Harangszó, 1933
1933-12-10 / 50. szám
404. HARANGSZÓ 1933 december ló. emberré lett. Neki az Egek Egében volt a hazája és rászánta magát arra, hogy az emberélet keresztjét elhordozza: érted! Szüntelenül gyönyörködhetett volna az Atya orcájában és ö lejött, hogy a te meggyötört emberarcodat nézze. Angyalok társaságában volt a helye és ő együgyű pásztoroknak és bélpok- losoknak társaságát kereste. Erre gondolva, lehetetlen meg nem érezned, hogy milyen nyomorult vagy akkor, amikoremberi szándékok kutatásában megtagadod a vele való közösséget. És nem akarod őt ismerni, amikor ajtódat megzörgeti. Erre gondolva, lehetetlen a porban nem fetrengened, aki nem vagy méltó arra, hogy saruja szíját megoldjad. Abban a pillanatban, amikor nyomorultnak érzed magad, már megindultál Krisztus felé. És soha a nyomorúságnak ez az érzete annyira nem lehet benned, mint advent táján, amikor a Tökéletesnek, a Szentnek, a Tisztának, a Jónak, az Egyetlennek várásától feszül a lég és az Isten soha el nem múló kegyelmét harmatozzák az Egek. Nézz befelé! Mit látsz ott? Egy nyomorult, esendő, magában tehetetlen, megváltásra szoruló lelket, aki a beteg kis gyermeknek a szánandó nyöszörgésével keres menedéket. Nézz befelé! Mit látsz ott? Egy eltorzult, elfintorodott emberéletet, amelyen csak nagynehezen fedezhetők fel azok a vonások, amelyek isteni származására emlékeztetnek. Nézz befelé! És ha meglátod ott benn isteni képmásodnak torzvonásait, ez annyira megrémít majd téged, hogy akarva, nem akarva annak lábaihoz kényszerülsz, aki emberré lett, hogy téged halál és kárhozat hatalmától megváltson! Akarod-e ezt? Legyenek hát áldottak a lángok, a lelkesedések, a vágyak, a remények, amelyek e szent időben lelkedet a porból a magasságok felé emelik. A kőszegi ev. templom jubileuma. Bensőséges ünnepet ült a kőszegi ev. egyházközség ez új egyházi év első vasárnapján. Emlékezetes határkőhöz ért, mert ezelőtt 150 évvel szentelték fel a még ma is meglévő ódon templomát, mely a 11. Jó- zsef-féle türelmi rendelet szellemében épült, torony és harangok nélkül. Tekintélyes külső, az akkori építészet komorsága; nagy boltozatos ablakok, egyszerű berendezése, áhítatot sugárzó ősi oltára, kopott százados orgonája, akaratlanul is imára kulcsolja a belépő kezét. Régi szuette padokon rozsdamarta pléh táblácskák, régi csengésű kőszegi nevek, évszámokkal: 1783, 1784, 1809 stb. Másfélszáz év beszél hozzánk róluk. 150. év küzdelme, hite, reménysége, evangélium utáni vágyódása fogja meg a lelkünket, ha a méterest falakkal körülvett bejáró után a küszöböt átlépjük. A sekresztyében egyszerű állványon sorakoznak a százados bibliák, ének, imakönyvek, kemény pergamenekbe kötve, cirádás kezdőbetűkkel. Kéznél lehettek, nagy szükség lehetett rájuk, szent, tiszta hittel, bizalommal forgathatták őket. Köztük emléklapok, füzetek s egyéb egyházi írások, prédikációk, bennük neCotta Orsolya.*) Irta: Benkóczi Dániel. I. Az idő decemher közepe felé jár. Hideg zimankós napok járnak Eisenach városában. A tél mind erősebben és erősebben adja ki mérgét, hideg hózivatarokat bocsát a városra. A havas orkán végig süvölt a girbe-görbe utcákon, tépi, tördeli a csupasz utmenti fákat, megrázza az ablakokat, beleordít a füstölgő kéményekbe, siró, sikoltó, zokogó hangok visszhangzanak onnan. A szobáikban ülő eisenachi polgárok hányják magukra a keresztet: hátha éppen a napokban elégetett boszorkányok lelkei nem találván nyughelyei, a füstölgő kéményekbe rejtőzködnek el és ott sírják, zokogják fájdalmas panaszaikat az ítéletidő ellen? Alig csendesedik el az egyik orkánsüvöltés, újabb és újabb szélrohamok rázzák meg az ablakokat, ajtókat. Az ajtók különösen recsegnek, mintha valaki mozgatná őket, be akarna jönni, de nem tud. Nem egy helyen a bennlevők közül mégis rászánja magát valaki, óvatosan megnyitja az ajtót: *) L. Dr. Kenessey Béla: Női jellemképek. vinnyogva, fejét behúzva sompolyog be a házőrző eb s húzódik meg a szoba legtávolabbi sarkában. Az ajtó bezárul. Nincs, aki ki merné hajtani a szegény ebet, hiszen istenkisértés volna még az ebet is ilyen időben kiűzni. Ebben az ítéletidőben a havat söprő fagyos zivatar elől néhány vékony, kopottas ruhába öltözött gyermek húzódik be az egyik ház nyitva felejtett vagy a vihartól beszakított ajtajú kapuboltozata •alá. Behúzódnak mind a hatan. Rongyokba kötött kezeikről lerángatják a keztyüt helyettesítő ruhafélét, aztán erősen dörzsölni kezdik, majd leheletükkel igyekszenek felmelegíteni az elgémberedett ujjaikat, amelyek érzéketlenek már a fagytól. Némelyik a fagytól kiszorított könnyeit törölgeti, amelyek csaknem jégcsapokká fagynak a hideg arcon. Ismét másik fel és alá futkározik a tágas kapuboltozat alatt, mert lábai már mintha nem is volnának az övé. A szemben lévő épületből a szél zúgását is túlharsogva víg, duhaj nóták hangzanak az esti szürkületben: korcsmahelyiség van ott s benn, úgy látszik, gondtalan az élet, nem érzik a fagyot, sem a hideg szél zúgását. A kapuboltozat alatt meghúzódó sápadt kisdiák arcok egymásra merednek, majd a hangok irányában fordulnak. A daUam ismerős; diáknóta az, úgy látszik, diákok dorbé- zolnak odaát. A kapuboltozat alatti kisdiákok egyike megszólal ú Úgy látszik, a tegnap érkezett vándor diákok ezek. Végig koldulták a várost, összeszedtek minden adományt s aztán most eldorbézolják s holnap mennek más városba. A másik nehéz sóhajjal folytatja: — Ezek miatt maradnak az eisenachi ajtók zárva. Ezek miatt fagyhatunk meg itt az utcán s pusztulhatunk éhen. Azt hiszik a jámbor eisenachi polgárok, hogy mi is olyan könnyelműek vagyunk, mint itt ezek. — Vagy talán — folytatja a harmadik, akit Mártonnak szólítanak társai — talán nekünk is legjobb lenne követni azok példáját: vándorolni várösról-városra, amit összeszed az ember, azt el- dorbézolja vidám cimborák között, aztán jöjjön,aminek jönnie kell!Mit nyerek én így? Azért éhesem, fagyoskodom, kínlódom, mert atyám doktori süvegben akar egykor látni! Atyám, szigorú édesatyám! Inkább vinnél le a bányák mélyére, hogy dolgozzam, verejtékezzem: keserves kenyér, az igaz, de mégis csak A Luther című színjáték szarvasi szereplői.
