Harangszó, 1932
1932-12-04 / 49. szám
HARANG S2Ó 1932 december 4 Főtiszt.és Mélt.Dr.Antal Géza ref.fösjck urnák PÁPA MÁTI8 SÁNDOR érc- és fakoporsó raktára BELED, Fő>ntca. Állandóan dúa választék érc- és fakoporsókban, szemfedőkben és sirkoszo- rúkban, valamint az összes temetkezési cikkekben. családi értesítő. Házasság. Szalay Lenke Tárnokrétiről és Németh Mihály Farádról november hó 26.-án tartották esküvőjüket. ' Aranymenyegző. Megható ünnepély színhelye volt nov. 14.-én a s z i 1 s árkán y i (Sopron vm.) ev. templom. Ekkor ünnepelték ugyanis id. K i s s Bálint földbirtokos és neje Kovácsi cs Erzsébet házasságkötésük 50-ik évfordulóját. Közelről, távolról sereglettek össze az aranymenyegző szülők gyermekei, 3 fia és 1 leánya és az összes unokák, 15-en. Az ünnepélyen megjelentek néhányan azok közül is, akik 50 évvel ezelőtt résztvettek a menyegzőn, többek között Gyapai Sándor, az akkori vőfény, Szabó Józsefné Farádról, ki annak idején a nyoszolóleány szerepét töltötte be és özv. Mészáros Gyuláné nagyasszony, ki mint az ünneplők legidősebb tagja helyet foglalt a jubiláns pár mellett. Először Mikolás Kálmán esperes-lelkész intézett a jubiláló párhoz és gyermekeihez szívhez szóló szavakat, majd az ünnepeltek veje, Stráner Vilmos kaposszek- csői lelkész lépett a szülök elé és kérte reájuk Istennek bőséges áldását. Köny- nyes szemmel fogadták az aranymenyegzői szülők vejük kezéből az áldást. Amikor az ünnepi istentisztelet után az ünnepeltek elhagyták az Űr házát, az ott felsorakozó közönség, lelkes ünneplésben részesítette az aranymenyegző párt, a község jegyzője, Füzy Ede pedig a község nevében gratulált Kiss Bálintnak, aki huzamosabb ideig a bírói tisztet is viselte és mint kurátor is szolgálta a közügyeket. A jó Isten kegyelme kisérje őket továbbra is. Halálozás. — Balogh István, porrog- szentkírályi ev. lelkész életének 66. esztendejében 42 évi lelkészi szolgálat után elhunyt. Temetése november 25.-én volt. Az elhunyt Muraszombaton kezdte meg, mint segédiletkész szolgálatát, 1892. óta pedig Porrogszentkirályon működött, niint rendes lelkész. — Özv. Zsiray Já- nosné szül. nemes Szalay Zsuzsanna november hó 25.-én életének 61-ik, özvegységének 24. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Szerkesztői üzenetek. K. D.-né. Engedje őszintén megmondanunk, hogy legutóbbi verse még így átdolgozva sem üti meg a régiek mértékét s így nem tudjuk közölni. — P. I.-né. A beküldött költeményekben megható meleg érzelem jut kifejezésre. Ámde a versnél a külső forma is nagyon fontos. Ez pedig gyenge náluk s így nem lehet őket közölni. — T. I. Répcelak. Ilyen kis összegű egyházközségi adakozást lapunk nem nyugtázhat, mert akkor nem bírnánk a sok, néhány pengős nyugtázással. — Sz. M. Pápa. Novellája kedves tárgyú, kedves hangú, sorra vesztik majd. De mert a „Csetnek vára“ után több hosszú tárca vát már közlésre, a közlés idejét lehetetlen megmondani. — B. B. A cikkért köszönet. Az ádventban jönni fog. — P. P. Jézus a gyermekekhez c. versében vannak érthetetlen részek. Pl a harmadik szakasz. Ide iktatjuk: „Hajlik a hajnal is, hogy el, tova tűnjön, Perem alól a nap fénye kél, — hallgatón: Nyílik a szemetek — s ragyogón, eltűnőn Ti mindig látjátok igy-amugy alakom.