Harangszó, 1932
1932-11-13 / 46. szám
368 HARANGSZÓ 1932 november 13. társadalmi, gazdasági és egyházi, sőt családi élet kerékvágásából mindnyájunkat. Azért keserűek, sa- vanyuak vagyunk, mert az életnek, az Istennek ezt az egyetlen egy teremtményét nélkülözni vagyunk kénytelenek. A gazda nem tud örülni a tele magtárának, a sok helyen szépen fizető termésnek. Ha valaki a szép termésről beszél, olyan fájdalmasan mosolyog, mert mit ér — úgymond — ha pénzt alig adnak érte. Hiába a termés, ha az arany annál kevésbbé mosolyog rá. Nem tud sok ember örülni még a szépen hízott marhának sem, mert a legszebb marhákkal sem lehet az imádott pénz, arany kegyeit megnyerni. Hát nem szörnyű hálátlanság ez az Isten jóságával szemben ? Ügy viselkedünk vele szemben, mint a elkényeztetett gyermek szülőjével szemben, aki egy kívánságát meg merte tagadni. Az aranyat, a pénzt nem az Isten tette értékmérővé. Az ember emelte az aranyborjút oltárra és tette vágyainak netovábbjává, álmainak testesítőjévé és élete megrontójává, Mi vagyunk a hibásak, hogy a nyakunkra hagytuk nőni és a kelleténél többre becsültük és érte Isten minden más teremtményét el tudtuk hanyagolni és érte, de csak érte mindenre képesek vagyunk. Az arany azért nem megvetendő, amint Istennek egyetlen teremtménye sem. Ennek is megvan az Isten háztartásában a "maga fontos és mással nem pótolható szerepe, de ő sem szoríthatja ki az Isten többi adományát. Mily nevetséges a torkos gyermek kívánsága, aki szeretné, ha minden cukorrá és csokoládévá válna érintésére, ép úgy kárhozatos a mai kor pénzszerelme, aranyláza és pénztelenség, aranytaSzende Ernő lajüskomáromi igazgató-tanító, a „Harangszó“ főmunkatársa, a „Csetnek vára" szerzője. lanság esetén való tehetetlensége és tanácstalansága. Istennek minden teremtett állata jó és semmisem megvetendő, ha hálaadással élnek azzal, mert megszentelhetik az Isten igéje és könyörgés által.“ I. Ttm. 4, 4. Az eperjesi kollégium virágzó kora. Eperjes már a középkorban, I v á- n y i történeti megállapítása szerint, virágzó gazdag város volt, kifejlett iskolaüggyel. Kettős várfalával, erős kapuival, hatalmas bástyatornyaival és sáncárkaival megvédte magát az ellenséges támadás ellen. Az idegent ma is meglepi a hatalmasan kiszélesedő főutca szép épületeivel és Szt. Miklós templomával. Kereskedése Lengyelországgal és a távoli Kelettel igen élénk volt, de üzleti érdekből, a lipcsei vásárok útján, a szomszédos Bártfával, Kassával és Lőcsével, a müveit Nyugattal is állandó összeköttetésben volt. A műveltségnek azon a fokán állott, mint az e korbeli németországi városok. Már 1530-ban virágzó városi iskolája volt, amelyben klasszikus műveltségű, hírneves külföldi tanárok is tanítottak. Német polgárainak gyermekei a külföldi egyetemeken, főleg Krakkóban s a reformáció óta a wittenbergi egyetemen tanultak. A városházán, a tanácsterem asztalán állandóan ott voltak a legértékesebb jogi könyvek. De nemcsak a városnak, hanem egyes polgárainak is saját könyvtára volt, sőt a 16. század elején már könyvkereskedő is van Eperjesen. A polgárok klasszikus képzettségére jellemző, hogy a művelt polgárok farsangkor a városi tanácsteremben klasszikus vígjátékok előadásában keresnek és találnak műélvezetet. Később igazi kuruc evang. várossá fejlődött, amelyben otthonos volt az evang. egy háziasság és vallásosság lelke. 