Harangszó, 1932
1932-04-17 / 16. szám
128 HARANGSZÓ 1932 április 17. És köszönjük Néked Urunk, hogy mégis örökké velünk maradtál. Hogy könnyeink, kisértéseink, kereszthordozásaink között szüntelenül érezhetjük irgalmas kezed szerető vezetését. Urunk! Légy velünk „minden napon!" Ámen. A Gyakorlati Keresztyénség Világmozgalmának (Life and Work) magyar osztálya április 7., 8. Budapesten nyilvános tanulmányi ülést tartott. Az ülést D. Raffay Sándor püspök nyitotta meg, D, Ravasz László püspök rekesztette be. Előadók voltak az első napon Laky Dezső dr. műegyetemi tanár és Sipos Sándor oki. mérnök, Hegedűs Lóránt dr., volt pénzügyminiszter és báró Szterényi József, volt kereskedelemügyi miniszter. A második napon Ihrig Károly dr. egyetemi y. tanár és Móricz Miklós hírlapíró, Kováts L István dr. theol. tanár és D. Kapi Béla püspök. A Life and Work- mozgalom megindítója D. Soederblom Náthán upsalai érsek volt; első világkonferenciáját 1925. augusztus 19—30. tartotta Stockholmban; most április havában Baselben fog tanácskozást tartani, főként a munkanélküliség megvizsgálására. Ezen baseli tanácskozás előmozdítása érdekében tartott az egyesülés magvar osztálya a budapesti tanulmányi ülést, amelven Raffay és Ravasz püspökökön kívül még Radvánszky Albert báró és Bernát István dr. elnököltek. Péterfy Sándor emléktáblája Győrben. Péterfy Sándor országosnevü pedagógus, nagy emberbarát, a budapesti és kolozsvári tanítói jóléti, intézményeknek alapítója és fölvirágóztatója, Győrött is tanított az evangélikus népiskolában. Nagy érdemeit azzal hálálta meg a tanítóság, hogy még életében a tanítók atyjának nevezte ezt a csupa szívembert. A főváros díszsírhelyet adott tetemeinek s nevéről utcát nevezett el. — A Győrvár- megyei Általános Tanítóegyesület, a Győri Evang. Egyházmegyei Tanító- egyesület és egyesek támogatásával emléktáblát készíttet emlékének megörökítésére. Az emléktáblát az új evangélikus iskolán helyezik el. elkészítésével Horváth Adorján győri szobrász-művészt bízták meg. Leleplezését az egyesület évi nagygyűlésének megtartása alkalmával, ez évi október hó első felében tartják meg nagyobbszabású ünnepély keretében. Győr szab. kir. város tanácsa pedig azzal adózik a nagy pedagógus emlékének, hogy azt az útvonalat, mely az ev. egyház nagvbérháza, úi iskolája és Szeretetháza előtt elvonul: Péterfy Sán- dor-útnak nevezi el. Győr. Az evang. egyházközség április 10.-én sajtóünnepélyt tartott, amelyen dr. Vidonyi Sándor, kir. táblai titkár a sajtóról tartott előadást. Az ünnepély egyéb művészi száma között szentantal- fai Nagy Lajos zalai ev. esperes adta elő az általa szerzett s lapunk múlt számában közölt Kérdések című sajtóvasárnapi költeményét. Celldömölk. Az Evang. Nőegylet dr. Holéczy Zoltánné elnöknő vezetése alatt a böjti időszakban hat vallásos estélyt rendezett az iskolában. Előadók voltak: Balázs Béla alsósági, Szabó István ke- menesmagasi-i, Weisz Vilmos kemenes- högyészi, Mesterházy Sándor kemenes- mihályfai, Bácsi Sándor győri lelkészek és Csaby József dömölki segédlelkész. A kisérő műsort az Ifj. Egyesület szolgáltatta. Pusztamiske. (Veszprém vm.) Az ev. leánygyülekezetben még karácsonykor az elemi és ismétlő iskolai növendékek igen szépen sikerült karácsonyi színdarabokat tanultak be és játszottak el. A csekély 20 filléres belépti díj mellett 46 pengő bevétel volt, melyből 26 pengő tiszta maradványt a tanítói lakáshoz építendő kis veranda javára fordítottunk. A darabokat az iskolai oktatási időn kívüli időben jákfai Gömbös Sándorné, a tanító neje tanította be igen ügyesen, nagy fáradsággal. — Március 15-én pedig az ifjúsági egyesület az ö márciusi ünnepélyét a községi ünnepély keretében tartotta meg, melyet jákfai Gömbös Sándor ev. levita-tanító, levente főoktató rendezett. Az ifjúsági egyesületből többeken irredenta költeményeket szavaltak igazán hatásos előadással. A község összes leányai és a leventék szép kéthangu irredenta énekeket énekeltek. Az ünnepi beszédet a levente főoktató tartotta. Az iinepély az evang. templomtéren valóságos zászlóerdőben nagyszámú közönség jelenlétében folyt le. A nőegylet és az ev. ifjúsági egyesület áldásos hatással működik a leányegyházközségben. Csabdi. (Fejér vm.) A gyülekezet a múlt hónapban tartotta számadó közgyűlését. Összes bevétele 3307.71 P, kiadása 2997.26 P volt s igy 310.45 P készpénz készlettel jött át a folyó esztendőbe. Önkéntes adományokból 187 P folyt be, melyből 61 P-t az ehm.