Harangszó, 1932
1932-10-02 / 40. szám
318 HARANGSZÓ 1932 október <2. tus, azok pogányok, emezek pedig keresztyének. Nincs más magyarázat: Jobban szeretik a hinduk Gandhit, mint a keresztyének Krisztust. t. Az aradi tizenhárom. 1849 őszén titokzatos betűk tűntek fel a magyar nők kézimunkáin, karperecéin, nyakláncain s a férfiak óraláncain. P. V. D. T. N. A. K. L. S. Tudjátok-e, mit jelentenek ezek a betűk? Minden betű egy-egy vértanúnak a nevét jelenti, a D betű kettőnek, az L betű háromnak a nevét. Hogy nevüket el ne felejtsék, össze vannak foglalva a következő mondatban: Pannónia Vergisst Die Todten Nie, Als Kläger Leben Sie. (Magyarország nem felejti halottait, élnek ök, mint vádlók.) Tehát: 1. Pöltenberg Ernő, 2. Vécsey Károly gr., 3. Damjanich János, 4. Des- sewffy Arisztid, 5. Török Ignác, 6. Nagy Sándor József, 7. Aulich Lajos, 8. Knézich Károly, 9. Kiss Ernő, 10. Leiningen Károly gr., 11. Lahner György, 12. Lázár Vilmos, 13. Schweidl József. így hímezték s így suttogták ezeket a titkos betűket a késmárki elemi iskolában a kis német leányok. A magyarok már keményebb mondatban foglalták össze a titokzatos betűk értelmét: Pokol Védte Düledező Trónját, Népek Átka Kisérte Lobogó Sasait. Az elnyomatás súlyos hamurétege alatt így izzott a szomorú időkben a hazafias érzés, a szabadságvágy parazsa. Él-e még így ma is az aradi tizenhárom emléke? Alsóság nagy ünnepe. Közöltük a Harangszóban az alsósági ev. gyülekezet történetét azon alkalomból, hogy ezelőtt 200 évvel, 1732-ben ezt a virágzó és népes anyagyülekezetet megsemmisítette az erőszak; most pedig az Ür kegyelmét áldva, mint újra éledt, önállósult anyagyülekezet ünnepelhet a múlt gyászos emléke előtt. A kegyeletes emlékünnep, — mely egyszersmind a hála és örvendezés emléknapjává is lett, — az eseményekhez méltó komolysággal, mindvégig lélekemelő keretek között folyt le szeptember 18.-án. Az emlékünnepen jelen volt az alsósági, izsákfai, kiskocsid, kemenes- kápolnai gyülekezetek apraja-nagyja; de nagyon sokan ott voltak egyházunk vezető férfiai közül és a távolabbi gyülekezetekből is. A celldömölki anyagyülekezet, mely 200 éven keresztül, mint egyik legbttzgóbb gyermekét, Alsóságot is kebelén tartotta, lelkészének és presbitériumának vezetésével gyalog jött Celldö- mölkről Alsóságra, hogy testvérszívvel testületileg vegyen részt az ünnepen. Az ünnepség délelőtt 10 órakor kezdődött a templomban, ahol Nagy István zalaist- vándi lelkész hirdette az Igét. A gyülekezet történeti múltjában megújuló küzdelmeinek felelevenítése mellett mutatott rá az igazak ügyét védő isteni kegyelem elfögyhatatlanságára, valamint az Úr lelke által megerősített hit diadalára. Az ünnepi istentisztelet keretében 'iktatta be Molitórisz János esperes a gyülekezet újonnan választott felügyelőjét, dr. Ostffy Lajos ny. főispánt és másod- felügyelőjét, dr. Hetthéssy Jenő szolga- birót. Beiktató beszédében a felelősség- tudatot jelölte meg, mint olyant, amelynek a vezetőkben és a gyülekezet tagjaiban egyformán meg kell lennie, ha a gyülekezet lelkileg fel akar emelkedni. Az új felügyelők, valamint a presbitérium tagjai együtt járultak az Úrvacsorához, majd a megválasztott felügyelők a gyülekezet színe előtt letették a hivatali esküt. Az istentisztelet után tartott ünnepi közgyűlésen nagy figyelemmel hallgatta meg a gyülekezet dr. Ostffy L. komoly gondolatokban gazdag szégfog- laló beszédét, melyben a gyülekezet új feladataira mutatott rá. Balázs Béla a gyülekezet múltjának sok gonddal összeállított történetét olvasta fel és azt az emléknyilatkozatot, melyben a gyülekezet mai nemzedéke