Harangszó, 1933
1933-06-11 / 24. szám
1933 június 11. HARANGSZÓ 191 dai alsó járásban: Báj, Biidszentmihály, Csobaj, Polgár, Pügy, Taktakenéz, Tar- dos, Tiszabüd, Tiszadada, Tiszadob, Ti- szaeszlár, Tiszaladániy, Tiszalök. Tanyák: Feketehalom, Jalopár, Kisfás, Ná- dastótanya, Pusztaérhát, Szurkostanya, Vadászszállás, Varjulapos, Vaskapu, Virányos stb. Jelenleg Tolcsva, Erdöbénye és Tárcái a fiókegyházai. Az anyáegy- házban az egyháztagok lélekszáma alig haladja meg a százat, a fiój<egyházakkal és szórványokkal együtt a 380-at. Tokaj igazi szórványegyház. A nagy- kiterjedésű szórványterület gondozása nehéz feladat elé állítja a kicsiny egyházközséget. Szórványlátogatásai közben a lelkész többször találkozik a közönyösség, hűtlenség, az egyház kárára történt reverzális-adás, a más felekezetekbe való beolvadás szomorú jelenségeivel, de találkozik hála Istennek az egyházhűség, az evangélikus öntudat és* áldozatkészség felemelő példáival is. A 150 éves jubileum alkalmával, az egyházközség június 11.-én, Szentháromság vasárnapján tartandó hálaadó ünnepén az Isten iránti hálán kívül, melyet a megtapasztalt kegyelemért méltán érezhetünk, minden hű egyháztagnak abban az imádságos óhajtásban kell egyesülni, bár megfogyatkoznának, sőt egészen eltűnnének az előbb' említett szomorú jelenségek s megsokasodnának az utóbbi felemelő példák. Bár lenne mindegyik egyháztag a maga őrhelyén élő tagja, bátor hitvallója evangélikus egyházunknak, hű követője anyaszent- egyházunk fejének, az Úr Jézus Krisztusnak s terjesztője a tiszta evangéliomi világosságnak. Evangélikus Testvéreim! Ezért imádkozzunk és dolgozzunk szívünk utolsó dobbanásáig. Térbeli távolságok felett kapcsolja össze szíveinket a közös hit, a mindhalálig tartó egyházszeretet, bátorítsa, lelkesítse az evangélikus hit hős védelmezőjének, Gusztáv Adolfnak harci dala: „Ne csüggedj el kicsiny sereg“ s szálljon égfelé a lelkűnkből, mint buzgó könyörgés, nagy reformátorunknak, Luther Mártonnak az első tokaji evangélikus lelkipásztor által magyarra fordított gyönyörű éneke: lövel Szentlélek Úristen, Töltsd be szíveinket bőven Mennyei ajándékoddal, Szívbéli szent buzgósággal; Melynek isteni ereje Sok népet egy hitre vive. Légy velünk is te népeddel, Hogy teljünk meg dicséreteddel. Dicsőség légyen Istennek! Egy angol püspök Írja: „Oroszországban azzal akarják a vallást kiirtani, hogy megtiltják a nyilvános istentiszteletet. De van az egyházpusztltásnak ennél egyszerűbb és biztosabb módja is. Végigaludni a vasárnap délelőttöt, vagy otthonmaradni s újságot olvasni templomba-menés helyett. Aki ezt teszi, egyházgyilkos az! Cserkésznapló. Irta: Benkóczi Dániel. (Folytatás.) Csobog a patak. Csobogása csodálatos tanítás, csak meg kell érteni azt. Én valami ilyesfélét értettem meg a csobogásból : — Ember! Nézed úgy-e a szelíd vizemet, hallgatod hullámainak renyhe fecsegését. Azt hiszed, hogy ebben merül ki egész életem? Óh nem! Én szüntelen dolgozom; dolgozom most is! Hogy mit? Mélyítem, koptatom a barlangot. Nem hiszed el, hogy puha, lágy, szertehulló testem meg tudna birkózni a kemény sziklákkal? Nézz magad körül! A 15, 50, 70 méter széles, 30, 50, sőt 87 méter magas üregeket, kitartó, szívós, évezredes munkával az én csobogó hullámaim, fecsegő habjaim mosták, mélyítették ki ekkorára. Nem hiszed? Számítottam hitetlenségedre s azért otthagytam munkáim jeleit mindenütt. A lekoptatott sziklák ott fenn a magasban is mind arról tanúskodnak, hogy egykor ott jártam és birkóztam a kemény sziklákkal, törtem, zúztam, koptattam őket, míg végül is ennyire kimélyítettem! Igen, így beszéltek nekem a patak fecsegő habjai. Ember tanuld meg a kövekkel birkózó kis pataktól, hogy kemény, szívós, kitartó munka csodálatos, szinte hihetetlen dolgokat képes létrehozni! Egyik sáros, mocsaras hely mellett vezetőnk pár pillanatra megáll. Lámpájával korhadozó cölöpre mutat, amely a betonhíd építése óta rothad a sárban. A korhadó fűzfaoszlop kihajtott. Sápadt, fehéres hajtása kétségbeesetten kapaszkodik a magasba: világosság után sóvárog. A kolostori élet hináros talajába ültetett Luther jut az eszembe. A nagy szellem még ott a sötét helyen is kifejlesztette a maga lelki hajtásait. Sápadt, életnélküli lelkihajtások voltak ezek: önkínzás, virrasztás, ostorozás, rettenetes böjtölések. De ezek a lelki hajtások, mint a barlangi fűz sápadt, fehéres ágai kétségbeesetten kapaszkodnak a magasba: a világosság után! A világosságot el is érte, amikor a megláncolt, porlepte Bibliát megtalálta. Órákig bolyongunk a hatalmas cseppkőbarlangban. A titokzatos magasságból és mélységből a sötétség komor szellePaulus, a mit Ilikémért tett s a mit a jó Isten bizonyára nem fog elfelejteni. — Most pedig még azt kérem, imádkozza el velem ma is az én kedves esti énekemet. Pál kezébe veszi az énekeskönyvet, leül az ágy mellé és halkan olvasni kezd: Most nyugosznak az erdők, Ember, állat és mezők, Minden e világ pihen. De nékem nincs nyugalmam, Míg hálákat nem adtam Tenéked, én jó Istenem. Óh nap, hová tűnél el, Hová űzött az éjjel, Mely harcban áll veled. Te nem ragyogsz az égen, De más napom van nékem: Jézus, az örök szeretet. Reám borul az éjjel, De biztatnak reménnyel Ottfenn a csillagok, Hogy engem is a mennybe Felvesz az Úr kegyelme, Ha a földtől megválhatok. Csendes nyögés hallatszik az ágy felöl, mintha elfojtott zokogás keresne utat a kebel mélyéről. Bertholdné előrehajolt testtel nyugodtan ül, szemei lecsukva. Pál megállás nélkül folytatja az olvasás: A test nyugalmat áhít, Leveti ő ruháit, Halandóság jelit. De Jézusom az égbe, öltöztet dicsőségbe, Ha végórám elközelít. Fáradt tagjaim, mostan Tegyétek le nyugodtan A napnak terheit. Vigadj szívem, te is majd Levetheted a bút, bajt S a bűn terhét, mely keserít. Sóhajtás száll a párnák közül. Pál és Anna Mária aggódva néznek a beteg felé, de annak tekintete nyugodtan pihen egy ponton s ajka halkan mondogatja az énekvers szavait: Álom jő már szememre. Ki vigyáz életemre, Ha most elszunnyadok? Izráel őrizője
