Harangszó, 1933
1933-09-10 / 37. szám
1333 szeptember 10. HARANGSZÓ 297 beteg van, akinek a legfőbb gondja, hogy legyen valaki mellette, aki gyógyítsa, vagy könnyítse a baját. Nélkülözhetetlen neki az orvos, az ápoló segítsége. Ha valamelyik nem törődne vele, utána kiáltana: szükségem van rád! S mennyi lelki beteg van, aki ugyanezt érzi. Ha látsz embert, akinek a lelke fáj, állj melléje, talán éppen téged vár. Segítsd oda az élet gyógyító forrásvízéhez, az evangéliumhoz. Szeptember 14. A hiányok. Csel 3: 1 — 11. Szükségünk van egymásra azért is, mert vannak hiányaink. A testi életben is, de sokkal inkább a lelki életben. Talán az előbbieket és azok következményeit látjuk, a nyomort, a kenyér-, ruhamunkanélküliséget (ez az ember is ezt érezte), mégis sokkal nagyobbak az utóbbiak. Az előbbiek is azért vannak, mert az utóbbiak vannak. Lelki életünkből sok tartozék hiányzik. Megfogyatkozott, vagy elfogyott a hitünk, reménységünk, engedelmességünk, hűségünk, szeretetünk, Isten ügye iránti odaadásunk. Éreztiik-e már, hogy ezek hiányoznak? Kerestük-e azokat, akik által ki akarja pótolni az Isten? Éreztiik-e valakivel szemben is: rád szükségem van, hogy tőled kaphassak? Szeptember 15. A gazdagság. II. Kor. 8, 1—9. Szükségünk van egymásra azért is, mert amint másoktól kapunk, úgy másoknak adnunk is kell. A kér. élethez hozzátartozik az, hogy kapjon, de az is, hogy adjon. Nem olyan a kér. élet, mint a tó, amely csak felvesz vizeket, hanem olyan, mint a folyó medre, amely le is vezet vizeket. Nekünk adnunk kell abból, amit kaptunk. Istennek egyik drága ajándéka éppen az, hogy adhatunk. Isten még a szegénységet is gazdagsággá teheti azáltal, hogv megtanít és ránevel az adakozásra. Ezekben a szegény időkben érzed-e ezt a gazdagodást? A szíved dobogtatta-e már az a vágy, mikor embertársadra néztél: nékem szükségem van rád, hogy adhassak azért, mert nékem is adtak? Szeptember 16. A munka. Csel. 16:1— 10. Isten mindnyájunkra bízott valamit. Ezt el kell végeznünk. Egész életünk megbízatás, küldetés, misszió. Ezt nem tudjuk magunk elvégezni. Mindig rászorulunk valakire. Rászorulunk azért, hogy segítőtársunk legyen (mint Pálnak Timotheus). Rászorulunk azért is, hogy általunk, a mi életünkben végezhesse el valaki a megbízatást, de azért is, hogy mi végezhessük el az ö életében és élete által a mi megbízatásunkat, amit Istentől kaptunk. Fogd fel hivatásodat és nézz szét az emberek között így, ezzel a missziói tudattal érezni fogod: néked szükséged van emberekre és az embereknek szükségük van rád! Szeptember 17. Keresztvénségilnk. Csel. 16, 10—15. Szükségünk van'egymásra végül a kér. életre való eljutásunk és a kcresztyénségben való növekedésünk miatt. Nem tekinthetjük a keresztyénsé- günket befejezettnek, amint azt a szekták tanítják. A megtérésünk — Luther szerint — állandó folyamat. Hogy ne álljon be visszaesés, erősíteni kell azt. Ezt a Krisztusban hivök közössége nélkül nem tehetjük meg. Elhal az a keresz- tyénség, amely a hívek közösségéből, az egyházból kikapcsolódik. A hívek közösségében pedig emberek vannak. Ezekkel való közös imádkozásra, az Igének közös hallgatására szükségünk van. Benne élsz-e te ebben a közösségben? Részt veszel-e az istentiszteleten? Megnyitja-e szívedet az Úr, hogy figyelmezz azokra, amiket az igehirdető mond? Bár megnyitná, vagy már megnyitotta volna! Lukács István. Terjesszük a „HARANGSZÓ“-t! Őszi rózsák . . . esti órák. Eltűnő nyarunknak