Harangszó, 1932

1932-03-13 / 11. szám

1932 március 13. HARANGSZÓ 87 lomból a református templomba ment át, hogy ott folytassa az ün­nepet, lélekemelő bizonysága volt annak a nagyszerű, fönséges egy­ségnek, amibe minden magyar ember lelke egy be forrt a szent séges hazafias törekvésekért való küzdelemben. Nem volt ott akkor érezhető semmiféle felekezeti különbség. Ennek a nemes érzelmi egységnek eszméjét dicsőítette Könyves Tóth Kálmán prédikátor is gyönyörű be­szédében. * * í«í De szép is lehetett, amikor még együtt tudott ünnepelni a magyar! De szép lehetett igy március idusa! így volt, nincs igy, lesz-e még igy valaha ?! HARANGSZÓ. Böjt 5. vasárnapja. János 8, 46—59. Ur Jézus Krisztus! főttél, hogy védője légy vád alá helye­zett fajunknak s mi leültettünk Téged a vádlottak padjára. főttél, hogy megszabadíts bűnünk ördö­geitől s mi megvádoltunk, hogy ördög la­kozik Benned. Jöttél, hogy örök élet boldog üzenetét hirdesd s mi megkáromoltunk érte. Jöttél, hogy megismertesd velünk Atyánk gyanánt az Istent, kivel örök-óta egy va- lál s mi köveket ragadoztunk ellened. Bocsásd, meg Urunk ; nem tudtuk mit cselekszünk. Letérdelünk Eléd s imádjuk Benned a Tisztát, a Szabaditót, az örök életre Megtartót, mennyei Atyánk küldött­jét, — Isten Fiát. Ámen. D. Kapi Béla püspök Sopronban volt március 6.-án. A délelőtti istentiszteleten igét Hirdetett, délután pedig a protestáns egyesület templomi ünnepélyén tartott előadást a hallgatásról. A templomi ün­nepélyen dr. Gárdonyi Zoltán, tanitókép- zöintézeti zenetanár, a Jausz-Zupancic quartett s a gazdapolgárok férfidalköre Kastner Samu karnagy vezetésével adott elő művészi számokat. Imádkozott dr. Kiss Jenő egyetemi tanár, az estély ren­dezője. Lelkészi jubileum. Kovács Andor, orosházi ev. lelkész, föesperes, kormány­főtanácsos a múlt hónapban töltötte be orosházi lelkészkedésének 30. esztende­jét. A jó Isten áldása kisérje továbbra is. Tanitói kinevezés. Kovács István borgátai ev. tanítót a miniszter a kis- apostagi állami elemi iskolához nevezte ki tanítónak. Kántorválasztás Budapesten. A bu­dapest-kelenföldi egyházközség egyhan­gúlag Weltler Jenőt, Weltler János győri elemi iskolai igazgató fiát választotta meg kántorának. Rábabogyoszló. (Vas vm.) Az evang. leányegyház böjt 3. vasárnapján vallásos estélyt tartott. Műsor a következő volt: Közének. Oltári ima. Szerelmes Jézus vájjon mit vétettél..., énekelte a gyűl. vegyeskara. Hivó szó. Szavalta Vida Jo­lán. Gáspár László sárvári lelkész elő­adása a megtérésről. Hittel nézek ke­resztfádra..., énekelte az iskolás gyer­mekek kara. Ének a keresztről, szavalta Tóth Károly. Ha mindenki elhagyna..., éneklte a gyűl. vegyeskara. Oltári ima. Befejező kozenek. az ünnepély végezté­vel a „Harangszó“ fenntartására oirertó- rium volt. Beiolyt 4.50 P. Alsómesteri. (Vas vm.) Az ev. Nő- egylet február hó 28.-án vallásos ünne­pélyt rendezett, melyen beszédet tartott Csaby József, celldomülki segédlelkész. Szavaltak: Simon Ida, Vajda Irén egye­sületi tagok, Szabó Sári VI. o. s Kovács József V. o. tanulók. Közben az iskolás­gyermekek kétszólamú énekeket adtak eió. Vásárosmiske. (Vas vm.) Az itteni ev. leánygyüiekezet szép böjti vallásos ünnepélyt rendezett február 29.-én a kö­vetkező műsorral: Keresztfán én üdvös­ségem. Közének. Ima után Kamondy Kaimán ev. tanító tartott hitébresztö elő­adást „Krisztus keresztje“ címen. „Jobb nektek így“. Vojtkó Páltól. Szavalta Szalay Jolán. Ha mindenki elhagyna..., énekelték a tanító vezetésével az iskolás gyermekek. Böjti hangok, Sántha Ká- rolytól, szavalta Balogh József. A ke­resztfához megyek..., énekelte kétszö- lamra a tanító vezetésével a felnőtt ifjú­ság. A szeretet, Szabolcska Mihálytól. Szavalta Karáth Perus. Dicsöült Főnk... szólóének, énekelte Somogyi Sándor a tanító harmonium kíséretével. Böjti alko­nyon..., Csajbók Lídiától, szavalta Vele- key Olga. Oh fő, vérző sebekkel..., szó­lóének, énekelte Kiss Jenő a tanító har­monium kíséretével. Isten. Nagy Lajos­tól, szavalta Kiss Bözsike. Szegény, gyarló ember..., énekelte kétszólamra a tanító vezetésével a felnőtt ifjúság. Ju- dás, Boldis Istvántól, szavalta Viaa Sán­dor. Ima és áldás, mondotta a tanító. Közének. Nemeskér. (Sopron vm.) Az