Harangszó, 1933
1933-04-02 / 14. szám
110 HARANGSZÓ 1933 április 2. — Harangzúgással ünnepelték Amerikában a sörtörvényt. — Az amerikai munkanélküliség megtermetté a legújabb jelszót: „Vissza a földhöz“. A városokból a munkanélküliek seregestül mennek a farmokra, hogy a mezőgazdasági munkában találjanak elhelyezkedést. •— A chikágói polgármester gyilkosát kivégezték. KARCOLATOK. Ki kezdi ? Valóban mi szeretnénk hallgatni. Valóban nekünk nem jelent gyönyörűséget, hogy olyan sokszor kell emlegetnünk felekezeti kérdéseket. Ámde lehet-e hallgatni akkor, mikor a fejünket verik vagy az édesanyánkat pofozzák ?! Múlt héten a Pázmány Egyesület gyűlésén egy Bállá Borisz nevű iró és római hitü pap a rádióba, tehát a nyilvánosság számára előadást tartott, amelyben egyebek mellett leírta, hogy milyennek kell lennie az igazi római katholikusnak. S mikor arról beszélt, hogy vannak római katolikusok, akik önmagukra nézve nem alkalmazzák százszázalékosan a vallást, ilyen nyilatkozatot tett: „Az ilyenek jó protestánsok még akkor is, ha római katholikusok. “ Bállá Borisz szerint tehát, aki rossz katholikusnak, az jó protestánsnak s ami hitvány és selejtes náluk, az egészen megfelelő nálunk. Aki csak igy ismer és ilyennek ismer bennünket, az miért nyilatkozik rólunk ?! HARANGSZÓ Böjt ötödik vasárnapja. % Zsidókhoz irt levél. 9. 11-15. Áldott Főpapunk! Milyen sok vér hullott már ki e földön áldozatul a bűnért s mégsem tisztult meg és nem kapott békességet tőle az emberiség. Áldozati barmok csordáinak máglyalángja hiába lobogott... Áldunk Téged áldott Főpapunk, hogy megszántad emberi nemünk hiábavaló kínlódását, és elvégezted helyette a tökéletes áldozatot. Áldozatod böjti emlékének időszakában imádkozva kérünk, hogy tökéletes áldozatod, konokságunk, közönyünk miatt rajtunk ne legyen hiábavaló. Ámen. Az évnegyed érkeztén újra csekklapot mellékeltünk lapunkhoz. Ez előfizetési feszólítást csak azoknál jelent, akiknek a csekklapjára külön ráüttetett: Előfizetése lejárt. Kérjük olvasóink hűségét ezekben a nehéz időkben. Bizodalommal várjuk az előfizetések megújítását s a hátralékok beküldését. Lelkészválasztás. A nemescsói egyházközség szótöbbséggel Farkas Zoltán bokodi segédlelkészt választotta meg lelkészének. Pápa. Március 26.-án vallásos est volt az ev. templomban, amelyen D. Pröhle Károly egyetemi tanár, hittudománykari dékán tartott előadást. A budapesti Deák-téri testvéregyházak négy rendes tanári állást szerveztek leánykollégiumukban s ezekre a hosszú éveken át lelkes buzgalommal működött Jablonowsky Piroska és Filarszky Erzsébet tanárokat, Harmath Ilona testnevelési tanárt, továbbá a Vidovszky Kálmán elhunyta óta ott dolgozó Ruzicska László vallástanárt hivta meg. Isten áldása legyen egyházépítő munkájukon. Budapest-Kelenföld. A Magyar Diákok Pro Christo Szövetségének evangélikus ága március 26.-án vallásos ünnepélyt tartott a kelenföldi, templomban. Műsor a következő volt: megnyitót és áhítatot tartott Zászkaliczky Pál segédlelkész; a fasori ev. énekkar két énekdarabot adott elő Peschkó Zoltán karnagy vezetésével; hegedűit Pippig Ágoston Schenk Géza karnagy kíséretével; szavalt Krompecher Judith. Az előadást Szabó József győri püspöki másodlelkész tartotta. Salgótarján. Az Evangélikus Nőegylet zsúfolt templomban rendezett március 19.-én vallásos estet, amelyen Kardos Gyula nógrádi alesperes tartott előadást arról, hogy minél nagyobb a kereszt, annál közelebb a menny. Közreműködtek még a vallásos estén az egyház fuvós- quartettje, a leánykar Kovács Géza or- gonakisérete mellett és a lelkészek. — Az egyházközség ugyancsak március 19.-én tartotta évi rendes közgyűlését, amelyen Zelenka Ottó, Fabini Henrik felügyelők vezetésével szép számmal gyűltek össze az egyház tagjai. Zelenka Ottó felügyelő megnyitó beszéde után a lelkész terjesztette elő évi jelentését, amely szerint hetenként ötször van isten- tisztelet, háromszor egyesületi összejövetel, 8 szórványhelyen van rendszeres istentisztelet és az elmúlt év folyamán 455 lelkészi szolgálattevés történt. A bel- missziói élet eseményekben gazdag ismertetése után jelentette, hogy iratter- jesztésböl 325 P-t, Luther-naptárból 100 P-t fizettek be. Született 26. Eskettetett 20 pár, reverzális javunkra 5, kárunkra 4. Áttért 8, kitért 2. Meghalt 24. A tanulók létszáma a laputői filiával együtt 304. Az egyházi bevétel 12.374 P, a kiadás 12.089 P volt. Az egyház birtokában a most megépítésre kerülő kultúrteremre 8700 P készpénz áll rendelkezésre. Jelentős és hálával vett nagy adományokkal segélyezi az egyházat a Rima- muránv-Salgótarjáni Acélgyár Rt. és a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. Közjótékonykodásra az egyesületekkel együtt 900 P-t adtak a hivek. — Az Evang Nő- egylet felkérésére az április 2.