kedves, szép virága: fehér őszi rózsa, Díszíti a szobám, díszíti asztalom S int a harangszóra. Bibliám lapjain feltárul előttem, Fehérszirmú virág beszélgeti nekem: Énekben, imában és a szent igében, Viduljon a szivem, éljen az én lelkem, így a hivó szózat — készen talál engem. Stoll Ernöné. KARCOLATOK. Légy áldott, oh Isten, mindenért! Chrysostomus egyházatyának volt ez a jelszava. Mikor Konstantinápoly hatalmas templomában tízezreknek hirdette az igét s a hallgató közönség akkori szokás szerint tapssal fejezte ki tetszését, ezt kiáltotta oda a tapsoló tömegnek: „Isten legyen áldott mindenért!“ Mikor Eudoxia császárné száműzetésbe küldte, mert megrótta könnyelmű életmódját, ezzel búcsúzott: „JÍldott legyen az Isten mindenért!“ Mikor a császárné később kénytelen volt visszahívni öt számkivetéséből, első szava újra ez volt a szószéken: „Légy áldott óh Isten, mindenért!“ Mikor a császárné haragja másodszor is száműzetésbe küldte A polgárság új folyamodást nyújt be a magisztrátusnál s ezt az asztalosok, patkóié- és kocsikovácsok is aláírják. Kemény követelődző hang csendül a kegyelmi kérvény könyörgésébe, mellyel a szeretett pásztor elveszítése felett érzett gyászukat és iránta való szeretetüket vázolják. Hivatkoznak a lelkiismeret nagy aggodalmára. Hogyan lehetséges, hogy a lelkiismereti szabadságot, melyet katholikusokkal, zsidókkal, újra- keresztelőkkel szemben megadnak, éppen az evangélikus lelkészektől akarják erőszakkal elrabolni? A fejedelem válasza ridegen elutasító. Megmozdulnak a választórendek. Komoly szóval figyelmeztetik a fejedelmet arra, hogy ily módon az ország éppen a legértékesebb papokat fogja elveszíteni. Éppen azért a reverzális eltörlését vagy legalább módosítását kérik, de mindenekelőtt kérik Gerhardt Pál visszahelyezését. A fejedelem megígéri a reverzális kérdés újabb megfontolását, de Gerhardt Pálról hallgat válaszában. Az emberek rosszalólag csóválják fejüket. Nemes haragjukban szikrát szór ajkuk, de hasztalan küzdelem után végül is tehetetlenül tekintenek egymásra. Mivel a választófejedelemnél minden kísérletük meghiúsult, visszatérnek az első lehetőséghez s Gerhardtot akarják engedékenységre bírni. A rohamozások új erőre kapnak. Újból hangos vitázások verik fel az énekköltő pap dolgozószobájának csendességét s előkerülnek a régi, rozsdás fegyverek, melyek előző vitákban egyszer már kicsorbultak Gerhardt vértezetén. — Bocsásson meg, édes diakónus uram, nem tudom helyeselni kérlelhetetlen elhatározását. Engednie kellene merevségéből! — Lelkiismereti kérdésben nincs megalkuvás! — Formula kérdés az egész. Lássa Lillius is visz- szajött. Átjavította a reverzális szövegét, azután aláírta azt és a választófejedelem megelégedett vele. Gerhardt keserűen megjegyzi: — Ugyanazt a lelkiismereti megalkuvást követelik tőle, mint másoktól. Előkelő tisztviselő magyarázgatja: — Most már tekintély kérdés az egész. Tegyen diakónus uram néhány lépést a választófejedelem felé és megoldódik az egész dolog. Gerhardt a fejét rázza. — Hódoló szolgája vagyok az én uramnak, de sohasem lelkiismeretem megtagadásával. Néhányan boszankodva mondják: — Ezeken az embereken nem lehet segíteni! Az a két ember pedig, akiken nem lehetett segíteni, szétomlott életének romjainál tudott hivő szívvel imádkozni. Sok minden megváltozik számukra, sokról le kell mondaniok, de a legfontosabb mégis megmarad: új élethelyzetükben is maguk mellett érzik Istent. (Folytatjuk).
