Harangszó, 1933

1933-05-28 / 22. szám

1933 május 2&. HARANGSZó 177 fiatalembert, hogy titokban mégis meg­kötötték a reversdlist — ellenünk. Az esküvő reggelén, amikor kitudódott a dolog, a szülök odaálltak az indu­lásra készülődő fiatalok elé s határozott hangon kijelentették, hogy addig semmi sem lehet az esküvőből, míg a reverzálist meg nem semmisítik. Ez — bár hosszú tusák árán — meg is történt. Szülök, akik megtartatták gyermekükkel a konfir­mációi fogadalmat! * Édesanyák, édesapák, kik tán könnyes elérzékenyedéssel nyugtatjátok meg tekinteteteket fiatokon, leányotokon, amint a konfirmációi oltár elölt térdelve a hűségfogadalmát mondja ajakuk, — imádkozzatok és vigyázzatok, hogy abból a, hüségfogadalomból ne legyen hűtlen, hitszege árulás ! HETI KRÓNIKA. Angol felfogás szerint Hitler beszédei nem fogják eloszlatni a gyanakvást. — A német kormány diplomáciai lépéseket tett Bécsben, az osztrák kormány pedig tiltakozását fejezte ki Berlinben. — Hit­ler szerint Roosevelt indítványa a német kormányt meleg köszönetre kötelezi. — Gömbös Gyula miniszterelnök a revízió­ról, a királykérdésröl és Ausztriához való viszonyunkról beszélt. Gömbös szerint a béke előfeltétele, hogy elsimíttassanak azok az igazságtalanságok, amelyeken a inai Európa felépült. Igaza van. Amíg a békerevizió kérdésében új légkör nem alakul, nem lehet békés és nyugodt a gazdasági munka. — Imrédy Béla pénz­ügyminiszter bejelentette, hogy tovább csökkentik az állami kiadásokat. A kép- viselőház péntek éjjeli ülésén elfogadta a belügyi költségvetést. Az ellenzék zárt ülést kívánt, de a többség leszavazta. — Gömbös Gyula miniszterelnök szombaton Bécsbe érkezett és meglátogatta Dolfuss kancellárt. HARANGSZÓ. Áldozócsütörtök. Cselekedetek 1, í—u. Urunk Krisztusunk! Légy a mi konfirmandusainknak hä pásztoruk. Az élet szétszórja majd őket távolságok száz kilométereire a szülői háztól, egymás­tól és az ősi templomtól — Te légy min­dig velük fogadalmukra emlékeztető szent erő gyanánt. Odaáll majd melléjük a sátán, hogy tépázó gonosz kezével letördelje őket az ősi hit fájáról, Te légy akkor velük hűségben megtartó kegyelmes segedelmeddel. Te légy a pásztoruk, együtt-tartójuk, jóhelyre terelgetőjük s majd egykor haza­vezetőjük. Ámen. Felhívás. A soproni hittudományi kar folyó évi június hó 20.-tól 23-ig tartja harmadik theológiai konferenciáját, mely- lyel egyúttal fennállásának tizedik évfor­dulóját ünnepli a kar. Ennek az ünnep­nek a jelentőségét emelné, ha azok, akik az elmúlt tíz év alatt a hittudományi ka­ron végezték tanulmányaikat, lehetőleg teljes számban megjelennének. Ez a ta­lálkozás egyúttal a legkedvezőbb alka­lom a baráti és benső szellemi kapcsola­tok kimélyítésére. Szeretettel kérem azért mindazokat a lelkész, vallástanár és se­gédlelkész testvéreket, akik tanulmányai­kat a soproni hittudományi karon végez­ték, hogy félretéve minden akadályt, jöj­jön el mindenki az idei teológiai konfe­renciára Sopronba. Testvéri üdvözlettel: dr. Wiczián Dezső, egyetemi megb. elő-" adó. — A konferencia programmját la­punk következő számában közöljük. Budapest-Angyalföld. A Luther-Szö- vetség és az Ifj. Luther Márton Kör má­jus 7.-én tartott szeretetvendégségén dr. Molnár Gyula kir. it. t. bíró: A hazasze­retet az íge fényében c. előadása mély hatást tett a hallgatóság lelkére. Szerb A.: Hálaadás c. vallásos színjátékát 23 leánykori tag adta elő. Novomeszky Gusztáv, Kovács István, Kazár Gizella és Uhrin László és az énekkar ének-zene- számai és szavalatai emelték az estély magas színvonalát. Rimár Jenő irásma- gyarázata és ima zárta he a szépsikerű estet, melynek bevétele 87 P 70 f volt az anygyalföldi templomalapra. — Szépen sikerült anyák napját rendezett az Ifjú­sági Kör Angyalföldön május 13.-án. Közreműködtek: Varga Károly, Koch István, Németh Gyula, Kovács István, Hirschler Rózsi, Gyáni Mária és Mester- házy Julia felolvasás, ének-, zeneszá­maikkal és szavalataikkal. Rimár Jenő mondott alkalmi beszédet. Kaposvár. Április 30.