Harangszó, 1933
1933-01-29 / 5. szám
&É1V. évfolyam. 1933 január 29. 5. szám. Alapította: KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonos: Ounintúli Luther-8zöv0tség. ás Országos Luther- Szövetség hivatalos lapja. Megjelenik minden vasárnap. Postacsekkszáunla: 80 526 Előfizetést elfogad minden evang. lelkéss és tanító. A hit a ssentirás kulcsa. Luther. A „Haraag»i6“ ■xerkouM-kiadóhiratala GYŐR II., Petőfi-tér I Előfizetési ára * negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fülér. Egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel I0*/v-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér. A lapuai papiak kertjére ráborult a korai finn este. A papiak sötét ablakaival úgy bámult bele az alkonyba, mint világtalan ember üres szemürege, melyből kialudt az élet tüze. Körötte a hatalmas fenyőfák is mintha elfelejtettek volna az ég felé mutatni. Csak a sötétség lett tőlük nagyobb a földön. Az egyik fenyőfa tövében ott ül Malmivaara Vilmos. Lelkész. Neve ismerős a gyülekezet határain túl is. Ő a felébredtek vezére. Lánglekü ember. Szavára lángba- borulnak a finn lelkek. Istennek kedves embere. Mindebből azonban semmi sem látszik meg most rajta. Papi ruháját is eltakarja az alkony. Csak a két keze világít, amint tenyerébe hajtja a fejét. Öszszetört, megroskadt ember. Olyan, mint egy hamvába hullt, leégett ház. Elég oka van reá. Az elmúlt héten a Jób iskolájába íratta be az Isten. Megbetegedett a felesége. Hiába volt minden. Nem volt segítség sem embernél, sem Istennél. Betegágyánál ott virrasztóit az emberi tudomány s egy hivő gyülekezet eget ostromló imádsága, mégis be kellett fektetni a koporsóba. Ahogy eltűnik az alkony kárpitja mögött a való világ, lelki szemeivel újra látja a koporsót az udvaron s körötte magát. . . egyedül. Akik melléje állhatnának, a két gyermeke, ott benn zokog a házban. Betegén fekszenek. 2. óh lásd Uram a szivem, lelkem 4. Feléd sóhajt nagy vággyal telten S a gyötrelemtől Fájón kiperdül •A könnyem is. 3. Nézd, minden elhagy: üdvösségem 5. Te vagy csupán a földön s égen; Sebem Te látod, Könnyem szivárog S Te számolod FI nem bocsátlak :’e világon Egyébre semmire se vágyom. Csak áldi meg engem. Csak elepednem Ne hagyj. Uraml Segíts az utamon erőddel S a bűneim mind-mind töröld el, Óh végy löl engem S vlgy az óledben Az ég felé 6. Ott álljunk üdvbe öltözötten. Én és szeretteim köröttem t Uram. Tehozzád. Hol fénylik orcád, Vágyódom én. Letöröl egy kigördülő könnycseppet a keze fejével s erre eltűnik a kép. De csak azért, hogy másnak adjon helyet. S most újra koporsót lát az udvaron. Kisebbet, mint az elébb, de ép oly fájdalmasat. Az egyik gyermeke fekszik benne s ő ott áll körötte megint. . . egyedül. ________________Még el sem hervadóit a virág az anya sírhantján, már új sirt kellett ásni melléje a gyermeknek. „Istenem, milyen meg* foghatatlanok a Te utaid!“ Egy fénylő könnycsepp gördül le a földre. Már letörölni is fáradt. S máris új koporsót lát maga előtt. Ma vitték el innen. S benne a másik gyermekét. Az utolsót. Most már nincs senkije. „Egy hét alatt mindenem elveszett. Uram, milyen kikutathatatlanok a Te Ítéleteid! Miért suj- tassz ennyire! S ha már el akartad venni őket, miért nem vetted el egyszerre? Miért ütöttél háromszor egymásután vér ző sebet a lelkemen ? Három temetés egy héten !“ Itt van előtte a legnehezebb útja az életnek: hazajönni a temetőből. Nem mer bemenni a papiakba, ahol az a nagy ásító üresség, bevetett ágy, üres szék, minden kis ruhadarab azokról beszél, akik nincsenek. Két keze magasba lendül, mintha az Istent hívná s ajka csendesen nyögi: „A gyötrelemtől fájón kiperdül a könnyem is. Nézd minden elhagy . . .“ Nem hallja, hogy a háta mögött megropog a kert kavicsos útja. Egy Uram, óh add ... Vilhelmi Malmivaara. — Br. Podmaniczky Pál. Harmalcsepp az éjszakában. Irta: Turóczy Zoltán.