1671- ig róm. kath. egyház Eperjesen nincsen. Tudományos szempontból a renaissance, a vallásiból a reformáció volt Eperjesnek és iskolájának éltető eleme. Cselnek vára. Irta: Szende Ernő. (21) Hajnalodott. István körülnézett s letért az útról. — Erre megyünk. Az utat el kell hagynunk. Valami sűrűségbe bevesszük magunkat s a nappalt ott töltjük. Éjjel aztán továbbmegyünk. Jó messzire bementek az erdőbe. Egy alkalmas jó sűrűségben aztán megpihentek. A nap felbukkant. Oly jóleső érzés szállta meg őket, hogy szinte megfeledkeztek mindenről. Eszükbe sem jutott, hogy még nincsenek túl minden veszélyen. Még elfoghatják őket. Leültek. István leakasztotta nyakáról a tarisznyát s harapnivalót szedett ki belőle. Jóízűen ettek, aztán végig feküdtek a földön s csakhamar jóízű álomba merültek. Az egész napot ott töltötték. Este aztán útra keltek. Szép csillagos volt az ég. Sokkal jobb kedvvel haladtak s most nagyobb utat is tettek meg. Másnap megint csak félrehúzódtak s éjjel folytatták újból. Harmadnapra már egy falu felé tartottak. — Úgy hiszem, most már nem kell kikerülnünk a lakott helyeket. Elég messzire jutottunk. Bátrabban haladhatunk. De üljünk itt le s beszéljük meg a továbbiakat. Leültek s István beszélni kezdett. — Tervem a következő. Itt szétválunk és egyenként megyünk be a faluba. Ott mindegyikünk bemegy egy üzletbe, vagy akár kettőbe s összevesz mindenfélét. Kefét, kendőt, kést, botot; szóval, ki mit lát. Vegyen mindegyikünk egy lepedőt, vagy olyan nyakba akasztható kosarat s abba rakja a portékáját. Mikor aztán mindez megvan, a falu túlsó oldalán összetalálkozunk. De onnan már csak kettesével megyünk tovább. Én Thaly tiszteledő úrral elől megyek, hogy az utat mutassam. Dénes meg a nemzetes urral utánunk jönnek. Sorra vesszük a falukat. Amint beérünk, egymás után megyünk végig rajta és pedig úgy, hogy egyikünk az utca egyik során, a másik a másik során megy végig. Itt is, ott is betérünk s kínálni fogjuk a portékát. Sokat ne időzzünk egy helyen, mert a célunk az, hogy mielőbb előre jussunk. Azért csak egy utcán menjünk végig. A falun túl aztán folytatjuk utunkat, de mindig bizonyos távolságra egymástól. Így nem keltünk gyanút. A kereskedők rendszerint párosával járnak. így nagyobb a biztonságuk. Ha azonban baj adná elő magát, akkor egymás segítségére sietünk. Helyeslik így a dolgot? Ráhagyták. Csetneky megszólalt. — Jobban, okosabban nem is lehetne. — Akkor hát osztozzunk meg a pénzen. Igaz. Az élelemről meg ne feledkezzünk! Azt mindig szerezzünk. S ha csak lehet, útközben együnk. Legjobb lesz, ha Dénes fog kettőjükről gondoskodni. Rólunk meg én fogok. — Vállalom. — Akkor hát osztozzunk. István zacskót vett elő s kiborította a tartalmát s négy részre osztotta. Dénes megszólalt. — Nálam még van pénz. Azt is osszuk el. — Azt hagyjuk meg tartaléknak. Hátha szükség lesz rá!? Ugyan lehet, hogy nem szorulunk rá. A portékáért nagy summát kell kérni. Úgyis csak a felét adják majd. Így is nyerünk
