Harangszó, 1932
1932-09-18 / 38. szám
Mill, évfolyam. 1932 síejjteitibér l8. Alapította: KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulaj donoa: Dunántúli Luthar-8zövet8ég. ás Országot Lather* Szövetség hivtUios lapja. Megjelenik minden vasárnap. Postacaekksxámla: 80.526. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. 3§. szám. A „Har ingázó“ szerkesztő-kiadóhivatal a GYŐR 11.. Petöfi-tér 2 Előfizetési ára - negyedévre 1 P 98 fillér, félévre 2 P 40 fiílér. Egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel io°/»-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér. Készül a tavasz!... I. Péter 2». „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hivott el titeket«. N em hibáztam el!... Készül a tavasz!... Pedig jól tudom, hogy őszi csend ül már a tájon, s csokorba szedni nem lehet mást csupán néhány szál megkésett virágot .. . Égető nyár után deret szóró ősz rabolja csonka földünk minden ékességét s minden jel arra mutat, hogy feltartózhatatlanul sodródunk bele a télbe. És mégis: készül a tavasz! . . . Mert ne csak azt lássuk meg, hogy hulló levél takarja az erdő gyalogösvényét, ne csak azt vegyük észre, hogy földbe temetkezik a domboldal minden zöl- delő fűszála, ne csak arra gondoljunk, hogy vad vihar csavarja ki a kertek alatt a legszebb fánkat — tudjuk meg azt is, hogy a földbe korhadt apró fűszálak dús televény- nyé lesznek, s belőlük hajt majd ki a jövendő parányi virága . . . vihar tépte kidőlt akácfa helyén marad egy arasznyi gyökérszál s ez már elég arra, hogy a puszta földből megint életre törjön egy új tenyészet magasba törő büszke sudára ... s minden lehullott levél tövénél ott marad az ágon egy parányi rügyszem s ebben a millió rügyszemben ott szendereg már a jövendő tavasz minden pompája, benne van az erdő új lombsátora, a fák virágfelhője, benne van a jövő nyár gazdag termése, minden csodája . . . amely újra hirdeti Annak hatalmas dolgait, aki az őszi pusztulásba titkon belerejtette a feltámadás rügyszemét. Ez a tengernyi rügy most még alszik, téli zuzmorás időkben lassan beérik . . . s átmenti a múlt gazdagságát a jövőbe. Készül a tavasz ! Isten keze dolgozik rajta! . . . Századokat átfogó, hosszú, kínos ősz vonult át a magyar evangélikus gyülekezetek felett. Az első virágzás után az ellenreformáció letarolt mindent. Királyi erőszak, idegen fegyver, hűtlen árulás, sima csalogatás, jószágvesztés, vagy jószágnyerés, véres támadás, alattomos hízelgés egyaránt a mi gyülekezeteinket pusztította. Milyen siralmas lehetett akkor végignézni a magyar evangélikus anyaszentegyházon! Látni az elfoglalt, vagy rombadöntött templomot, a kihalt iskolákat, a bujdosó sereggé vált gyülekezeteket, a megvert pásztorokat ... az életnek sehol semmi jele, minden ékességünk őszi hervadásba veszett, kivágattunk ... De Isten keze ebbe a pusztulásba is elhelyezte, a romok közé titkon elrejtette a megmaradásnak, a feltámadó új tavasznak parányi rügyszemét s ebbe a rügybe belefoglalta megtartó kegyelme áldott Ígéretét: „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok!“ . . . Nem lehet benneteket mindörökre legázolni, ne féljetek: viharos ősz, kemény tél után életre csókol benneteket a tavaszi napsugár . . . kinyílik a rózsa. És úgy lett! Elvonult a pusztító zivatar... felnyíltak a beérett rügyek... kőből, sárból, vesszőfonásból új templomok emelkednek, prédikátort hívnak az elárvult eklézsiák, a szétszórt sereg újra leborulhatott hálát mondó imádságra. „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet s megtartásra való nép vagytok“ . . . . 200 évvel ezelőtt az alsósági s a kemenesmihályfai gyülekezeteink pusztulásakor a jajveszékelés és a reménytelen siralom földjén Isten szava halkan elsuttogta örök végzésének tavaszt hozó igéit: Ti mégis megtartásra való nép vagytok!...'. Parányi rügyszem a letarolt ágon . . . földbeszakadt gyökér darab a kivágott fa puszta helyén, de bizton elég arra, hogy új élet fakadjon belőle . . . Ezt az ígéretet védte s érlelte sok évtizeden át a nemesdömölki gyülekezet ősi fája s a rügyek most pattognak fel, hogy nyilvánvalóvá legyen a megtartó kegyelem, a pusztulásban is új tavaszt építő Isten felhőkig érő irgalmassága. Amidőn Alsóság és Kemenesmihályfa elindul önálló gyülekezeti élete útján: minden jó lélek áldva dicsérje az Urat, akinek szavára kinyílt a tavasz! De számba kell venni azt is: miért hozta elő Isten keze ezeket a gyülekezeteket új virulásra? Szívünkre kell engedni a nagy kérdést: mire számít az egyház Ura Alsóságon is, Kemenesmihályfán is?. . . Tudjuk meg hát, hogy minden tavasz elkötelezés gyümölcshozó nyárra. Kárbaveszett meddő kikelet az, amelynek virága nem teljesedik gyümölccsé. A jövendő napiparancsa így hangzik hát: „Hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hivott el titeket“. Ebből az igéből felénk ragyog a nagy követelés, amely azt várja, hogy a hitbuzgóság ezekben a gyülekezetekben csap a legmagasabbra, mert a legfrisebben érzik a hála kötelező erejét... itt lesz a legtürelmetlenebb az Isten igéje után való éhség és szomjúság, mert jól ismerik az ige hatalmát... itt lesz a legdiadalmasabb a hit, mert önmagukon tapasztalták ennek csodáit... itt kel versenyre az áldozatkészség, mert megérzik az alamizsna-adás boldogságát, az evangélikus családok példás élete itt ragyog elő a legtisztábban, az imádság itt a legforróbb, a bűnbánat a legmélyebb, mert itt szen- telődik meg a legfehérebbre a hívek élete . . . így hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből
