Harangszó, 1933
1933-06-04 / 23. szám
180 HARANGSZÓ 1933 június 4. akiről az apostol azt mondja, hogy nem félelemnek, hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak Lelke! (2. Tim. 1, 7.) Ha valaki a mai kor életének belső képét akarja megrajzolni, akkor nem teljes ez a kép, ha hiányzik belőle a csüggedésnek, a félelemnek vonása. A csapások, amelyek a közelmúltban szinte szakadatlan egymásutánban reánkzu- dultak, alaposan megrendítették a biztonságnak azt az érzését, amelybe előbbi nemzedékek ringatták magukat. A tanácstalanság, amely a vezetőférfiak kapkodó mentési kísérleteiben minden nagyhangú szólam-áradat ellenére is vésztjóslóan megnyilatkozik, újra és újra táplálni látszik a szorongást, amely a sivár ma után még sivárabb holnapot vár. Soha annyi rémhír nem remegtette meg a sziveket, mint napjainkban. Hogy szárnyra bocsátják ezeket, ebben van része az emberi gonoszságnak is. De hogy egyáltalában szárnyrakelhetnek és hitelre találnak, annak legmélyebb oka mégis csak a félelem, amely a lelkek mélyén gubbaszt és megöl reménységet, megbénít tetterőt, lendületes akarást. Ezzel a csüggetegséggel szemben emberi erőfeszítés csak múló eredményeket érhet el. Emberi erőnél diadalmasabb erőre van szükség! Az erőnek isteni Lelkére van szükség, hogy tüzével belevilágítson a félelem áléit erőtlenségének sötétségébe és meggyujtsa a hitnek lobogó szövétnekét, amely Isten bölcs gondviselésébe és szeretetébe veti bizodalmát. Ahol pünkösdöt érnek meg a lelkek, ott legyenek a gondok még oly nyomasztóak, ott lássék a jövő még oly reménytelennek, a Lélek erejével felvértezett szív megtalálja az Istenbe vetett rendületlen hitben azt a támaszt, amely szívós kitartásra acélozza meg. A mai kor az önzés korszaka is. Hiába kürtöltetnek maguk előtt a nyomorenyhítő akciók. Nézd a nemzetek politikáját! Kiált benne az önzés, amely mit sem bánja, ha a szomszédban sorban szedi áldozatait az éhség borzasztó réme, — csak ne lépje át a saját határokat! Nézd az egyes társadalmi osztályokat! Hogy emel közöttünk válaszfalakat a gőg és hiúság, az irigység és gyűlölet! Sokat beszélnek ellentétek kiegyenlítéséről és értik alatta az ellentétek eltolását. Akik fönt vannak, nem akarnak lészáOni, Isten hárfása. Történeti elbetzélé». Irta: Kapl Béla. 23 XIX. Az énekeskönyv Gérhardtra irányítja a figyelmet. Ismert és ismeretlen egyházi emberek keresik fel. A diakónusok közt eddig is voltak barátai, de most archidiakonusok, prépostok és professzorok közelednek hozzá. Legjobban örül Berthold András elismerésének. A kiváló férfiú, kiben jogtudósi alaposság, vallásos kedély-mélységgel találkozik, melegen megrázza kezét és csak ennyit mond: — Nem szerethetem és becsülhetem ezután sem jobban, mint eddig. De képességeiről és Istentől kapott küldetéséről az eddiginél is nagyobb véleménnyel vagyok. Egyik beszélgetésük alkalmával Anna Mária ráemeli Pálra bánatos, nagy szemeit s csendesen azt mondja, hogy az énekeskönyv szépen megépített aranyhídján fog diadalmasan elmenni a híres énekköltő. Pál elejti a tréfát s komolyan válaszol: — Nekem csak arra jó az aranytűd, hogy nagy életszakadékok fe.lett Istenhez vezessem a lelkeket. — És mégis elveszítjük magát, Paulus úr, ez csak rövid idő kérdése lehet. Berthpldné állapota állandóan súlyosbodik. Karosszékből betegágyba kerül. Bénult testtel, mozdulatlanul fekszik. Most igazán olyan, mint egy élőhalott. Férje minden szabadidejét nála tölti. Gyermekei egyakik lent vannak, csak azért akarnak felemelkedni, hogy ők hágjanak azok nyakára, akiket sikerül maguk alá tiporni. Hogy egy szinten találkozzanak, azt nem engedi az önzés, amely vagy azonos fagyos közönnyel, vagy tombol ijesztő gyűlöletben. Nézd az egyes embereket! Elkerülik a nyomort, hogy ne zavarja nyugalmukat a kellemetlen látvány, ne hasítson fülükbe a szenvedők sikolya, eszelős panasza. Alamizsnafillérekkel váltják meg nyomorenyhítő kötelezettségüket, amelyek fagyasztják a tenyeret, amelybe hullanak, mert nem tapad hozzájuk részvét, nem sugároznak ki szeretetet. — Nem is lesz szociális a mai kor minden szociális reformtevékenység és minden társadalmi jótékonykodás ellenére sem mindaddig, amig széles körben pünkösdöt nem élnek át a lelkek. Nem egyenlítődnek ki az ellentétek nemzetek, társadalmi osztályok, ember és ember között mindaddig, mig a Lélek indítására el nem indulnak és meg nem érkeznek Istenhez, mig a Lélek abban a felismerésben, hogy Isten a szeretet Istene és egyformán szereti minden gyermekét és egyformán szeretetet követel mással versenyeznek a gyengédségben és önfeláldozásban. De természetesen a többiek csupán idöfelesle- güket adhatják anyjuknak, minden idejét és erejét, nappalát és éjszakáját egyedül Anna Mária ajándékozhatja, oda. A virrasztó asszonyt a másik szobába küldi, ő pedig a betegszobában vettet magának ágyat. Vannak éjszakák, hogy pillanatig sem pihen, de reggel,' mielőtt édesapja bejönne, gyorsan összetúrja ágyneműjét. Nappal mégis fáradhatatlanul végzi munkáját. Csendesen jár, halkan beszél. Néha szemével mondja el, amit ajkával fennhangon nem mondhat. És mindig van bátorító szava a beteg számára. Tud vigasztalni, szórakoztatni és tréfálkozni. Az esti órákat Pál most is a betegszobában tölti. Bibliát olvasnak, énekelnek, imádkoznak és beszélgetnek. Bertholdné könyörgésére Pál néha énekei közül felolvas néhányat. Egyik este Pál megkésve érkezik. Nyugodt hangon olvas a bibliából, imádkozik és beszélget, de Anna Mária tekintete többször fürkészve nyugszik rajta. Mikor estebéd előtt néhány percig egyedül maradnak, rettegve kérdezi: — Mi történt már megint? — Berkow János meghalt. — A mi Berkowunk? A maga barátja? A Mária- templom archidiakonusa? — Igen, meghalt. — De hát mi történt? — Éppen most jövök szegényektől, így tehát bizonyosat mondhatok. Délután a Szent-György kaputól egy halottat kísért utolsó útjára. Azután Rösner János-
