Harangszó, 1932
1932-07-03 / 27. szám
218 HARANGSZÓ 1932 július 3. javaslat tárgyalásával töltötte a hetet. A szónokok többsége elismerte, hogy a javaslat a köztisztességet szolgálja s azt elfogadta. Gaál Gaszton helytelenítette, hogy a Háznak száznál több volt köztisztviselő tagja van. — A felsőházban József királyi herceg nagy beszédet mondott a revízióról és az infláció veszedelméről. — Endresz Györgynek emlékművet állítanak Szegeden. — Megjelent a termésrendelet, amely szerint a boletta továbbra is megmarad, a kisbirtokosokat 100 aranykorona kataszteri jövedelemig mentesítik az állami földadó fizetése alól, a szőlőbirtokosok földadót nem fizetnek és október 31.-ig fel kell függeszteni a gazdák ellen az árveréseket. — A római nemzetközi kenyérkiállítás tízezer „kiállított tárgya“ között a magyar kenyérnek volt a legnagyobb sikere. — Veszedelmes erdő-pusztító féreg lepte el az idén a vas-, Veszprém-, komá- rom- és sopronmegyei erdőket. — Szarvason felállítandó emlékművel jelölik meg Nagymagyarország közepét. — Megszüntetik az osztrák hitbizományi birtokokat. — Törökországot felveszik a Népszövetségbe. — Hoover amerikai elnök a világ haderőinek egyharmaddal való csökkentését javasolja.—A kínai árvízsújtotta helyeken akkora a nyomorúság, hogy a lakosság füvet, gyökeret, fakérget és szecskát eszik. A szülők potom pénzprt hajlandók eladni gyermekeiket. AZ ÚT. Bozót szegélyezi És tüske mindenütt... Lábam botolva jár Éles kövek között. Bátran tovább megyek És káprázik szemem Drágakövek fényén, Mely szerte ott hever. Tüskés bozót között, Virág nyilik szélén . . . Előttem áll az Út, S Te ott vársz rám a végén. Dittler Irén. KARCOLATOK. Mostoha gyermekek. Jlz ország egyik leghatalmasabb hitbizománya a közelmúltban pályázatot hirdetett 8 erdőkerülői állásra. A pályázók között két evangélikus is akadt. De ezeknek az iratait azzal adta vissza az eljáró irodatiszt, hogy „az önök pályázata tárgytalan, önök elmehetnek“. A hitbizomány, mint minden más föld Magyarországon, végeredményben az államé s az a rendeltetése, hogy szolgálja a nemzetet. A hitbizomány, mint minden más föld ebben a hazában magyar föld, amely arra van hivatva, hogy minden magyar embernek egyformán teremjen kenyeret. S ime van hitbizomány, amely az állam földjével békebontogató, felekezeti politikát üz, van hitbizomány, amely a magyar rögből mostohaanyát csinál azok számára, akik a hitükben nem ftómáról neveztetnek. Mostoha gyermekek! Ti azért csak szeressétek ezt a földet, amelyet egyesek itt is, ott is erőszakkal mostohaanyátokká tesznek. HARANGSZÓ. Szentháromság u. 6. vasárnap. Máté 5, 20-26. Urunk Jézusunk! Azt hittük, hogy legalább az ötödik parancsolat megsértésében nem vagyunk bűnösek s most a Te igéd tükörében gyilkosoknak láttuk meg magunkat. Hányszor keserítettük meg haragunkkal a mások életét s aki ezt teszi, az mind gyilkos. Hányszor hajigáltuk meg társainkat gonosz rágalmak feketenyelvü szavaival s aki ezt teszi, az mind gyilkos. Hányszor tápláltuk rosszakarat átkos tüzelt azok iránt, akik együtt járnak velünk az élet- uton s aki ezt teszi, az mind gyilkos. Urunk, irgalmazz nékünk. gyilkosoknak! Adj nekünk új szívet, nyelvmegfékezőt, haragkerülöt, megbocsátót, emberszeretöt! Ámen. A Harangszó újra viszi szárnyai alatt a kiadóhivatal csekklanra írt üzenetét. Ezek a csekklapok kétféle üzenetet visznek, aszerint, hogy ki hogyan áll előfizetésével. Az egyikre nincsen írva semmi: az ilyen csekklap arra való, hogy eltegyék későbbre. A másikra rá van írva: Előfizetése lejárt, kérjük megújítását! Az iyen csekklap arra való, hogy az olvasó beküld ie rajta előfizetési hátralékát, vagy megújítását. Lelkészválasztás. Az ösküi egyház- község eddigi adminisztrátorát, Csillag