Harangszó, 1932
1932-09-25 / 39. szám
310 HARANGSZÓ li)32 szeptember 25. — Ez szüli a kenyérharcot, amelynek frontja az egész világra kiterjed. Mindennek az oka egyedül az, hogy a dolgozó ember a kenyeret, az Istennek ezt a drága ajándékát célnak tekintette és tekinti, nem pedig eszköznek. így állott elő az a képtelen helyzet is, hogy telt magtárak mellett milliók halnak éhen a világban és a jó termés ellenére is félni kell sokezer magyar ember Ínségétől a télen. — Így fordítja visszájára a botor ember Jézus aggodalmaskodást elűző szavait (Máté 6. 25.) „avagy nem több-é az eledel, hogy nem az élet és a ruházat, hogy nem a test?“ így lesz az Isten áldása a kenyér átokká, botránykővé, megütközéssé a vele bővölködők és a vele szűkölködők megrontójává. — így lesz a kenyér, a múlandó eledel áldozata, ára: az örökké való élet és a ruháé : a ruhával védendő test. Ezen sírnak csak igazán az Isten angyalai és vigyorog markába az ördög, akinek az a fő gyönyörűsége, ha visszájára fordíthatja az Isten tervét és munkáját. „Munkálkodjatok — munkálkodjunk — ne az eledelért, amely elvész ..." Szeressük a munkát is, ne csak a kenyeret, mert aki a fizetés, a kenyér arányában tudja a munkáját is jobbá, vagy silányabbá tenni, az nem szereti a munkát és még a hitvány kenyeret sem érdemli meg. A mi munkánkat, amit végzünk, meg lehet fizetni és azt is, amennyit végzünk. Nem is ez adja annak értékét, hanem az: hogyan végezzük azt, milyen lélekkel. Ahogyan dolgoztam, azért méltóképpen egyedül Isten tud fizetni, mert ő a szivek, vesék vizsgálója és megjelenti a szivek tanácsát, azt, hogy milyen lélekkel dolgoztam. — Amit dolgoztam és amennyit, azért földi gazdám fizet múlandó kenyérrel, de ahogyan munkálkodtam, azért az Úr fizet, az én lelkemnek hűséges pásztora, ura, bírája, akit az Isten pecsételt el: Jézus fizet örök életre szóló eledellel, kenyérrel. Az a Jézus, aki a legnehezebb, a legszentebb, a leghűségesebb, a legodaadóbb munkát végezte el énértem, énhelyettem, énmiattam, nyomorult bűnösért, megváltván engem a bűntől nem arannyal, nem ezüsttel, de nem is aranyért, nem is ezüstért, nem is múlandó kenyérért, hanem Isten és az én bűnökben vergődő lelkem iránti szerétéiből. — Az a Jézus, aki maga az élet kenyere. — Ahol a büszkeség végződik, ott kezdődik az igazi erő. * * Az imádság célja az Istennel való közösség, nem pedig emberi vágyak teljesülésének kierőszakolása. Tanítanak — a gyermekek! Lukács ev. 948. „Mert aki legkisebb mindnyájan ti közöttetek, az lesz nagy.“ O tt áll a tanítványok szeme előtt Jézus meg egy kicsi gyermek. Milyen megkapó a kép: egymás mellett a mindenek felett álló és a legkisebb. Mire tanít bennünket ez a páratlan jelenet ? . . . Azt hirdeti itt Jézus, hogy aki melléje akar kerülni, aki igazán tanítványa, követője akar lenni, az legyen kicsi, legyen alázatos. Az alázatos emberek Jézus legbensőbb barátai. Legyetek olyanok, mint a gyermekek . . . azokban még nincs semmi fennhé- jázás, gőgös tekintettel nem nézik ■ le egymást, szivesen felfigyelnek a náluk nagyobbakra, rangon, származáson, földi dicsőségen nem kapnak össze. Legyetek olyanok, mint a gyermekek, mert aki legkisebb mindnyájan ti közöttetek, aki tehát nem uralkodni, hanem szolgálni