Harangszó, 1932
1932-12-11 / 50. szám
402 HARANGSZÓ 1932 december 11. abban, hogy másokat megfélemlíthetnek ; hogy sok alkotás és munka titkos rugója az egyéni hiúság és tetszelgés; hogy sok békevágy csak a gyávaság elkeresztelése. És még lehetne folytatni, de ki tudná elszámlálni a bűnöket! — Amíg le nem rántjuk a leplet erről a bűnös életünkről, addig nincs Isten előtt igazi megalázkodás, mert nincs miért szégyenkezni, pirulni és bánkódni. De addig nincs is békesség és nyugalom a szívekben! Pedig de nagy szükségünk van erre! Azzal sem jutunk azonban előbbre, ha telepanaszkodjuk mások fülét és szívét a sajat bajainkkal, kellemetlenségeinkkel, szenvedéseinkkel és nyomorúságunkkal. Nem azt mondjuk ezzel, hogy ne osz- szuk meg bánatunkat. Sőt, ne feledjük, hogy a megoszlott bánat ma is félbánat. Csak aztán igazán bánat legyen az és ne hazugság. Ma valóságos lelki és nyelvi járvány a panaszkodás és kesergés. S ezzel a járvánnyal rendesen olyanok szoktak másokat megfertőzni akinek aránylag igen kevés okuk van a panaszra és kesergésre. Sok panaszkodásban több a szó, mint az ok és több az önző számítás, mint a becsüleles szívfájdalom. És éppen ebben a többletben levő szándék az, ami veszedelmesen fertőz, mert mögötte az a gondolat szokott megbújni, mintha Isten maga kénySzóljatok igazságot! Németből fordította : Lindtner Attila. Egy városi fiúiskola tanítója és tanulói serény munkában állnak a magas, tágas iskolateremben. Írnak, olvasnak, számolnak. A tanító úr ügyel a rendre és fegyelemre, megkívánja, hogy kérdéseire buzgón és élénken válaszoljanak. Most megszólal a csengő és hírül adja a- délelőtti szünetet. A tanítás megszakad, a könyveket és füzeteket gyorsan a pad alá teszik és a tanulók, tanítójuk vezetésévek megszokott rendben az iskolaudvarra mennek, hogy a többi osztályokkal együtt a friss levegőn sürgölődjenek. Megkezdődik a futás, ugrás, egymás kérgetése, kiáltás és visszakiál- tás, úgy, hogy a sok hang valamelyes távolságról egyetlen zajjá olvad össze. Egy tanító vigyáz a fiúkra; a többiek iskolai kérdésekről és más ügyekről beszélgetnek. Mielőtt az ember észrevenné, megjelenik az iskolaszolga és meghúzza a csengőt. A szünet véget ért; mindegyik osztály a maga termébe siet. Tanító úr asztalához megy, hogy folytassa a tanítást. Az egyik fiú, Pál előlép és nyíltan panaszt emel tanítójának: szerítene a kesergésre, zúgolódásra és panaszra. Pedig az Isten erre senkit sem kényszerít. De arra feltétlenül kényszerít, hogy minden- hatóságában ne kételkedjünk. Aki igazán hiszi, hogy az Isten mindenható, az nem viszi piacra, nem üti' dobra a maga bajait és nem csinál azokból olcsó árúcikket. Nem lehet elhallgatni, hogy a kereszthordozást és a szenvedést mily rendkívüli módon megkönnyíti a tiszta lelkiismeret. Mikor tudom, hogy ez vagy az a megpróbáltatás önhibámon kívül ért, akkor keményebben állom a próbát is. Mert mit jelent a tiszta lelkiismeret? Azt, hogy rendben van a dolgom Istennel. Ha pedig tudom, hogy rendben van vele minden dolgom, akkor könnyebben tudom az emberekkel való dolgaimat is rendezni. A tiszta lelkiismeretű embernek kettős a boldogsága, mert egyfelől az ember biztos tudatában van annak, hogy az Isten irgalmas, másfelől pedig nyugodtan nézhet embertársai szemébe is. Boldogok, akiknek a szívük tiszta. Az aranyat nem fogja a rozsda. Azt sem volna szabad elfelejteni, hogy nemcsak a mai korembere az egyetlen szenvedő. Elődeinknek is voltak keresztjeik. Persze azokból mi már nem érzünk semmit. És amit nem érzünk, azzal nem