Harangszó, 1933
1933-07-30 / 31. szám
246 HARANG SZŐ 1933 július 30. A világi elem a hit védelmében. D. Kovács Sándor egyetemi tanárnak a soproni theo- logiai konferencián tartott előadása vázlatosan. A középkor az őskeresztyénségnek demokratikus jellemű egyházi eszméjét papi egyházzá zsugorította össze, hű másává a középkori társadalmi rendnek, mely csak urakat és jobbágyokat ismert. A papi és laikus elnevezés ugyanezen viszonyoknak csupán egyházi megjelölése. A középkori egyházi rendszerben egyesült a törvényhozó, a végrehajtó és bírói hatalom, mely annyira elhatalmasodott, hogy felelőtlen, ellenállhatatlan- és szent volt. Felelőtlen, mert senki sem vonhatta számadásra, ellenállhatatlan, mert császárokat és királyokat alázott meg és e hatalmat a szentség glóriájával övezte, hogy az engedelmesség ne csupán kényszerű meghódolás legyen, hanem az eltiport, gyenge még azt is higyje, hogy a földi hatalom előtt való meghajolása egyúttal isteni szolgálat. Az újkorban XIV. Lajos és a cárság hatalmi rendszere tudta ezt az ideált életté varázsolni. A reformáció a középkor egyházalakjával szemben, amelyre ráillik a tömegegyház név, megteremtette a népegyház-alakot. A tömegegyház általános súlya révén válik hatalommá, magával sodró népáradat, mely semmi véleményárnyalatot meg nem tűr. Szinte illusztrálja Flutarchos elméletét a hatalom éhségéről és telhetetlenségéröl. Még az engedelmesség módja is azonos és tagjait annyira gúzsba köti, hogy a szolgaság és függés valóságos életelv számukra s ha hirtelen szabadok lennének, nem tudnának a szabadsággal mit csinálni. A népegyház öntudatos önálló keresztyének közössége s csatlakozásuk meg- gyözödéssugallta hódolás. Nagykorúsí- tott szabad emberek gyülekezete, akiknek meggyőződését talán belső vívódás előzi meg. A parancs és tömegerő hatásánál fontosabb az erkölcsi kötelék. A tömegegyház Tilly és Wallenstein táborához hasonlít, amelyet a zsákmány Ígérete és a félelem tart össze. Minden diadala egyúttal saját rabláncának erősítése. A népegyház viszont Gusztáv Adolf néphadseregéhez hasonlít, amelynek győzelme, valamely erkölcsi eszme győzelme s a tulajdonképeni hadvezér a cél és eszmény maga. A középkori egyház uralmi rendszere a fides historica „történeti hit“ tekintélyén és szentségén alapszik. Vak elhívásén annak, amit a rendszer saját uralmának örök életéért kigondolt. Ez a hit felel meg a tömegegyház lelkiségének. A reformáció ezen külső, a lélek életére közömbös hit helyett, az élő, Istenben bízó, az ö kegyelmén és a Megváltó érdemén csüggö hitet tette az élet gerincévé. Ez a hit alkotja meg a szabad népegyházat. E hit révén mindenki keresztyén pap; nincs is külön világi rend, vagy világi elem, mely alája volna rendelve a papi rendnek és csupán hivatal dolgában van különbség. Luther szemfényvesztésnek nevezi a pap és laikus szembeállítását. A világi foglalkozás nem foszthat meg az egyetemes papság jellegétől. Mindnyájan egy test tagjai vagyunk, minden tagnak megvan a maga külön munkája, hogy azzal szolgálja a többit. Valakinek hivatalos papsága csak addig érvényes, ameddig a gyülekezet meghívása érvényes, ha e megbízás megszűnik, a hivatalos papság is megszűnik, minden felkenés és felavatás dacára. Világos ebből, hogy a reformáció egyházaiban világi elemről csak oly értelemben beszélhetünk, hogy a hivatalos papság mellett a munkafelosztás egészséges elve alapján végzik azt a munkát, amit jobban el tudnak végezni a hivatalos papoknál, de a munka hűséges teljesítése őket is lelki papokká avatja. A XVI. században két elem, a