“ Mit akar ez mondani? így közölhetetlen, mert érthetetlen hieroglif lenne éppen azok számára,akiknek Íródott: a gyermekeknek. A másikat a sok ádventi vers között, talán tudjuk közölni. — W. P. Ajkacsingervölgy. A beküldött összeggel f. év dec. végéig van rendezve előfizetése. A 40 fillért persely-rovatunkban köszönettel nyugtázni fogjuk. Már gondoskodjunk a karácsonyi ünnepek méltó megünnepléséről 1 Kis Tivadar könyvkereskedő, Pápa ingyen küldi meg az összes kapható karácsonyi gyermek és műkedvelő darabok jegyzékét. Evangélikus énekeskönyvek leszállított áron kaphatók! Használt énekes-vagy imakönyvét saját könyvkötészetünkben gondosan és jutányosán kötjük s tartósabb lesz, mint a gyári kötés! Rendkívül fontos Mit találjanak kedveseink a karácsonyfa alatt, ami öröm, maradandó és olcsó? Biblia, imakönyv, énekeskönyv, bibliai falimondások, könyvjelek és em- lékképecskék bibliai mondásokkal. Levélpapírok, Luther Naptár, Bibliai tömbnaptár, Képeskönyvek, meséskönyvek rendkívül olcsó árakon. írja meg menynyiért lehet és bizza reám a választást, meg lesz elégedve. Kis Tivadar Pápa. Halássz István szif gyártó mester, BECE.'D. Lószerszámok kaphatók minden kivitelben, úgyszintén javítási elfogad. Mikulásra — karácsonyra szappan, fésű, kölnivíz, parföm és borotválkozó eszközök nagy választékban legolcsóbb napi áron kaphatók az „Erzsébet,, drogériában Győr, Erzsébet-tér 13. sz. Aki • hirdetést felmutatja, vásárlásánál 5 százalék engedményben részesül! Okleveles kántor-tanító helyettesítést, kisegítést, vagy nevelői állást vállal. Cím: Hegyi Aladár evt, tanító Nagykanizsa, Bagolai sor 45. 2—3 nemcsak lelkészek, hitoktatók, tanítók, hanem minden egyházi ügyek iránt érdeklődő evangélikus számára Lie. Dr. Karner Károly egyetemi tanár könyve: „A ielekezetek Magyarországon a statisztika megvilágításában“. Tartalom: A felekezetek lélekszáma, szaporodása („egyke“ kérdése!), vegyes házasságok és reverzálisok, áttérések. Felekezeti démotgráfia. A felekezetek egyházi szolgálata, iskolaügye, szociális tevékenysége. Morál és kriminálstatisz- tika: törvénytelen születések, házassági elválások, öngyilkosságok, biinügyi statisztika. A részletes statisztikai táblázatokkal felszerelt könyv ára: 4.20 P. Ugyanezen szerzőtől megjelent még: „A saecularismus és a lelkészi munka“, ára 50 fillér. „Jézus halálának napja“ theológiai tanulmány, ára 2 pengő. Mindezen könyvek kaphatók a szerzőnél (Lie. dr. Karner Károly Sopron, Honvéd-út 17.), aki azokat utánvéttel vagy a könyvek árának és 30 fillér postaköltségnek a beküldése esetén bérmentve küldi. Támogassuk az evangélikus irodalmat! A finn nép lelke szólal meg Oravala : „fi parasszipróféta” c. művében. - Megrendelhető: br. Vodmanicztiy Pál, Sopron Előjegyzési ára: 7 pengő. Ev lelkész árvája Svájcban tanulmányúton járt, szerény, jómodorú, német és magyar nyelvben jártas, könyveléshez ' értő kereskedősegéd állást keres. Érdeklődni lehet a büki ev. lelkészi hivatalnál. 1—1 Hittestvéreim figyelmébe ajánlom, hogy oltár- és szószékterítőt saját tervezés vagy adott minta után nagyon olcsón készítek. Árajánlatot, mintát díjmentesen küldök. Munkát hozott anyagra is vállalok. Gépazsurozást, zést, fehérneművarrást és hipóSjtMWBáiet és géppel. Gobelin-képeket Jmogástalan szépen készítek. Özv. Molnár KálrffálWé mühimzö, Pécs, Kardos K.wj. 7. V Montul VI R A G O T legszebbet, kosarakat, csokrokat, koszorúkat díszes kivitelben legjutányosabban STIXNÉ-nél kaphat, Győr Szives pártfogást kér Deák-utca 6. Telefon 9-46. Baross-űt 34. Telefon 9-44. A „Harangszó“ előlizetőinek 10°/o engedmény! Főszerkesztő: TŰRÓOZY ZOLTÄN. Felelős szerkesztő és kiadó: SZABÓ JÓZSEF. Társszerkesztők : nagy Miklós. Németh karoly Fő munkatársak: FASS LÁSZLÓ, Dr. SOHLITT GYULA, SZENDE ERNŐ. Kéziratokat nem adunk vissza. VI I Szabó és Uzsaly könyvnyomdavállalata, Győr, Andrássv-út 2*. — Telefon 7*63.