Harangszó, 1933
1933-03-12 / 11. szám
1933 március 12. HARANGSZÓ 83 Bocskay, Bethlen, Thököly, Rákóczi népe megedződött ezer éven keresztül a megpróbáltatások viharaiban. Az isteni gondviselés kiszámíthatatlan útjai azonban mindig kivezették ezt a nemzetet olyan súlyos helyzetekből, amikor már minden reménytelennek látszott. Könnyű, rém- ségesen köny- nyű ma az elé- gületlenséget fokozni, kiélezni a társadalmi ellentéteket,felidézni az osztályharcot. Akik azonban Istenbe vetett alázatos hittel, a bemondás mellett is bizalommal tudják és el is akarják viselni a nemzetünkre mért keresztet, azoknak hirdetniük kell nemzetünk jövőjébe, fennmaradásába vetett hitet. A 48-as napok emlékezete idézze elénk ezeréves hazánk történelmének ama napjait, amikor a teljes reménytelenség állapotától a nemzeti összefogás, az önfeláldozó hazaszeretet, a testvéri- és osztályharc megtudta érteni a kor szavát és évszázados előjogairól önként le tudott mondani, legyen példa azoknak, akiknek talán túlnagyra szabott kenyeréből még ma is sok szegény nélkülöző nyomorgónak juthatna. A nemzeti gondolat megerősítése, a jövőbe vetett hitünk megna- gyobbítása, a haza iránt való szeretetbeni való összefogás lesz mindenkor a legméltóbb, — elesettsé- günk mai nehéz óráiban pedig az egyetlen mód 1848. március 15.-ének méltó megünneplésére ! Az emberiség reménye, aki oly sokszor felépítette már romjaiból Magyarországot is. Legtöbb embernek egyetlen öröme van: a káröröm. megszűnése ki tudta rántani ezt a nemzetet a reménytelenségből. Az a nemesség pedig, amely Egy ajtó bezárul itt lenn a földön s egy ajtó kinyílik ott fenn az égen — ez a halál. isteni beavatkozást, ami megmenti Magdeburgot. De nem történt semmiféle csuda. Magdeburg elesett! Néhány mocskosarcú katona vánszorog végig a piacon. Tépett ruhájukon barnára aludt vér, elcsigázott arcukon véres izzadtságra száradt porréteg. Titkos írást hoznak Magdeburg várából a várnagy számára. Embertömeg gyűrűzik körülöttük. Mennének, de élőfal állja útjukat. Hallgatnának, de riadt kérdések követelik beszédüket. Szaladó férfiakkal és asszonyokkal telik meg az utca s ijedt nézésű szemekből bizonytalan riadalom viliódzik elő. Gerhardt Pál ablakát megrázza a feltörő utcai lárma. Befogja füleit, úgy olvas tovább. Hiába, a kiáltozás viharrá erősödik. Dobogó lépések után kivágódik az ajtó. Buchholz András és Olearius jönnek és magukkal viszik. A piacon kőrakásról szónokol egy polgár: — Bolondok vagytok, ha nem látjátok végzetes sorsotokat! Városaitok elpusztulnak. Falvaitok tüzénél fosztják ki házaitokat. Sok ezer vitéz katona holtteste felett kárognak a hollók. Özvegyek, árvák sírják végig utcáinkat. Azt kérdezitek, hogy kicsoda védelmez meg? Persze, az Isten! Igen ám, de Isten mellé ember kell! Mert a szent Isten nem angyalok seregével, hanem emberekkel dolgozik a földön. De hol vannak ezek az emberek? Két nagy hadsereg közeledik felénk: a császáré, meg a svéd királyé. Melyik lesz ellenünk és melyik lesz mivelünk? Hang süvít közbe. — Magdeburgról beszélj! Felhorkan a tömeg s kóválygó gondolatai hirtelen összefutnak egy kérdésben, mely villámgyorsasággal lecsap, mint zsákmányára a magasban keringő réti sas. — Magdeburgról beszélj! — Hát hiszen van is arról mit beszélni! Magdeburg elesett. A császár seregei elfoglalták s felkoncoltak mindenkit. De nekik nemcsak Magdeburg kellett, hanem szent vallásunk és hitünk is kellett! Piacon rakott máglyákon megégették evangélikus papjainkat. Lovak farkához kötötték a papnékat és papleányokat, úgy hurcoltatták őket végig az utcákon. Székesegyházunkban 53 fejnélküli holttest hevert. Kereshették a gyerekek apjukat, asszonyok férjüket s ha ruháról, kézről, lábról megismerték őket, kiálthatták nevüket sírva, míg őket is utol nem érte egy kegyetlen döfés. Eszelős sikoltás süvít a tömeg feje fölé s egy kezeit terpegető asszony összeesik. Napokon át véres vizet hömpölvgetett az Elba. 6000 holttestet ringattak hullámai. Négy sarkán felgyújtották a várost, mintha négy hatalmas fáklyát gyújtottak volna a legyilkolt Magdeburg koporsója mellé. — Mi lesz most? .. — kérdezi egy hang. — Micsoda? A császár errefelé indul! — Előbb azt mondd meg, — kiáltja közbe a mellette álló, — hogy miért kellett Magdeburgnak elesnie? — Megmondom, bár a bolond is tudhatja. Huszon- kétezer embernek nem állhat ellen 2000 ember.