az elődök hithűségét és áldozatkészségét hálás lélekkel áldva, törhetetlen kitartást és el nem fogyó hűséget fogad a jövendőre. A templomi istentisztelettel egy időben Bácsi Sándor celldömölki lelkész az iskolaudvaron tartott istentiszteletet, hűségre és kitartásra buzdítva a jelenlevőket. Délután 3 órára ismét megtöltötte a tágas iskolaudvart a hívek sokasága. Itt Kovács István csöngei lelkész tartott gyermekistentiszteletet. Balázs Béla h. lelkész üdvözlő szavai után koltai Vidos Dániel egyházmegyei felügyelő a kemenesaljai egyházmegye nevében, dr. Kovács Sándor soproni egyetemi tanár D. Kapi Béla püspök, Pékár Gyula, a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság és a Magyar Luther Társaság megbízásából üdvözölte a gyülekezetei. D. Kapi Béla püspök levélben is kifejezte főpásztori áldását az emlékező gyülekezet előtt. Ugyancsak levélben küldtek üdvözletét: Mesterházy Ernő Csetnek vára. Irta: Szende Ernő. (15) — Ott születtem Damaszkus környékén. — S mit keresel itt? — Munkát. Nincs senkim. Magam vagyok. Eddig fát vágtam az erdőben, de elfogyott. S most munka nélkül vagyok. Ide jöttem hát a fővárosba, hátha akad itt valami. Az egyenruhás kíváncsian nézegette. — Mihez értesz? Az vállat vont. — Semmihez és mindenhez! Csak dolog akadjon. Bármilyen. Azt elvégzem;. — Most nincs dolgod? — Nincs. — Akkor kisérj el egy darabon. Igaz, mi a neved? — Juszuf. — Én meg Hamzsa vagyok. Hát gyere. Elindultak. Egy darabig szótlanul haladtak. Aztán Hamzsa megszólalt. — Nálunk hiányzik egy ember. Kellene valaki. Azért is voltam abban a házban. — Kinél voltál? — Hát a nagyvezér irodájában. — S mit kerestél ott? — Egy levelet hoztam. A parancsnokom küldte. Azt írta, hogy küldjenek neki egy embert, aki a cellákat takarítsa, mert a régi meghalt. Juszuf figyelni kezdett. — Miféle celláról beszélsz? Hamzsa elnevette magát. — Hja, persze! Hiszen nem tudod még. Én porkoláb vagyok a héttoronyban. Az ottani emberünk, a sepriis mieghalt. Hát most egy új kell a helyére, aki naponta kisöpörje a börtöncellákat, a folyosókat, az udvart, meg más egyebet. Érted már? Most már értem. — Hát vJolna-e kedved hozzá? örökös helyed lesz ott. S nem is olyan rossz. Hetenkint egyszer kimenőt kapsz és ötven piasztert egy hónapra. Nem valami sok, de hát az állás biztos s az is megér valamit. Juszuf arca ragyogott. Megállt. — Igaz hitedre mondod? Vagy csak lóvá tartasz? Hamzsa is megállóit. Jót nevetett. — Persze, hogy igazat mondok. Itt viszem az írást a parancsnoknak, hogy fogadjon új embert. S ha akarod, én viszlek is mindjárt. Beajániak, mint régi jó barátomat. S a dolog el lesz intézve. Nos, jössz? , — Megyek! Hogyne mennék! örökre hálás leszek ezért neked! —• Ne hálálkodj, örülök, hogy rád akadtam. Úgy hiszem, jó barátok leszünk. Kezet nyújtott. Juszuf melegen szorította meg. — Igaz barátod leszek mindig. — Hát akkor gyerünk. S Hamzsának igaza volt. A parancsnok, egy öreg basa elfogadta» az ajánlott embert és Juszuf bekerült az épületbe. A porkoláb a szobájába vezette. Aztán elmondta a helyi szokásokat, a napi teendőket. Majd körülvezette az épületben s aztán ismét visszatértek a szobába s leültek. — Ez a te szobád lesz. Holnap reggel kezded a munkád, s hogy könnyebben beletanulj, veled megyek és segítek. Így aztán hamar megszokod a dolgodat s talán még nekem is segíthetsz. — Mi a te dolgod? — Ellenőrzőm a foglyokat. Reggel és este sorra látogatom őket. De nappal is többször be kell néznem a kémlelő lyukon, hogy megfigyeljem a rabokat. Bizony, elég sok járkálással jár. Jól esne sokszor a pihenés. Elég öreg vagyok már. Azaz nem