óhajt, aki nem akarja magát felmagasztalni, hanem inkább meg- alászkodik — az lesz nagy, az áll s a Krisztus mellé, azt ismeri el Jézus I tanítványának, barátjának . . . íme így nevel Jézus mindnyá- ; junkat alázatosságra. Minden szülő f a gyermekét nagynak szeretné lát- 1 ni, előkelő pozícióban — Jézus ‘ meg így szól: legyetek kicsinyek. Mi annak örülünk, ha gyermekeink Cselnek vára. Irta: Szende Ernő. (14) A leány arca fehér lett, mint a fal. — Oh istenem! Hiszen mit nem adnék érte, ha a kebelemre ölelhetném őket! De ha téged is baj ér, Dénes, azt nem élem túl. A férfi a karjai közé zárta a reszkető leányt. — Bizzunk a jóságos Istenben, ő velünk lesz és megsegít. Ugy-e, helyesled tervemet? A leány odafektette könnyes arcát a férfi keblére. — Igen. Helyeslem. De ha téged is baj ér, ha te is ott maradsz... Hangosan elsírta magát. Dénes simogatni kezdte a leány haját s úgy súgta a fiilébe a szavakat. — Légy erős hitü drága kincsem. Imádkozz érettünk. A te hófehér lelked imáját meghallgatja az Isten. A leány felemelte a fejét és könnyes szemében ott tündöklőit minden hite, minden reménysége. — Igen, Dénes. Imámba foglalom mindennap a neveteket s kérni, könyörögni fogok az Isten megsegítő kegyelméért. — Jól van édes angyalom. Most már erős a hitem, hogy megjövünk s akkor boldogan zárlak a karjaim közé. S most megyek. Megbeszélem anyámmal is az utamat s aztán Isten nevében indulok. Dénes hazament. Elmondta anyjának a tervét, de az hallani sem akart róla. — Nem, édes fiam. Nem bocsátlak el. Vérzik a szívem atyádért, kinek teljes szívemből megbocsátottam, de a bizonytalanságba nem eresztlek. Hátha téged is elveszitlek? Az megölne engemet. Majd elküldünk valakit a portához s váltságdíjat ajánlunk. Ugyan már kétszer is megtettük, de elutasították. — Harmadszor is el fogják utasítani. Akit a héttoronyba zártak, azt örökös rabságra ítélték. Onnan csak szökés által lehet szabadulni. S én ép ezt akarom megkísérelni. Ugyan An- nuskának az előbbi váltságdíjat emlegettem inkább, de csak a megnyugtatására. Csetnekyné figyelmes lett. — Thaly Annuskával beszéltél erről? Dénes arcát egy kis pir futotta át. — Ne nehezteli jó anyám ezért, de valamit be kell vallanom neked. Én szívből szeretem Annuskát, azért beszéltem vele erről. S ha Isten hazasegít, feleségül veszem, ha beleegyezel. Csetnekyné szeméből megeredt a köny. A keblére ölelte a fiát. — Te, édes jó fiam! A szivem titkos vágyát teljesíted vele. Annuskát rég neked szántam. Szebb és jobb lányom sohse lenne. Dénes szeretettel karolta át anyját. — Köszönöm, édes jó anyám. így hát beleegyezel az utamba is? Csetnekyné felriadt. — Ne menj a bizonytalanságba, édes fiam. Dénes makacskodott. — El kell mennem jó anyám. Soha boldog nem lennék, ha ezt meg nem teszem. Örökös szemrehányás gyötörne, mert marcangolna az a tudat, hogy ha elmentem volna, talán sikerrel jártam volna. Ha meg nem sikerül, nos, akkor megnyugszol. A gyermeki kötelességemnek eleget tettem. A két apáért az emberit megtettem. De én úgy érzem, az Isten velem lesz és megsegít. Csetnekyné belátta, hogy fiának igaza van. Beleegyezett. — Jól van hát, fiam. Eredj, ha úgy érzed, hogy menned kell. Anyai áldásom rajtad. Imám kisérni fogja minden lépésedet.