-án tartotta évi rendes közgyűlését az evangélikus nő- egylet dr. íttzés Zsigmondié elnöklete mellett. Az elnöki megnyitó után Ma- tolcsy Irén titkár ismertette a nöegylet elmúlt évi működését, utána Huba Irén pénztáros előterjesztette az elmúlt év számadásait. A titkári és pénztári jelen­tés adatai részletesen ismertették a nő-- egylet munkálkodását. A nőegylet jövő­beni munkaprogrammjaként legfontosabb feladatul az evangélikus öntudat ápolá­sát és a hitélet kimélyítését hangsúlyoz­ta és kérte a nőegyleti tagokat, hogy ne­héz munkájában jövőben is legyenek segítségére. Takáts Béla lelkész az egy­ház nevében mondott köszönetét a nő­egylet vezetőségének és tagjainak a múltban kifejtett eredményes és szép munkásságáért és további munkájukra Isten áldását kérte. A tárgysorozat pont­jainak és kérelmek elintézése után a köz­gyűlés véget ért. Mezőtúr. Bensőséges, meghitt ünne­pélyt rendeztek a templomban május 14.-én — anyák-napján -— a ref. gimn. áll. leányliceum és az áll. elemi iskola evangélikus növendékei. A kezdő- és zá­róimát egy-egy gimn. és lie. felsőbb osz­tályú tanuló mondotta, az alsóbb osz­tályú növendékek pedig szavaltak. Az előadást Wikkert Lajos lelkész tartotta. Volt azonkívül még ének. Az ünnepély után pedig azt a sok virágot, amellyel ez alkalommal a tanulók a templomot fel­díszítették, kivitték a növendékek a te­metőben elhelyezett hősök szobrára. Nagyveleg. Anyák napját nagy kö­zönség jelenlétében ünnepelte meg a gyülekezet: A szószéki beszédben Görög Ernő lelkész az, anyai hivatásról beszélt. Istentisztelet után az egész gyülekezet az iskolatérre vonult, ahol a nagyobb iskolásgyerekek Karner Jenő tanító be­tanításában egy szép kis alkalmi színda­rabot adtak elő, mely igazán könnyekig megható volt. Záróének után a gyerme­kek édesanyjukkal mentek otthonukba. Vese. Az ifjúsági egyesület rendezé­sében május 14.-én ünnepelte meg a vé- sei gyülekezet az anyák napját. A zsúfo­lásig megtelt iskolában lefolyt ünnepé­lyen imádkoztak: Kincses János és Ta­kács Sándor; szavaltak: Bertók üy. Jó­zsef és ifj. Karnics János; előadást tar­tott: Sülé Zoltán lelkész; Knábel Vilmos: Édesanyám c. anyák napi jelenetét elő­adták: Leposa János, Bertók F. János, Kincses Géza és Kuti József. Somogycsicsó. (Somogy vm.) A fiók- egyház Isten iránti hálával eltelve ünne­pelte templomának 10 éves fennállását. Körülvette ragaszkodásával Beák József gyülekezeti tagot, kisgazdát, ki felépít­tette és fenntartja a templomot. A gyü­lekezetét és Beák Józsefet a püspök is üdvözölte. Az Isten áldása nyugodjék az építtetőn és az evangéliumot szerető gyülekezeten. Könyvadomány a Theol. Otthonnak. Pfuhl Ágost ny. pénzügyigazgató három hasznos és értékes könyvet volt szíves a Theol. Otthonnak adományozni. Hálás szívvel köszönjük itt is az adományt. Bárcsak minél többen követnék a szép példát, hiszen nagy szüksége van intéze­tünknek jó könyvekre. Adományokat há­lás köszönettel fogad a Theol. Otthon igazgatósága Sopron, Felkelő-u. 42. Panaszkodó sorokat küldött hozzánk egyik olvasónk. Beszámol arról, hogy gyülekezetében egy evangélizáló ünne­pély alkalmával urvacsoravétel után egé­szen tönkretette áhítatát az, hogy a> háta mögött két egyén hangosan beszélgetett. Teljes mértékben osztjuk olvasónk mél­tatlankodását. Aki a templomban, külö­nösen az urvacsoravétel szent cselekmé­nye alatt hangosan fecseg, az nemcsak önmagáról állít ki furcsa bizonyítványt, hanem mások megbotránkoztatásában is vétkezik. A templom Isten háza és nem társalgó. A Faluszövetség országos intézmé­nyekkel karöltve a devecseri járás köz­ségeinek bevonásával nagyszabású gaz­dasági, egészségügyi, knltúrális és házi­ipari kiállítást rendez pünkösdkor Som- lóvásárhelyen. Az előkészítő munkálatok már hónapok óta folynak és minden jel arra mutat, hogy a somlóvásárhelyi ki­állítás méreteiben és tartalmát illetőleg messze felül fog emelkedni a vidéki kiál­lítások színvonalán. A kiállítás pünkösd­kor, június 4., 5., 6.-án lesz és az ünne­pélyes megnyitáson József főherceg tá­bornagy őfensége és dr. József Ferenc főherceg őfensége is megjelenik. A ki­állítással kapcsolatosan járási levente verseny, cserkészünnepély és járási ál­latdíjazás lesz. Az állatdíjazással kap­csolatosan a Faluszövetség egy érdekes tervét valósítja meg, amikor az egyéb értékes dijakon kívül egy ezüst kolomp vándordíját létesített a legjobb kisgazda ifjú díjazására. Ugyancsak vándordíját adományoz a levente verseny résztvevői számára, egy ezüst serleget. Igen érde­kes lesz a kiállítás népművészeti cso­portja, ahol agyagmunkák, női kézimun­kák, háziszöttesek kerülnek bemutatásra és fillérekért eladásra. Közelebbi felvilá­gosítással szolgál a Faluszövetség, Bu­dapest, V., Báthory-utca 24., vagy a he­lyi rendezöbizottság.

Next

/
Oldalképek
Tartalom