkel fejeződött be a felejthetetlen karácsonyfa-ünnepség.