Harangszó, 1933
1933-11-26 / 48. szám
388. IIARANGSZÖ 1933 november 26. fognak rá építési engedélyt kapni, mint az már sok templomépítési törekvésnél is megtörtént. Erre azután gondoltak a hívek merészet és nagyot. Nem kértek engedélyt, hanem felépítették a templomot engedély nélkül kilenc nap alatt. Arra számítottak, hogy mire a hatóság észbekap, kész tény előtt áll s ha már ott áll a templom, csak lesz bennük annyi lélek, hogy nem fogják leromboltatni. El lehet azonban gondolni, hogy 9 nap alatt milyen templomot lehet építeni! Nincsenek ablakrámái, nincs padlója, egyszerű deszkabarakk az egész. Mellette kis harangláb áll. A másik képen az is látható. A harangláb olyan gyenge, hogy ma már nem szabad a kis harangot húzni benne, csak a nyelvét verik félre s úgy hirdetik az istentisztelet kezdetét. A másik harang mellett egy háborús bombahüvely. Azt ütögetik istentisztelet idején egy vasbottal. Nekik azonban kedvesebb a hangja, mint akármilyen nagy harangé. A másik képén is látható, hogy mesz- szire elhallatszik a szava. Sok népet tud összegyűjteni. Az ukrán lelkész. Az első ukrán ev. istentisztelet után két gör. katholikus pap jelenkezett azonnal áttérésre hozzánk. Az egyik már 20 éve állott a gör. kath. egyház szolgálatában, a másik pedig a lembergi hercegprímás személyi titkára volt. A stanistaui ukrán ev. gyülekezet mostani lelkésze, Jarcsuk, négy évet járt Rómában a theológián s pappá szentelése előtt hazajött szabadságra, hogy' szülei áldását is magával vihesse Rómába a pappá szentelésére. Útja ép akkor vezetett el a stanislaui ev. templom mellett, amikor ott ukrán ev. istentisztelet volt. Megütötte a fülét az ukrán nyelvű “enek hangja. Bevitte a kíváncsiság és az istentisztelet után nem ment vissza Rómába, hanem beiratkozott az ev.theológiára. 1932-ben 32 hallgató jelentkezett az ev. theológiára, köztük 6 kath. theoló- gus, több jogász és mérnök. Az ukrán hivő. Csornolocce községben 1931. dec. 13.—22.-ig kezdte meg az ev. egyház az evangelizáló munkát. Ez a munka mindig imahéttel kezdődik. Az imahét végén 473 egyén lett evangélikus. Ennek a titka abban rejlik, hogy egy egyszerű ember, Demjanyk, mar régebben maga köré gyűjtötte az Isten igéjére szomjas lelkeket ebben a községben. Jezierzanyban egy felbujtott kath. ember elhatározta, hogy az ev. istentisztelet alkalmával egy kővel fejbevágja az ev. lelkészt. Be is dobta az ablakon keresztül a követ, de nem a lelkészt találta, hanem egy fiatal leánynak az arcát. Betörte az orrát és súlyos sérüléssel kórházba kellett szállítani öt. Ott sokat kellett neki szenvednie, nemcsak testileg, hanem lelkileg is. Állandóan azt kellett hallania, hogy mindez Isten büntetése rajta az eretneksége miatt. De kitartott a hite mellett. Mikor hazakerült, eltorzult maradt az arca. És tudjátok, mi történt? A falu egyik legkiválóbb gazdája megkérte őt feleségül, mert a leány arcának éktelensége a vértanuság dicsfénye volt a szemében. Az ukrán nyomor. Ukrajna valamikor Európa éléskamrája volt, ma pedig Európa éhségkamKilenc nap alatt épült ukrán evangélikus templom. A hitetlen. (Karácsonyi történet.) Irta: Cslte Károly. Elérkezett a várvavárt, legragyogóbb tündér este. Birike, halvány arcú, kék szemű hét éves leányka az asztalnál balról ül, szavalva olvasott könyvéből: Szánjatok le, szánjatok le Betlehemi angyalok, Zörgessetek ma este meg Minden kicsi ablakot. Palotákba és kunyhókba Egy örömet vigyetek: Boldog, édes ünnepet. Az asztal jobb felén ült a kis leány testvérbátyja: Anti. Komor tekintetű fiú volt, akár egy öreg. Szintén olvasott, de csak magában. Negyedszerre olvasta már Birike a verset. Anti bosszúsan rászólt: — Ne olvasd folyton azt a verset! A leányka mélázó, szép szemével csodálkozva tekintett bátyjára: — Hiszen szép vers! — Szép, szép, de mit ér, ha nem igaz. A leányka megütközve, tágra nyílt szemecskével bámult Antira: — Mi nem igaz? — Az, hogy olyan nagy örömet hoznak a szegényekhez, mint a gazdagokhoz. Lám mihozzánk semmit se hoznak. — De hisz’ én örülök... Máris igen örülök!... Várom Jézuskát. — Várhatod, akár ítélet napig ... A szomszéd szobában lakó favágó anyátlan, árva, kis fia dugta be fejét az ajtón: — Anti, Birike! Mit láttam! Gyertek hamar. Mariséknak vitt már Jézuska karácsonyfát. Meglátszik az ablakon át. Milyen gyönyörű! A kisleány felugrott nagy izgalommal: — Jer, Anti, nézzük meg! — Nézze a csoda! Nem gyönyörködöm én a máséba, mikor nekünk semmink sincs. — Azért én megnézem ... Szeretem látni! — szaladt Birike Lajcsi után. — Elég nagy csacsi vagy! — morogta a fiú magában. — Szeretném inkább feldönteni, összetörni. Azoknak se legyen, ha nekünk sincs. Édesanyánk haza jöhetne már. Még most is a más lakását tisztogatja, takarítja, mikor mindenki készül az ünnepekre. Kopogott valaki az ajtón. A fiú felrezzent. , — Tessék! Beesett szemű koldusfiú szólt be: — Kérem szépen, adjanak valamit. Szegények vagyunk. Édesanyám másfél év óta betegen fekszik . .. — Mit akarsz itt?! — támadt rá Anti. — Magunk is szegények vagyunk. Aztán ilyenkor Jézuskától kel! mindent kérni, várni. Nem tudod azt? — Tudom. Mondta édesanyám: — Hát akkor mit akarsz?! — Hiszen én is kértem Jézuskától... S édesanyám azt mondta, hogy Jézus nem hozzánk adja be, amit nekünk akar adni, hanem másokhoz. — Szép biztatás! — Azért csinálja ám úgy Jézus, mert megakarja próbálni az embereket: ki az igaz, becsületes lélek? Mert sokan vannak ám olyanok, akik azt is megtartják maguknak, amit a szegények számára adott nekik Jézuska. Mondta édesanyám, hogy úgy tesznek. —- De még mennyien vannak, szegény, jámbor lélek te ... Hanem még hozzánk se jött Jézuska. — Nem volt még itt? — Nem ám. Még nekünk se hozott semmit. — Akkor ezután jön. — No, én már nem várok. — Várd! Én is várom, hogy eljön. Majd később újra ide jövök. Ugy-e, igaz leszel, jó leszel, nem tartod meg magadnak, amit nekem szánt Jézuska? — Légy nyugodt, mind megkapod, » unni