hivatalos papság és az úgynevezett világi elem úgy jelentkezik, mint az egyház két karja, mint a fogságból visszatért Izrael. Az egyik karjával templomot épít, a másik karja fegyver a háborgató ellenség ellen. Mivel az ellenség az evangéliumi hitre kettős arcvonalban támad, a szellemi és anyagi erő fegyvereivel) a védelem is ehhez igazodik és a szükség szerint válik szellemi vagy anyagi és jogi védelemmé. A protestációt és az Ágostai Hitvallást theológusok szerkesztették, de világiak, fejedelmek és birodalmi városok követei írták elá, ami* azt mutatja, hogy hivatásukat megértették. Magyar hazánkban ugyanezt a jelenséget tapasztaljuk. Theológusok írják a hitvallásokat s világiak védik a zsinatokat és gyülekezeteket. A patrónusok a nemesi jog alapján hivatalos és természetes védői az új gyülekezeteknek. Ez a hitvédelem első formája. A XVI. század a kevesek uralmának aranykora. Az ország fele 15 főnemesi család birtokában volt. Még sem vált ez oligarchia gyűlöletessé, mert ’á nemzeti szellem, a Isten hárfása. Történeti elbeszélés. Irta: Kapl Bél*. 31 — Mikor eljöttem tőlük, az utca végéig ellapátol- tatta a havat. Búcsuzáskor zokogva kérdezte: „Életben marad-e a leányom?“ — „Egyedül Isten tudja azt, — feleltem szegény embernek. Mi csak annyit tudhatunk, hogy akár élünk, akár halunk, mindenképpen Krisztuséi vagyunk! A kis Mártha is Krisztusé akár életben marad, akár meghal. Ez a bizonyosság legyen számukra erő és vigasztalás“. Hirtelen az órára néz. — Későre jár az idő, édes uram, sietned kell! Hozom köpenyedet és szegesvégü botodat. A kiá kézi lámpát is meggyujtom. — Gondolod, hogy még ma este elmenjek szegénykéhez? — Még ma, okvetlenül még ma! — feleli az asz- szony. Tudom, hogy kegyetlenül összetört a rugónélküli szekér, átfázhattál, elfáradhattál, édes jó uram, de azért mégis azt mondom: indulj most azonnal! Fáradt testünk könnyebben várja pihenését, mint a halál pitvarában álldogáló lélek Isten igéjének vigasztalását. — így érzem én is. Tehát Stinner rézművesékhez? — Igen, Stinner rézmüvesékhez. Jól tudom, édes uram, útközben kialszik szívedben a durva rézműves ellen érzett minden haragod. Elfelejted sértéseit, ellened elkövetett gyalázatosságait. Könnyű annak, ki bosszú helyett imádságot visz ellensége házába s íté- loszék helyett kegyelem-oltárhoz vezeti őt. Hozzam köpenyedet, édes uram? — Igen, azonnal indulok, Máriám. Ki tudja, micsoda munkát akar vélem elvégeztetni Isten ezen útam által. Az asszony bibliát, templomi imakönyvet, úrvacsorái szentedényeket rakogat táskába s közben csendesen ismételgeti: — Isten akarata mindig egy: a mi megszentelte- tésünk! Kendőt vet vállára s kapuig kiséri urát. Befelé indul, de hirtelen visszaszalad s hangosan kiáltja: — Ácsék háza előtt leszakadt a bürü! Vigyázz, Paulus, nehogy megcsuszamodjék lábad! Egyik délelőtt kemény szó pattog a konyha felől. Gerhardt csodálkozva emeli fel fejét, mert a hangos beszéd szokatlan Anna Mária asszonynál. Halk végső akkordokra érkezik. — Ebben a tekintetben nem tűrök ellentmondást, Zsuzsánna asszony. Senki szegényt, vándorlót, nyomorékot üres kézzel elbocsátani nem szabad! Zsuzsánna próbálja igazát védeni. — És ha dülingél a drágalátos jöttment? — Azt is megmondtam, hogy részeg ember sem- mitsem kap. — És ha nincs mit adnunk? — Hogy érti ezt Zsuzsánna? — Lisztesládánk fenekén koppan a merőkanál, zsírunk hamarosan elfogy, a füstölő kéményben pedig üresen várogatnak a kampós-szegek. A papné hirtelen Zsuzsánna előtt terem, megsimogatja ráncos arcát és nagyon szelíd, halk hangon így szól:
