Harangszó, 1933
1933-07-02 / 27. szám
218 HARANGSZÓ 1933 július 2. egyházmegye felügyelője az egyházmegye elnöksége és az egyházmegye gyülekezetei nevében köszöntötte a hű sáfárt, aki példaként áll az egyházmegye gyülekezteinek gondnokai előtt. Dr. Kovács János gyülekezeti felügyelő felolvasta D. Kapi Béla dunántúli püspök meleghangú üdvözlő levelét, amelyben mint „szerető lelkiatya“ szól hálával a múltra nézve és biztatással a jövendőre nézve. A zalaegerszegi Ipartestület és Iparoskör, mely utóbbinak Schmidt Viktor az elnöke, az Iparos Dalárda, melynek Schmidt Viktor 25 év óta énekes tagja — örömmel elhozta a maga köszöntését a gyülekezet ünnepére is. Isten áldása kísérje a jubiláns gondnokot élete további folyamán is. * Naplótöredék. Közli: Kiss György. Elindultunk haza. Azt hittem, elég volt a taoasztalásból. de újabb vetődött utamba. Elcsigázott fiatal suhanc állta el utunkat. Szemmelláthatólag sánta, rosz- szul öltözött, didergő, beteges. A hóna alatt szorongatott zacskó azonnal elárulta, hogy az otthontalanok egyike. Egy koronát kért. hogy éjjeli menedékhelyre mehessen aludni. Könyörgött. Mit ér neki az ajándék. Elcsigázott. Fázik. Meleg fekvőhely minden vátrva. Elkísértük a népszállóba. Az úton előadta szomorú helyzetét. Van öröme is, mondta. Nem hittem először, csak amikor megmondotta mi az az öröm. Az, hogy legalább öreg édesanyja biztorlságban él, ha szűkösen is. Mit neki eső, hó, fagy, fájós láb, éhség, otthontalanság! Az édesanyja legalább megvan valahogy!! Az éjjeli menedékhelyen, amely egy magán társaságé, 1 koronáért megváltottuk neki a fekvőhelyet. Nem győzte szegény a hálálkodást. A kapus, szolgálatkész fiatal ember, megtudta, hogy idegen vagyok, felajánlotta, nézzük meg az otthont, amelyben kb. 300 ember kap éjjeli szállást. Alacsonyságuknál fogva kissé egészségtelen, de tiszta termeket mutatott. Ágyak, külön köpőcsészék, tiszta, naponként cserélt ágynemű és hálóingek. Néhány ágyon már heverésztek. Mások otthonos toalettben lődörögtek. Vegyes érzelmeket sugárzó arccal fogadták a késel, váratlan vendégeket. Hoff lelkész szinte irigyelt hozzáértéssel mozgolódott köztük. Javarészben ott voltak a diakonisszák szeretetvendégségén, amit a szerteheverő óriási szendvicsek is elárultak. No meg ismerős arcok is kerültek elő itt-ott. Hoffnak mindegyikhez volt szava, kézfogása. Szavait hol hahotával, hol csendes mosollyal, hol meg közönyös faarccal fogadták aszerint, ki milyen viszonyt érzett a lelkészhez, ill. ki milyen őszinte volt érzései kifejezésénél és elleplezésénél. Volt ott egy jóképű férfi. 23 éve éj- szákáról-éjszakára e házban száll meg. Nevet, mosolyog, derűs életfilozófiával meséli életét. Megszokta ezt az otthontalanok otthonát. Az elkeseredés, lázongás, szitok állapotán rég túl van már. ő a szomorú sorban a vigasztalás. Iskolát alapított. A sztoikus és epikureus eszmék keverékéből. Már vigyorgó, fülig- száj tanítvány is ott nevet a mester derűs életfilozófiáján. Sohasem feledek el egy forradásos képű, kétkezén és mellén tetovált fickót. Az „arisztokrata“ (1.50 k-ás) rádióval is felszerelt szobában találkoztunk vele. Ö volt az első, akit Hoff üdvözölt. Véletlen is reá esett első tekintetem a 6 férfi közül. Ha szobrász lennék, a gyűlölet szobrát az ö arcáról mintáznám. Soha gyűlöletet arcon kifejezni nem láttam úgy. mint az övén. mikor Hoffot lelkészi kabátjában meglátta. Hirtelen összefonta gesztusra lendült kezét a hátán jelezve, hoev nem hajlandó pappal kezet fogni. Hoff megveregette a vállát barátságosan, mintha mit sem venne észre, mintha kérdezte volna: nagvon fái a keze? Felcsapta fejét, kiment. Nem bírta a levegőt lelkésszel szívni. A többi udvarias barátsággal fogadott. Sajátgyártmánvú rádiójuk olyan buzgalommal bömbölt, mint aki tudja, hogy a rend értelmében fél 10-kor el kell némulnia. Egy vigyori képű, diadalmas kedves nevetéssel mutatta hazai készítésű detektorosát. Kidüllesztette mellét, kárörvendeni tudó összes arcizmait működésbe hozta, mert rajta ugvan nem fog ki semmiféle rend és szabály. Körvizitünk utolsó állomásán a k'i- rohant forradásos képűvel is találkoztunk. Ágyán, félhomállyal küzködő szemmel olvasott. Hoff melléült. Beszélgetni kezdett vele. Kivette a könyvet kezéből. Dühös önmegtartóztatással tűrte. A mai társadalom létreiövéséröl olvasott. Először csak Hoff beszélt. Aztán nagy, magafölötti győzelemmel elmosolyogta magát, mint a duzzogó gyermek, aki a végén is nevetésben töri meg előre fejtett szándékát;, hogy ö bizony történjék bármi, de nem fog névetni. Meg is szólalt, de ekkor azt mondta: „Uram, bízom benne, hogy közel van az idő, amikor letépik önről a papi ruhát!