Harangszó, 1933
1933-07-16 / 29. szám
1933 július 16 HARANGSZÓ 233 lóson. Orosházán a templomban este fél 8 órakor: Fábián Imre lelkész Sárszentlőrinc : Miért van szükség lelki ébredésre? Dr. Molnár Gyula táblabiró, a Misszióegyesület világi elnöke, Bpest: Hogyan ébreszt ma Jézus ? Tótkomlóson este 6 órakor: a Kér. Ifj. Egyesület helyiségében ugyanezen tárgyakról beszélnek Johnson Gisle norvég missziói lelkész és br. Podmaniczky Pál egyetemi tanár Sopron. Este 7 órakor a templomban tót nyelven Zászka- liczky Pál s.-lelkész Budapest, magyar nyelven Danhauser László vallástanár, Budapest. Augusztus 16. Fél 8 órakor: reggeli. 8 órakor: Bibliatanulmány II. Péter 1, 5—11. A hit gyümölcse. Molitórisz János esperes Ostffyasszonyfa, Fiirszt Ervin lelkész Szentetornya. 9 óra: a konferenciát üdvözli Kovács Andor esperes, kormányfötanácsos Orosháza. Utána az előadások megkezdése. Krisztus vére; dr. Jánossy Lajos lelkész Komárom. Első hozzászóló: Urbán Ernő s.-lelkész. 10 órakor: Legsürgősebb iratterjesztési feladataink : Marcsek János lelkész Ózd • Turóczy Zoltán lelkész Győr. 1 órakor ebéd. 4 órakor: Krisztus országa: Németh Gyula lelkész Szekszárd, Wolf Lajos lelkész Cegléd. 5 óra: Presbiterek lelki közössége; Fábián Imre; dr. Scholtz Oszkár kér. főjegyző, főtanácsos Budapest. Este 8 órakor: Evangélizáló est a templomban. Hogyan ébreszt ma Jézus ? a) Népeket: Szabó József püspöki másodlelkész Győr; b) egyeseket: Báró Podmaniczky Pál. A gyülekezetét köszönti dr. Molnár Gyula. Válaszol Jancsó András. Augusztus 17. 8 órakor: Bibliatanulmány. 11. Péter 1. 12—21. A hit elkötelező ereje. Dr. Deák János egyet, tanár Sopron. Rohály Mihály lelkész Gyula. 9 órakor: A nyomor kiáltása és Krisztus felelete: Dr. Hilscher Zoltán felsőkereskedelmi iskolai tanár Bpest, Kelló Gusztáv lelkész Szarvas. 10 órakor: Krisztus és a család: Büki Jenő lelkész Mekényes; dr. Szalay Károly idegorvos Budapest. Délután 4 órakor: Legsürgősebb külmissziói feladataink: Johnson Gisle és Németh Károly. 5 órakor: Hogyan ébreszt ma Jézus lelkipásztorokat ? Turóczy Zoltán. Este 8 órakor: záróösszejövetel a konferencia tagjaival. Az előadások időtartama, beleértve az evangélizáló előadásokat is, 20 perc, az első hozzászólás 5—10 perc. Imádkozzunk, hogy a konferencia mind lefolyásában, mind hatásaiban áldott lehessen. Cselekedetek 4, 31. AVATÁSRA. Ki mondhatja köztünk nem történnek [csodák ? Hát ez nem csoda-e mit a szemünk itt lát ? Nyíló kikeletkor romok között jártunk S egy kedves hajlékra, Iskolára vágytunk. Meghallgatta Isten lelkünk sóhajtását, Megadta a szivünk forró óhajtását, íme áll a hajlék és hirdeti fennen : Aki benne bízik, megáldja az Isten! Harangunk ércnyelvebúsan zengett-bongott, S a nyáj hajlék híján pusztában bolyongott. Elhaló énekek utolsó akkordja Ragadta, ringatta nehéz, mély álmokba! Egyházunk bimbói, szebb jövőnk zálogi, Lelki renyheségben kezdtek elsorvadni; Közel van az idő, már-már kezdtük hinni: A sátán országa fog itt felépülni! Óh, de csoda történt, jött az égi Pásztor, Áldó szeretettel hajolt le a nyájhoz, Csüggedők leikébe erőt s hitet öntött. Új hajlék áll most a régi romok fölött. férték, kezeinket kulcsoljuk imára! S hájadással nézzünk az égi Atyára; Az Ő akaratja, ami történt vélünk; Hogy ismét egy legyen elszéledett népünk! Ö, jertek és tegyünk ma szent fogadalmat, Hogy kerülni fogunk eztán minden rosszat, Hogy egy lesz a célunk, hogy egy lesz a [vágyunk: Hogy egymást szeretjük, hogy Istent imádjuk: Egymást kézenfogva vezetjük előre, Lelki szabadságra s boldogabb jövőbe! Legyen megszentelve e drága hajlékunk, Kedves testvéreim ezért imádkozzunk: Legyen ez a béke, a szeretet háza! Úgy száll istenáldás népére s reája. Kiss Sándor Nagyacsád. OLVASSUK A BIBLIÁT. „Mit akarsz, hogy cselekedjem veled ?