is szoktunk törődni. Sok embernek majdnem mindig a nyelvén van: — Tanító úr, nem találom a bélyegalbumomat, pedig szünet előtt még a padomban volt, könyveim között. — Hogyan történik az, hogy bélyegalbumot hozol magaddal az osztályba? — kérdi a tanító csodálkozva. — A tanítás kezdete előtt megmutattam társaimnak albumom ritka bélyegeit, a padomba tettem; szomszédaim bizonyíthatják ezt, — válaszolt Pál. — Figyelem! — szólt a tanító úr és az összes tanulók fölfigyeltek. — Ki vette el köziiletek Pál bélyegalbumát? Semmi válasz. A tanító mindegyikhez külön kérdést intéz: — Te vetted el az albumot? Mindegyik nemmel felel. Megvizsgálja az összes könyveket és iskolatáskákat, az album nincs sehol. — Talán tévedtél, Pál vagy máshová tetted el, — szólt a tanító kételkedve. Pál azonban bizonykodik, hogy mielőtt elhagyta helyét, gyorsan benézett a pad alá és ott látta a bélyegalbumot könyvei között. Valamelyik tanulónak be kellett lo- pódznia a szünet alatt és el kellett tulajdonítania az értékes albumot. A tanító úr nem szakíthatta félbe a tanítást hosszú időre; végül is határozott és ezt parancsolta: A mások szenvedése semmi, — csak az enyém, az enyém valami! Nem így van legtöbbször? Mintha mi különbek volnánk elődeinknél! Mintha azok bűnösebbek, ostobábbak és rosszabbak lettek volna, mint mi. Pedig ki tudja, — hátha éppen olyanok voltak a maguk idejében, mint mi ma. Ostobaság azért úgy gondolkodni, hogy azok méltóbbak voltak a szenvedéseikre. Illés próféta ugyancsak kiváló ember volt és mégis beismerte, hogy nem volt jobb az atyáinál. Aki persze Illésnél is különbnek képzeli magát, annál nincs mit csodálkozni az ilyen lelki korlátoltságon. Nem állítjuk, hogy ma mindenki kivétel nélkül közvetlen oka a bajainak, mert bizony vannak ártatlan szenvedők is. De ilyenek mindig is voltak. A legártatlanabb szenvedő az Úr Jézus volt. Nos és itt kellene a dolgot megfogni, mert éppen az ártatlan szenvedés az egyetlen, amiben legjobban hasonlítunk az Úr Jézushoz. Más hasonló vonás oly ritka, mint a fehér holló. Pedig mennél jobban hasonlítunk hozzá, annál közelebb vagyunk az Istenhez is. Az ártatlan szenvedéssel az Isten még jobban magához akar vonzani bennünket. Még akkor is, ha a szivek összetörtek. Nincs az a pozdorjává zúzott ócska vas, amelyet a mágnes ne vonzana. Nincs az az összezúzott élet, amelyet az Isten ne vonzana magához. — Az összes tanulók kilépnek és föí- állnak egy sorba, Pál pedig alaposan átkutatja mindegyiket; akkor az igazságnak napfényre kell jönnie. Pál elkezdi vizsgálatát az első tanulónál. Az egészen kinyitja kabátját, úgy, hogy Pál nemcsak minden zsebe, hanem a mellény alá is benyúlhat. Az album nem kerül elő. így megy a másodiknál és harmadiknál is. Az egész osztály feszülten figyelt, vájjon Pál tévedett-e vagy pedig egy társuk tolvajiá lett. Már a nyolcadikat kutatta át és a kilencedikhez fordul, az olasz Martini Józsefhez, — akkor ez hirtelen lehajtja fejét, halottsápadt lesz és a földre zuhan. A rémület kiáltása hangzott föl. Tanító úr melléje ugrik és fölemeli a fiút. — Halott. — Mellénye alatt azonban megtalálták az értékes bélyegalbumot, ami miatt József tolvajjá és hazuggá lett. Isten szólt itt, miközben megbüntette József bűnét — ez alatt a mély benyomás alatt álltak tanító és tanítványok. Felejthetetlen lesz a tanulóknak, amint tanító úr elbocsátotta őket ezzel a kérő figyelmeztetéssel: — Gyermekek, szóljatok igazat minden körülmények között; mert emberek előtt el lehet rejteni a gonosz tettet, de Isten színe előtt nem.