“ Ha valami meggyőző hang elkiáltotta volna, hogy kitört a kommunizmus, e naplójegyzetet sohasem írtam volna meg. Mi lettünk volna a benne felgyülemlett anarchista düh első áldozatai. Ez »volt az érzésem, amikor szótlanul mentünk hazafelé. (Folytatjuk). OLVASSUK A BIBLIÁT. Jézus az emberek között. Júl. 3. Jézus a gyermekek között. Márk 10, 13—16. Alapigénkből látjuk, hogy Jézus 1. hívta magához a gyermekeket, amikor így szólt: „Engedjétek hozzám jöni a kisdedeket“, 2. Pártjukat fogta a nagyokkal szemben („ne tiltsátok el őket“) és 3. mennyországot ígérte nekik ezekkel a szavakkal: „lyeneké az Istennek országa“. Megtanulhatjátok ebből, hogy a gyermekeknek Jézus mellett a helyük, hogy mindig pártjukat kell fognunk s hogy ha akarjuk a mennyországot, nekünk is a gyermekekhez hasonlóknak kell lennünk. Júl. 4. Jézus a hallgatói között. Máté 5, 1—10. A Biblia tanúsága szerint Jézust örökké nagy sokaság követte. Nem tudott úgy elrejtőzni, hogy utána ne mentek volna. Miért ez a nagy ragaszkodás? Talán bizony aranyat dobált, pénzt osztott közöttük? Nem! Jézus tudta, hogy hallgatói mind szerencsétlenségekkel megvert, bajokkal meglátogatott „boldogtalan“ emberek s ezért arról beszélt nekik, ami minden embert örökké érdekel: a boldogságról. Boldogok a lelki szegények, akik sírnak, a szelídek, az irgalmasok, stb. Mi is vágyunk a boldogság után, legyünk szorgalmas hallgatói és megtartói Jézus tanításának. Júl. 5. lézus ellenséget között. Máté 23, 13—15. A legnehezebb kérdés az ember számára is. hogyan viselkedjék ellenségeivel szemben? Az ellenség nevének a puszta említésére is gyűlölet önti el az ember szívét. Jézus türelmes volt ellenségeivel szemben, hiszen tudott az áruló Judással közös tálból enni. Jézus megbocsátó volt ellenségeivel szemben, hiszen tudott értük a keresztfán imádkozni. Ez a türelme és szeretete azonban nem gyávaság volt, mert hiszen bátor is volt Jézus ellenségeivel szemben, aki szemükbe mondta: ..Jaj néktek képmutató farizeusok“. Próbáljunk keresztyének lenni ott is, ahol a mi világunk még ma is egészen pogány: az ellenségeskedés területén s meglátjuk, mennyire más lesz egyszerre a világ. Júl. 6. Jézus a bűnösök között. XIX. 5—9. A magát „jó“-nak tartó ember rendszerint kerüli a bűnöst, mint a bél- Doklost, szidja, ócsárolja és amikor csak lehet megszégyeníti, megalázza. Jézus szent volt. A bűnnek engesztelhetetlen ellensége. És mégis Zakeus példájából látjuk, hogy a bűnöst nem kerülte, de felkereste (bement hozzá), nem bántotta, de megmentette („ma lett ídvessége ennek a háznak“), nem megszégyenítette. de kitüntette (amikor nem gőgös, önigaz farizeusoknál, de Zakeusnál maradt szálláson). Jó : ezt nekünk, bűneink mjatt síró emberek- nék tudntink, hogy né JézuSlÖl, dé' Jézushoz fussunk. Júl. 7. lézus a hitetlenek között. Máté 13, 53—58. A bűnös embert nem bántotta Jézus, hanem szerette. Utána ment, újból és újból kísérletet tett megmentésére. Csodákat cselekedett kedvéért. A hitetlen emberrel szemben már egészen másképen viselkedik. Amikor a názáret- beliek megbotránkoztak őbenne és minden szavára hitetlenkedve rázták fejüket, lézus egyszerűen otthagyta őket, „nem is tőn ott csodát az ő hitetlenségük miatt“. Mi is sokszor panaszkodunk amiatt, hogy Jézus ma nem tesz csodákat, nem mutatja meg hatalmát életünkben. Vájjon nem a hitetlenségünk ennek az oka? Júl. 8. Jézus a nyomorultak között. Máté 4, 23—25. Ahol Jézus megjelent, azonnal csapatostól hordták oda a nyomorult, beteg, szerencsétlen embereket. Jézus ezeket kikérdezte, faggatta, itt- ott hibáikért meg is dorgálta, de mindig segített rajtuk! Krisztus csak úgy fog lakozni bennünk, ha a nélkülözök, nyomorultak között mi is mindig egyhez tartjuk magunkat: segítünk rajtuk. Júl. 9. Jézus mi közöttünk. Máté XXV. 34—46. Mai Igénk szerint sokszor éhes, beteg, fáradt, rongyos vándor képében jelenik meg Jézus közöttünk. Megjelenik pedig azért, hogy 1. próbára tegye keresztyénségünket, 2. figyelje életünket, 3. megítéljen minket. Ha csak beszélünk a szeretetről, de a szegénység álruhájában közöttünk járó Jézussal jót nem teszünk: hazúgok vagyunk s akkor felettünk is hangzik az ítélet: „Távozzatok az örök tűzre ..., mert éheztem és nem adtatok ennem ... jövevény voltam és nem fogadtatok be engem . . . Dedinszky Gyula.