-i gyámintézetnek juttatott, 20 P-t az iskolás gyermekek jutalmazásira fordított. Az adakozók között dr. Hofmann Frigyesné 50, a bicskei Gazdasági Takarékpénztár 20, V. Sima Károly Biáról 15, Pavalass András Budapestről 10, Szekér Sándor Biáról 5 P- vel szerepelnek. Ugyancsak V. Sima Károly és neje az oltár elé egy szép és értékes szőnyeget ajándékoztak. Az anya- egyház lelkésze a bicskei fiókegyházban 12, a felcsuti szórványban 2, a negyven kilométernyire fek\ 5 Dorogon 11, a még távolabb eső Tokodon 1 Ízben tartott istentiszteletet. Adventben és böjtben az anvagyíilekezetben minden vasárnap délután vallásos összejövetelek voltak az áll. el. iskolában. Mezőtúr. (Szolnok vm.) A böjti időszakban a rendes istentiszteleteken kívül hétköznap esti istentisztelettel és vallásos estély rendezésével igyekezett a kis gyülekezet vallásoslelkű népe minél méltóbban előkészülni a húsvéti ünnepekre. Hogy a vallásos estélyek minél változatosabbak legyenek, az idegen vendégszónokokon kívül, még a helybeli nagy ref. egyház férfi- és vegyeskara is szerepelni szokott, ami jó hatással van a két egyház közötti testvéri viszony kimélyítésére. Az evang. Nőegylet lelkes tagjai Wikkert Laiosné elnökkel élükön fáradságot nem kiméivé nagy buzgalommal készítették elő az ápr. 3.-án úgy erkölcsileg, mint anyagilag jól sikerült szere- tetvendégséget. A szeretetvendégség előadója dr. Kovács Sándor egyetemi tanár volt, aki a „Magvetők és aratók“ címen tartott mélyen szántó előadást, Marjay Károly a helybeli ref. egyház egyik lelkésze Bibliát magyarázott, Mohar József ny. tanítóképezdei igazgató, egyhk. másodfelügyelő megnyitó beszédet mondott, Wikkert Lajos lelkész imádkozott, Biró Erzsiké szólót énekelt, Kosnár Lajos kántor harmoniumkisérete mellett és Borbély Gyula joghallgató szavalt. Megemlítésre érdemes az, hogy ezen a sze- retetvendégségen a város minden társadalmi osztályának és összes felekezetei- nek tagjai igen szép számmal voltak képviselve. A tiszta bevétel 225 pengő volt a nőegylet szegénysegélyezési alapja javára. Csömör. (Pest vm.) Az ev. ifjúság Dömötör Gyula tanító betanításával a húsvéti ünnepekben műkedvelői színelö- adást rendezett, amelyen több darab kerül előadásra. A tiszta haszon 130 pengőt tett ki, mely összeget a vezetőség az iskolai tanterem részére egy harmonium beszerzésére fordított olykép, hogy 200 pengőért már is vett egy használt har- moniumot. A Magyarhoni Ág. H. Evang. Misszióegyesület minden hónap második keddjén, este fél 6 órakor Külmissziói Bibliaórát tárt Budapesten, az Egyetemes Ev. Egyház imatermében (Üllői-út 24. sz., II. emelet, feljárat az udvarból). A legutóbbi ősze jövetelen, április 12.-én este fél 6 órakor Kunst Irén, Kínában dolgozó magyar ev. misszionáriusnő tartott előadást a következő címen: Mit tehetnének a magyar evangélikusok a kínai misszióiért? Bibliamagyarázatot tart dr. Molnár Gyula, a Misszióegyesület elnöke. Mind ezen, mind a többi összejövetelekre minden érdeklődőt s a misszió ügyének barátait meleg szeretettel meghívja a Misszióegyesület Vezetősége. Kunst Irén első előadása. Az Evang. Misszióegyesület meghívására Kunst Irén Kínában dolgozó magyar ev. misszióná- riusnő ápr. folyamán előadásokat tart több mint húsz gyülekezetben. Kőrútjának megnyitója ápr. első vasárnapján volt a Budapest-Angyalföldi Luther Szövetség szeretetvendégségen. Lukács 14, 15—23. alapján beszélt az 1921 -ik évi kínai nagy éhínség rettenetes nyomoráról, de egyben arról is, hogy az Úr ugyanezen időben mennyire megáldotta munkájukat egyes lelkek felébresztésével és megtérésével. Felszólította a magyar hivő köröket arra, hogy rendezzenek szegények számára evangelizáló szeretet- vendégségeket. mert ezek az Urnák igen kedvesek. A Misszióegyesület vezetőségének üdvözletét Gáncs Aladár olvasta fel, amely után dr. Molnár Gyula, a Mi- szióegyesület elnöke, táblai bíró tartott hibliai magyarázatot lakab 1, 27.-ről. Megindító szavakkal szólt a pogányok- kal szembeni felelősségekről, arról a sok bűnről, amellyel a kultúr-Európa a gyámoltalan vad népeket megfertőzte s amelyeknek egyedüli kiengesztelése az lehet, hogy ugyanoda juttassuk el az Úr bűntörlő véréről szóló evangéliumot is. A szeretetvendégség egyéb számai is nagyon kedvesek voltak. így különösen az a többszereplős jelenet, melyet egy fiatal leány, az angyalföldi biblia-kör tagja, Végh Emma írt „A nagyapa pénze“ címen. Ez a misszió szeretetére buzdító darab, bár rövid, de nagyon alkalmas arra, hogy másutt is lelkiépüléssel elöad- iák. A kéziratot Gáncs Aladár címén, Budapest, VII., Hermina-út 35b. mindenki megkaphatja. A szeretetvendégség, melyen több mint kétszázan voltak jelen, Rimár Jenő, az estélyt rendező lelkész imájával kezdődött és Broschkó G. Adolf lelkész imájával végződött. A tiszta Jövedelemből 50 pengő jutott a misszió javára. Hisszük azonban, hogy a lelkiekből még e tekintélyes számnál is nagyobb az