-án rendezendő vallásos estén Kiss István püspök fog előadást tartani. Az ősz főpásztor látogatása elé nagy várakozással tekintenek. Monor. (Pestm.) A tél folyamán 8 vallásos estélyt tartottak, amelyeken a következők szerepeltek: Imreh Sámuel lelkész, Imreh Sámuelné, Balázs Erzsébet, Baltigh Előd, Baltigh Jenő, Baranyi Erzsi és Mariska, Benjáts Sándor, Benyó István, Bracsok Sándor, Csorba Kató, Füri István, Hering Kató, Horváth László, Imreh Ilike, Imreh Lidiké, Jávorszki László, Kovács Mariska, Krakker József, Krakker Kálmán, Manyák Gizella, Manyák Mariska, Matz Béla, Mosóczi Margit, Ondó Mária, Papp László, Rojik István, Rucz Mariska, Schmidt Henrik, So- modi Erzsi, Szabó Anna, Szalai Erzsiké, Szőllősi Anna és Szuda Mariska szavalattal. Színdarabban szerepelték: Baltigh Gyurka, Baltigh Jenő, Hajdú Sándor, Imreh Ilike és Vitéz Kató. Énekvezér Meskó István kántor volt. — Március 15.-ikét is megünnepelte a gyülekezet. Szavaltak: Somodi Erzsi, Rojik István, Szabó Anna, Mosóczi Margit, Imreh Lidiké, Baranyi Mariska, Bracsok Sándor, Hering Kató, Benyó István, Imreh Ilike. Ünnepi beszédet tartott: Imreh lelkész. Kaposvár. Az evangélikus egyház 4 évvel ezelőtt emelte fel szép templomát nagy anyagi áldozatok árán. Közben a viszonyok annyira leromlottak, hogy az utolsó hónapokban a kölcsönök kamatait sem képesek előteremteni, ezért Takács Béla ev. lelkész indítványára a gyülekezet lelkes tagjai elhatározták, hogy evangélikus testvéreiktől kérnek segítséget olyképpen, hogy egy meghatározott napon meglátogatják a testvéregyházakat és aznap az összes templomi szolgálatokat a kaposvári gyülekezet tagjai látják el. A lelkész elhatározását tett követte és március 5.-én, böjt I. vasárnapján Pécsre látogattak el az evangélikus testvérek és ott ellátták a templomi szolgálatot. Délelőtt istentiszteletet tartott Takács Béla kaposvári lelkész. A kántori szolgálatot ifj. Ittzés Zsigmond látta el. Délután vallásos est volt a pécsi ev. templomban a következő műsorral: Irásmagyarázatot tartott és imádkozott Takáts Béla ev. lelkész. Orgonán játszott ifj. Ittzés Zsigmond vm. számv. gyakornok. Szavalt Marton Géza ny. máv. intéző. „A nehéz utón“ címmel előadást tartott Sturm Henrik ny. máv. intéző, cukorgyári tisztviselő. Hegedűn játszott Soltész Emil zeneiskolai igazgató. Úgy a délelőtti istentisztelet, mint a délutáni vallásos est után offertórium volt a kaposvári evangélikus gyülekezet felsegitésére, amely 100 pengőt eredményezett. • Dombóvár. Böjt IV. vasárnapján tartotta a gyülekezet második böjti vallásos estjét. Közének után Cséry Lajos helyi lelkész végzett oltári szolgálatot. Hoffmann Károly kaposszekcsői kántortanító Sántha-Kapi: „Fáradt fejem hová hajtsam“ énekét adta elő harmonium kísérettel. Haász Magda tanítónőjelölt Szász Károly: „Krisztus Pilátus előtt“ c. versét szavalta el. Gyülekezeti közének után Stráner Vilmos kaposszekcsői lelkész tartott ünnepi beszédet: „Velünk az Úr“ címen. Hoffmann tanító harmonium játéka után a helyi lelkész imádsággal zárta be a léleképítö, hiterősítő ünnepséget. Adja Isten, hogy az a hitvallás, amelyet e kis gyülekezet templomavatásakor a diadalkapura, később helyi gyülekezeti lapjára írt fel, a szívekbe is bevésődjék: „Velünk az Úr!“. Gyón. (Pest vm.) A rendszeresített böjti vallásos estélyek során március 17.-én Friedrich Lajos kecskeméti vallástanár hirdette az Isten Igéjét. Az iskolai gyermekkar énekelt. Szavaltak Karlik László és Horváth Mária polgári iskolai tanulók, Rumó Mária és Kollárik Mária. Március 24.-én Benkő Barna lajos- mizsei ref. lelkészt látta vendégül a gyülekezet, aki gondozója a Gyónhoz tar-