Ferencet egyhangúlag lelkészévé választotta. A budapesti skót lelkész búcsúja. A budapesti skót misszió eddigi vezetője, dr. Beveridge Vilmos lelkész, tizenegy évi magyarországi szolgálata után visz- szatér hazájába. A lelkész számos ízben mutatta meg önzetlen tiszta rokonszen- vét a magyarsággal szemben. Búcsúja alkalmából ünnepet rendezett a budapesti skót misszió, amelynek polgári leányiskolája ép ezidén érte meg fennállásának negyedszázados évfordulóját. Egyházmegyei közgyűlések. A zalai ev. egyházmegye június 29-én szerdán, a kapolcsi templomban tartotta ez évi rendes közgyűlését. — A veszprémi ág. hitv. evang. egyházmegye júl. 13-án Veszprémben tartja ez évi rendes évi közgyűlését. A közgyűlés előtti napon különböző bizottságok üléseznek. Leánynap Veszprémvfirsányban. Hegedűs Ilonka, a Kér. Leányegyesületek ev. titkára jún. 19-én meglátogatta a veszprémvarsányi ev. leányegyesületet. Ebből az alkalomból leánynapot rendezett az egyesület, amelyen Hegedűs Ilonka a keresztyén leányegyesületét ismertette. szavalt Balázs Eszti, Pacsai Juliska, Bognár Ilonka, jelenetek tadtak elő: Csörnyei Margit, Kollár Eszti, Pethő Ilonka, Balogh Juliska, Kovács Ilonka, László Mariska, György Vilma, György Ida, Balogh Mariska, Mikonta Mariska, imádkozott Bognár Eszti és Kollár Ilus. Énekszámok tették változatossá a műsort, melynek végén Pócza Ferenc sikátori lelkész mondott köszönetét a titkárnőnek megjelenéséért, akit előzőleg Balogh Rozika virágcsokorral üdvözölt. Csabdi. (Fejér vm.) Bensőséges, meleg ünnepet tartott a csabdi-i anyagyülekezet, a bicskei fiókegyházzal együtt június 19.-én. Ekkor iktatta be új egyház- felügyelőjét, dr. Hoffmann Ede nagybirtokost, másodfelügyelőiét, Göllner Aurél gyógyszerészt és a bicskei fiókegyház felügyelőjét, Szkok Pál gőzmalomtuiaj- donost. A lélekszámban talán kicsiny, de áldozatkész lelkekben gazdag gyülekezet ez alkalomra templomát, parochiáját kitatoroztatta. A harangok hivó szavára, a szorgos női kezektől Ízléses csinnal díszített templom szúfolásig megtelt a hívők sokaságával. Az oltári szolgálaiot és a bekitatást Podhradszkv János alespe- res végezte. A szószékről Horváth Sándor, a gyülekezet lelkésze hirdette az Igét. Istentisztelet végeztével díszközgyűlés volt a templomban. Podhradszky lános alesperes megnyitójában az egyházmegye nevében üdvözölte az új egyházfelügyelőket. Utána a gyülekezet lelkésze üdvözölte új munkatársait. Majd a helybeli és a bicskei ref. lelkészek gyülekezeteik képviseletében tettek bizonyságot a testvéri szeretetről, együttműködésről a felügyelőkhöz intézett üdvözlő szavaikkal. Kedves jelenet volt, mikor három, ez idén konfirmált leányka, kezükben csokorba kötött virággal, hódolt a gyülekezet kicsinyei nevében az egy- házfelügyelök előtt. Az üdvözlésekre Göllner Aurél másodfelügyelő válaszolt, mint aki az Úrhoz megtért édesatyja örökét vette most át a gyülekezeti életben. A gyülekezet boldogult lelkészének emlékét elevenítette fel a hálás tanítvány kegyeletes megemlékezésével. Itt tanúl- ta meg egyházát szeretni s Istent mindenek felett hűséggel szolgálni. Ez fogja vezetni új tisztében is. Áldást esdö imával és a Himnusszal fejeztük be a közgyűlést. A paróchia új palatetőzete, csatornázása dr. Hoffmann Ede egyházfelügyeiö bőkezű áldozatkészségének adománya. A templom kifestésével vitéz Sima Károly biai gözmalombérlő és róm. kath. neje tett nemes szolgálatot egyházának. Üj oltárterítövel Galambos Károly es neje gazdagították az Úr hajlékát. Pécs. A gyülekezet által fenntartott Baldauf Gusztáv Otthonban az ősszel leányinternátus nyilik meg. Az Otthon diakonisszatestvér vezetése és ellenőrzése alatt áll. Tiszta, szép és olcsó. — Átutazó nők az Otthonban szállást és ellátást kaphatnak.