ev. egy­házközség böjt 3. vasárnapján vallásos- estélyt tartott. Előadást A keresztyén ember élete a történelmi időkben címen Gőcze Gyula lelkész tartott. Éhez kere­tet Tóth János tanítójelölt orgonajáté­kán, a fértikar és gyermekkar éneksza­main kívül Bakk Lajos fg. VII. o. t., Nagy Ilona, Joó Linka, Simon Géza, Mészáros Jenő és Mészáros Béla szava­lata adott. Az offertórium egyházi célok­ra 3 P 33 fillér volt. Nagyszokoly. (Tolna vm.) Az ev. anyaegyházközség kántorának Prunyi Endre rákoscsabai nyug. állami iskolai igazgató-tanítót választotta meg, akit a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr által engedélyezett előkészítő iskolai tan­folyam vezetésevei is megbízott. Az egy­házközség törpeiskolájától az államse­gélyt megvonták s így az elerötlenedett s anyagi gondokkal küzdő kicsiny egy­házközség a rendes tanítói állásnak saját anyagi erejéből való fenntartására képte­len, azonban hogy a 210 éves múltú anyaszentegyház tanköteles gyermekei­nek oktatását és a kántori teendők ellá­tását biztosíthassa, erején felül való anyagi áldozatok árán is iparkodott is­kolaügyének kérdését — előkészítő tan­folyam felállításával — megoldani. Nagyveleg. (Fejér vm.) A tanulóifjú­ság vallásos tárgyú előadást tartott a templomban Karner Jenő kántor-tanitó betanításában. A leventék műkedvelő előadást tartottak Fekete Ferenc tanító rendezésében. Ezzel kapcsolatban tör­tént az „öreg“ leventék elbúcsúztatása. Görög Ernő leik. és Karner Jenő kántor­tanító Timárpuszta szórványban vetitett- képes előadást tartott áz ó- és újszövet­ség köréből. Az előadás a szórványban igen nagy hatást vá.tott ki. Egyik hall­gató megjegyezte: „Már 50 évet meg­értem, de még ilyent nem láttam“. —- Repcsényi Rezső ny. miniszteri osztály- tanácsos (róm. kath.) 100 pengőt ado­mányozott a gyülekezetnek. Tapolcafö. (Veszprém vm.) A kevés lelket számláló leánygyülekezet az Úr Jézus szenvedésnapjaihan megemlékez­vén a golgotái útról, jólsikerült vallásos estélyt tartott február 28.-án. Zsúfolásig megtelt az iskolaterem hívőkkel és más- vallásúakkal. Műsor a következő volt: Közének. Imádságot mondott Berki Ma- tild III. o. t. Lampérth Géza: „A gálya­rab“, szavalta Kiss Tinike. „Hullj óh Jézus drága vére...“, énekelte Kétől Li­diké. Az igazi bojtról. Irta és felolvasta Ágoston István tanító. „Krisztus, ártat­lan bárány!“ énekelte Józsa Olga. Vir­rasztó: „Hajnalvárás“, szavalta Horváth Jolánka. „Lelkem, vigyázz serényen...“, énekelte Kéföl Lidiké. Befejező imát mondott Nigicser lrénke IV. o. t. Köz­ének. Az offertórium 3 pengőt eredmé­nyezett, mely a harmonium javításának költségére lesz fordítva. Gyón. (Pest vm.) A gyülekezet feb­ruár hó 18.-án böjti vallásos estélyt tar­tott a következő műsorral: Közének és imádság után szavalt Fabók Júlianna. Gyermekkar „Jézus Istennek báránya“ kezdetű koráit adta élő Hajnal László tanító vezetésével. Lelkész böjti kisérté­sek címen bibliamagyarázatot tartott, majd pedig Molitor Erzsébet szavalata és a gyermekkar éneke után imádsággal és közénekkel fejeződött be az első val­lásos estély. — Február 25.-én a követ­kező műsorral tartottak böjti összejöve­telt: Közének és imádság után énekelt a Gyermekkar Hajnal László tanító veze­tésével. Szavalt Andorka Sándor helyet­tes kántortanító és Karlik László. Hü- römpö Dezső református lelkész „Judás az emberekben“ címen bibliamagyarázatot tartott. Gyermekkar éneke után szaval­tak Kollár Mária, Sinkó János és Kovács Jolán. Lelkész imádsága és közének fe­jezte be a nagy számban megjelent hívek böjti estélyét. Lucfalva. (Nógrád vm.) Az ev. egy­házközség nyugdíjazás folytán megüre­sedett kéttanerös iskolájához az 1. sz. kántortanitói állásra egyhangúlag Kopá­csi Balázst választotta meg. Az újonnan megválasztott tanítót február 28.-án, a vasárnapi istentisztelet keretében iktat­ták be hivatalába. Az Egyesült Államok protestáns lel­készei kérvényt nyújtottak be a parla­menthez, amelyben kérik, hogy az állam hivatalosan ismerje el Krisztust a népek Királyának. Épülhet-e evang. imaház Lentiben? Hálás köszönettel elismerem és nyugta­tom a lenti-i evang. imaházra 1932. feb­ruár 26.—március 4.-ig a zalaegerszegi evang. lelkészi hivatalhoz küldött követ-

Next

/
Oldalképek
Tartalom