“ Július 17. „Könyörülj rajtami" Máté 9, 27. Ez az első és legfőbb, amit várhatunk Krisztustól. Az Ő könyörülő szere- tete nélkül semmire sem mehetünk. Milyen jó az, hogy mikor nekünk egés- életünknek legnagyobb szükséglete a könyörület irántunk, ugyanakkor Krisztusunknak lényege, a szive: a könyöríi- letesség: Nem vdt, nincsen és nem lesz, csen olyan egyházi rendtartás, melynek alapján eljárásomat meg lehetne bélyegezni! Gerhardt tekintete, szava és magatartása bírói méltóságot sugároz. — Paragrafusba foglalt törvényen kívül ítélkezik felettünk lelkiismeretűnk, papi hivatásérzetünk s mindegyikben Isten Íratlan törvénye. Mindegyik elítéli diakónus urat. A diakónus ajkába harap s fojtott indulattal szól: — Köszönöm a figyelmeztetést, a jövőben ehhez tartom magamat. Kis szünet után újból megszólal. — Egy kellemetlen ügyet kell még megemlítenem. Nem tudom honnan, azt az ostoba mendemondát beszélik a városban, hogy esperes úr tataroztatja a parochiát. — Én nem tataroztatom. — Szóval tényleg csak mendemondáról van szó! — Nem, a híradás helyes! Csakhogy nem én tataroztatom. — Hát, talán csak nem a gyülekezet? — Egyes buzgó ajánlkozók! Könnyen lehetséges, hogy végül az egész gyülekezet magára vállalja azt a terhet, mely igazság szerint nem is az egyeseket, hanem a gyülekezet összességét terheli. Alborn félig lehunyt szemmel nézi a beszélőt s keze indulatosan belemarkol kabátja szárnyába. — Óvom ettől a szerencsétlen dologtól, esperes úr. A nép szegény, pénze nincsen. Az elégedetlenség könnyen kirobbanik s egyházunk ellen fordul. Vagy azok ellen, kik gyülekezetünk ügyeit intézik. — Szóval ellenem, — feleli nyugodtan Gerhardt, — mert remélhetőleg megtisztel azzal a feltevéssel, hogy gyülekezetem ügyeit tényleg én intézem és képes is vagyok annak intézésére. — Nos hát, én vállalom a felelősséget azért, hogy egyeseknek a papiak helyreállítására irányuló áldozat- készségét elfogadtam. Ez semmiféle sérelmet vagy kötelezettséget nem jelent a többiekre. Elfogadom pedig azért, mert a papiak rendbehozatalát nem csupán saját jogos emberi érdekemből, hanem gyülekezeti érdekből is szükségesnek tartom. Sőt, ezt a gyülekezet kötelességének tartom. Tessék megérteni: kötelességének tartom, ami azt illeti, hogy á parochia jókarban tartása egyházi érdek, annak elhanyagolása egyházi mulasztás. — Hivatkozhatnám arra is, hogy évek óta élek ebben az elhanyagolt odúban és minden erőmet templomunk, iskolánk, gyülekezetünk rendbehozatalára fordítottam, saját igényemmel pedig sohasem törődtem, —■ de ennek említését is szégyenlem. — Végezetül még egyet. Mondja meg diakónus úr azoknak, akiket illet, hogy gyülekezetünk belső békéjét meg tudom oltalmazni a zavargók, sőt a bujtogatók ellen is. Alborn felháborodva teszi mellére kezét. — De esperes úr!... ^— Igen, a bujtogatók ellen is! (Folytatjuk.)